Hogyan lehetek jó keresztény feleség? Feltétel nélküli szeretet?

Ok. 15 éves házasok vagyunk, gyerekeink vannak, együtt voltunk jóban-rosszban. Ő vallásos nevelést kapott, én nem. Felnőttként magam keresem az utam Isten felé, ő inkább elfelé távolodik, a szülei nagyon ráerőltették a vallást gyerekkorában, emiatt utálja az egyházat, és a szüleit álszent képmutatónak tartja. Nincsenek jó viszonyban, ez most odáig fajult, hogy egy pár hónapja nem beszélnek egymással. Hiba mindenkiben van, de rá kellett jönnöm, hogy a férjem bosszúálló és haragtartó, nem képes megbocsátani. Engem bánt a legjobban ez a helyzet, és mélységeset csalódtam benne. Nemrég volt a keresztlányunk szülinapja, és amiatt nem mentünk el, mert a nagyszülők is ott lesznek. Kértem a férjemet, legalább a keresztlányunkra legyen tekintettel, de azt mondta, nem érdekli. Mondtam neki, hogy nem jó példát mutatunk a saját gyerekeinknek, de azt mondta, nem érdekli, ő nem akarja látni a szüleit és kész. Neki így kényelmes, ezzel a probléma számára meg van oldva. Ezzel a történettel világossá vált számomra a férjemnek egy olyan tulajdonsága, hogy csak addig szeretek valakit, amíg az megfelelően viselkedik számomra, ha csalódást okoz, akkor hátat fordítok, és önzően saját kényelmemet magam elé helyezve nem hozok áldozatot a szeretteim kedvéért.

Nincs igazam? Vagy rosszul látom?

Nem tudom számít-e, milyen vallásról van szó, a férjemék családja görögkatolikusok. Anyósoméknak valóban a külsőségek számítanak, minden vasárnap ott kell lenni a templomba, gyónni kell, áldozni kell, adakozni kell, zarándokútra menni kell stb. Kissé bigott felfogás ez, s ezzel párhuzamosan a férjemmel személyesen azt tapasztaljuk, hogy ezek a dolgok sokkal fontosabbak számukra, mint saját gyerekeik, unokáik boldogulása.

Mikor anyagilag padlón voltunk egy bebukott vállalkozás miatt, nem segítettek (nem is kértük), és rosszmájúan mondogatták, úgy kell nektek, a saját kárán tanul az ember, amikor meg anyagilag rendeződtünk és elkezdtünk szépen gyarapodni, annak sem örültek, hanem csak irigykedtek, minek a nagy ház, minek a kocsi, minek a sok játék a gyerekeknek, minek, minek. Ők az unokáknak nem nagyon vesznek ajándékot, mert a szeretet nem abból áll, mondják, de a templomtorony felújítására több százezret adományoztak... Hosszú dolog ez. Én nem bántom őket, de a férjem már nem tudja elfogadni a viselkedésüket, egy-két elfajult vita után hátat fordított nekik. Én meg magyarázkodok a gyerekeimnek, hogy miért is nem megyünk nagyiékhoz...

Ha én jó keresztény szeretnék lenni, akkor mit kell tennem ebben a helyzetben? Álljak ki a férjem mellett, hogy igaza van? Vagy próbáljam őket békíteni? Én ugyan mivel mutassak példát a saját viselkedésemben?

Szóval azt szeretném megtudni, hogy szerintetek egy keresztény feleség akkor is az ura mellé áll, ha tudja, hogy az bűnt követ el, akkor is támogatja, mert a felesége? Vagy szembefordul vele?