Milyen tanácsokat tudnátok adni?
Kicsit hosszú a történet, előre is köszönöm, ha végigolvassátok.
Az a helyzet, hogy első osztályos korom óta járok hittanra, mert anyukám akkor beiratott, mert azt akarta, hogy egyházi suliba járhassak. Máig sem értem, hogy ő ezt miért akarta, ugyanis ő nem hívő. Én azonban 5. környékén "megtértem", azóta minden hittanóra tényleg megérinti valamilyen irányban a szívemet, és most, így 8.ban (már egyházi suliba járok), tényleg követni szeretném Jézust "teljes testemből, teljes lelkemből, teljes elmémből és minden erőmből", de a lelkész, akivel ugye a hittanórák voltak, hát hogyis mondjam, nem a szívem csücske, kb.55-60 éves lehet, és úgy érzem, nem tud már ezzel a korosztállyal "egy hullámhosszra lépni". A közösséget sem nagyon szeretem, akikkel együtt voltam, azt hiszem, egyikőjük sem szeretné igazán követni Jézust, talán csak kötelességből járnak oda, a lényeg az, hogy a konfirmációmig (ami ma volt) úgy gondoltam, még kibírom itt, és így is volt. Anyukám pedig nem tudja, hogy én hogyan érzek. Amikor ott álltam a konfirmáció alatt, annyira nagy élmény volt, hogy tényleg bizonyságot tehetek hitemről, és szörnyen rossz volt tudni, hogy hamarosan véget ér. (Istentiszteleten sajnos 2évente egyszer vettem részt, amit én rettenetesen bánok, csak hát anyukám...) Az igazi kérésem az, hogy folytassam- e itt az ifire járást (anyukám azt mondta beleegyezne), vagy esetleg átmenjek egy szomszédos gyülekezetbe, ahova járnak ismerőseim? Valamint az is nagyon bánt, hogy tudom, anyukám nem fog megtérni, és az is, hogy a lelkész azt mondta, én csak látszólagosan vagyok Istenfélő, csak kényszerből megyek el a hittanórákra, holott ez nagyon nem igaz, mint mondtam, tiszta szívemből szeretnék Krisztushoz tartozni. Szerintem ezt én csak jobban tudom, hogy mi visz rá a hittanórákra, ti mit gondoltok? Minden hasznos válaszért nagyon hálás lennék!! :)
"A vallás az elme guminője.
Amint ezt megérted egy csapásra elképesztő sok gondod megoldódik. (tényleg)"
Ez nálad feltétlenül igaz. Hiszen nagyon rugalmasan, pont annak látod a vallást és Istent is, aminek te akarod látni. Leginkább nem létezőnek szeretnéd látni. És ennek persze bizonyára megvan az oka...
"Valamint az is nagyon bánt, hogy tudom, anyukám nem fog megtérni, "
Kedves kérdező,
Szerintem ezt ne jelentsd ki így előre, és ne engedd el ezt a dolgot se, hanem inkább imádkozz anyukádért is buzgón. Biztos vagyok benne, hogy ha az ő megtéréséért imádkozol, az Isten szándékaival is megegyező dolgot kérsz.
Ha pedig esőért imádkozol, akkor vigyél magaddal esernyőt is, és ne ilyen lemondóan állj a dologhoz. S a helyedben a lelkészemért is állandóan imádkoznék. Talán ez volna a legjobb, amit tehetsz, ha valóban bízol Istenben.
#11
Pont annak látom ami.
Szerkesztett biblia? Igen
Tudatosan felépített szertartások? Igen
Átvett (átlopott) sosem létezett ünnepek? Igen.
Korrupt, az emberi gyarlóság minden jelével rendelkező egyház(ak)?: Igen
Isten,miszticizmus bármely kompnonense mérhető? Nem
Bizonyítható? Egyetlen komponense sem.
Eléggé egyértelmű a helyzet.
És azért az elme guminője, mert aki megelégszik azzal ami oda van írva nem keres tovább választ és a jelenlévőt sem akarja megismerni/megtanulni.
Tipikusan: Aki a teremtést elhiszi nem tanul evolúcót. És lássuk be ez szellemi tunyaság.
Tipikusan: Aki a teremtést elhiszi nem tanul evolúcót. És lássuk be ez szellemi tunyaság.
én is teremtésben hiszek ilv vallásos vagyok és ismerem az
evolúciót is. tehát a hitünk nem csak abból áll hogy csak
aszt ismerjük.
Én is fiatalon eldöntöttem, hogy Istenhez közel szeretnék élni. 13 éve élek úgy, hogy Isten a legfontosabb része az életemnek. Isten cserébe igazi értékekkel, tisztasággal és renddel töltötte meg az életem. Folyamatosan tanít, mai napig is, hogyan élhetnék még hasznosabb, teljesebb és valóságosabb életet. Vannak akik engem is lenéznek, de látom, hogy egyik sem boldogabb mint én, azok közül akik Isten nélkül élnek. Én megtaláltam azt a közösséget, ahol közelebb kerülhetek Istenhez, ahol olyan testvérekre találtam akik előre segítenek a helyes úton.
Te is akkor fogsz jól dönteni ebben az esetben, ha felméred melyik közösség az ahol jobban megismerheted Istent, ahol szerető testvérekre találsz és ahol szolgálni tudsz mások fele. Beszéld ezt meg Istennel és Ő megmutatja a helyes utat, és fog küldeni embereket akik segítenek. Mindenképp örülök, hogy mersz a jó irányba tartani, és folyamatosan fejlődni akarsz. Ha valamiben még segíthetek, írj bátran privát üzenetet nekem.
Én is fiatalon eldöntöttem, hogy Istenhez közel szeretnék élni.
ez nekem szól? ha igen elnézést kérek hogy nem teljesen érthető módon fejeztem ki magam.
én hívő vagyok már kb 9-10 éves korom óta és a hitem rendíthetetlen.csak arra válaszoltam hogy még is ismerem az evolúciót is vagy is nem csak a hitet.tehát nem csak az egyik oldalát és na akkor azért hiszek csak abban.
hogy a hittem miatt lenéznek megvetnek stb igen volt már rá plda,de ez nem érdekel.
hisz az én szemem kinyílott és látok.
persze eszt csak egy hívő érti igazán,s te avagy aminek én örülök, és köszönöm hogy felajánlottad a segítségedet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!