Úgy érzem nagyon sokat kaptam Istentől, nagyon sok a hitemet építő és támogató bizonyosságot és nagyon sok és nagy ajándékot, kegyelmeket. És én mégis képes vagyok elárulni (? )
Azt hiszem nagyon sok bizonyságot kaptam és olyan ajándékot például, hogy szabadult és hitre jutott mellettem a párom (nem általam, vagy miattam, bár persze én is imádkoztam ezért). De úgy érzem hogy én nem vagyok képes és nem tudok megfelelni Isten szeretetének és Mindennek ellenére képes vagyok a bűnt választani, amikor az ösztöneim felöl jön a kísértés. És nagyon bánom hogy ezt teszem/tettem és mindíg szentül megfogadom hogy nem teszek többé ilyet és nem árulom el többé Istent és próbálom az életem úgy élni hogy az hála legyen az Úrnak mindazért amit kaptam, a hitemért, a csodákért, amit a környezetemben véghezvitt, de végül mindíg az az én "hálám" hogy engedek a kísértésnek. És sokáig láttam jelét annak hogy mindíg, amikor bűnbe estem, Istentől feddést kaptam valamilyen formában, ami persze nem esett jól, mégis azt a reménységet fűzhettem hozzá, hogy a mennyei Atya talán éppen fiaként ostoroz engem a büntetéssel, s talán így ez nem olyan nagy baj. Sőt...
Aztán újra és újra jelét láttam annak hogy Isten -bár én nem tudtam elhagyni valójában a bűneimet, csak ideig óráig-, mégis kitartóan velem van és képes engem is minden rossz dolgaim ellenére a jóra használni.
De most egy ideje- mióta a legnagyobb bizonyságot megkaptam azt mondhatom talán életem folyamán, és amihez foghatóakat talán nálam sokkal keresztényibb és szentebb életet élő, valódi jó emberek sem kapnak-, és mióta én ezt követően és ennek ellenére is képes voltam a rosszat választani (bár ne tettem volna), most egy ideje úgy érzem elmaradnak azok az átmeneti rossz következmények, amiben furcsa mód még vígaszomat is leltem, mert azt gondoltam hogy az Úr egy kicsit kiegyenlíti a számlát és terelget. És valahogy úgy érzem és azt hiszem hogy teljesen megérdemelten és joggal lemondott "végre" rólam és elveszítettem Őt bizonyos értelemben. Mert Kiderült rólam hogy minden kegyelem és gondoskodó szeretete ellenére egy hazug, akaratgyenge, és a bűneivel összeforrt ember vagyok, akit nem lehet megmenteni. Nyilván nem a hitemet vesztettem el, de talán Isten szeretetét és talán a bizalmát hogy valóban meg akarok/meg tudok változni. Lehetséges ez, ügye?
válasza:Nem tudom hogy van-e ennek jelentősége, de szexuális jellegű bűn(ök). Amit a jelen élet állapotunkban nem szabadna. És én vagyok az ráadásul aki "rávettem" a páromat többször is, amikor nem bírtam/ nem akartam/ nem tudtam parancsolni magamnak tovább... Ez valahogy úgy szokott lenni hogy elhatározom, aztán küzdök, küzdök...valameddig...aztán egyszer csak nem, mert elengedem a küzdést és megadtam magam a kísértésnek, bármennyire is tudom hogy nem szabadna és bármennyire is úgy gondolom hogy ezt nekem/nekünk nem szabadna (nyilván miatta sem). De olyankor azt hiszem nem a szeretet győz bennem sem Isten, sem pedig a párom felé, hanem... Nem tudom. És aztán összetörök és bánom. De nem tudom meg nem történtté tenni, bármennyire is szeretném. És már nem is bízom magamban sem, annyira sem mint sokáig hogy sikerülni fog nemet mondani, mert azt látom hogy mindíg eljön az a pont amikor megdőlök, úgy, hogy tudom hogy rosszat teszek, de már nincs visszaút... Sokat imádkoztam ezért is Istenhez hogy az Ő akarata legyen meg és hogy győzze le bennem ezt a dolgot, mert én kevés vagyok hozzá és hogy lemondok szívesen a szabad akaratomról és legyen végre Ő az Úr bennem és ne a bűn. És tudom hogy van és tudom hogy ismer engem. És tudom hogy a másik oldal is ismer. És sokszor feltettem már magamnak a kérdést hogy hogyan lehetek képes erre, hogy hogyan tehetem ezt...? S hogy meddig fogok még kettős játékot játszani. De nem bírok szakítani a bűnnel és mindíg csak idő kérdése. Nem Istentől Félek, hanem a bűnömtől. És attól hogy talán végleg elszakított tőle. Házasság előtt állunk már és persze bizonyos értelemben ez meg fogja oldani a dolgot.
De azt amit elkövettem, azt már nem fogja meg nem történtté tenni. És ezt nem olyasvalaki követte el, akinek akárcsak kétségei is lettek volna Isten létét illetően, ezek nem egy hitetlen ember bűnei, amik talán nem is volnának akkor súlyosak...
válasza:Szia!
A legszentebb életű ember sem mentes a bűnöktől. Nincs tökéletes ember, csak Jézus volt ilyen. Tehát mindenki el fog követni valamit, ami aztán nyomni fogja a lelkét. Nagyon helyes ha ez téged zavar, fáj, ez azt jelenti, hogy őszintén bánod és szeretnél változni, ez egyébként az írásodból is teljesen világosan látszik.
Ebben a helyzetben Isten nem vár mást, csak azt, hogy őszintén valld meg neki, kérj tőle bocsánatot az erőtlenségedért és kérd segítségét, hogy adjon elég erőt ahhoz, hogy legközelebb ne vétkezz. Ha ezt hittel, teljesen őszintén elmondod, ennél többet neked nem kell tenned. Isten ezt várja tőled.
A Bibliából tudjuk, hogy aki kér, annak adatik. Nyilván, hittel és őszinte szándékkal kell kérni, de ha ez megvan, akkor Isten megadja neked. Emberek egyik napról a másikra szoknak le a dohányzásról, gyógyulnak ki az alkoholizmusból, mindezeknek az előzménye az volt, hogy sírva környörögtek az Úrnak megváltásért. Isten nem kegyetlen, segít azon, aki őszintén bánja tetteit és a segítségét kéri. Ezt el kell Hinned és akkor a Hited meg fog tartani!
válasza:"Nem tudom hogy van-e ennek jelentősége, de szexuális jellegű bűn(ök). Amit a jelen élet állapotunkban nem szabadna. És én vagyok az ráadásul aki "rávettem" a páromat többször is, amikor nem bírtam/ nem akartam/ nem tudtam parancsolni magamnak tovább..."
Mi az az ok,ami miatt nem beszélsz őszintén Istennel?
Esetleg tartasz tőle,hogy maga Isten cáfolná meg az egyház önkényes szabályait? Pedig bizony ez a helyzet,bármilyen megdöbbentő.
A fajfenntartás ösztönét a teremtő oltotta belénk,ha tetszik,ha nem.Ezért nem tudod szabályozni,hogy mikor "indulsz be"
Viszont a 22-es csapdája abban van,hogy ha elfojtod a spontán feltörő őszinte vágyat,akkor magad ellen teszel erőszakot.Más emberek kedvéért,akik Isten nevében jönnek neked,és megmagyarázzák,hogy attól leszel jó ember,ha "Isten miatt"(vagyis az egyház miatt) megtagadod önmagad.
Az elfojtásból pedig könnyen testi-lelki problémáid lehetnek,amik még másokra is negatív hatással lehetnek.Tehát azt gondolod,hogy ebben az esetben jó úton járnál,és a szeretet irányítana?
válasza:Sajnos ez valóban nem egy egyszerű kérdés.
Ha Isten nem ad szabadulást egy bűnből, akkor fel kell tenned a kérdést (magadnak első sorban), hogy miért van ez?
Hiszen te jó dolgot kérsz Tőle. Olyat, ami megegyezhetne akár az Ő akaratával is. Miért nem segít akkor? Másképp fogalmazva: miért nem egyezik meg az ő akaratával?
Mi tehát Isten akarata? (Mi Isten akarata mindezzel?)
És itt nem arra gondolok, hogy mi az Ő akarata a házasság előtti nemi életről, mert az egy egészen más kérdés. Lehet, hogy erről nem is lehet abszolút módon nyilatkozni, és ez így is van jól.
Köszönöm az eddigieket!
#5
Igen.
#7
És Szerinted mi volna a lehetséges válasz(ok) az általad felsorolt kérdésekre? Mert én nem tudom. Én a saját bűneimben elsősorban az akaratgyengeségemet, vagyis az alkalmatlanságomat arra, amire alkalmasnak kellett volna lennem, és a kísértést látom. Nem tudom hol kéne felfedeznem Isten szándékát abban hogy megmaradnak a bűnömben... Ha csak nem az a project volna kiszabva rám, hogy az elveszők táborát erősítsem...
válasza:Isten nem kárhoztat téged, te kárhoztatod magadat. Isten nem ostoroz a bűneidért, hanem meg akar szabadítani azoktól. A szexuális bűnök meglehetősen ragaszkodóak, de Jézus bármelyiktől könnyen meg tud szabadítani.
Elmondom, hogy volt ez nálam. Amíg szégyenkeztem, és megpróbáltam négyszemközt lerendezni Istennel a dolgot, kudarcot kudarcra halmoztam. De amikor bátorságot vettem, hogy a gyülekezet elöljárója előtt felfedjem a probléma lényegét, és megvallottam és megtagadtam a bűnt Isten előtt, azután pedig az elöljáró kézrátétellel imádkozott értem és kilakoltatta belőlem a szexuális démonokat, azóta szabad vagyok.
Isten soha nem neveléssel választja el az embert a bűntől, mert ez lehetetlen. Ha lehetséges volna megjavulni azáltal, hogy az ember Isten utasításait meghallja, eldönti, hogy annak engedelmeskedik, és meg is tudja tartani, akkor Jézus Krisztus engesztelő áldozata és megváltása merő luxus volt Jézus Krisztus részéről. A Biblia mondja, hogy ha törvényből van az igazság, akkor Jézus Krisztus ok nélkül halt meg. Eredetileg nincs előtte névelő, azaz nem "a" mózesi törvényről van szó, hanem bármilyen törvényrendszerről.
Isten nem gyógyítgatja és nevelgeti az óembert, hanem a kereszthalált szánta neki. A jó hír az, hogy ez a kereszthalál megtörtént Jézus Krisztus által. Amikor az ember újjászületik és megkeresztelkedik, akkor új szellemet kap Istentől, a vízkeresztség által pedig azonosul Jézus Krisztus halálával, eltemettetésével és feltámadásával, ami szellemi vízválasztót jelent, azaz az újember köldökzsinórja átvágatik, és többé nincs kapcsolatban a régivel. Ahhoz, hogy ezek ne maradjanak üres szavak, hanem szellemmé és életté váljanak, be kell fogadnunk a szívünkbe Isten Igéjét, különösen azokat, amelyek a vízkeresztség lényegét, az óember keresztre feszítését, és az újember feltámadását magyarázzák. Az újember halott a bűn számára, de él az igazság számára. Ez csak addig működik, amíg az óember a kereszten van. De nem az én erőm tartja ott, hanem Isten ereje, de az csak akkor tudja megtenni, ha én hiszek a Bibliának ezekben a tanításaiban (Róma 3-8. fejezet, különösen a 6.; Galata 2,14-21: 3. fejezet; Titus 3,5; Kol 2,8-15).
Ami pedig a démonokat illeti, azok valóságos szellemi lények, akik képesek a bűnhöz úgy hozzáláncolni az embert, hogy megakadályozzák az újember felszabadulását, hiába erősíti meg a hitét a fentiekben. Annyit elérhet az ember, hogy a bűn elkövetését abbahagyja, de mindaddig, amíg a démonok bent vannak és nem kint, addig minden erejére és figyelmére szüksége van a bűn megfékezéséhez, sajnos azonban minden embernek vannak gyenge pillanatai, ilyenkor szokta legyűrni a bűn. Ha azonban a démonok ki vannak lakoltatva, és az Óember a kereszten van, akkor az újember szabad.
Derek Prince mondott egy igen jó meghatározást: a démonokat nem lehet megfeszíteni, az óembert pedig nem lehet kiűzni. Ahhoz, hogy az ember a megfelelő gyógymódot alkalmazza, jó diagnózisra van szükség.
Jó diagnózist a Szent Szellem tud adni, de igen ritka az, hogy annak az embernek sikerül Tőle ezt átvennie, akinek ilyen jellegű problémái vannak. Sok esetben az ótermészet annyira össze van fonódva a démonokkal, hogy gyakorlatilag lehetetlen, a démonokat kiűzni addig, amíg az óember nincs megfeszítve, és lehetetlen az óembert megfeszíteni addig, amíg a démonok nincsenek kiűzve. Ez azt jelenti, hogy a két dolgot kizárólag egy időben lehet megtenni, azaz a bűnvallás és megtagadás, bűnbocsánat átvétele és a démonok kiűzése "egy ülésre", ahogyan a modern gyökérkezelésnél. Hiába vallja meg valaki a bűnt, tagadja meg és veszi át hittel a bűnbocsánatot, ha a démonok továbbra is befolyásolják. De a démonokat is hiába űzik ki az emberből, ha nem feszítette meg az ótermészetét, az óember ugyanis nem tud tisztán élni, és a bűn újra ajtót nyit a démonoknak, akár ugyanazon a napon, amikor ki lettek űzve.
Az ostorozás ezután jön. Ami eddig volt, maximum figyelem felkeltés, de ezt nem Isten teszi közvetlenül, hanem nem véd meg a bűn következményeitől, hogy észrevedd, hogy bajban vagy. A megostorozás, nevelést jelent, nem pedig a bűn büntetését. A bűn zsoldja halál, azaz ez a bűn büntetése, amitől Jézus Krisztus megváltott. Nevelésre azonban a megtisztult embernek is szüksége van, aki már nem követ el testi bűnöket, de mondjuk nem akar abba az irányba menni, amerre a Szent Szellem vezetni szándékozik. Na, ekkor jön az ostor.
Azt hiszem nem is az a baj és nem az a kérdés, hogy ez egy hatalmas nagy bűn-e, avagy sem, hanem az, hogy ha valaki esetleg olyan kultúrális közegben tartózkodik és olyan mintákat lát, hogy mondjuk teljesen természetes dolog minden emberi ösztönt teljesen féktelenül megélni és mondjuk akár a szülők is nemi életet élnek akár a saját gyerekeikkel, vagy bárkivel kendőzetlenűl, és/vagy akár öröklötten is mindenféle démonikus befolyást hurcolnak magukkal és adott esetben még csak nem is hallottak Istenről...szóval ott ugyanaz a bűn, nem ugyanaz, és főleg Isten előtt nem talán, mint ha mondjuk egy Roger testvér, vagy egy Martin Luther King, vagy nem is tudom, egy Teréz anya követné azt el...
És soha nem volna merszem azt állítani bizonyos értelemben hogy én az egyik csoporthoz -mondjuk erkölcsi minőségemben- Közelebb lennék, mint a másikhoz, vagy bárkihez tulajdonképpen, de azt tudom hogy sok kegyelmet és azt hiszem nagy hitet és bizonyosságokat kaptam, úgy, ahogy talán Olyanok nem, akik érdemesek lehetnének rá emberi minőségük, vagy hitük mélysége, vagy akármi alapján...
És úgy érzem éppen ezért hogy én csalódást okozhattam és okoztam Istennek, ha nem is a szó hétköznapi és emberi értelmében, de mindenesetre nem voltam/vagyok képes megfelelni annak, amire az Úr minden bizonnyal szerette volna hogy képes legyek megfelelni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!