Kiről ír itt a biblia?
Igazságosság királya,azután meg Sálem királya,vagyis béke királya is.
Mivel nincs apja,nincs anyja,nincs nemzetségtáblázata,napjainak nincs kezdete,s életének sincsen vége,hanem az Isten fiához tétetett hasonlóvá,pap marad mindenkorra.
szia
Ez Melkisédek, aki nem csak király hanem Főpap is volt egyben
Melkisédek valóságos ember volt, éppen olyan valóságos, mint Ábrahám,
Melkisédeknek kellett, hogy legyenek szülei — apja, anyja —, és talán utódai is voltak. Ezért hát ember lévén, volt neki nemzetsége vagy családfája. Fizikai élete is véget ért. Melkisédek egy napon meghalt, ami összhangban van Pál apostolnak a Róma 5:12, 14-ben tett kijelentésével. De mivel nem tudjuk, hogy mikor halt meg Melkisédek és így mikor szűnt meg papként szolgálni, ebben a vonatkozásban vég nélkül, azaz egy számunkra ismeretlen időpontig szolgált.
a bibliai feljegyzés nem közöl részleteket Melkisédek családi vonaláról — őseiről vagy lehetséges utódairól. Ezt az információt egész egyszerűen nem tartalmazzák a bibliai feljegyzések. Ha tehát azt vesszük alapul, hogy mit tudott Pál vagy mit tudunk mi, akkor helyes, ha azt mondjuk Melkisédekről, hogy „nemzetség nélkül való” (Károli fordítás; Czeglédy fordítás), „nemzetségtábla nélkül” való (Csia fordítás) vagy „családfa nélkül” való (J. B. Phillips).
Mennyiben illett ez rá Jézusra? Kétségkívül tudjuk, hogy Jézus Atyja Jehova Isten volt, és hogy emberi anyja a Júda törzséből származó Mária volt. Ennek ellenére, volt valami hasonlóság Jézus és Melkisédek között. Hogyan lehetséges ez? Jézus nem a Lévi törzsének tagjaként született meg, amely papi törzs volt Izrael nemzetében. Nem, Jézus nem emberi nemzetségen keresztül lett pappá. Melkisédek sem, aki „nem testi parancsolatnak törvénye szerint” lett pappá, azaz nem egy papi törzs és család tagjaként született meg (Zsidók 7:15, 16). Ahelyett, hogy olyan emberi apán keresztül lett volna pappá, aki maga is pap volt, Jézust az ’Isten tette főpappá Melkizedek rendje szerint’ (Zsidók 5:10, Békés—Dalos fordítás).
Továbbá Jézusnak nem voltak utódai vagy követői a papságában. Ebben az értelemben is nemzetség nélkül való volt. Ő mindörökre papként fog szolgálni mint segítőkész oktató.
Szia
Már megszoktam hogy mivel tanú vagyok rendre lenullázzák a válaszomat
csak nem értem, hogy ha valami igaz, az miért nulla?
vagy talán csak a hovatartozásomnak szól?....
Fütyülni a nullákra :D
Melkisédek Sálem királya, elöárnyékolta Jézus Krisztus feladatát, aki szintén mint király és pap fog uralkodni.
A Zsidók 6:20: "ahová útnyitóul bement érettünk Jézus, aki örökkévaló föpap lett Melkisédek rendje szerint."
érdekes a Zsidók 7:4-25 is.
A Jeruzsálemi Targum szerint Melkisédek a Noé fia Sém volt.
Noé megáldotta ezt a fiát. Sém még túlélte még Sárát az Ábrahám feleségét is, tehát Ábrahámmal találkozhatott.
DE a Biblia nem ír róla semmi közelebbit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!