Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Mennyi halálos áldozata lehet...

VonFromm kérdése:

Mennyi halálos áldozata lehet a világtörténelem során a vallásnak?

Figyelt kérdés

Úgy tartják, hogy az eszmék közül a kommunizmusnak van a legtöbb áldozata. Erről eszembe jutott: mi van a vallással? Foglalkozott már azzal valaki, hogy Isten, Allah, Zeusz, Thor, Mózes meg fene tudja még ki nevében hány embert gyilkoltak meg a történelem során?

(Nyilván nem lesz annyi, mint a kommunizmusnak, mert annak idején, amikor ez még divat volt, akkor nem olyan sok ember közül válogathattak, de ha össznépesség arányaihoz viszonyítunk akár még versenyben is lehet vele.)



2015. ápr. 6. 20:07
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
83%
A vallás gyűjtőfogalom, én sem mondok mást. Azt gondoltam, egyértelmű. A fasizmus, és a kommunizmus pedig símán megfér a vallás gyűjtőkalapja alatt, a katolicizmussal és az iszlámmal, noha mindegyik különbözik egymástól, de nem lényegileg. A Bibliával azonban egyik sem hozható közös nevezőre.
2015. ápr. 7. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:

1. Nem tudom, túl sokféle vallás van, és több ezer év adatait összegezni nem rövid időtöltés. De ha figyelembe veszem, hogy a világban hány helyen mekkora tömegeket irtottak ki évezredek alatt, akkor a terület és időtartam nagysága, valamint a gyilkosságok sűrűsége alapján nagyon óvatos becsléssel is könnyen jutunk 100 milliós nagyságrendbe. Sajnálatos, hogy napjainkban is zajlanak a gyilkosságok, ma jobbára, de nem kizárólag az iszlám nevében.

2. A kommunizmus eszméi nevében a 20 éven át a Szovjetunió területén, további 45 éven át ezen túl Kína, és egyharmad Európa területén, valamint további elenyésző mennyiségben irthattak embereket, akkor ez évente átlagosan legalább másfél milliót jelent. Rendkívül elfogultnak (vagy nagyon butának) kell lennie, aki ezt komolyan elhiszi. Mivel ilyen adat is csak erősen elnagyolt becsléssel létezik, már a 20-30 milliót is felső becslésnek lehet érezni.

3. A nácizmus a rendelkezésére álló korlátozott terület és idő miatt ennél lényegesen kisebb számú (bár annál elvetemültebb) gyilkosságot tud „felmutatni”.

4. Léteztek más eszmék is, amelyek nevében nagyszámú áldozat keletkezett. De a tisztán látás érdekében mind a vallás, mind pedig az eszmék esetén fontos leszögezni, a gyilkosságok nem ezek tézisei következtében történtek. Sokkal inkább szűk csoportok és azok vazallusai a vallást/eszmét használták (tökéletesen megalapozatlan és hazug) indokul a hatalomszerzéshez. Alapvetően téves például a katolikus vallásra fogni a középkori pogányüldözéseket és vallásháborúkat, mert azt az akkori klérus mohó és gátlástalan csoportja, kiszolgáló királyai és szerencselovagjai követték el a hatalom és vagyon megszerzése érdekében. ÉS ugyanez igaz a kommunizmus esetén, ahol szintén nem a tézisek, hanem Sztálin és vazallusai hatalommániájának kielégítését szolgálták. Ezt az apró különbséget fontos megtenni.

5. Nem lehet elmenni szó nélkül olyan zavaros téveszmék nagyhangú hirdetése mellett , hogy a kommunizmus, nácizmus, vagy ateizmus (sic!) vallás. Nem, ez csak végtelenül zavaros agyakban van így. A kommunizmus, nácizmus, és más áramlatok olyan eszmék, amelyek célja a társadalmi együttélés bizonyos problémáinak elvi kezelési módja. Mindnek vannak ésszerű, sőt akár hasznos elemei, és vannak – eltérő mértékben és brutalitásban – káros tulajdonságai. A kommunizmusé ráadásul önbeteljesítő. Ezzel szemben a vallás egy emberi lelki szükséglet, amely azon a természeti tényen alapszik, hogy az emberi agy nem tudja tartósan elviselni a bizonytalanságot. Ezért – akár öntudatlanul – kezeli ezt a problémát, mert a félelem legyőzéséhez erős alap kell, amelyen megállhatunk. Az eszmét emberek egy érzékelhető kapcsolati probléma megoldására találják ki, a vallást a körülményekből fakadó egyéni emberi félelmek szülik. Az más kérdés, hogy fejlődése során mivé alakul, milyen szervezetek fogják össze a gondolatkörét.

2015. ápr. 7. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:

Azért ha már itt elkezdünk áldozatokat számolgatni (ami szerintem teljesen értelmetlen), ne felejtkezzen el senki a népességrobbanásról. A vallásháborúk jellemzően régebbi korokban történtek (Európában), míg egyéb ideológiai alapú népirtások a modern kor sajátosságai.

A holokauszt néhány év alatt 5 millió áldozattal járt. Ez több, mint a török hódoltság idején teljes (nagy) Magyarország népessége. Mohácsnál 20 ezer magyar katona esett el, a Don-kanyarnál 200 ezer. Összességében bruttó számokat tekintve a XX. században többen haltak erőszakos halált, mint előtte a teljes történelemben összesen. És ennek a nagy része nem vallási alapú erőszak volt - vagy ha igen, akkor a vallás az áldozatok oldalán jelent meg.


Szóval csak óvatosan a számokkal. A történelem ennél jóval bonyolultabb...

2015. ápr. 7. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 KZitus ***** válasza:

Szervusz


Én sem tudok neked számadatot írni.

De meg tudom mondani ki volt az első halottja a vallásháborúnak: Ábel.

Ha innentől számoljuk az időt, sokkal de sokkal több halottja van a vallásnak, mint a kommunizmusnak.

Azt írja erről a Biblia:

Jelenések 6:9, 10

" Mikor pedig felnyitotta az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak lelkét, akiket legyilkoltak az Isten szava miatt és a tanúskodómunka miatt, amely megvolt náluk. És harsány hangon ezt kiáltották: „Legfőbb Úr, te szent és igaz, meddig tartod még vissza magad az ítélkezéstől és attól, hogy bosszút állj a vérünkért azokon, akik a földön laknak?”


Nem marad büntetlenül.

2015. ápr. 7. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
82%

Az ateizmus és evolucionizmus pedig vallás. Tévedés lenne azt gondolni, hogy a tudományos világ egységes a teremtés kontra evolúció kérdésében, csupán a médiából és az oktatásból van kiszorítva a másik tábor véleménye, legalábbis Európában, ahogy nálunk is. Így aztán nem nehéz meggyőzni az embereket, hogy az evolúció és az ateizmus tudomány, a kreácionizmus és az Isten-hit pedig vallás. Ha azonban a felszín alá nézünk, mind az ateizmus, mind az evolúció magán hordozza a vallások ismérveit.


Előszöris, mind az ateizmus, mind az evolúció prekoncepciók talaján áll. Ez jellemző a vallásokra is. Másodszor, mind az ateizmusnak, mind az evolúciónak megvannak az istenei, melyekre mint ősokra hivatkozhatnak, mögéjük nézni, vagy gondolni pedig tabu. Például az ateista ember istene a Nincsisten. Ezt tiszteli, ezt imádja és bálványozza, mindent ebből vezet le és erre a pontra tér vissza. Ez az ateizmus alfája és ómegája, amitől egyetlen pillanatra sem tudnak elszakadni, és ez az a pont, amin túl képtelenek gondolkodni. Persze, ők ezt szabadságnak nevezik, de ha engem egy ponton mindig visszarántana valami és nem engedne továbbmenni, akkor élnék a gyanúperrel, hogy beleütköztem a szabadságom korlátaiba, vagyis a szabadságom valójában viszonylagos: addig mehetek, amíg szabad. Az evolúciónak is megvannak az istenei. Ez egy többistenhit. A legfőbb istene nem más, mint az Ősrobbanás. Aztán egy másik főistene az Ősleves. További istenei a Redukáló és az Oxidáló Légkör - mikor melyikre van szükségük, annak a nevét hívják segítségül -, a Jégkorszak, az Entrópia - alias Halál, egyben ez az egyetlen, amelyik bibliai fogalom -,a Természetes Szelekció, a Mutáció, az evolúció egyik főpapjának jóvoltából az Önző Gén, az Előember, az Ősember, az Ősközösség. Biztos van több is. De ezek közös tulajdonsága, hogy mindegyik egy-egy abszolútum az evolucionisták körében, ami megkérdőjelezhetetlen, mindez olyan emberek között, akik azt mondják, hogy nincsenek abszolútumok.


Ezeken kívül az ateizmusnak és az evolúciónak megvannak a maguk prófétái, papjai, vagyis a klérus, valamint megvannak a híveik is, akik bármit hajlandóak elhinni, amit ezek a tévedhetetlen emberek állítanak, ha ezekhez hasonló kulcsmondatokkal vezetik be: a tudomány mai állása szerint..., kellően alátámasztott véleményünk szerint..., tudományos kutatásaink alapján megállapítottuk..., ma már ezt minden komoly tudós így látja..., stb. Ezek a kulcsmondatok nyitják minden egyes ateista és evolucionista ember szívének ajtaját, és úgy viselkednek, mint a pici madárfiókák, akik becsukják a szemüket és hatalmasra tátják a szájukat, és bármit hajlandóak benyelni, amit apuci vagy anyuci beletesz a szájukba.

2015. ápr. 7. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 A kérdező kommentje:

Definiáld az 'isten'-t!


Miért nincs értelme számokat mondani?

Egy tisztességes, jóérzésű ember célja a békés egymás mellett élés, és gyarapodás, ehhez keres útmutatót, ami alapján ezt megvalósíthatja. Jogtalan gyilkosságokat elkövetni egyik eszme vagy vallás nevében sem kellene megengedettnek lennie. Teljesen mindegy, hogy beépített elem, vagy félremagyarázás. Egy igaz eszmének túl kellene élnie a hamis prófétákat. Az olyanoknak el kell tűnnie a történelem szemetesében, amely erre képtelen. De világbékét nem lehet elhozni áldozatok nélkül. És nyilván az a legigazabb eszme, amelyik a legkevesebb vérontással jár.

Persze tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, és valószínűleg sosem lesz olyan dolog, mint világbéke, de azért a számok mégiscsak mondanak valamit, és nem mindegy, hogy 100 millió vagy 5 millió.

2015. ápr. 8. 17:39
 17/25 anonim ***** válasza:

Vidiripi


"Miért nincs értelme számokat mondani?"


Határozd meg hogy szerinted pontosan mikortól élnek emberek a Földön és mikortól beszélhetünk vallásról. S azt is kellene tudni hogy a kezdettektől napjainkig mennyi ember élt/él a Földön!

A vallásos kategóriába bele sorolod a természeti népek hitvilágát is? Akik nem Istenben vagy istenségekben hisznek hanem a szellemekben.


"Egy tisztességes, jóérzésű ember célja a békés egymás mellett élés, és gyarapodás, ehhez keres útmutatót, ami alapján ezt megvalósíthatja."


Itt van egy kis útmutató!

Márk 9:50 Jó a só, de ha a só ízét veszti, mivel adtok ízt neki? Legyen bennetek só, és legyetek békességben egymással.

Róma 12:18 Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek.

(mert hiába törekedsz te a békességre ha a másik személy mindent elkövet azért hogy ne így legyen)

Zsidók 12:14 Törekedjetek mindenkivel a békességre és a megszentelődésre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat,


"Jogtalan gyilkosságokat elkövetni egyik eszme vagy vallás nevében sem kellene megengedettnek lennie. Teljesen mindegy, hogy beépített elem, vagy félremagyarázás."


Miért ki engedi meg hogy így legyen? De jobb kérdés az hogy miért van még is így?


"Egy igaz eszmének túl kellene élnie a hamis prófétákat. Az olyanoknak el kell tűnnie a történelem szemetesében, amely erre képtelen."


Hát a kommunizmus szülőföldjén sincs már kommunizmus. Szóval így nem nevezném igaz eszmének.

Meg az 1000 éves birodalom sem valósult meg. Maximum fejben.

Ezzel szemben pl a kereszténység 2000 év múltán is létezik.

Ezek tények,mindenféle filozofálás nélkül.

Hogy eltűntek e, azt te majd eldöntöd.


"De világbékét nem lehet elhozni áldozatok nélkül. És nyilván az a legigazabb eszme, amelyik a legkevesebb vérontással jár."


Utópia?


"Persze tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, és valószínűleg sosem lesz olyan dolog, mint világbéke, de azért a számok mégiscsak mondanak valamit, és nem mindegy, hogy 100 millió vagy 5 millió."


Valóban nem ilyen egyszerű. Ja hogy nem mindegy. Ez érdekes.

Tudod ha elmegy az ember a boltba és 20ft kevesebb van nála akkor ennek ellenére csak meg kapja amit szeretne vásárolni? Vagy ha 2000ft kevesebb van nála akkor az már tényleg számít és nem fogja tutira megkapni.

Az hogy mi mennyire számít nem minden esetben a számok fogják eldönteni.

Pl. Egy buszbalesetben meghal 10 gyerek a 40-ből. Sajnálatos dolog. De ha abban a 10-ben benne van a te gyermeked/szeretted akkor az nem lesz neked vigasz hogy a 40-ből csak 10 halt meg hát örülj neki.

Miért kell háborúznia az embernek? Miért nem tudja elfogadni az ember hogy a másik hisz valamiben és kész?


"Nem hiszek olyasmiben, mint Sátán vagy Isten,...


"Mennyi halálos áldozata lehet a világtörténelem során a vallásnak?"


De hogy a kérdésedre válaszoljak.

- Túl sokat! Lényegtelen hogy szám szerint hányan voltak.

2015. ápr. 11. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:

Tudok még egy elgondolkodtató tényt.


A kereszténység több száz éves metamorfózison esett át. A rómaiak kivégezték azokat, akik nem voltak hajlandóak a hitüket nyilvánosan megtagadni, és Jupiternek áldozatot bemutatni. Azok maradtak életben, akik korruptak voltak, vagy el tudtak bújni. Az egyházat a korrupt emberek vitték tovább, akik belevegyítettek - Róma kedvéért - pogány elemeket. Értsd úgy, hogy egy az egyben adaptálták a több isten hitet a keresztény hitbe, ami szörnyűség, gyökeresen megváltoztatva ezzel a lényegét. Ebben az új "kereszténységben" már csak az Atya, a Fiú és a Szentlélek Háromsága maradt meg, de a megváltás lényege eltűnt, vagy átalakult egy liturgikus színjátékká. A Biblia el lett süllyesztve hozzáférhetetlen könyvtárak mélyére, és a szertartásokat is latinul kezdték gyakorolni, úgy hogy a pór népnek esélye sem volt arra, hogy értse is, ami ott zajlott, azon kívül, hogy kötelező. De még ennek a hitehagyott kereszténységnek is több száz évre volt szüksége ahhoz, hogy eljusson a szeretet vallása odáig, hogy embereket öljön a meggyőződésük, vagy a származásuk miatt.


Az ateizmusnak nem volt szüksége száz évre sem, hogy a vízválasztónak számító Fajok eredete című Darwin könyvtől eljusson a totális háborúig, és a faji alapú népirtásig. 1859-től 1939-ig csak nyolcvan év telt el. De ha a kommunisták uralomra jutását nézem, akkor csak ötvennyolc év telt el 1917-ig.

2015. ápr. 11. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 A kérdező kommentje:

Vidiripi , (már ha ez a nicked akart lenni)


(Időrendben írom, mert sok helyet foglal az idézet)

1.

a,Pontosan erre irányult a kérdésem.

b,Nem számítom bele

2.

"Indexen található az egyházgyűlölő Voltaire, aki az inkvizíció áldozatainak számát tízmillióra becsülte"

(Tudom, hogy az a tízmillió valószínűleg túlzás, ez csak egy példa akart lenni, hogy nem mindenki van oda a kereszténységért.)

Elhiszem én, hogy voltak ilyen dolgok a Bibliában, meg a Talmudban, meg a Koránban, meg minden máshol. Sőt, valószínűleg még Hitler, meg Sztálin is tudott produkálni ilyen szép sorokat, de az nem legalizálja, hogy később mit követtek el.

3.

Hát, ha nem büntetik, akkor nincs más, mint a "megengedett" kategória. És pontosan azért van így, mert nem büntetik.

4.

A kereszténység puszta léte még mindig nem jelenti azt, hogy jó dolog, mert annak ellenére, hogy fennmaradt, jogtalanul ölt embereket.

5.

Emberek vagyunk. Bármire képesnek kellene lennünk, ami nem ütközik a fizika szabályaival. Utópiát is képesnek kellene lennünk létrehozni. Csak az a baj, hogy vannak emberek, akiknek ez nem érdekük.

6.

a, Természetesen a saját veszteségem felülírna minden mást, de maradjunk a buszos példánál. Kétféle karambol is van egyidőben, de egymástól függetlenek, két különböző típusú busszal. Az egyik esetében 40-ből 30 hal meg, a másiknál 40-ből 10, és köztük van az én gyermekem. De ha mondjuk miniszterelnök lennék, és nekem kellene dönteni arról, hogy a kétfajta típusból melyik maradjon forgalomban, akkor még mindig a kevesebb áldozattal járó modelt választanám. Te?

b, Nem azért háborúzik az ember, mert nem tetszik neki, hogy a másik másban hisz, hanem mert ütköznek az érdekeik. Ezért kellene egy olyan eszme -vagy legyen vallás, nekem mindegy - , amit minden ember elfogad, és képes az ilyen nézeteltéréseket elsimítani. De amíg nem látjuk be, hogy az eddigiek életképtelenek, addig nem lesz igény újra. És a statisztikák azért kellenek, mert szemléletesek, és a számokkal már nem képes vitatkozni senki.


Asperrimus


Oké, az ateizmus e két eszméje kudarcot vallott, ezért kell továbbgondolni a dolgokat. Ugyanúgy, ahogy a vallás esetében a kereszténység. Ha jönne valaki, és elterjesztene olyan szép dolgokat, amiket a Biblia tanít, és működne, és nem süllyedne le a terror eszközévé, az pont olyan jó lenne, mint az, ha olyan eszmének sikerülne ez, ami valóságon alapuló dolgokból indul ki.

2015. ápr. 12. 19:01
 20/25 anonim ***** válasza:

Vidiripi


"a,Pontosan erre irányult a kérdésem."


Mivel nincsenek pontos adataink így nem lehet meghatározni. Még körülbelül sem.


"Elhiszem én, hogy voltak ilyen dolgok a Bibliában, meg a Talmudban, meg a Koránban, meg minden máshol. Sőt, valószínűleg még Hitler, meg Sztálin is tudott produkálni ilyen szép sorokat, de az nem legalizálja, hogy később mit követtek el."


Miért ki állítja hogy legálisan tették amit tettek?

Egyébként hogyan lehetne őket keresztényeknek nevezni ha nem törekedtek a békességre?

Mert attól hogy kereszténynek vallja magát még nem lesz az. A cselekedeteinek is ezt kell alátámasztania. A Biblia pedig világosan leírja ezt.

Az hogy az egyház mit csinál az egy másik dolog. Attól az még nem változtat azon ami a Bibliában áll.


"Hát, ha nem büntetik, akkor nincs más, mint a "megengedett" kategória. És pontosan azért van így, mert nem büntetik."


A kérdések továbbra is adottak. Ki engedi meg hogy így legyen? De jobb kérdés az hogy miért van még is így?

S attól hogy nincs büntetve még nem kell azt megtenni.

Napjainkban nincs büntetve a házasságtörés de csak azért mert nincs büntetve az nem jelenti azt hogy akkor már meg is kell vagy lehet tenni.


"A kereszténység puszta léte még mindig nem jelenti azt, hogy jó dolog, mert annak ellenére, hogy fennmaradt, jogtalanul ölt embereket."


Nem a kereszténység ölt embereket. Keresztény = Krisztus követő.

Hány embert ölt meg Krisztus?

Egyetértek abban hogy a kereszténység puszta léte még nem jelenti azt hogy jó dolog. De ha alkalmazzák az emberek az életükben azt amit képvisel akkor már is jó dolog mert értékké válik.


"Emberek vagyunk. Bármire képesnek kellene lennünk, ami nem ütközik a fizika szabályaival. Utópiát is képesnek kellene lennünk létrehozni. Csak az a baj, hogy vannak emberek, akiknek ez nem érdekük."


Akkor nem a Bibliával és a kereszténységgel van a baj!


"Kétféle karambol is van egyidőben, de egymástól függetlenek, két különböző típusú busszal. Az egyik esetében 40-ből 30 hal meg, a másiknál 40-ből 10, és köztük van az én gyermekem. De ha mondjuk miniszterelnök lennék, és nekem kellene dönteni arról, hogy a kétfajta típusból melyik maradjon forgalomban, akkor még mindig a kevesebb áldozattal járó modelt választanám. Te?"


Én inkább kivizsgálnám hogy mi okozta a balesetet. Mert ha a sofőr vagy egy másik jármű sofőrje akkor őket vonnám felelősségre. De műszaki hiba is okozhatta azt a balesetet vagy az útviszonyok de egy egyszerű defekt is lehet az oka.

Viszont csak az a tény hogy az egyik balesetben többen haltak meg még nem biztos hogy a busz miatt van. Lehet hogy még is csak a busz maradna forgalomban amelyiknél több halálos áldozat volt. Mert nem a buszból ered a baleset oka. A busznak nincs önálló akarata de a sofőr az felel azért hogy hogyan vezeti a buszt.


"Nem azért háborúzik az ember, mert nem tetszik neki, hogy a másik másban hisz, hanem mert ütköznek az érdekeik."


Hoppá! Na ne! Komolyan? Akkor miért ez a kérdés hogy: "Mennyi halálos áldozata lehet a világtörténelem során a vallásnak?"

A kérdésednek semmi értelme nincsen mert akkor senki sem a vallás miatt halt meg. Hanem valamilyen ÉRDEKBŐL!

S akkor már is eljutottunk ahhoz hogy milyen érdekeket képvisel a Biblia és NEM az egyház?

Ugyan is az érdekek nem azonosak a két esetben.


"Ezért kellene egy olyan eszme -vagy legyen vallás, nekem mindegy - , amit minden ember elfogad, és képes az ilyen nézeteltéréseket elsimítani."


Komolyan mondom nem értelek! Hiszen te magad írod a választ is erre a felvetésre.

"Csak az a baj, hogy vannak emberek, akiknek ez nem érdekük."

De egyébként a lehetőség adott, hozd létre ezt az eszmét vagy vallást.

Jézus pénz és fegyver nélkül több embert győzött le, mint Nagy Sándor, Julius Caesar, Mohamed és Napóleon együttvé­ve. Sem előtte, sem utána senki nem beszélt, és olyan hatást nem ért el, ami­lyent rajta kívül még egyetlen más szónok vagy költő sem. S tette mind ezt úgy hogy ő maga bármit is leírt volna. Még is több emberre volt hatással mint bárki a világtörténelemben.

Sok sikert kívánok!


"De amíg nem látjuk be, hogy az eddigiek életképtelenek, addig nem lesz igény újra."


Ember elképesztő vagy! Te beszélsz ilyesmiről? Hol élsz te?

A Római birodalomban több istenség létezett és így több vallás is. Akkor hogyan nyerhetett teret egy új? Amíg a régiekkel nem számoltak le?

Leszámoltak a régivel és azért jelent meg az új? Mert a történelmi adatok ezt nem támasztják alá. Hiszen épp az újat üldözték minden lehetséges módon.


"Ha jönne valaki, és elterjesztene olyan szép dolgokat, amiket a Biblia tanít, és működne, és nem süllyedne le a terror eszközévé, az pont olyan jó lenne, mint az, ha olyan eszmének sikerülne ez, ami valóságon alapuló dolgokból indul ki."


Jött is valaki és terjesztette is ezeket a szép dolgokat és működik is akik alkalmazzák. S nem a terror eszköze. Bár van aki annak akarja beállítani de aki valóban megvizsgálja az tudja jól hogy nem a terror eszköze.

De ahogyan már írtad is te magad. "Csak az a baj, hogy vannak emberek, akiknek ez nem érdekük."

2015. ápr. 13. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!