Hogy tagadjuk meg önmagunk? Mit jelent pontosan?

Szerintem az evangélium hirdetés, hogy legyőzd a félelmedet és hirdesd Jézus feltámadt.

És aki győz annak adja az élet koronáját.

Alapvetően azt jelenti, hogy lemondasz az életed irányításáról, meghalsz önmagad számára. De nem azért halsz meg önmagad számára, hogy meghalj, hanem azért, hogy Krisztus életét megkapd, de az már egy másik, méghozzá sokkal jobb annál, mint amiről lemondtál. Nemcsak erkölcsileg és szellemileg jobb, hanem élvezetesebb is. Jézus Krisztus felajánl egy cserét: te adod a te életedet Neki, Ő pedig az Ő életét adja neked. Ha te nem adod a te életedet Neki, akkor Ő nem adja az Ő életét neked. Ezt jelenti az, amit Jézus mondott:

"Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?" (Mt 16,24-26)

Az első válaszolóval ellentétben biztos vagyok abban, hogy önmagunk megtagadása nem azt jelenti, hogy elhatározzuk, hogy mától kezdve Istennek kedves cselekedeteket fogunk cselekedni. Az ember nem képes Istennek tetsző cselekedetekre a saját képességei által. Az evangélium hirdetésére sem képes hatékonyan a maga képességei által. Ehelyett úgy tudunk a magunk számára meghalni, ha megfogadjuk Jakab szavait, elvetünk magunktól minden undokságot és a gonoszság sokaságát, szelídséggel fogadjuk a beoltott igét, amely megtarthatja a lelkünket. Az a szó, amit úgy fordított Károli, hogy megtarthatja, fordította más helyen úgy is, hogy megment, megszabadít, meggyógyít, üdvözít. Nem véletlenül, hiszen a görög "szódzó" szó mindezeket együtt jelenti. Sőt ezen a helyen a "szódzó" szó összekapcsolódik egy másik szóval, ami a "dünamai", ami azt jelenti, hogy képes valamire, ereje, befolyása van valamire, és szoros kapcsolatban van a "dünamisz" szóval, amit leggyakrabban erőként értelmeznek, de alapvetően képességet, hatékonyságot jelent. Ezek szerint Isten Igéje az az Isten által rendelt eszköz, ami képes arra, hogy megmentse, megőrizze, megszabadítsa és meggyógyítsa a lelkünket. Akkor halunk meg a magunk számára, amikor kidobjuk az életünkből az addig betárolt előítéleteket, sztereotípiákat, hitetlenségeket, hagyományokat, okoskodásokat, és szelídséggel fogadjuk a beoltott igét, amire az ApCsel 17-ben találunk követendő példát:

"Az atyafiak pedig azonnal, azon éjszakán elküldék Pált Silással egyetemben Béreába; kik mikor odamentek, elmenének a zsidóknak zsinagógájába. Ezek pedig nemesb lelkűek valának a Thessalonikabelieknél, úgymint kik bevevék az ígét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek. Sokan hivének azért ő közülök; sőt az előkelő görög asszonyok és férfiak közül is nem kevesen." (ApCsel 17,10-12)

Ugyanebben a fejezetben ellenpéldát is találunk, vagyis hogy hogyan ne hallgassuk Isten Igéjét:

"Miután pedig általmentek Ámfipolison és Apollónián, Thessalonikába érkeztek, ahol volt a zsidóknak zsinagógájok. Pál pedig, amint szokása vala, beméne hozzájok, és három szombaton át vetekedék velök az írásokból (vagyis a hallgatók a Bibliával vívtak a Biblia ellen), Megmagyarázva és kimutatva, hogy a Krisztusnak szükség volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek néktek. És némelyek azok közül hivének és csatlakozának Pálhoz és Siláshoz; úgyszintén az istenfélő görögök közül nagy sokaság, és az előkelő asszonyok közül nem kevesen. De a zsidók, kik nem hisznek vala, irigységtől felindíttatván, és magok mellé vévén a piaci népségből némely gonosz férfiakat, és csődületet támasztván, felháboríták a várost; és a Jáson házát megostromolván, igyekeztek őket kihozni a nép közé. Mikor pedig őket nem találák, Jásont és némely atyafiakat vonszolák a város előljárói elé, kiáltozva, hogy ezek az országháborítók itt is megjelentek;" (ApCsel 17,1-6)

Természetesen az Isten Igéjének a befogadása csak az egyik oldal, mert a másik oldal az imádkozás. Imában adjuk át az életünket Jézus Krisztusnak, de erre nem vagyunk képesek az ige rendszeres hallgatása és olvasása nélkül. Ráadásul az igehallgatásnak és olvasásnak a Szent Szellem kenete alatt kell lennie, hogy ne a betűvel legyen közösségünk, hanem az Örökkévaló Logosszal. Alapvetően önmagunk megtagadása egy metamorfózist eredményez, ahol mi odaszánjuk magunkat Istennek élő áldozatul, Isten pedig menet közben megváltoztat bennünket. Amikor már benne vagyunk ebben az átváltozási folyamatban, akkor válunk alkalmassá arra, hogy elkezdjünk Istennek tetsző életvitelt élni, hirdessük az evangéliumot, és más módon szolgáljunk az Úrnak. Ami előtte van, az test szerint születik, ezért alkalmatlan Isten országa számára.

"Az első válaszolóval ellentétben biztos vagyok abban, hogy önmagunk megtagadása nem azt jelenti, hogy elhatározzuk, hogy mától kezdve Istennek kedves cselekedeteket fogunk cselekedni."

Márpedig Jakab apostol az Úr testvére, Jeruzsálem első püspöke ezt írja a levelében:

"Mit használ, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, de tettei nincsenek? Vajon a hit üdvözítheti-e őt? (...) Így a hit is, ha tettei nincsenek, halott önmagában."

szia

Gyorsan ismerjünk fel és utasítsunk el minden olyan ösztönzést, amellyel kedvességből ugyan, de önkímélő életmódra buzdítanak. Krisztus követőjének késznek kell lennie arra, hogy ’megtagadja magát’, vagyis hogy nemet mondjon az önző kívánságoknak és törekvéseknek. Késznek kell lennie ’felvenni a kínoszlopát’, azaz ha szükséges, kész szenvedni, elviselni a gyalázatot vagy az üldözést, sőt akár még meghalni is azért, mert keresztény.

Ezenkívül ’állandóan követnie’ kell Jézust, azáltal, hogy az életét folyamatosan az ő életútjához alakítja. Tanítványnak lenni megköveteli, hogy Krisztus Jézuséhoz hasonló önfeláldozó szellemet fejlesszünk ki, és dolgozzunk annak megőrzésén

Figyeld meg Pál apostol példáját. „Krisztus Jézus . . . ismeretének páratlan értéke miatt” felhagyott személyes törekvéseivel, és a Királyság-érdekeknek szentelte az életét

Mi is jól tesszük, ha megkérdezzük magunktól: „Hogyan használom fel az időmet, az energiámat, a képességeimet és az anyagi eszközeimet? A saját érdekeim előmozdítására törekszem?

Péter ösztönözte őket, hogy övezzék fel elméjüket tevékenységre, és ne szabják magukat a korábbi világi kívánságaikhoz. A próbák ellenére azon voltak, hogy Isten akaratának cselekvését tegyék első helyre az életükben

Pál arra használta a képességeit, hogy Isten érdekeit mozdítsa elő, nem pedig a sajátját

«Mit jelent pontosan?»

Mindenki tudja miről van szó, de eszerint élni csak ritkán sikerül. Megmagyarázni sem egyszerű, hogy mit is jent pontosan. Ám legyen megpróbálom a lehető legegyszerűbben ábrázolni.

Az ember egy meglehetősen bonyolult lény van teste, van lelke vagy isteni kiléte vagy személytelen öntudata, és van személyisége, személyes öntudata, az ego – egy elméi alkat.

Ami a testét illeti, a kérdéssel kapcsolatban, úgy gondolom figyelmen kívül hagyhatjuk azt mindenki láthatja, annak létezéséről nincs vita.

Az ember lelke vagy személytelen öntudata, az Isteni kiléte az, aki arról gondoskodott hogy a világra jött, ő az aki szerveink zavartalan működéséről gondoskodik, ő az is aki csendes pillanatainkban diszkréten megdorgál (lelkiismeret) és aki nyíltan megjutalmaz. Ő az is, aki nagy veszélyben védelmez bennünket (őrangyal). Ő az is aki néha különleges jelenségek által tudtunkra ad valami nagyon fontosat amit tudnunk kell, és semmilyen más módon nem tudhatunk meg. Ő az Isten egyszülött Fia/Leánya, az Én Vagyok, a Krisztus bennünk.

A személyisége ugyan nem látható, de senki se vonja kétségbe hogy létezik. Az ember az anyagi világban ébred tudatra, annak nehézségeivel, lehetőségeivel és kihívásaival. Korlátozott tudatával az ember nem képes isteni kilétére ébredni, létre jön egy elméi alkat, egy pót-kilét, egy pót-öntudat az ego, az isteni kilétünknek egy árnyéka. Az ego, a pót-öntudat nem riad vissza önmagát folyton az előtérbe helyezni. Az ego isteni kilétünk helyét bitorolva vezérli az egyént, annak minden adottságát alkalmazva. Ennek a ténynek hatását folyton tapasztalhatjuk, szélsőséges esetekben óriási károkat és rengeteg szenvedést okoz, mint például háborúkat. Ez az alapja az öngyilkos merényleteknek is, az ego, ez az árnyék öntudat akár a védence életének árán is csak saját magát helyezi előtérbe – hőssé válik.

Ez a pót-öntudat, ez az árnyék kilétünk az amire Jézus célzott, hogy tagadjuk meg magunkat.

«Hogy tagadjuk meg önmagunk?»

Hogyan tagadjuk meg önmagunkat? Hogyan tagadjuk meg ezt az árnyék-kilétünket, ezt a pót-öntudatot? Figyelemmel, azzal hogy figyelmesek leszünk saját magunk iránt. Cselekedeteink indítékai iránt, érzelmeink iránt. Egy idő után látni fogjuk, cselekedeteink, indulataink eredetét, látni fogjuk hogy isteni kilétünkből vagy az árnyék kilétünkből származnak.

Kedves harmadik!

Isten nem a mi munkáinkat áldja meg, hanem a hitünk munkáit. A hit sem akármilyen hit, hanem bibliai hit, ami kijelentésből származik (Rm 10,17), nem pedig a Biblia intellektuális értelmezéséből(Rm 9,30-10,3). Isten semmilyen más hitre nem tett ígéretet. Isten azt mondta Ábrámnak, hogy nézzen fel az égre, és számolja meg a csillagokat, ha ugyan azokat meg tudja számolni, mert ilyen lesz az ő magja is, akik tőle fognak származni (1Móz 15,5). Ekkor jegyzi meg először a Biblia, hogy hitt Ábrám Istennek és tulajdoníttatott neki igazságul(1Móz 15,6; Rm 4,3; Gal 3,6 ). Legalább harminc évvel később történt az az eset, amire Jakab, az Úr atyjafia, Jeruzsálem püspöke hivatkozik, amikor Ábrahám engedelmeskedett Isten parancsának, hogy áldozza fel a saját fiát, és csak Isten beavatkozása akadályozta meg abban, hogy valóságosan meg is tegye (1Móz 22,10-12; Jk 2,21-22). Amit Ábrahám az 1Mózes 22,10-ben tett, az Jakab szerint az 1Mózes 15,6 beteljesedése volt. Vagyis Ábrám hitt, amit Isten igazságul tulajdonított neki, de ez csak több, mint harminc évvel később teljesedett be az életében.

Sokan megfeledkeznek arról a tényről, hogy a hit, az ige magjának a szívünkbe való elvetésével kezdődik (Mt 13,3-32). Ebből a magból nem nő ki azonnal kész növény, hanem alá van rendelve a növekedés különféle fázisainak, amiken át kell mennie ahhoz, hogy megerősödjön, kipróbálttá váljon, és Isten használni tudja. Sok ember, akiben van annyi józanság, hogy a kétéves gyerek hintáját, ne a hároméves facsemete ágára akassza, nyomban eldobja ezt a bölcsességet, ha a hit dolgairól van szó, és azt várja, hogy aki a múlt héten megtért, az a jövő héten már Isten dolgait cselekedje. Azonban sok olyan ember van, akinek a hite még nem képes elhordozni azokat a terheket, amelyek ehhez szükségesek. Amikor az ember olyat akar tenni, amire még nem elég erős a hite, az azzal analóg, mintha a hintát a facsemetére akasztva szeretné a gyerekét meghintáztatni. Nincs az a facsemete, aminek az ága ne szakadna le ettől és végig nem hasítaná a fácska törzsét. persze ez kiheverhető, vissza lehet kötözni és idővel újra összenő, ha jól csinálják, vagy ha nem, újra kihajt, ha ki nem szárad közben, de a bölcs ember nem veszi igénybe idő előtt, hanem alkalmas fát keres, a többit pedig békén hagyja. Ennyi józanság Istenben is van. Nem is akkor kérte Ábrahámtól, hogy áldozza fel Izsákot, amikor az éppen megszületett, hanem akkor, amikor beérett Ábrahám hite.

Sok ember, amikor kilép Istent szolgálni isteni elhívás és kiküldés nélkül, valójában megkísérti Istent, utána pedig csodálkozik, amikor kudarc éri. Ehelyett azt is tehetné, hogy befogadja az igét, megerősödik hitben, odaszánja az életét és megvárja Isten időzítését. Isten mindenkit akar használni. De nem mindenki alkalmas a szolgálatra az éppen aktuális állapotában. A hit tényleg halott cselekedetek nélkül. De hogy a hitünknek mi az éppen megfelelő cselekedet, azt nem egy egyházi szervezet dönti el, még csak nem is mi magunk, hanem Isten, Aki fenntartja magának a jogot arra, hogy meghatározza, hogy ki, hol, és milyen módon szolgálja Őt. Éppen azért küldte el a Szent Szellemet, hogy elvezessen minket minden igazságra, például arra, hogy Isten mit tervezett el az életünkkel kapcsolatban, hol és milyen tevékenység gyakorlása közben szeretne látni bennünket.

"Alapvetően azt jelenti, hogy lemondasz az életed irányításáról, meghalsz önmagad számára. "

de biztatóan hangzik.

Akkor bűn a vágyainkat kielégíteni? (amik nem feltétlenül rosszra irányulnak?)

Ha meg kell tagadnunk magunkat, akkor rosszak vagyunk.

Annak is meg kell tagadnia magát, aki alapból segít az embereken, állatokon, mert olyan a beállítottsága?

Ha újjászülettél Szent Lélek által akkor az óh természetet a bűnös természetet kell megfeszíteni.

És az új természetet meg erősíteni pl biblia olvasással, nyelveken szólással.