A pápa leváltható?
szia
nem minden tilos annyira nem vagyunk elvonatkoztatva, ám amit szigorúan kell venni azt ha fáj is sokaknak nem fogjuk felhigitani, mert nem embereknek kell tetszeni, hanem a Teremtőnek tiszta imádatot bemutatni
Isten nem fogadja el a félszivű imádatot,
imádkozhat valaki napi 48 órát is ha tisztátalan dolgokkal teljes az élete, és nem csak egy dolgot kell betartani hanem mindent.
Jól tudjuk, hogy vannak lelkiismereti dolgok ami mindenkinek más lehet, de a bibliai alapelveken nem lehet higitani, vagy félre tenni.
05:07-es - minden bizonnyal Jehova Tanúja - válaszoló!
Szeretnék reagálni arra, amit mondtál :-)
Jézus Krisztus valóban király, ezt nem is tagadom (bár most nem ebben a rangjában tevékenykedik a zsidókhoz írt levél szerint). De hogy Jézus ne nevezett volna ki földi helytartót az nem igaz. Az (Mt 16,18-19) szakasz világosan bizonyítja, hogy Péter az egyház kősziklája. Természetesen nem az egyedül kősziklája, de Jézus után - pont Jézus ezen szavai szerint - a másodlagos kőszikla. Péter primátusságát megerősíti A (Jn 21,16-17) szakasz is, ami egyértelműen bizonyítja, hogy Jézus Péter apostolra bízta a nyáj gondozását! Éppen ezért a római gyülekezet, amelyet Péter alapított Pállal mindig is nagy tekintélynek örvendett! Sőt elárulom Neked, hogy az első század végére, Róma már prumátussal rendelkező gyülekezet volt, erre egyértelmű utalást tesz a Kelemen-levél, amely még a Jelenések könyve előtt íródott, és kánoni tekintéllyel bírt. Hogy ez valóban így volt, azt bizonyítja az is, hogy több egyház is ugyanúgy felolvasta a levelet, ha jól emlékszem, még Eusebius napjaiban is. És ez csak egy kis adag infó volt, abból, hogy a korai egyház hogy viszonyult a primátusi kérdéshez. :-)
A többi érved is ugyanolyan naivságon alapul, mint a Szentírás-kezelésed, és a hozzá való viszonyulásod. Szentháromság igenis van, az Egyház mindig is elfogadta. Ha csak a kereszténység elejéről nézzük a kommentárokat, akkor is bizonyíthatjuk ezt. Az Atyáról értelemszerűen mindenki elfogadta, hogy Isten, ezt nem kell bizonyítani. Jézus Krisztussal kapcsolatban Arisztédész Kr.u. 125 körül elmondja, hogy a keresztények abban hittek, hogy Isten lejött az égből, megszületett egy zsidó szűztől, tehát testté lett. A Szentlélek személyével kapcsolatban Szent Polikárp (Kr.u. 69 előtt - 155)- aki János apostol és evangélista tanítványa volt - a vértanúságáról szóló dokumentumban egyértelűvé teszi, hogy a Szent Lelket személynek tekintette. Miről beszélünk akkor?
"S a Teremtő nem modernizál, a törvényein nem változtat, Sőt Jézus szigoritott, rajta alapelvekkel."
-->Nos ezt tanítod te és a szervezeted, viszont a Biblia nem. Jézus még a mózesi törvény alatt született, természetes, hogy szigorított rajta, hiszen azért jött, hogy azt betöltse. Ellenben a keresztények számára az apostolok igenis modernizálták a törvényt, például úgy, hogy bizonyos parancsokat eltöröltek. A Kolossébeli levél beszél erről. A Pápa egyébként semmi olyat nem mondd, ami ne lenne összhangban avval a keresztény hagyománnyal, szóval értelmetlen a vádaskodás. Veletek ellentétben a Katolikus Egyház ugyanis odafigyel arra, hogy a korai kereszténység miben hitt, ki tudja mutatni, hogy egy tanítás elfogadott volt a kereszténység egy szakaszában, - mivel veletek ellentétben odafigyelnek az ókeresztény dokumentumokra - míg nektek a hitetek az Őrtorony szervezet dogmáin múlik, aminek az ókeresztény korszakban híre-hamva nincs.
"a Keresztények nem része a világnak nem háborúznak és nem avatkoznak bele Sátán politikájába.
ezek mellett nem használnak hangzatos cimeket mert mindenki testvér. nincs háromság, Isten nem szadizza az emberek "lelkét" tűzben, stb"
-->Nos, mielőtt másokat vádoltok, érdemes lenne kicsit magatokba nézni. Gondolom, a "Keresztényeken" saját magatokat érted. Nem részei a világnak? lol, lol és lol! Titkos kapcsolat az ENSZ-el, amit a 2000-es évek elejéről rengeteg korabeli dokumentum bizonyít, a nemzeti zászló kirakva a Chilei gyülekezet ablakában, amiről fénykép is készült, soroljam még? Nem szadizzátok az emberek lelkét? Még egyszer kérdem: Nem szadizzátok az emberek lelkét? Ti, akik olyanokat engedtek meg azokkal szemben, akik elhagynak titeket, hogy lazán elmebetegnek nevezitek őket, Ti, akik teljesen kimossátok a követőitek agyát, akik végül inkább hagyják meghalni a gyermeküket, minthogy vértranszfúziót kapjon, és életben maradjon, ti nem szadizzátok az embereket? Soroljam még, miket csináltok?
-->Tiszta imádat? Ez hol tiszta imádat neked? Egy álomvilágban élsz. Ugyanakkor hiszek abban, hogy vannak köztetek valódi, jó emberek, valódi keresztények, de azokat Isten ki is fogja
A katolikus egyházjog azt mondja ki, hogy a pápai szék csak a halállal vagy az önkéntes lemondással üresedhet meg. Arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy mi történik akkor, ha a pápa nyilvánosan eretnek. Erről ezt írja a hatályos kánonjog:
"Akik elfogadják ezt a lehetôséget (hogy megüresedik a pápa szék eretnekség miatt), arra hivatkoznak, hogy bár a pápa, amikor ,,ex cathedra'' nyilatkozik, tévedhetetlen, magánemberként elképzelhetô lenne, hogy korábban meghatározott dogmát makacsul tagadjon. Ilyenkor ezt a tényt semmilyen ítélet vagy határozat nem állapíthatná meg, mert a pápa fölött senki nem ítélkezhetik. Így e szerzôk szerint a pápa ilyenkor automatikusan veszítené el hivatalát."
Szóval ha ilyen bekövetkezne, akkor a bíborosi testület üressé nyilvánítaná a pápai széket, ahogy ilyenre volt már példa: kikényszerítették a pápa lemondását.
Hát nem tudom hogy Jézus hol mondta, hogy ilyen létezik a keresztény tanitásban.
Ahogy az apostolok sem tartották magukat tévedhetetlennek senki nem jelentheti ki magáról,
minden ember tökéletlen és tévedhet és Jézus nem adja a hatalmát embernek, s föleg elárulja az hogy Isten nevében olyat merészel kijelenteni és tenni amit maga Jézus sem tanitott vagy mondott....
De hát Isten mindent tudatni fog a kellő idöben
Nem szigoritott rajta?
Nos akkor olvass!
(Máté 5:27, 28) 27 Hallottátok, hogy megmondatott: »Ne kövess el házasságtörést.« 28 Én pedig azt mondom nektek, mindaz, aki kitartóan néz asszonyra, hogy szenvedélyre gyúljon iránta, már házasságtörést követett el vele szívében.
(Máté 5:31, 32) 31 Ezenkívül megmondatott: »Aki elválik feleségétől, adjon neki válólevelet.« 32 Én azonban azt mondom nektek, hogy mindaz, aki elválik feleségétől, hacsak nem paráznaság miatt, házasságtörésnek teszi ki őt, és aki olyan asszonyt vesz el, akitől elváltak, házasságtörést követ el.
(Máté 5:33–36) 33 Hallottátok továbbá, hogy megmondatott a régieknek: »Ne esküdjél úgy, hogy nem teljesíted, hanem teljesítsed fogadalmaidat Jehovának.« 34 Én azonban azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek, se az égre, mert az az Isten trónja, 35 se a földre, mert az a lábzsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa. 36 A fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszálat sem tudsz fehérré vagy feketévé tenni.
(Máté 5:43–48) 43 Hallottátok, hogy megmondatott: »Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.« 44 Én azonban azt mondom nektek, hogy szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, 45 hogy égi Atyátok fiainak bizonyuljatok, mivel ő felhozza a napját gonoszokra is, jókra is, és esőt ad igazságosaknak is, és igazságtalanoknak is. 46 Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmatok van? Nemde az adószedők is ugyanezt teszik? 47 És ha csak a testvéreiteket üdvözlitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde ugyanezt teszik a nemzetekből valók is? 48 Ezért hát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti égi Atyátok tökéletes.
s még sorolhatnám.
(1Korintusz 6:9, 10) 9 Micsoda?! Nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem fogják örökölni Isten királyságát? Ne vezessenek félre titeket. Sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem természetellenes célokra tartott férfiak, sem férfiakkal háló férfiak, 10 sem tolvajok, sem kapzsik, sem részegesek, sem szidalmazók, sem zsarolók nem fogják örökölni Isten királyságát.
(Jakab 1:16, 17) 16 Ne vezessenek félre titeket, szeretett testvéreim. 17 Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, mert az égi világosság Atyjától jön alá, és őnála nincsen változás, nem fordul, mint az árnyék.
A teremtő nem komolytalan amit ki mond az úgy lesz:
(Ézsaiás 55:11) 11 úgy lesz az én beszédem is, amely elhagyja a számat. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem mindenképpen véghezviszi azt, amiben kedvem lelem, és sikeres lesz abban, amiért elküldtem.
35%-os Jehova Tanúja!
A pápai tévedhetetlenséget nem egzakt módon kell értelmezni. Péter, az egyház kősziklája sem volt tévedhetetlen, neki is megváltásra volt szüksége. Azért ez elég nagy különbség, mert meglátásom szerint, a Jehova Tanúi vallás ha hallgatólagosan is, tévedhetetlennek tartja magát. Megrögzött módon másolgatjátok a jw.org cikkeit, utána sem nézve azok forrásainak. A történelem azonban megőrizte számunkra a régebbi kiadványaitokat, ezért tudjuk, hogy több tanításaitokat is megváltoztattátok az idők során. Ezt persze lerendezitek a bemagolt "új világosság" szöveggel, bele sem gondolva abba, hogy változtatni kéne a tanításaitokon. Megrögzötten valljátok, hogy amit terjesztettek, az helyes. Aztán ha Vezető Testület úgy dönt, hogy ismét "új világosságra" van szükség, akkor mindenki szó nélkül átáll az új tanításra, holott két hónapja egészen mást vallott! Szerinted normális? Szerintem kész kabaré...
A Katolikus Egyház 2000 éve ugyanazt tanítja. A "keresztény tanításra" való hivatkozásod, hiteltelen. Ti, és az új mozgalmak mind úgy próbáljátok magatok igazolni, hogy a Bibliából kiragadtok különböző részeket, amelyek szerintetek a "az igaz vallás" ismertetőjelei, és magatokra alkalmazzátok... Gondolod, hogy a kereszténység elején is így csinálták? Nem, nem! Súlyos tévedés! Krisztus világosan megmondta, hogy az Egyházat kire építi, kinél vannak a mennyek országának kulcsai, és ki az, aki legelteti Krisztus nyáját. Ez pedig Péter apostol volt. Éppen ezért Róma elsőbbsége már nagyon korán, amint említettem meg volt erősítve. A Bibliát az Egyház értelmezte, mint az apostolok jogutódja. A bibliai igékre - amikkel nem értem, mit akarsz bizonyítani - való hivatkozásod teljesen értelmetlen. Titeket a 19. században alapított Russel, egy ariánus nézeteket valló vallási szervezet vagytok. Az arianizmust pedig az Egyház már az ókorban is eretnekségnek nyilvánította, elsöprő többséggel leszavazta. Ráadásul beteljesületlen jóslatok tucatja van a hátatok mögött, akkor miről beszélünk? Miből is magad igazolni? Nincs miből...
Péter soha nem volt kőszikla, mert az egyház Jézusra épül ÚŐ a gyülekezet feje, és ezt maga Péter is elmondta.
Hogy az lett a szeglett feje akit megvetettek...
Bár Péter is kapott fontos feladatot mint mások de soha nem volt felettéb mert mindnyájan testvérek és aki nagy akar lenni annak szolgálnia kell nem uralkodni....
Tisztelt 19:48-as Jehova Tanúja válaszoló!
Ezekről az érveidről egy nagyon alapos, és részletes kommentárt írtam itt:
http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__6..
A 12:58-as válasz
Ott világosan ki van bontva, hogy miért Péter a kőszikla.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!