A pápa leváltható?
Köszi
Mondasz valamit!
sokszor egy "felhajlott" szőnyeg miatt is nagy baj lehet...
De ha a jogi (a logikus) részét nézzük..
Igen mert Ő is csak egy ember akit emberek neveztek ki
A Pápát hamarosan Isten akarata szerint maga a politikai hatalmak fogják "leváltani" és az összes vallást megfogják szüntetni, mert iszonyú dolgokat tesznek a Vallás nevében Istenre hivatkozva.
"Nem tokratikus amit tesz, biblia ellenes és Jézus tanitásával szembe megy"
-->Tedd hozzá, hogy szerinted :-) Szerintem egy másik topikban már ki lett tárgyalva, hogy a Kat. Egyház bibliamagyarázata teljesen megfelel annak, ami az első századokban volt a keresztényeknél :-) Jézus és az apostolok nem a 66 könyvből álló, protestáns Bibliát használtak, hanem egy jóval bővebb kánont, emellé merítettek a zsidó hagyományból, a görög irodalomból és az apokrif irodalomból is. Ráadásul az első századokban a Bibliát az egyház hagyományának megfelelően magyarázták, mivel az egyháznak apostoli tekintélye van. Tudjuk ugyanis, hogy Szent Kelement maga Péter apostol állította a Római Egyház élére.
Az eretnekek pont ezzel a hátránnyal indultak, hogy ilyennel nem rendelkeztek, és eltértek attól, amit az apostolok áthagyományoztak az apostoli és egyházatyáknál. Szóval a Pápa nem Biblia ellenes, pont úgy értelmezi a Bibliát, ahogyan azt a kereszténység elején tették.
ez nem igaz, mert Jézus mint király nem nevez ki földi helytartót, mert maga irányitja a gyülekezeteket, egységben egy tanitsban, békében,
a Keresztények nem része a világnak nem háborúznak és nem avatkoznak bele Sátán politikájába.
ezek mellett nem használnak hangzatos cimeket mert mindenki testvér. nincs háromság, Isten nem szadizza az emberek "lelkét" tűzben, stb
Meghamisitották Jézus születése napját, és nemzeti nacionalista propagandákta is támogatnak,
De ez még csak a negyede ami ellene megy annak amit Jézus tanitott, s az apostolok sem éltek a világban úgy
S a Teremtő nem modernizál, a törvényein nem változtat, Sőt Jézus szigoritott, rajta alapelvekkel.
Saját magát hazudtolná meg amikor kijelenti hogy halál jár pl a paráznaságért, lopásért káromkodásért stb aztán meg jutalmat adna azoknak akik ezt teszik....
De hát te csak tegyél engedményeket magadnak, mi kitartunk a tiszta imádat mellett.
Köszi,azért a válaszok között volt sok elvonatkoztatás!
Főleg az utolsó válaszba! Én meg ugyanakkor azt mondom kell néha engedményeket tenni és nem a "vak" farizeusok mintájára élni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!