Hívők! Volt már Nektek olyan, hogy éreztétek Istent, vagy esetleg láttátok is valamilyen formában?

ne haragudj,kedves kérdező,hogy nem vagyok vallásos,és írok,de én születésem óta tudom,hogy van Isten..biztos vagyok benne..ne kérdezd honnan,miért,de ismerem minden kérését,ismerem a miértjét annak,hogy miért titkolózik,ismerem istent,és azt üzeni szeretet nélkül meghal a világ...ismerem a legfontosabb oldalát,és nekem nincs szükség bizonyítékra,mint ahogy a szerelmet sem kell magamnak bizonyítanom,mivel én érzem..Isten mindenhol ott van,mindenben,a fűben,a fában,a kőben!Ő az egész,nélküle nincs élet,és ha bizonyítékot kerestek isten létére,a bizonyíték ott van a szemünk előtt,ami nem más,mint az élet!az az élet,ami egy robbanásszerűen egyszer csak megteremtődött isten irányítása által,és fejlődött idáig..ha megkérdezitek magatoktól,hol van a csoda?Nézzetek a tükörbe,és kérdezzétek meg honnan jöttetek ide születésetek előtt,mit kerestek itt,hova mentek,ha itt meghaltok?Ez az,amit én csodának nevezek,mert senki nem tud jelenleg magyarázatot adni(kifogástalant).Aki meglátja ezt a csodát,az megbizonyosodhat Istenről,mert ha nem élnénk,Isten sem lenne,és fordítva.Mi más lenne rá a bizonyíték?Az Egész,Isten nem hiszem,hogy valaha meg tudna testesülni a földön,mivel olyan hatalmas erő,hogy inkább osztotta meg a lelkét,így lett a tér,és az emberek is bizony így lettek!!

Ne haragudjatok,hogy ennyit zagyváltam össze,de van itt aki megérti,miről van szó!

"Gondolom most szépen lepontoztok, de persze hogy érezték már Isten jelenlétét. Bemesélik maguknak simán."

Csak sajnálni tudlak, hogy még nem volt tapasztalatod ilyesmiben mert ez után a keserü rosszindulatu megjegyzésed után nyilvánvaló hogy nem vagy boldog ember.

És pont egy ilyen istennel való találkozásra van szükséged!

Én a helyedben sürgősen elkezdeném keresni és nem ostoba meggondolatlanságokat beszélni olyan dologról amiről nem tudsz.

látod, ez a nagy tévedés. Aki keresztyénné lesz, az nem adja fel az életét, és nem mond le semmi jóról, csak lecseréli a már teljesen tönkrementet egy újra. Hidd el, nekem nem volt nagy áldozat megtérni a romokban heverő életemmel. És nem vesztettem semmit, csak nyertem! Hogy mit? Belső békességet. Olyat, ami az élet legnagyobb viharait is állja.

A Jézusba vetett hit reményt ad.

Egy érdekes tapasztalat:

Magam mindig is Istent kereső ember voltam, egészen kicsi koromtól. Sokan nem is értették, honnan bennem a közelség vágya Istenhez, a családra nem jellemző, csupán a "laikus hit".

20-as éveim elején egy katartikus élményben volt részem: kiderült, hogy haragszom Istenre. Részletek mellőzésével, annyi a lényeg, hogy egy hatalmas emberi csalódás ért, amivel nem tudtam napirendre térni. Magamban Istent okoltam, hiszen Ő mindenható, nem sokba tellett volna neki a dolgokat úgy alakítania, hogy az általam vélt igazság a felszínre kerüljön. De Ő csak hallgatott, én meg Őreá nehezteltem.

Az élmény maga egy húsvéthoz kötődik, Húsvéti szokásom, hogy 3 napot böjtölök (javaslom mindenkinek, aki még nem böjtölt, hogy próbálja ki, meglepő dolgokat tapasztalhat). Nagypénteken egy érdekes képet találtam: a halálra vert Jézustól ezt kérdezi Mária: Mit csinálsz? Mire Ő: Hát nem látod, újjá teremtek mindent! Na, bumm. Letaglózott a dolog, és rájöttem, hogy mit is akarhatok én Istentől? Mikor Ő megváltott engem? Azóta is ez a felismerés vezet: Megváltottalak!

Nehezen ismerem el, de akkor kézzel fogható jelenlétet éreztem magam körül, mintha lett volna valaki a szobában...

Amint mondottam, ez egy mély tapasztalat volt, talán kicsit túl biztos is lettem a dolgomba. Nekem olyan bizonyosságom van, mint keveseknek. Rá kellet jöjjek, hogy ez nem így van.

Egy beszélgetés tapasztalatain felbuzdulva azt találtam, hogy az általam átélt jelenlét érzés abszolút tipikus, fiziológiai folyamatokkal tökéletesen magyarázható dolog. Ezt persze jó időbe tellett felfognom, és végül elfogadnom. Röviden a jelenséget temporális epilepsziának hívják, amivel egyes kutatások szerint a templomba járó közösség közel 80%-a bír. Egyes források szerint ez a jelenség annyira gyakori, hogy lehetséges, hogy fiziológiás, azaz bizonyos körülmények között mindannyian képesek vagyunk eljutni egy ilyen állapotba. (Kisérleti körülmények között az agy temporális részének mély stimulációra bekövetkező változásai kapcsán regisztrálták, hogy a betegek fényt látnak maguk körül, hangokat hallanak, vallási hallucinációik lesznek stb.) Legjellemzőbb esettanulmányt a bibliában találjátok: Pál a damaszkuszi úton. Ez egy tipikus temporális epilepsziás roham (zömünknél ez persze szelídebben zajlik, de a patomechanizmusa ugyan az).

De a lényeg, amire szeretném felhívni a kedves kérdező/olvasó figyelmét: ezek az élmények, akárhonnan is származzanak, nem feltétlenül fontosak ahhoz, hogy az ember hitben tevékenyen élő lehessen, végső soron közel kerüljön Istenhez. Magam, tapasztalatom ellenére, sokkal többre tartom a "racionális" hitet, ami az én olvasatomban annyit tesz: Krisztus tanítása szerint cselekedni. Ehhez nem kell a hókusz-pókusz, nem kellenek kétes eredetű élmények, amik könnyen rossz útra vihetnek. Elég ha csak a sok szektára gondolunk, sokan építenek ezekre a jelenségekre, legtöbb esetben önös szándéktól vezetve.

Ha elfogadod Isten mindenhatóságának a voltát, a saját kicsinységedet, és Krisztust, aki a híd, akkor már tudod is mi a teendő. Ehhez, még csak olyan nagyon okosnak sem kell lenni... :)

z

Egyszer nem a megszokott úton mentem hazafelé, és rossz helyen szálltam le. Előttem autóút, mögöttem autóbontó, a buszmegállóban pedig, egy eléggé fura kinézetű férfi. Már kezdtem bepánikolni, amikor megéreztem, hogy Isten ott van velem, és megvéd. Pedig akkor még nem is voltam megtérve.

A másik "élményem" már megtérésem után történt. Egy álom volt: ott álltam a csatatéren, amikor odajött hozzám a Parancsnok (Semmit nem láttam belőle, csak a hangját hallottam), és kijelentette, ha nem viselkedem méltóan a seregben, akkor beoszt tartalékosnak. Nem kell az Úr seregébe gyáva harcos. Azóta más bátrabb vagyok. (valamennyivel)