Ha a keleti harcművészetek nem ajánlottak akkor a capoeira belefér a Biblia útmutatásába?

Capoeira — Tánc, sport vagy harcművészet?

„ Akrobatikus egyensúly és rugalmasság, táncos kecsesség és dinamizmus, a küzdő gyorsasága és fortélya meg a lüktető zene.”

EGY író szerint lényegében ez a capoeira. Egy másik író szerint ez a brazil művészet „valósággal meghódította a világot”.

Noha a capoeira eredete nagyon vitatott a kutatók között, a legtöbbjük afrikai törzsi táncokra és szertartásokra vezeti vissza. Nyilván a rabszolga-kereskedelem idején jutott el Brazíliába. A rabszolgák évtizedekig művelték, annak ellenére, hogy tulajdonosaik szerették volna elnyomni az afrikai kultúrát.

A Planet Capoeira című folyóirat elismeri, hogy a tánc utcai változata „durva” volt. Ezt írja: „ A tanítók minden finom mozdulatot elhagytak, amelynek nem volt haszna az igazi harcban. Például rúgásnál nem emelték olyan magasra a lábukat; nem a fejet, hanem a törzset célozták meg. A kezükkel különböző mozdulatokat hajtottak végre az ellenfél megtévesztésére, valamint ütéseket mértek a testére, vagy ujjal szemen szúrták. Nem volt zene, nem vetettek cigánykereket, és elmaradtak az akrobatikus elemek is, kivéve a harcias jellegűeket.” Nem meglepő hát, hogy a capoeirát 1890-ben az egész országban betiltották.

Ezenkívül sokan úgy érzik, hogy a capoeirának határozottan vallásos színezete van. Pedro Moraes Trindade — capoeiramester Brazília Bahia államában — azt mondja, hogy a capoeira „egyesíti a testet és az elmét”. Kijelenti, hogy „ha valaki pusztán sportnak tekinti, az lekicsinyli a capoeira történetét és filozófiáját”. Edmilson, aki nyolc évig űzte a sportot a Rio de Janeiró-i Niteróiban, megjegyzi: „Vannak olyan chulák [bevezető énekek] és szertartások, melyek tagadhatatlanul spiritiszta jellegűek.”

Én is dzúdóztam, és nem kellett meghajolni a mester képe előtt. De ha kellett volna, az akkor sem lett volna bálványimádás, csak hagyománytisztelet. Mármint részemről.

A karizmatikusokat meg nem kell komolyan venni. Ők mindenben az ördögöt látják, mert az a mániájuk hogy ördögöt űzzenek. Nem tudnak meglenni az ördögeik nélkül :)

Ez a cikk...

Az írónak gőze sincs a kung fu-ról, de nyugodt szívvel elítéli azt. Aztán elolvas róla 4 mondatot, meglátja, hogy "taoizmus, buddhizmus", elégedetten horkant egyet, hogy "naugye". Holott az említett filozófiákról sem tud az ég világon semmit.

"Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek." Valami ilyesmi van a Bibliában, nem? Akkor nem kéne előbb utánanézni, hogy mégis mi a tököm az a buddhizmus, mielőtt nagy bőszen nekiáll ítélkezni?

"És figyelemre méltó, hogyan vezet a Szentlélek. Ha nem megyek tévedésből a Corvinba, eszembe se jut a weben keresni a Kung fu céljait."

És akkor még annyit se tudna róla, mint amennyit 10 másodperc alatt elolvasott :D

Gratulálok a kedves írónak.

De ha már hülyeségeket kell beszélni, akkor mondok én is valamit: a harcművészetek azért nem egyeztethetők össze a Bibliával, mert az utóbbi azt mondja, hogy "fordítsd oda a másik orcádat is" :D

nem vagyok karizmatikus....

Jehova Tanúja vagyok.

Lehet nullázni

Azért nem judo-zol, mert meg kell hajolni, és tiszteletet kell mutatni az egyik mester képe előtt???

Szerintem ezt a marhaságot felejtsd el ahogyan van.

És vedd már észre, hogy amikor azt a hülyeséget leírták még senki nem is tudott a judo létezéséről!

Vagy nem eszel kekszet sem, nincsen benne a bibliában??? Jesszusom!

Itt aztán annyi marhaság van, hogy az már kritikán aluli.

1.

A keleti harcművészetek filozófiai hátterével egyáltalán NEM foglalkoznak a harcművészeti edzéseken Magyarországon. Csak is kizárólag Kínában, Japánban, de ott sem mindenhol. Maximum a shaolin kolostorokban foglalkoznak a vallás részével, hiszen a shaolin papok azok buddhista szerzetesek, de ott a kolostorokban is külön választják amúgy, a kung-fu edzéseket és a vallás gyakorlását.

A taoizmus pedig nem is annyira vallás, hanem inkább egy filozófia, egyfajta életszemlélet, bölcsességekkel.

Szóval, ha valaki ittHUN eljár hetente 2-3 alkalommal kung-fuzni, aikidózni...stb akkor ott csak és kizárólag a harctechnikákat gyakorolják. Egy ilyen edzések, nem anti-keresztény pogány vallási szekták gyülekezete.

Pár szó a judo, aikido edzéseken történő meghajlásról. A meghajlás NEM vallási rituálé, hanem általános dojo-ETIKETT. A Japán kultúrában, illemtanban is szerepel a meghajlás, így is köszönnek egymásnak, ez csak egy szokás, nem több. Ugyanolyan dolog, mint ahogyan a nőket illik előre engedni, egyszerű illem.

"Én is dzúdóztam, és nem kellett meghajolni a mester képe előtt. De ha kellett volna, az akkor sem lett volna bálványimádás, csak hagyománytisztelet. Mármint részemről."

Nem csak a Te részedről, még a japánok részéről, mindenki részéről is.

A bálványimádást pedig meg se említsék a katolikusok, ott imádkoznak a Mária és Jézus szobor előtt, a Vatikán úszik az aranyban, csecse-becse templomok, bazilikák etc etc. Pont, hogy ők a legnagyobb bálványimádók.

De tudom, mindjárt jön a duma, hogy a Mária szobor nem számít bálványnak, de bezzeg a nappaliban a lakásdísz szerepét betöltő porfogó Buddha szobor már igen....

Én speciel ateista vagyok, de van egy spanom aki Jehova tanúja, ő speciel thai boxol, imádkozósáska kung-fuzik és még aikidózik is. Hármat egyszerre, ebben a sorrendben, évek óta. Ő szerinte egyáltalán nem bűn ez, mert ezek csak testmozgások.

Aki a mesterek képe előtti meghajlást a bálványimádással kapcsolja össze, az vagy tudatlan, vagy babonás, vagy rosszindulatú. Ahogy a 9-es válaszoló írta, a meghajlás egy tiszteletteljes köszöntési forma. Ezt azzal egészíteném ki, hogy a keleti kultúrákban ha valamit megköszönünk, azt is meghajlással illik kifejezni. A mesterek előtti meghajlással a köszönetünket fejezzük ki azért, mert átadták nekünk a tudásukat. A keleti harcművészetek jó része korábban féltve őrzött, szűk körben terjesztett tudás volt, amit csak az arra érdemesekkel osztottak meg. Szerintem az a minimum, hogy kifejezzük a hálánkat azért, hogy mi, többé-kevésbé (inkább kevésbé) érdemesek is részesülhetünk ebből a tudásból.

És a meghajlásban benne van a tisztelet kifejezése is, a mesterek tudása iránti tiszteltünk kifejezése. A tisztelet pedig a mai nyugati világban már alig-alig lelhető fel, és csak a javára válna, ha a kelettől ismét megtanulná.