Hogyan éreznél, ha az egyházad elismerné hogy tévedett egy tanítását illetően? Megváltoztatnád a nézeteidet?
az Egyház soha nem tanította, hogy a Föld lapos stb.
az egyháznak többféle tanítása van, vannak olyanok melyek tévedhetetlenek és változtathatatlanok- ezeket, a hitet nem fogják megváltoztatni, mert nem változtathatják meg
amiket meg megváltoztathatnak, hadd változtassák meg nyugodtan az új körülményeknek megfelelően- ezzel semmi baj
Teljesen normális reakció lenne az egyház részéről, ugyanis emberekből áll, akik tökéletlenek, és az ember nem tévedhetetlen, folyamatosan bővülnek az ismeretek. De nem csak az egyházakkal történhet ez meg. Például mikor én még általános iskolás voltam, úgy tanították, hogy József Attila öngyilkos lett, a valóság az, hogy baleset történt (apáméknál volt a jegyzőkönyv az esetről mindaddig, amíg néhány éve át nem vitték a levéltárba, és megváltoztatták a korábbi tanítást). De mondhatnék mást is.
A Bibliában benne van: "Tudásunk csak töredékes... De ha eljön a beteljesedés, ami töredékes, véget ér... Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek, ahogy én is ismert vagyok"
Aki azt állítja, hogy az egyházak tévedhetetlenek, az téved, és pont a tanokat veszi semmibe.
Jójó, felhoztam egy példát a Földdel kapcsolatban, nem kell itt leragadni. Rengetegen haltak meg viszont igazságtalanul eretnekként olyan dolgok miatt, amelyek igazak voltak és később az egyházak elismerték a "tévedést" (amikor már nem volt hovatovább), pedig csupán tekintélybeli gőgösségből nem adtak igazat.
Én akkor mentem egyszer falnak, amikor olvastam a Bibliában hogy Máriának voltak még más gyerekei Jézus után (Márk 6:3; 3:31). A hittan tanító azt mondta hogy az nem igaz és hogy nem úgy kell érteni az ott leírt testvér és nővér szavakat és hogy egyházellenes vagyok. Pedig a Károliban a Máté 1:25-ben az "ismeré" régies kifejezés az együtthálást jelenti, ami egy teljesen normális (és kötelező?) kapcsolat férj és feleség között. Az egyház mégis ragaszkodik Mária örök szüzességéhez. Szerintem azért mert én ezt hiszem már rég megöltek volna a középkorban, pedig egyértelműen fogalmaz a Biblia.
Ti hogyan éreznétek egy ilyen helyzetben?
Jézus „testvérei”
"Adelfosz"
A protestánsok egyik érve Mária örökös szüzessége ellen az, hogy szerintük a Szentírás azt állítja, hogy Jézusnak „testvérei” voltak, tehát Mária több gyermeknek is életet adott. Nézzük át ennek az érvelésnek a súlyos következetlenségeit!
Egyrészről a testvér szó a görög, a héber, valamint az arám nyelvben nem jelent kizárólag édestestvért. Ugyanezzel a szóval hívták az unokatestvéreket (az arám, ill. a héber nyelvben nincs is külön szó az unokatestvérre), de egyáltalán minden közelebbi és távolabbi rokont is, sőt, még az egy nemzetből, vagy egy vallási közösségből származó embertársakat is (ez utóbbi a magyarban, de több más nyelvben is így van). Tehát a katolikusok azt állítják, hogy amikor Jézus testvéreiről van szó a Bibliában, akkor ezek az Úr unokatestvérei, méghozzá valószínűleg másodunokatestvérei. A protestánsok erre azt szokták mondani, hogy a görög nyelvben viszont van külön szó az unokatestvér megjelölésére, ez az „anepsziosz” szó, ami valóban csak unokatestvért jelent, tehát - kérdezik ők - miért nem ezt a szót használja a Szentírás, amikor Jézus testvéreiről van szó. Ez a szó a Septuagintában, és az Újszövetségben csak egyszer-egyszer fordul elő (Szám 36,11; Kol 4,10). Amikor Jézus „testvéreiről” van szó az evangéliumokban, akkor viszont az „adelfosz” szó szerepel. Azonban abból, hogy van külön szó az unokatestvér szóra a görög nyelvben, még egyáltalán nem következik az, hogy az adelfosz szó csak édestestvért jelenthet! Egyszerűbb dolga lenne az embernek, ha elég lenne rámutatni egy görög szótárra, ahonnan ez egyértelműen kiderül, ám bizonyítsuk a Bibliából is, hogy mindenki meg legyen elégedve. Ráadásul a Szentírás se homályosabb e tárgyban:
Vessünk tehát egy pillantást az Ószövetség görög fordítására, a Septuagintára, s akkor világosan kiderül, hogy „adelfosz”-nak hívja pl. Ábrahám Lótot (Ter 13,8; 14,14.16), pedig ők unokatestvérek voltak (Ter 11,26-28).
Ter 13,8
Ezért Ábrám így szólt Lóthoz: „Ne legyen vita köztem és közted, pásztoraim és pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk.
Ter 14,14
Amikor Ábrám meghallotta ezt, azt ugyanis, hogy a testvére, Lót fogságba esett, felsorakoztatta háromszáztizennyolc nála született, ügyes rabszolgáját, és utánukment Dánig. (KNV)
Ter 14,16
Visszahozta az egész vagyont és Lótot, a testvérét vagyonával együtt, valamint az asszonyokat és a népet. (KNV)
Ter 11,26-27
Terach 70 éves korában nemzette Ábrámot, Nachort és Háránt. Terach utódai ezek: Terach nemzette Ábrámot, Nachort és Háránt. Hárán fia Lót volt.
Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna.
Itt Jézus anyjának nővérének a neve: Mária. A nővér szó az adelfos nőnemű párjával van írva (adelfé). Hogyan lehet egy családban két testvérnek ugyanazon Mária nevet adni? Itt is az adelfé unokatestvért jelöl.
Mk 6,3
Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? S ugye, nővérei is itt élnek közöttünk?" És megbotránkoztak rajta.
Mt 13,55
Nem az ácsnak a fia? Nem Mária az anyja, nem Jakab, József, Simon és Júdás a testvérei?
Ha ezt összevetjük a Mk 15,40. 47-tel, és a Mt 27,56-tal, akkor egyből világossá válik, hogy itt Jézus unokatestvéreiről van szó.
Lk 2,7
Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.
Az elsőszülött (prótotokosz) - mondják az örök szüzesség kritikusai - azt jelenti, hogy további gyermekekre kell következtetni, hiszen elsőszülött.
Ez nem így van. Nemcsak az akkori időben, hanem most se. Először is a prótotokosz szóösszetétel első tagja a prótosz sorszámnév esetében, mint a többi nyelvekben is általában, nem kell arra gondolni, hogy az elsőt mindig követi egy második is. Egy magyar nyelvű példa: "odaadom az első koldusnak". Nézzünk meg néhány szentírási példát is a prótosz-szal:
Mt 1,24-25
József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta. Magához vette feleségét, de nem ismerte meg, míg világra nem hozta fiát, akinek a Jézus nevet adta.
A szöveg azt állítja - mondják a protestánsok - hogy József csak addig nem ismerte meg Máriát, ameddig meg nem szülte Jézust, de ezután igen. Ezt csak addig lehet állítani, amíg nem ismerjük meg az eredeti szöveget. Görögül így hangzik a "nem ismerte meg, míg meg nem szülte fiát" részlet:
ouk eginószken autén eósz ou eteken uion
A probléma az eósz (míg) szóval van. Magyarul a míg szó egy cselekvés valamely határidőhöz kötéseként érthető, tehát, amikor a határidő elérkezik, akkor a cselekvés megszűnik, vagy megváltozik. Azonban ez nem így van a görög eósz szónál. Az eósz jelentheti a magyarul míg-ként visszaadott értelmet is, de nem kizárólagosan, sőt nem is ez a jellemző rá. A míg szó, még tagadás esetén is, mind a szemita, mind a görög nyelvben csak egy határt jelöl, amelyen belül a fő cselekményt tárgyalja anélkül azonban, hogy azt is mondaná ezzel, hogy azt követően valami megváltozik (vö. K. Beyer: Semitische Syntax im NT), azaz az eósz mindig csak a múltra utal, anélkül, hogy a jövőt számításba venné.
2Sám 6,23
Michalnak, Saul lányának egész halála napjáig (eósz tész émerasz tou apothanein autén) nem lett gyermeke.
Michalnak halála után gyermeke lett volna? Ha elfogadjuk a protestánsok Mt 1,25-höz fűzött magyarázatát, akkor igent kell mondani erre is.
22:33 Amit te kifogásolsz azt csak a katolikus egyház tanítja úgy. Mária Jézus születése után valóban élt házaséletet Józseffel és voltak gyerekei is - Jézus féltestvérei. Ez egy Bibliában olvasható tény amit a protestáns egyházak el is ismernek, legalábbis nálunk már volt róla szó Istentiszteleten.
De az apostolok közül nem láttam mást, csak Jakabot, az Úr testvérét. Gal 1,19
Ekkor megérkeztek anyja és testvérei; kint megállva beküldtek hozzá, és hívatták őt. Márk 3:31
Azt hiszem ebből a két igéből világosan kiderül, hogy Jézusnak nem is egy féltestvére volt akik közül Jakabot név szerint ismerjük.
Mária örök szüzessége szintén katolikus tanítás, az ok, hogy szűzen fogant, de a szülés után nem hinném, hogy szűz maradt. :) Erről nem beszél a Biblia.
Hát most meg a Mária-kérdésnél ragadtunk le. Hülye azért én sem vagyok, nem kell itt nekem bizonygatni hogy Jézusnak voltak-e féltestvérei (igen, Máriától) vagy sem, amikor Mária és József nem UFÓk voltak (bocs) hanem normális házaspár. Azért köszi a kutatást.
Nem szeretnék itt konkrét egyházakat támadni, a kérdésem eredetileg is az volt, hogy ha kiderül (beismerik vagy észreveszed vagy rájösz) hogy az egyházad tévedett akkor TE hogy éreznél, mit tennél?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!