Ez benne van a bibliában? Az ó vagy az újszövetségben? ÉS mit jelent? Mégis hogy gondolták ezt?

Ó szövetség de hát írod az igehelyet, tehát pontosan tudod, hogy benne van. Nézz egy picit utána a történelemben, ez egy teljesen bevett szokása a hódító, zsarnoki rendszernek, a gyermekek kegyetlen lemészárlása. De nem csak régen volt ilyen az ember. A nácik mit műveltek a zsidó újszülöttekkel?! Menj el Auschwitzba, vetítenek neked róla filmet, ahogy a születés után az újszülöttel fociztak a tisztek. Ez is az ember, erre is képes. A Biblia nem csinál ebből titkot. A Biblia emberképe koránt sem olyan emelkedetten rózsaszín, mint azt mi szeretnénk. A Biblia koránt sincs úgy elájulva tőled, mint te magadtól.

A Jézusba vetett hit reményt ad.

1. Minek kérdezed, hogy benne van -e és hol, ha utána megadod az igehelyet?

2 Nem ártott volna tanulmányozni a teljes szöveget + a történelmi helyzetet. Az ezt megelőző két vers így szól: Emlékezz, URam, az edómiakra, akik ezt mondták Jeruzsálem napján: Romboljátok le, romboljátok le, egészen az alapjáig! Babilon pusztulásra méltó népe! Boldog lesz, aki megfizet neked azért, amit velünk elkövettél.

A szöveghez csak annyit, hogy ezt a zsoltár szerzője a Babiloniaknak kívánta. Annak a népnek aki nem csak Jeruzsálemet rombolta a földig, de megölt egy csomó zsidót, aki meg túlélte azt elhurcolta és soha nem láthatta a szülőföldjét. A babiloni hadsereg olyan szinten pusztította le az országot, hogy alig maradt a nyomukban élő ember. Ezeknek a szülőknek végig kellett nézni, hogy lemészárolják a gyermekeiket vagy a családjukat, sokszor szórakozásból halálra kínozva őket. Ezek után kívántak hasonlókat a hódítóiknak. Ezek ismeretében nem barbár. Elkeseredett és bosszúvágyó mint amilyen az ártatlanul szenvedő tehetetlen emberek panasza ma is.

Próbáld magad beleélni, hogy egy idegen hadsereg megszállja az országot ahol élsz, csak hogy több földje legyen. A családodat puszta szórakozásból lemészárolják, de előtte gondosan megerőszakolnak minden nőt, édesanyádat, testvéredet, lányodat. Esetleg, ha van idejük elevenen megnyúznak egy-két embert. (ezek voltak a Babiloniak szokásai) Te mit kívánnál nekik? És hová küldenéd aki ezek után barbárnak merne nevezni?

137. Zsoltár: A száműzöttek éneke

1Bábel folyói mentén ültünk és sírtunk: a Sionra emlékeztünk. 2Azon a földön a fűzfákra akasztottuk hárfáinkat. 3Mert dalt akartak hallani, akik elhurcoltak minket. Elnyomóink öröméneket követeltek: "Zengjetek nekünk dalt a Sionról!" 4De hogyan énekeljünk éneket az Úrról az idegenek földjén? 5Jeruzsálem, ha elfeledkezem rólad, száradjon le a jobbom! 6Nyelvem tapadjon ínyemhez, ha nem emlékezem meg rólad: ha Jeruzsálemet nem helyezem minden örömem fölé! 7Ne felejtsd el, Uram, Edom fiainak Jeruzsálem napját! Amikor így kiáltoztak: "Romboljátok le, romboljátok le, hadd pusztuljon el a földig!" 8Bábel leánya, te pusztító, áldott, aki megfizeti neked, ami gonoszságot velünk tettél! 9Áldott, aki megragadja gyermekeidet és szétzúzza őket a sziklán!

A zsoltár emlékeztet Jeruzsálem elpusztítására (587) és a babiloni fogság szomorú hangulatára. A megtorlás gondolata azonban itt is elevenen kiütközik (9). Jeruzsálem napja az 587. esztendő 4. hónapjának 9. napja, amikor az ellenség áttörte a falakat (Jer 39,2) vagy pedig az 5. hónap 10. napja, amelyen a templomot felgyújtották (Jer 52,13).

Azaz, zsoltár, Dávid siralom-zsoltárai, vagy Jeremiás próféta siralom-énekei szerint. A héberben nincs meg e fölirat. – E zsoltárt a babiloni fogságból nem rég visszatért valamelyik izraelita szerzé, ki abban panaszolja, hogy az időben, midőn az izraeliták még Babilonban voltak, minden szent ének hallgatni kényszerűlt. Végre átkot mond Izrael elleneire, az Isten elleneire. A keresztény ember jelen zsoltár szavaival azon különféle fogságot sirathatja, melybe e földön jutott. Az Eufrat, Tigris, Chaboras stb. mellett. A zsidók örömest tartózkodtak folyóknál, hogy a parancsolt tisztúlásokhoz és mosdásokhoz vizök legyen; azért közönségesen folyók mellett voltak imaházaik is. Büntesd meg, Uram, az edomitákat a veszedelemért, mely Jerusalemre jött. Az edomiták egyetértettek a kaldeusokkal, kik Jerusalemet elpusztitották. Lásd Ezekiel 25,12. s köv. Abd. 10. s. köv. Éreztesd isteni büntető igazságodat az Isten városának elleneivel. Babilon városa. A városok mintegy leányai az országnak, a köztársaságnak, mely által épittettek. Néha aztán a városok az egész ország helyett emlitetnek, mint itt Babel egész Babilonia helyett. Boldog lesz az Istentől küldendő boszúló. – Ez Círus volt, ki Babilon romjain a persa világbirodalmat alapította.

Az utolsó mondat képletesen annyit tesz: Boldog lesz, ki téged legyőz. A gyermekek szétzúzása a köveken, az akkori kegyetlen hadiszokás szerint (Ézs 13,16. Kir. II. 8,12.) itt átalán a harc, megtámadás helyett vétetik.

CXXXVII. ZSOLTÁR

Az írásmagyarázók egy része úgy gondolja, hogy ez a zsoltár elszigetelten áll a Zsoltárok könyvében. Műfaja nem állapítható meg, hiszen nem imádság, és nem is szólítja meg Istent. Problémát okozott a zsoltár végén levő átok is, amelyről azt tanították, hogy inkább a környező népek vallásához illik, mint a Biblia vallásához. Azonban helyesebbnek látszik, ha a zsoltárt a nemzeti panaszénekek közé soroljuk. Ilyenek: Zsolt 44; 60; 74; 79–80; 83; 85; 89–90. Ez a zsoltár csonka: hiányzik a bevezetés (Isten megszólítása és segítségül hívása). De van benne panasz, éspedig részben saját sorsuk miatti panasz (ún. „én-panasz”; 1–2. vers), részben ellenség miatti panasz (ún. „te-panasz”; 3–6. vers). Van benne kérés is: a 7–9. vers az ellenség megbüntetését kéri. Elmaradt viszont a kérés másik része, a szabadulásért mondott könyörgés. A zsoltár szereztetési ideje: a babiloni fogság kora.

Zsolt. 137,1–6. vers.

Bevezetés nélkül, in medias res szólal meg a panasz. A babiloni fogságban „folyók mellett” laktak a foglyok: Ez 1:1; 3:15 szerint a „Kebár folyóra”, ill. csatornára kell gondolni. A Sionra emlékezve sírtak, és a gyász jeléül hangszereiket a csatorna melletti fűzfákra akasztották. (Nem hárfákról van szó, hanem lyrákról.) A palesztinai ásatások során számos lant került a felszínre, de hárfa egy sem.) Sorsukat azzal nehezítették fogvatartóik (a párhuzamos sorban levő „sanyargattak” szó csak itt fordul elő az Ószövetségben; jelentésére a „jajgatni” ige alapján lehet következtetni), hogy vidám éneklést kívántak tőlük. Bizonyára híresek voltak a Sion-énekek (pl. Zsolt 46; 48; 76; 84; 87; 122) és a nagy ünnepek örvendező hangulata. Azonban a foglyok felháborodottan utasították vissza azt, hogy ezeket a szent énekeket fogvatartóik szórakoztatására adják elő; vö. Bír 16:25. (A nemzeti panaszénekek fájdalommal említik az ellenség gúnyolódását; Zsolt 44:14–17; 74:9–11; 79:4; 80:7; 89:42.) Ezek ui. nemcsak Sion-énekek, ahogyan fogvatartóik nevezték (3. vers), hanem Jahve-énekek (4. vers)! Olyan érvvel hárították el a kívánság teljesítését, amit az ellenség is komolyan vett. Az ókorban úgy gondolták, hogy az isteneknek is megvan a maguk uralkodási területe, és csak ott tisztelhetők (Deut 32:8k.; 1Sám 26:19k.; 2Kir 5:17; Hós 9:3–6). Az Úr tiszteletének helye Jeruzsálem. A zsoltáríró szörnyű átkot mond önmagára arra az esetre, ha elfelejtené Jeruzsálemet. A feltételes önelátkozásban azt kívánja, hogy ha „elfelejtené” Jeruzsálemet, felejtse el őt a jobb keze és ragadjon ínyéhez a nyelve, azaz legyen béna és néma. A szörnyű átok mögött a foglyok egy részének a hitbeli megingása állt. Úgy akartak könnyíteni a sorsukon, hogy elhagyva őseik tiszta hitét, bálványokat készítenek és templomot építenek maguknak Babilóniában. Erre maga az Úr is esküvel megerősített nemet mondott (Ez 20:32–44; az esküformula a 33. versben van). Az Úr azt akarja, hogy szent hegyén tisztelje Őt az Ő népe (40. vers). Az majd „örömöm csúcsa” lesz – mondja a zsoltáríró a 6. vers végén. Ő ugyanis azok közé tartozott, akik a legnehezebb helyzetben is hűek maradtak az Úrhoz.

Zsolt. 137,7–9. vers.

A 7. vers imádság, mely megszólítja az Urat: Emlékezz, Uram! Ha valakiről „megemlékezik” az Úr, az valami nagy áldást és ajándékot jelent (Gen 30:22; 1Sám 1:11.19; Zsolt 8:5; 25:7; 79:8; 98:3; 115:12; Lk 1:54k..72–75). Itt azonban mást jelent az emlékezés, mint az Ószövetség más részeiben: az ellenség bűnének a számontartását és megbüntetését. A 7. vers a 3. vershez hasonlóan idézet formájában közli az ellenség szavait: „Romboljátok, romboljátok egészen az alapjáig!”. (Az ellenség szavait idézi néhány panaszének: Zsolt 3:3; 22:9; 35:21.25; 40:16; 41:6.9; 42:4.11; 64:6; 71:11.) Ezt ordították „Jeruzsálem napján”, amikor Jeruzsálemet elfoglalta a babiloni sereg. Az edómiak, akik hosszú időn át adófizetői voltak Izráelnek, az ellenség mellé álltak, és segítettek a pusztításban, az öldöklésben és a fosztogatásban (Jer 49:7–22; JSir 4:21k.; Ez 25:12–14; 35:5–15; Abd 8–16. vers). A 8. versben „elpusztított” helyett egyes régi fordítások alapján „pusztító” olvasható. A versmértékbe nem férnek bele a „bánásmódodat, mellyel velünk bántál” szavak; ez magyarázó glossza. A csecsemők sziklához vagy falhoz vágása a győztesek kegyetlen szokása volt (2Kir 8:12; Hós 10:14; 14:1; Náh 3:10). A 8. vers „Bábel leánya” kifejezése Babilóniát jelenti, és azt királynőhöz hasonlítja. A királyfiakat az ókori keleti képek úgy ábrázolják, hogy már dajkájuk ölében ülve lábuk zsámolya alatt vannak az ország ellenségei. Ha a királyfiak elpusztulnak, az a zsarnokság végét, az elnyomott népek szabadulását jelenti.

A zsoltárokban máshol is előfordul az ellenség megbüntetéséért mondott könyörgés, pl. Zsolt 79:10–12; 83:10–19. Meggondolandó, hogy a zsoltárírók nem maguk akartak bosszút állni ellenségeiken, hanem Istenre bízták a bosszúállást (Deut 32:35; Róm 12:19). Hiszen az ellenség Istent gúnyolta (Zsolt 79:12), az Ő templomát rombolta le (Zsolt 74:3–8; 79:1), az Ő nevét gyalázta (Zsolt 74:18; 79:10) és az Ő „nyáját” pusztította (Zsolt 44:12k..23). Az Újszövetség szerint az üdvözült vértanúk is bosszúért imádkoznak (Jel 6:10). Isten igazságosan ítél.

A számkivetettek számára Jeruzsálem nemcsak földi hazájuk, hanem a szent város, az Isten székhelye. Ezért az ellene elkövetett gaztettet az Isten ellen elkövetett véteknek is érezték, amely bosszút kíván. A zsoltáros a ,,szemet szemért'' törvénye alapján beszél (vö. 108. zs.), amely az antik világban Keleten hasonló feltételek mellett szokásos volt. Édomnak Jeruzsálem elleni gyűlöletérôl a próféták gyakran panaszkodnak és szörnyű pusztulással fenyegetik; vö. Iz. 34, 5-15; Jer. 49, 7-22, Ez. 25, 12-14; Ám. 1, 11-12 stb.

odasújtja: az elfoglalt városokban a gyermekeknek ilyen kegyetlen módon való megölése azoknál a népeknél gyakori volt, vö 2Kir. 8, 12; Oz. 10, 14; Náh. 3, 10. A zsoltáros azoknak a dolgoknak a leírásával, amelyek az elfoglalt városban történni szoktak, a város kiirtását jelzi.

Babylon sziklához vert csecsemői atyáink tanítása szerint a rossz magvait és a szenvedély gondolatait jelentik, amelyeket Jézus ima üdvözítő szavain kell széttörni, - mert a szikla – Jézus Krisztus, - hogy ne növekedjék bennünk a rossz és ne feketítse be a lélek tündöklő jóságát, és ne váljék olyan cselekvéssé, amely ellenkezik a minket szerető alázatos és szelíd Urunk, Jézus Krisztus parancsolataival.

Dávid Szent Lélek által ihletett zsoltára megjósolja a zsidóknak a bekövetkezendő babyloni fogságot. Jeremiás próféta magyarázta meg Dávid e próféciáját az engedetlen zsidó népnek, amely a bűnbánat hiánya miatt került fogságba. E zsoltár szavait így is érthetjük: Sion és Jeruzsálem a paradicsom, a mi első hazánk, Babylon pedig a jelen bűnös világ, amelyben a démonok fogságába kerültünk. Emlékezvén a korábbi paradicsomi életünkre, kérnünk kell Istent, hogy szabadítson meg minket a bűn fogságából és vezessen bennünket vissza elvesztett hazánkba. Ezért énekeljük ezt a zsoltárt a Triódionban és különösen a vajhagyó héten, amikor Ádám paradicsomból való kiűzetésére emlékezünk (Olümposzi (Patarai) Methodiosz).

1. Babylon folyóinál ott ültünk és zokogtunk, midőn emlékeztünk Sionra. „A fogságban lévő zsidók nem magában a fővárosban, Babylonban voltak, hanem különféle alantas munkákra küldték őket, szétszórva a mezőkön, és a folyóparton, és hazájukra emlékezve zokogtak”. Isten azért engedi ezt meg a javait semmibevevőkkel, hogy azokat elveszítvén észhez térjenek, és újra igyekezzenek megszerezni azokat. A fogoly zsidók képében magunkat láthatjuk, akiket a szellemi Nabukodonozor, az ördög tart fogságban. A zsidók a földi Jeruzsálemet siratták, ahol templomuk állt; mi a szellemi Sionért zokogunk, a mennyei Jeruzsálem miatt, amely a mi igazi hazánk, amelytől Isten parancsolatainak semmibevevése miatt eltávolodtunk és a mennyei manna – Krisztus Tisztaságos Teste és Vére – iránti közömbösségünk miatt (Aranyszájú Szent János, Kronstadti Szent János).

2. A fűzfákra, melyek ott voltak, akasztottuk hangszereinket. Hangszerek – a zsidók ezekkel dicsőítették az Istent, de itt feleslegesek voltak, mert a törvény csak Jeruzsálemben engedte istentisztelet tartását. A zsidók most már az emberi élet mulandóságáról elmélkedtek, hangszereiket pedig a fák ágai között rejtették el (Küroszi Theodorétosz)

3. Mert kik foglyul ejtettek bennünket, énekszót követeltek ott tőlünk, és kik elhurcoltak, dicsérőéneket: daloljatok nekünk Sion énekeiből. 4. De hogyan énekelnők az Úr énekét idegen földön? „A zsidók e fájdalmak hatására jobbak lettek, vagyis jámborabbak és istenfélőbbek: korábban kinevették volna a prófétákat, sőt meg is ölték őket; most pedig idegen földön nem akarják a szent énekeiket a pogányok gúnyolódásainak kitenni”. Látod hát, hogy a fájdalom hogyan teszi az embereket erősebbeké, megrendültebbekké, hogyan lesz alázatosabb a lélek? Magasabb szellemi értelemben a föld a szívet jelenti, az ének pedig a tiszta, összeszedett imádság. Hogyan énekelhetjük Sion énekeit olyan szívvel, amely a szenvedélyek fogságában van? (Aranyszájú Szent János, Niketasz Sztethatosz).

5. Ha elfeledlek téged, Jeruzsálem, feledtessék el az én jobbkezem. 6. Tapadjon a nyelvem a torkomhoz, ha nem emlékezem reád, ha nem emelem Jeruzsálemet örömömnek tetőfokára.

Halljuk ezt és értsük meg! Mert ahogy ők is, amikor elveszítették Jeruzsálemüket, akkor kezdték azt keresni, úgy sokan közülünk is ugyanezt élik majd meg a Félelmetes Ítélet napján, amikor elveszítik a Mennyei Jeruzsálemet. De a zsidóknak volt reménységüknek a visszatérésre, addig nekünk, ha elveszítjük a vágyott várost, lehetetlen lesz visszatérni onnan, „ahol férgük nem pusztul el és a tűz nem alszik el.” (Mk. 9, 46). Ezért úgy kell élnünk jelen életünket, hogy ne legyünk száműzöttek a „Mennyei városból” (Aranyszájú Szent János).

7. Emlékezz, Urunk, Edom fiaira, akik Jeruzsálem napján ezt mondták: rontsátok le, rontsátok le egészen az alapjáig.

Edom fiainak, Ézsau utódainak, a zsidók ellenségeinek megbüntetését kérik, akik Jeruzsálem elpusztításának napján együtt harcoltak a babyloniakkal, és azt követelték, hogy a várost egészen az alapjáig rombolják le. Edom fiai – a Szent Egyház üldözői és az emberiség ellenségei, a démonok, akik azt parancsolják egymásnak, hogy rontsák le lelkünket egészen alapjáig (Nagy Szent Athanásziosz, Theodorétosz)

8. Babylon nyomorult leánya, boldog, aki megfizet néked tetteidért, amelyeket velünk cselekedtél.

Ez prófécia és Babylon bukását vetíti előre. Nyomorult, vagyis szerencsétlen, sajnálatraméltó, mert feldúlatik. Ahogy szokás volt a zsidóknál az embert ember fiának nevezni, úgy Babylon leányának is Babylont nevezik. Ez a foglyok indulatára utal.

9. Boldog, aki megragadja és sziklához veri csecsemőidet.

A zsidók haragjukat kiterjesztik a gyerekekre is, hogy felnővén ne származzék tőlük rossz. Figyeld meg: ahogy a babyloniak is kegyetlenül bántak a zsidó gyermekekkel, úgy a próféta is hasonló büntetést jövendöl nekik. De nem ilyen az Új Szövetség: mi, mint a szelíd és emberszerető Jézus Krisztus tanítványai, azt a parancsot kaptuk, hogy szeressük az ellenségeinket és imádkozzunk a nekünk rosszat tevőkért. Babylon sziklához vert csecsemői atyáink tanítása szerint a rossz magvait és a szenvedély gondolatait jelentik, amelyeket Jézus ima üdvözítő szavain kell széttörni, - mert a szikla – Jézus Krisztus, - hogy ne növekedjék bennünk a rossz és ne feketítse be a lélek tündöklő jóságát, és ne váljék olyan cselekvéssé, amely ellenkezik a minket szerető alázatos és szelíd Urunk, Jézus Krisztus parancsolataival (Theodorétosz, Aranyszájú Szent János, Nagy Szent Vazul, Nil Szorszkij, Dorotheosz abba).