Milyen hatással volt a Holokauszt a zsidó származású és/vagy zsidó vallást gyakorló emberekre?

Milyen hatással?

Árva hatással.

Apádat, anyádat, testvéreidet, nagynénéidet, nagybátyáidat megölték. Barátaidat, iskolatársaidat is megölték. Nincs, akivel egyáltalán megbeszéld a bajaidat, elmondjad, mi történt veled, aki hazavárjon, vagy csak megöleljen. Nincs, aki segítsen rajtad. Lakásodat önkényesen elfoglalták, azóta is benne élnek, mindenetekből kifosztottak. Ilyen körülmények között nem a hitélet gubancain rágódik az ember, ha akar még egy második életet, de nem az utcán akar megfagyni.

Egyedül nem tudsz valamihez tartozni, ahhoz kell egy közösség, ahol megéled azt, ahol gondolataidat megbeszéled, megvitatod. Megszakadtak a kapcsolatok, megszakadt a kultúra. A zsinagógák tégláit már széthordták kerítéskőnek. Nincs, aki továbbadja a tudását, megtanítsa a szokásokat, megtanítson írni, beszélni. Nincs, aki továbbadja a szakmáját. Nincs, akitől megtanulhatnál főzni, varrni, gyereket nevelni, és mindent, amit egy szülő élete végéig átadhatna a következő generációnak. Nem tudod elolvasni szüleid leveleit, írásait. Más sincs, aki el tudná. Nem tudod, kik vannak a rád maradt családi fényképeken. Rokonok, de ismeretlen idegenek. Nem tudod, melyik volt rajta anyád és melyik a nővére. Nem tudod, hány testvére volt a saját apádnak. Nem maradt, aki elmesélje. És sokan azt se tudják magukról, hogy ők zsidók "lennének".

Miránk, fiatalokra olyan hatással, hogy nem voltak nagyszüleink, mint mindenki másnak. Téli-nyári szünetek hosszú heteire pici korunktól kezdve egyedül voltunk hagyva a lakásban, vagy csellengtünk az utcán.

A holokauszt fő hatása az, hogy hiányzik x millió ember. És azok leszármazottjai mindörökre hiányozni fognak. Van, akinek testvére nincs, fiatalabbaknak unokatestvére nincs, még fiatalabbaknak másod unkatestvérük nem lesz… Ha hasonló gondolkodású társat, barátot akarsz találni, akivel tényleg beszélni tudsz (vagy mersz) a dolgaidról, az szinte lehetetlenség. Szóval nem úgy van, hogy bemész az első kocsmába, és mindjárt akad két koma, három haver… Olyan országban, ahol csak zsidózni tudnak.

Milyen szellemi változással volt a túlélőkre? Hát mondjuk tönkrement az idegzete. Tartósan félelemben élni, az nem tesz jót az embernek pszichésen. Lelki tumorokat hordoz hátralevő életében. És a testi hatásokat se feledjük. Maradandó fogyatékosságok, életre szóló betegségek, tüdőbaj, fekély… meg egy szám a karon. Akik hazajöttek azokat is megnyomorították ott testi-lelki értelemben egyaránt. Hányszor hallottam efféléket: "Azért halt meg a feleségem 40 évesen, mert 30 éves korában Auschwitzban tönkretették az egészségét." vagy "A gettóban tették tönkre egy életre az egészségét." vagy "Ukrajnában a munkaszolgálaton ment tönkre az egészsége."…

A hitéleti kérdések köszönik szépen, megvannak, a Holokauszt valódi hatásai után huszadrangú problémának tartom. Tudom, nem pont arra válaszoltam, amit vártál, de ha pont arra kéne válaszolnom, szerintem itt a zsidók 90%-a egyáltalán nem foglalkozott se vallással, se másik vallással, mondhatnák úgy: ateisták voltak, lettek. De igazából ateizmussal sem foglalkoztak, még csak el sem kezdtek ilyeneken rágódni. Élték a mindennapok gyakorlati problémáit. Igazság szerint akik mélyebben vallásosok voltak, és maradtak, azok nagy része a háború utáni évtizedekben elhúzta az országból a csíkot, mert itt nem lehetett vallást gyakorolni, és a szabályait betartani. Erről őket kéne kérdezni.

Vannak, akik azt mondják: a Holokauszt során kiderült, hogy nincsen Isten. Vagy meghalt az Isten. Vannak olyanok is, akik mintha mi se történt volna, folytatták a vallásos életformát és maradt a meggyőződésük. És sokan már generációkkal előtte sem voltak vallásosak.

A legjobb barátom és a családja vallásosak, de ennek ellenére elkezdtek "nyitni", pl.: a srác felesége katolikus keresztény és az öccse menyasszonya is az. A nagyapa még biztosan kitagadta volna őket ezért, ha élne - legalábbis szerinte -, de az Ő családja már nem csinál belőle "ügyet".

Alapvetően: a Holokauszt nem igazán tabu téma náluk, baráti társaságban is szóba jött már nem egyszer. Ők azt gondolják, hogy... mivel a zsidók többsége nem politikus és nem fűződik semmilyen anyagi érdekük újabb és újabb juttatások kicsikarásához, ezért pl. nekik ártanak ezzel a folyamatos és szakadatlan társadalmi nyomásgyakorlással. Legalábbis szerintük; minél nagyobb a nyomás a hatalom felől, annál nagyobb és erősebb a társadalmi ellenállás, ami minden esetben a "hétköznapi" izraelitákon csattan, nem pedig a testőrhadsereggel felvértezett milliárdosokon. Szerintük; ezt csak szánt szándékkal nem lehet észrevenni. Több ismerősük is áttért pl. a keresztény hit gyakorlására, de - szerintük és csakis szerintük - ezzel a lépéssel csupán két tűz közé keveredtek (így a zsidók egy része is megveti őket). Nehéz ügy...

Szia!

Melyikre gondolsz, amikor Kánaán lakosságát kiírtották?

Valószínűleg a kánaániták ugyanezt élték át, mint amiről az első válaszoló írt. Azt egyébként azzal magyarázták, hogy Isten parancsát hajtották végre. Sajátos módon a náci vérengzést már nem tartották isteni beavatkozásnak.

>> Olvasta már valaki... Schweitzer József: Istenhit Auschwitz után

Az a Schweitzer József főrabbi, aki a Parlamentben kijelentette: Akkor árt Magyarországnak, amikor csak tud ?

Engem az is érdekelne, hogy a holokauszt folyamatos fölemlegetése milyen hatással van a zsidóságra.

Az én felmenőim nem bujtattak zsidókat, nem is jelentettek fel zsidókat, és nem is a szemük láttára hurcolták el a zsidókat. Amerre ők laktak, legalább kétnapi járóföldön belül, egyszerűen egyetlen zsidó sem élt.

De ettől függetlenül nem tudom úgy bekapcsolni a tévét, nem tudok fölmenni úgy a netre, hogy naponta ne futnék bele több holokausztos témába. Ráadásul olyanokba, amelyik az én felmenőim állítólagos felelősségét firtatják. Ráadásul a kollektív felelősségét, ami pedig állítólag eleve nincs, a kollektív felelősségre vonás bármiféle formája tilos.

Érdekes módon a roma holokauszt csak akkor téma a médiában, amikor annak valóban van valami évfordulós aktualitása, évente egyszer-kétszer. Ezzel szemben a zsidó holokauszttal naponta többször is szembesülni vagyok kénytelen.

Az én rokonságom jó részét alig húsz éve mészárolták le a délszláv háborúban. Róluk sem beszél a média, az ő haláluk nem éri el azt az ingerküszöböt, hogy folyamatosan foglalkozzanak velük.

De én azt mondom hogy jól is van ez így. Nyugodjanak békében! Ne csámcsogjon rajtuk a sajtó.