Ez Jézusra vonatkozik?

Kedves Grkaty!

Ez nem egészen így van. Péter az ApCsel 2-ben Jézusról tanúskodott, nem Jehováról. Az ApCsel 3-ban Jézus nevében gyógyult meg a születésétől fogva béna ember, nem pedig Jehova nevében. Péter Jézus nevéről tett bizonyságot a főpapok és vének előtt, és erről a névről mondta, hogy nem adatott emberek között az ég alatt más név, amely által megmenekülhetnénk (ApCsel 4,12). A főpapok és vének nem Jehova nevét, hanem Jézus nevét akarták betiltani (ApCsel 4,18; 5,40). Az apostolok azért imádkoztak az Atyához, hogy Jézus neve által történjenek csodák és jelek (ApCsel 4,30). A tanítványok naponként hirdették házanként és a templomban Jézust, a Messiást (ApCsel 5,42). Fülöp Szamariában Krisztust prédikálta (ApCsel 8,5), a gázai úton pedig Jézust (ApCsel 8,35). Az etióp főember megvallása nem az volt, mielőtt Fülöp megkeresztelte, hogy hiszem, hogy Jehova az egyedüli Isten, hanem az, hogy hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia (37. vers). A később Pállá avanzsált Saulus nem Jehovát üldözte, hanem Jézust (ApCsel 9,5). Ananiást Jézus küldte Saulushoz, hogy imádkozzon érte (ApCsel 9,17), azaz Saulusnak Jézus nevét kellett hordoznia a pogányok és királyok és Izrael fiai előtt (15.vers) és Jézus nevéért kellett szenvednie (16. vers). Saulus az Úr Jézus Krisztus nevében szólt, tanított, sőt vitatkozott(ApCsel 9,27-29). Péter ezt mondta Éneásznak: "gyógyítson meg téged a Jézus Krisztus" (ApCsel 9,34). Péter Jézusról tanúskodott Kornéliusz házában, Jézust nevezte Mindenek Urának, Élők és Holtak Bírájának, Aki azt parancsolta a tanítványainak, hogy ezt hirdessék a népeknek, de a próféták is mind Őróla tettek bizonyságot, hogy az Ő neve által mindenki bűnbocsánatot vehet, aki csak hisz Őbenne, azaz Jézusban (ApCsel 10,36-43).

Ha tovább mennék, ugyanezt a tendenciát találnám végig az ApCselben, és az apostoli levelekben. Az Atya soha nincs szembeállítva Jézussal, az Evangélium üzenete mégsem az Atya személyét hirdeti, hanem Jézust, ugyanis az Atyához sehogy máshogy nem tudunk eljutni, csak Jézus által. A tanítványok nem arról voltak híresek, hogy a Jehova névvel házaltak Izraelben, majd később a római birodalom egyéb provinciáin, hanem Jézus nevét hirdették, és Jézus nevéért szenvedtek üldöztetést. Jehova tanúi nem Jézusról tanúskodnak, és nem is Jézus nevéért üldözik őket, ha ugyan üldözik. Jézus a tanítványai szenvedéséről ezt mondja: "De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki küldött engem." (Jn 15,21) Szeretném kiemelni: "Az én nevemért." Nem azt mondta Jézus, hogy Jehova nevéért, még csak azt sem, hogy az Atya nevéért, mert nem ismerik Őt. Az én nevemért, mert nem ismerik az Atyát, mert "ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek" (Jn 8,19). Vedd észre, hogy a jehovista gyakorlat szemben áll a Bibliával! Sok alkalmam volt jehovistákkal beszélgetni. Tulajdonképpen 1985 óta időről időre összefutunk valamilyen fórumon. Soha, egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy Jézus személyét felemelték volna. Jézussal kapcsolatban, ha ugyan meg volt említve a neve, mindig az volt az üzenetük, hogy miért is kell kevésbé tisztelnünk, Jehovánál. A Biblia azonban azt mondja, hogy az Atya minden név fölé magasztalta, azaz emelte Jézust, és az Ő nevére hajol meg minden térd.

Igen minden név fölé, de nem találod meg a Bibliában, hogy az Atya maga fölé helyezte volna a Fiút.

Figyeld meg kérlek, hogy ki az aki neki adta a hatalmat?

Az Atya ugye? Mit mond a jövendölés tovább? A Fiú az ezer év végén újra aláveti magát az Atyának, hogy az Atya legyen minden mindenben.

Tehát ez a királyi hatalom, melyet Krisztus az Atyától kapott, még ez sem teszi Öt egyenlövé az Atyával.

Itt meg kell értenünk, hogy 2 személyröl van szó.

A hatalmasabb Atya vagyis Jehova Isten, és elsöszülött Fia Jézus Krisztus.

Isten engedelmes szolgája

JÉZUS ismételten kijelentette: „A Fiú nem tehet saját tetszésére, csak azt teheti, amit az Atyjától lát tenni” (János 5:19). „Azért jöttem az égből, hogy ne a saját akaratomat cselekedjem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem” (János 6:38). „Amit én tanítok az nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem” (János 7:16).

Ez a kapcsolat tükröződik Jézusnak a vincellérről szóló példázatából is. Istent, az Atyját a szőlő tulajdonoshoz hasonlította, aki külföldre utazott és rábízta szőlőjét a szőlőművelőkre, akik a zsidó papságot szemléltetik. Amikor később a tulajdonos elküldi egyik rabszolgáját, hogy hozzon gyümölcsöt a szőlőjéből, a szőlőmunkások megverik a rabszolgát és visszaküldik üres kézzel. A tulajdonos másodszor is elküld egy rabszolgát, sőt harmadszor is, de mindegyikkel egyformán bánnak. Végül is a tulajdonos ezt mondta: „Elküldöm az én szeretett fiamat (Jézust). Bizonyára őt majd megbecsülik.” De a gonosz szőlőmunkások ezt mondták: „ ’Itt az örökös, öljük meg, így miénk lesz az örökség.’ Ezzel kidobták a szőlőből és megölték” (Lukács 20:9–16). Jézus itt saját helyzetét világította meg: ő elküldetett Istentől, hogy az ő akaratát cselekedje, mint ahogyan egy apa is elküldi engedelmes fiát.

Jézus követői Jézusban mindig Isten engedelmes szolgáját látták, nem pedig azt, aki Istennel egyenlő. Amikor Istenhez imádkoztak, Jézusról úgy beszéltek, mint aki „a te szent szolgád, akit te felkentél. . . jelek és csodák történtek a te szent szolgád, Jézus neve által” (Cselekedetek 4:23, 27, 30, RS, Katolikus kiadás.)