Bűn az, ha emberi példaképei is vannak egy hívő kereszténynek?
Egyáltalán nem bűn. A korai kereszténység nagyjai (Pál, Péter, János, Jakab, Júdás apostolok), méltán lehetnek példaképek. De ide vehetném Ésaiást, Jeremiást, Dávidot is.
Legyenek tehát emberi példaképeink, mert ők azok, akik ténylegesen megmutatják, hogyan kell hitben járni.
Ez tehát nem bűn.
A bűn az, amikor valaki nemcsak Istenhez imádkozik, nemcsak Istenben bízik, hanem teremtett lények felé is.
Isten sohasem engedte meg ezt, a Bibliában sem láthatunk erre vonatkozóan (mármint hogy elhunyt szentek felé imádkoztak volna).
Tudom, a katolikus vallásban ez elfogadott, azonban ez teljességgel ellentétes a Bibliával.
Nem, ha ez nem lesz egyszintű azzal az imádattal, amit kizárólag Isten illetve Jézus érdemel
Például aki példakép az azért az mert kimagaslik egy olyan dologban másoktól amiket tesz, ez nem bűn.
csak akkor ha már bálványimádatot hozunk létre ebből
Nem hinném.
Isten a bálvány imádatot tiltja nem a példaképeket. :)
Számomra a próféták és az apostolok példaképet jelentenek de nem helyezem őket Isten és Jézus fölé.
Kedves kérdezö,
bocsáss meg, nem szeretnélek a világért sem megbántani, de tisztáztad már azt, miért hat rád annyira kellemesen a lány? Kedves szép szavak céltudatos, dolgos.... példakép a számodra.
Talán még észre sem vetted, hogy kellemes lenne az élet együtt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!