Jehovatanúi csak kóser módon elkészitett húst fogyasztanak?

A keresztény ember számára csak az Ószövetség erkölcsi parancsolatai kötelezőek (hiszen azok nem változhatnak), de a különböző liturgikus, szociális, és egyéb ún. kazuisztikus törvény már nem kötelezi őket. Így az étkezési szokások sem, pl. sertéshús-tilalom, vagy zsír tilalom, de ugyanide tartozik a vér-tilalom is.

Jézus is ezt mondta:

Mt 15,11

Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a szájába, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.«

Mk 7,15-19

Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. Akinek füle van a hallásra, hallja meg.« Amikor bement a házba a tömeg elől, megkérdezték őt tanítványai a példabeszéd értelméről. Így válaszolt nekik: »Hát ti is ilyen értetlenek vagytok? Nem látjátok be, hogy mindaz, ami kívülről megy be az emberbe, nem szennyezheti be őt, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, aztán pedig a félreeső helyre kerül?« Ezzel megtisztított minden ételt.

Isten megismétli:

Csel 11,7-9

Szózatot is hallottam, amely felszólított: „Kelj föl Péter, öld meg és edd!” Én azonban azt mondtam: „Távol legyen tőlem, Uram, mert közönséges vagy tisztátalan sohasem jutott a számba!” Erre másodszor is megszólalt a szózat az égből: „Amit Isten tisztává tett, azt te ne mondd közönségesnek.”

Pál ugyancsak:

1 Tim 4,3-5

Akik azt mondják, hogy tilos a házasság, hogy tartózkodni kell egyes ételektől, holott azokat azért teremtette Isten, hogy hálát adva élvezzék őket a hívek, azok, akik megismerték az igazságot. Mert Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, amit hálaadással vesz magához az ember, mert szentté lesz Isten igéje és az imádság által.

A JT-k azt mondják, hogy igen, de az Apostolok cselekedeteiben (15. f.) is meg van tiltva a vér, a bálványhús és a fulladt állat evése, azaz az Újszövetség ezt továbbra is tiltja. A katolikusok számára ezt a kérdést a Firenzei zsinat eldöntötte, ui. kijelentette, hogy ez az apostoli rendelkezés csak ideiglenes intézkedés volt, hogy megkönnyítsék a zsidók és a pogányok közötti egyetértést a korai Egyházban. Tehát a rendelkezés csak az adott körülmények között volt kötelező. Úgy is mondhatnánk, hogy egyházfegyelmi kérdés volt.

Ugyanezt a Biblia is megerősíti, és megadja arra a választ, hogy miért is hozták ezt a döntést az apostolok. Pál kétszer is beszél erről:

Róm 14,1

Karoljátok fel szeretettel azt, aki gyönge a hitben, de anélkül, hogy vitatkoznátok az eltérő felfogásokról. (2) Van, aki hiszi, hogy mindent szabad ennie; aki pedig gyönge, az növényekkel táplálkozik. (3) Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik; és aki nem eszik, ne kárhoztassa azt, aki eszik. Hiszen Isten magáévá fogadta őt… (6) Aki megtartja a napot, az Úrért tartja meg; s aki eszik, az Úrra való tekintettel eszik, mert hálát ad Istennek; és aki nem eszik, az Úrra való tekintetből nem eszik -- s ő is hálát ad Istennek. … (13) Ezért ne ítéljük el többé egymást, hanem inkább arra határozzátok el magatokat, hogy ne okozzatok a testvérnek megütközést vagy megbotránkozást. (14) Tudom, és meggyőződésem az Úr Jézusban, hogy semmi sem tisztátalan önmagában; csak annak tisztátalan, aki tisztátalannak tartja. (15) De ha a testvéred elszomorodik az ételed miatt, akkor már nem a szeretetnek megfelelően jársz el. Ne veszítsd el ételeddel azt, akiért Krisztus meghalt. (16) Ne káromolják azt a jót, amelyben részesültetek. (17) Isten országa ugyanis nem étel és nem ital, hanem igazság, béke és öröm a Szentlélekben… (20) Ne rontsd le az étel miatt Isten művét. Minden tiszta ugyan, de ártalmára lesz annak az embernek, aki botránkozással eszi. (21) Jobb, ha nem eszel húst és nem iszol bort, sem egyebet nem teszel, ami miatt testvéred megütközik. (22) A meggyőződésed maradjon a tied Isten előtt. Boldog, aki nem ítéli el magát azzal, amire elhatározza magát. (23) Akinek azonban kétségei vannak, és mégis eszik, ítéletet von magára, mert cselekvése nem származik meggyőződésből. Bűn tehát mindaz, ami nem történik hitből eredő meggyőződésből.

1 Kor 10,25

Mindent, ami a húspiacon eladásra kerül, egyetek meg, anélkül, hogy lelkiismereti okból bármit kérdeznétek. (26) Mert az Úré a föld és annak teljessége. (27) Ha valaki a hitetlenek közül meghív titeket és el akartok menni, mindent egyetek meg, amit elétek tesznek, anélkül, hogy lelkiismereti okból bármit kérdeznétek. (28) De ha valaki azt mondja nektek: »Ez a bálványok áldozatából való«, ne egyétek meg amiatt, aki szóvá tette, és a lelkiismeret miatt; (29) nem a te lelkiismeretedet értem ezen, hanem a másikét. Miért ítélje meg az én szabadságomat másnak a lelkiismerete? (30) Ha én hálaadással étkezem, miért káromoljon engem valaki azért, amiért hálát adok? (31) Tehát akár esztek, akár isztok, és bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek. (32) Ne adjatok okot a botránkozásra se zsidóknak, se görögöknek, se Isten egyházának…

Tehát azért tiltották meg a vér evését az apostolok, hogy „ne adjanak okot a botránkozásra” s hogy „ne káromolják azt a jót”, amiben részesültünk, s hogy ne veszítsük el egy étel miatt azt, akiért Krisztus meghalt. Mindezt a tiltó rész is megerősíti, hiszen megadja az okot, hogy miért kell tartózkodni a vértől: „Mert Mózesnek ősi nemzedékek óta hirdetői vannak a városokban” (ApCsel 15,21).

Általában az apostoli zsinat (Kr.u. 50 körül) egyes végzéseivel jönnek.

Azonban az apostoli zsinat pasztorális és nem doktrinális végzését idézik, amely bármikor, a körülményekhez mérten megváltoztatható.

Az apostoli zsinat leszögezte azt az örökérvényű dogmatikai igazságot, hogy egyedül Jézus Krisztus húsvétja által van üdvössége minden embernek a Földön, az Ószövetség csak előkép volt, amely beteljesedett. Ezért egyetemleges (katholikos) az Egyház, minden kor és minden hely emberéhez szól a "királyi decretum", vagyis az "Euvangelion".

Az apostoli zsinat ezenkívül pasztorális, diszciplináris döntvényt is hozott. A zsidók tisztán pasztorális szempontból megtarthatják (nem kötelező jelleggel) az Ószövetség rituális és fegyelmi szabályait (alapja a 613 előírás a Tórában), míg a betérő "sokaságnak" (goyim) kötelessége a "békesség kedvéért" megtartania a 7 db noachida törvényt, amelyet a nem zsidóvá önként "betért" pogányok, hanem a már Krisztus előtt meglévő "noachida" pogánymisszió által ún. "prozelitává" lett pogányok kötelesek voltak megtartani Izrael messiásváró adventjában. Ezek között található például a vérevés tilalma. Azonban ne felejtsük el, hogy az apostoli zsinat a Zerubábeli-Heródesi Templom lerombolása (Kr.u. 70) előtt volt, s az ószövetségi "halakha" ennek lerombolása után gyakorlatilag megtarthatatlan. A farizeusi-rabbinikus judaizmus kétezer éves erőfeszítése ellenére, mély hiány és sóvárgás él minden jámbor zsidóban, mert érzi, hogy bármely talmudparafrázis ellenére valami mélységes seb van belül... A kőszív, a kőtemplom kivésetett, azonban a hússzív, melyről a próféta jövendölt, a "vízzel meghintés" által adatik meg, az Eucharisztia válik új hústemplommá az ember centrumában.

A mózesi Törvényben leírt ún. tisztátalan állatok elfogyasztásának tilalma az egészségügyi óvintézkedéseken túl a zsidóság elkülönülés-tudatát is hivatott volt erősíteni, amely során a mindennapokba is bekerült a különbségtétel, a megkülönböztetés vélelme a zsidó (szent) és a pogány (tisztátalan) dolgok között. Ez Krisztus egyetemes küldetése után megszűnt, és így megszűntek a tisztátalan dolgok megkülönböztetései is, és ezért az Újszövetség feloldotta ezeket a tilalmakat (vö. ApCsel 11,7-9; Róm 14,14.20; 1Kor 10,23-33; 1Tim 4,3-5). Ugyanez vonatkozik a vérre is: „Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert.” (Mk 7,15)

Az ApCsel 15,20.29-ben található tilalom csak első látásra tűnik a régi törvény megerősítésének. Itt ugyanis az apostolok az Izrael földjén lévő idegenekre vonatkozó törvényt idézik (Lev 17,8-9.10-12.15; 18,6-18), azaz egyrészről a megtért pogányok (illetve a keresztények általában) bebocsátást nyertek „Izrael földjére”, viszont megbotránkozást nem akartak a régi „földiek” között (vö. 1Kor 10,28-33).

In these prohibitions, the Church indulged the particular feelings of the Jews, that the bond of union between them and the Gentiles might be more closely united; the latter in these two instances giving way to the prejudices of the former, who in their turn gave up much, by submitting to the abolition of the ceremonial law of Moses. This prohibition was of course only temporary, and to cease with the reasons, which gave rise to it. (Menochius) --- The Jews had such a horror of blood, that they considered those who eat it as defiled, and violators of the law of nature. The Lord had in effect from the beginning forbidden the use of blood to Noe [Noah], (Genesis ix. 4.) which he likewise reported in the strongest terms in Leviticus viii. 26.[vii. 26.?] By this we see the great authority of God's Church, and Councils which may make permanent or temporary decrees, such as are fitting for the state of the times or peoples, without any express Scripture at all, and by this authoritative exaction, things become of strict obligation, which previous to it, were in themselves indifferent. (Bristow) The use of these things, though of their own nature indifferent, were here prohibited, to bring the Jews more easily to admit of the society of the Gentiles; and to exercise the latter in obedience. But this prohibition was but temporary, and has long since ceased to oblige; more especially in the western churches. (Challoner)

Pár hete az egyik agapé után egy egészségügyi végzettséggel is rendelkező atyával, valamint egy orvossal volt egy beszélgetés arról, mikor is áll be a biológiai halál, illetve etikailag mennyire megengedett a szervátültetés, közötte a vérátömlesztés. Itt természetesen nem rituális, hanem annál mélyebb megfontolás vezetett minket. Nekem valahogy az jött le, hogy bár nem a mai, absztrakt és kísérleti orvoslás alapján áll az ószövetségi antropológia, de abban, hogy a vérben van az "éltető lélek", azaz addig, míg az a testben van, él az adott testi lény (magasabbrendű gerinces), van valami igazság. (A muszlimok és zsidók pl. ezért tiltják a puhatestűek fogyasztását is, mert az éltető testnedvük nem választható szét a húsuktól.) A gerinces testben a sejtek gyakorlatilag mindent a vérből vesznek föl. Ha az a közvetítő közeg nincs, akkor leáll az anyagcseréjük, fölbomlani kezdenek. Biológiailag az ember halálának (haláltusájának - agón) fázisai:

• szellemi funkciók leállása

• szenzitív funkciók leállása:

o légzés leállása

o szív leállása

o agy leállása

• vegetatív funkciók leállása:

o anyagcsere megszűnése

A középkorban pl. ezért volt tilos embert boncolni (pontosabban élő embert), mert az a Szentlélek temploma, reliktum, reliquia (maradvány), amely föl fog támadni. Kit tekintettek élő embernek? Itt jön be az "anima forma corporis" elv. Mit is tanít tévedhetetlenül Egyházunk az emberről? Három egyetemes zsinaton született ezzel kapcsolatban tévedhetetlen dogma:

1. Az ún. "reális trichotomizmus" kárhoztatása. A Konstantinápolyi (IV.) Általános, Egyetemleges és Szentséges Zsinat (869.) elvette azt az újplatonikus-origenista tant, hogy egymástól realiter különböző három féle lélek van:

• szellemi

• lelki

• testi.

Így az ember "testből, lélekből és szellemből áll" tézis nem tartható. Ezek a funkciók csak virtualiter különböznek, egy azon emberi lélek megnyilvánulásai a szellemi, a lelki és a testi funkciók.

2. Vienne-i Általános, Egyetemleges és Szentséges Zsinat (1312.)

„Substantia animae rationalis seu intellectiva sit forma corporis humani per se et essentialiter.”

„Az értelmes vagy eszes lélek állaga önmagától és lényegileg az emberi test alakja.”

• szellemi állagú emberi lélek => substantia incompleta

• anyagi állagú emberi test => substantia incompleta

• szellemi-anyagi ember => substantia completa

• test és lélek => metafizikai különbözőség + metafizikai egymásrautaltság

• forma substantialis => állagadó alak

• substantia incompleta => hiányos alak

• Az ember egysége-különbözősége – test és lélek hylemorphista szintézise.

Ezzel a szélsőségesen monista és szélsőségesen dualista emberképeket kárhoztatták: objektív idelaista irányzat szélsőséges - platonikus - dualizmusa:

• + a test a lélek börtöne, az csak köntös, így lélekvándorlás is lehetséges;

• + a lélek egyedül maga az ember.

Objektív materialista - epikureus - szenzualizmus:

• egyedül az anyag létezik, annak tükröződése csupán a lélek.

• anyag-energia-információ (lélek) egymásba transzformálható valóság;

• ezt a hermneutikus-gnószticista herezisen alapuló bölcseleti emberképet vallotta tkp. Teilhard de Chardin és Henri de Lubac, őket nem a fejlődéselmélet miatt kárhoztatta a tanítóhivatal! Ezt az emberképet az induktív természettudományos bizonyítékok nem támasztják alá.

• a tanítóhivatal fönntartja a világ, az élet és az ember külön teremtését, mert "a létben szakadékok vannak, ősszüleink léte nem mesebeszéd" (Barsi Balázs)

3. Lateráni (V.) Általános, Egyetemleges és Szentséges Zsinat (1513.)

A reneszánszban elterjedő újplatonikus herezis kárhoztatása a "transzhumán szellem" mítoszának kárhoztatása, amit "averroizmus"-nak jelölt meg a zsinat.

Ez föltételezte, hogy van egy általános "Emberi Szellem", amely minden emberi egyedben benne leledzik, s az ember intellektuális, eszes tulajdonságát ez adja, ez csak örökkévaló benne.

Ezekből látható, hogy az ember vegetatív funkcióit is az egyedi, szellemi, eszes lelke látja el. Ezért nem gyilkolhatók le mindenféle ideológia nevében a szellemi vagy testi fogyatékosok, mert bennük is teljes szellemi léke van, mégha ez nem is tud megjelenni a testi-agyi torzulásaik miatt. Így a vérevés tilalma nem pusztán rituális okokból volt, amint azt megerősítette az apostoli zsinat is.

Hogy a JT-seknek igazuk van-e?

Nekik más az antropológiájuk, pl. az emberi lelket sem tartják természeténél fogva halhatatlannak stb. Ők más alapon utasítják el ezt. Önmagában ezt nem dogmatikai és erkölcsi, hanem rituális törvénynek tartom, aminek persze vannak antropológiai alapjai. Az egyházatyákat, az ő kommentárjaikat még át kéne futni, s mit mondott erről a kérdésről az Iskola (mind a ferences, mind a dominikánus), mert ők behatóan foglalkoztak mind orvostudományi (aminek jó része elévült) mind bölcseleti alapon is az emberi természettel, és a halál beálltának a kérdésével. A tilalom csak ez esetben lenne fenntartható és indokolt, persze megkötésekkel.

Az apostoli zsinat alapvetően fegyelmi szabályokat ad, még ha azoknak van dogmatiko-erkölcsi és rituális vonatkozásuk is.

A hét noachida törvényt ismétli tkp. hogy a pogányságból megtért keresztények ezeket a külsődleges szabályokat (persze belső lelkülettel!) tartsák meg, míg a zsidóságból megtért keresztények megtarthatják a Tóra 613 szabályát, amennyiben az üdvösséget kizárólag Krisztus megváltó kegyelmével egyesített, belső, szívbéli cselekedetekből fakadónak tudják be, s elvetik a korabeli farizeusok között dívó, rituális-külsődleges megigazulási fölfogását.

Azonban az ószövetségi rituális és politikai törvények megszűntek, sőt bűn a megtartásuk. Egyedül az örökkévaló dogmatikai-erkölcsi igazságok maradtak meg belőlük. A rituális törvények sohasem fognak újjáéledni, míg a politikailag újjáéleszthetőek, amennyiben a zsidóság mint nép, mint kollektívum (nem egyesek) betér a Katolikus Egyházba. Erről az alábbiakban közlöm, mit ír Huber Lipót. (Digitális karakter hiányában a görög és héber jegyzeteket, és zárójeles kifejezéseit nem írom be.)

Azért fontos ezt beírni, mert hallottam már olyan lelkes, jó szándékú megnyilatkozást tradicionalistáktól, amiben azt ecsetelték, hogyan fog a mai, rabbinisztikus zsidó liturgia majd beépülni a zsidók megtérésekor a keresztény kultuszba. (most mellőzöm annak kifejtését, hogy tárgyilag - objektíve- a mai rabbinikus-talmudi judaizmus nem azonos a mozaizmussal, mégha elemek torzultan meg is vannak benne, hanem emberi alkotás, ahogy a pogány kultuszok sem a tiszta noachida kultusz legitim leszármazottai, hanem azokat részben örző, torzult bálványimádások).

A törvény az ószövetségi kinyilatkoztatás ama részét jelenti, amely Mózes öt könyvében van leírva; a próféták pedig az Ószövetség későbbi kinyilatkoztatását jelenti, amely a szorosabb és tágabb értelemben vett próféták könyveiben van följegyezve. Mindkét kifejezés „a törvény és a próféták” együttvéve röviden az egész ószövetségi kinyilatkoztatást jelenti.

Krisztus feladata, saját szavai szerint (Mt 5: 17-18), nem az volt, hogy az ószövetségi könyvek tartalmát fölbontsa, hatályon kívül helyezze, megszüntesse, hanem hogy azt megtartsa, sőt a legtökéletesebb módon beteljesítse. Ünnepélyes nyomatékkal hangsúlyozza is, hogy „míg elmúlik az ég és föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem szűnik meg a törvényből, míg csak mind be nem teljesedik” (Mt 5: 18), azaz a törvény (névszerint az erkölcsi törvény) egyetlen tollvonása sem szűnik meg, mígcsak az utolsó betűig minden, aminek történnie kell, be nem teljesedik, tehát a messiási ország teljes valósulásáig, vagyis a világ végezetéig. Krisztus erre feltámadása után még egyszer kifejezetten rámutat: „Ezek az igék, amelyeket szólottam nektek, midőn még veletek valék, hogy be kell teljesedni mindennek, ami írva vagyon Mózes törvényében és a prófétákban és a zsoltárokban” (Lk 24: 44).

A törvény és a próféták beteljesítése azonban különböző módon történt, aszerint, amint az ószövetségi szentkönyvek és a mózesi vallás elméleti (hitágazatok, ígéretek és jövendölések) vagy gyakorlati (erkölcsi, szertartási és polgári törvények) tekintjük.

Elméleti tartalmát, névszerint 1. a hitágazatokat (dogmatika) Jézus egészen megtartotta, jobban megvilágította, meghatározta és kifejtette, sőt újabb hitágazatokkal bővítette; 2. az ószövetségi ígéreteket és messiási jövendöléseket pedig életével és intézményeivel teljesítette.

Gyakorlati tartalmát, vagyis a törvényt, amely 1. erkölcsi (lex moralis), 2. szertartási (lex caeremonalis) és 3. polgári (lex judicalis) törvényt foglal magában, Jézus a következőképpen teljesítette:

1. Az erkölcsi törvényt, minthogy az részint természeti, részint tételes (pozitív) isteni törvény, s mint ilyen az erkölcsi világrend örök és változhatatlan (abszolút) alapja, nemcsak teljesen fenntartotta, hanem közelebbről meghatározta, eredeti és tiszta értelmét helyreállította, tökéletesítette, és a jónak gyakorlatát a lehető legnagyobb mértékben elrendelte (a külső cselekdeteken kívül a belső, gondolati és érzelmi életre is kiterjesztette; a hozzátapadt emberi hozzátételektől és külsőségektől, valamint az írástudók és farizeusok ferde magyarázataitól megtisztította; nemesebb és túlvilági indító okokkal, malasztokkal és azok eszközeivel) egészítette ki; a házassági köteléket a mózesi dispenzációk visszavonása által megerősítette s eredeti tökéletességét helyreállította; sőt újabb parancsolatokkal (a szeretet, kivált az ellenségszeretet parancsolatával és az evangéliumi tanácsokkal) bővítette, végül saját példájával világította meg és magában mintegy megtestesítette.

Ami a szertartási és polgári törvényeket illeti, amelyek a körülményekhez szabott, előkészítő, nevelő, részben világi jellegű – relatív – törvények voltak, Jézus

2. a szertartási törvénynek csak régi, tökéletlen alakját szűntette meg, de lényegét és jelentését, új, tökéletes és beteljesült alakban fenntartotta, sőt kiegészítette. Így a mózesi szertartások előképeit (prototípusait) saját személyében, történeti tényekben és intézményekben teljesítette; a mózesi liturgia és rítusok helyett tökéletesebb, magasztosabb istentiszteleti szertartásokat rendelt; névszerint az ószövetségi előképi (prototipikus) áldozatokat a keresztáldozatban és annak folytatásában, az eucharisztikus áldozatban megvalósította és megörökítette (az előképek tehát a beteljesülés révén leváltak az Egyházról: umbram fugat veritas); a tökéletlen és erőtlen (ex opere operantis működő, vagy legális azaz törvény szerinti megigazulást – justitita – adó) szertartások helyett tökéletes (ex opere operato működő és belső megigazulást eszközlő) szertartásokat alapított; művének letéteményese, az Egyház által pedig az ószövetségi történeti emlékek (pl. ünnepek, szokások) helyett fontosabb újszövetségi tények ünneplését, vagyis az előkészítés helyett a megváltás végrehajtásának ünnepeit rendelte el. Ekként a mózesi szertartási törvény magva, a benne rejlő tanok és gondolatok megmaradtak, prototipikus jelentései megvalósultak, s maga a szertartás is tökéletes és megdicsőült alakban átment és folytatódik a keresztény kultuszban, amelyet előkészített, előre jelzett és előképezett.

3. A mózesi polgári törvény közjogi (teokratikus) és magánjogi rendelkezései, amelyeknek teológiai jelentőségük különben sem igen volt, a viszonyok változása következtében, részben már Krisztus előtt megszűntek; ami pedig azokból még megmaradt, azt a politikai alakulás (Jeruzsálem és Zsidóország végpusztulása) nemsokára eltörölte. De a teokrácia sem szűnt meg teljesen, mert eszményi, szellemi alakban új életre támadt és folytatódik az Egyházban.

Látnivaló egyrészt, hogy Krisztus méltán mondja, hogy nem oldotta föl a törvényt és a prófétákat, hanem megtartotta és beteljesítette, másrészt pedig, hogy a modern zsidók mennyire tévesen fogják föl Krisztusnak idézett szavait. Krisztus megtartotta és beteljesítette a törvényt és a prófétákat, mert az ószövetségi könyvek tartalmából megmaradt az újszövetségben: 1. a dogmatika (hitágazatok) és 2. az erkölcstan kibővítve és – amennyiben Jézus erkölcsi törvénye fölötte áll Mózes hasonló törvényének – tökéletesítve; 3. a szertartási törvény magva t.i. a benne foglalt tanok, a már megvalósult prototípusok és a folytatását képező újszövetségi kultusz; 4. a teokrácia eszményi, szellemi alakban.

A kereszténységben tehát az egész ószövetségi vallással és törvénnyel olyasmi történt, mint a gyermekkel, mikor férfivá, a hernyóval és bábbal, mikor pillangóvá, a virággal, mikor gyümölccsé lesz: ahol az új alak mellett a régi lényeg megmarad, s az új a réginek célja, folytatása és teljesedése. Csakhogy míg a felhozott hasonlatokban a fejlődés természetes, addig a kereszténység a zsidóságból Krisztus természetfölötti élete, tanítása és a megváltás ténye által alakult ki. – Megjegyzendő, hogy az őskereszténység maga is úgy tudta és érezte a dolgot, hogy ő nem újszülött, hanem az ószövetség folytatása és az isteni ígéretek törvényes örököse, a kifejlődött és beteljesedett zsidóság, az igazi, a tökéletes és eszményi Izrael, a kivirágzott fa, míg a hitetlen zsidóság az elkorhadt faág.

A mózesi törvénynek fentebb vázolt alaki megszűnése azonban nem egyformán és nem rögtön történt.

A szertartási és polgári törvények megszűnése nem egyformán történt. 1. a szertartási törvények alakilag úgy megszüntek, hogy a kereszténységben már nemcsak nem köteleznek, hanem azokat megtartani nem is szabad (lex caeremonalis non tantum mortua est, sed etiam mortifera = a szertartási törvény nemcsak meghalt, hanem bűnt – halált – okozó is). A szertartási törvények egyik főcélja ugyanis az volt, hogy Krisztust, az ő életét, műveit és egyházát előképezze, ezekre előkészítsen, s a Messiás várását szóval és jelképekben kifejezze, – következőleg azokat megtartani annyi volna, mint vallani, hogy a Messiás még nem jött el s a megváltás még nem történt meg: már pedig ez a kereszténység tagadása volna. – 2. a mózesi polgári törvény a keresztényeket már nem kötelezi, – mert Krisztus ennek az erkölcsi és szertartási törvénnyel való összeforradását megszüntette, az Isten és császár ügyét különválasztotta, a vallás nemzeti jellegét eltörölte. De azért ha valamely törvényhozó jónak látná, bűn nélkül lehetne azt egészében, vagy részben újra elrendelni és megtartani (lex judicalis mortua est, sed non mortifera = a polgári törvény meghalt, de nem okoz bűnt – halált).

A szertartási és polgári törvények alakilag nem egy csapásra, hanem fokozatosan szűntek meg. 1. Krisztus haláláig a szertartási és részben a polgári törvény még életben volt, bár betegeskedni kezdett (nec mortua erat, nec mortifera = még nem halt meg, sem bűnt – halált – okozó nem volt), vagyis akkor a törvény és az evangélium egymás mellett haladtak. Innen van, hogy Krisztus és apostolai ezeket a törvényeket megtartották, természetesen a törvényhozó szellemében s nem a farizeusi ferde magyarázat szerint. – 2. Krisztus halálával az ószövetség bevégződött és kezdetét vette az újszövetség; az előbbivel együtt: a) a szertartási törvény régi alakja is meghalt, de megtartása még nem volt tilos, hanem a zsidó-keresztényeknél (azon feltétel alatt, hogy az üdvösségre szükségesnek ne tartsák) tűrt dolog volt egészen Jeruzsálem, a teokratikus központ pusztulásáig és az evangélium elterjedéséig (mortua erat, sed nondum mortifera = meghalt, de még nem volt bűnt – halált – okozó). Jeruzsálemnek és templomának pusztulása után azonban alakilag nemcsak meghalt, hanem tiltott dolog lett (non tantum mortua erat, sed et mortifera = nemcsak meghalt, hanem halált- bűnt – okozó is); b) a mózesi polgári törvény Jeruzsálem pusztulásával szintén meghalt.

Jogilag ugyan már akkor helyeztettek érvényen kívül, amikor Krisztus a keresztfán „Beteljesedett!” szavát kiejtette, különösen pedig akkor, amikor a Szentlélek kiáradásakor pünkösd napján az első egyházközség megalakult. Már akkor tartalomnélküli héjjá, élettelen hullává lett az „ószövetség”, amely mint minden tiszteletreméltó holttetem, még egy ideig fennamrad ugyan a halottas házban, de Jeruzsálemnek, a teokratikus központnak elpusztulása után hajdani méltóságához illő tisztelettel sírba tétetett. Szent Ágoston szellemes megjegyzése szerint „illett, hogy tisztességes temetést kapjon”. (S. Augustini epist. Ad Hieronymum nr. 16. et 20.: „decebat, út synagoga cum honore sepeliretur.”)

A XVII. Egyetemes Zsinat Firenzében egyértelműen állást foglalt a vérevés tilalmával kapcsolatban, mikor is a jakobiták számára dekrétumban a következőket jelentette ki:

"[A mi Urunk és Üdvözítőnk szavára alapozott Szentséges római Egyház] erősen hiszi, vallja és hirdeti, hogy Istennek minden teremtménye jó(1), és "semmi sem elvetendő, amit hálaadással vesz magához az ember" [1Tim 4,4], mivel, az Úr szava szerint, "nem az szennyezi be az embert, ami a szájába bemegy" [Mt 15,11]; és a mózesi Törvénynek a tiszta és tisztátalan ételekre vonatkozó megkülönböztetését a szertartási törvényekhez tartozónak állítja, amelyek az evangélium keletkezése után túlhaladottnak és hatásukra nézve megszűntek. Még az apostolok ama tilalmát is, hogy "tartózkodjanak a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől és a fojtott állattól" [ApCsel 15,29] úgy ítéli meg, hogy az az akkori helyzetnek felelt meg, mikor az annak előtte különféle szertartások és szokások szerint élő zsidókból és a pogányokból egy Egyház keletkezett, hogy a pogányok is megtartsanak valamit a zsidókkal együtt, és hogy alkalom adódjék az Isten egyetlen tiszteletében és hitében való megegyezésre, és hogy az egyenetlenkedés okát megszüntessék, minthogy a zsidók számára a régi szokás alapján a vér, a fojtott állat utálatosnak látszott, és az áldozatokból való evés miatt a pogányokról azt lehetett volna gondolni, hogy vissza fognak térni a bálványimádáshoz. Mihelyt azonban a krisztusi vallás annyira elterjedt, hogy test szerint származó zsidó már nem volt benne, hanem mindenki, aki az Egyházba lépett, megegyezett az evangélium ugyanazon szabályaiban és szertartásaiban, hittel elfogadva, hogy a "tisztáknak minden tiszta" [Tit 1,15]: ekkor, mivel megszűnt az említett apostoli tilalom oka, megszűnt az érvénye is.

Nem jelenti ki tehát elítélendőnek semmilyen olyan eledelnek a természetét, amelyet az emberi társadalom elfogad; és nem tesz különbséget az állatok között, akár férfi, akár nő által, és akármilyen halálnemmel is pusztulnak el; ámbár a test egészsége szempontjából, az erény gyakorlása végett, az egyházi szabályok és fegyelem érdekében lehetséges, és szóükséges is, hogy sok olyan dolgot mellőzzünk, ami nem tilos, mivel az Apostol szerint "minden szabad nekem, csakhogy nem minden használ" [1Kor 6,12; 10,23]."

[DH 1350]

(1) Vö. Ruspei Fulgentius, De fide seu de regula fidei ad Petrum 42, no. 85.

Mindent lehet,de nem minden használ. Ez a pont. Lehet húst enni, de miért szenvedjen valaki vagy valami csakhogy a nyelvemet kielégítsem?? Egy állat fenntartása legalább annyi termőföldet igényel, mint ami egy ember ellátására kell. Sokkal kevesebb vágásra szánt állatot tartanánk sokkal több embert etethetnénk. Ehelyett vágóhidakat tartunk fenn, az emberek pedig éheznek. Mennyi kukorica kell, hogy felhízlaljunk egy állatot?

Másfelől pedig, hogy minden tiszta nemsokára az embertársaikat is megeszik az emberek.

Csak egyszer találnék már olyan oldalt ahol nincs bemásolva az a sok hosszú baromság!!!!

Nem lehet valahogy letiltani az ilyeneket,akiknek nincsenek saját gondolataik,csak a linkek!?

A mózesi Törvényben leírt ún. tisztátalan állatok elfogyasztásának tilalma az egészségügyi óvintézkedéseken túl a zsidóság elkülönülés-tudatát is hivatott volt erősíteni, amely során a mindennapokba is bekerült a különbségtétel, a megkülönböztetés vélelme a zsidó (szent) és a pogány (tisztátalan) dolgok között. Ez Krisztus egyetemes küldetése után megszűnt, és így megszűntek a tisztátalan dolgok megkülönböztetései is, és ezért az Újszövetség feloldotta ezeket a tilalmakat (vö. ApCsel 11,7-9; Róm 14,14.20; 1Kor 10,23-33; 1Tim 4,3-5). Ugyanez vonatkozik a vérre is: „Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert.” (Mk 7,15)

Az ApCsel 15,20.29-ben található tilalom csak első látásra tűnik a régi törvény megerősítésének. Itt ugyanis az apostolok az Izrael földjén lévő idegenekre vonatkozó törvényt idézik (Lev 17,8-9.10-12.15; 18,6-18), azaz egyrészről a megtért pogányok (illetve a keresztények általában) bebocsátást nyertek „Izrael földjére”, viszont megbotránkozást nem akartak a régi „földiek” között (vö. 1Kor 10,28-33).

"Jehovatanúi csak kóser módon elkészitett húst fogyasztanak?

A vallásos zsidók csak kóser módon elkészitett húst fogyasztanak, mert a többi hús tartalmaz vért.Igy járnak el jehovatanúi is?"

Az Ószövetségi Szentírásban benne van a tilalom,

-Ter 9,4 MTörv 12,16.23

No lám igy "tartózkodnak a vértöl" jehovatanúi

Itt az élet és a vér tiszteletéről van szó. Ha te kivérezteted az állatot, akkor elismered és kimutatod azt, hogy Isten az életadó és hogy tőle származik az élet. Te evvel tiszteled őt meg és ő ezt is várja el.

Lehet ezt "betegesen" is csinálni, de Istennek nem ez kell. Jehova Tanúi nem esnek végletekbe az állatok kivéreztetését illetően, de nem is alkusznak meg.

Az ilyen látszat-vallásosságtól meg kiráz a hideg. Hiába véreztetik ki a húst egyesek kóser módon, ha az élet más területein felrúgják Isten törvényeit. Jó, JT-i sem tökéletesek, de törekszenek megfelelni.

1Mózes 9:3,4 "Minden, ami mozog, ami csak él, legyen a ti eledeletek. Nektek adom mindezt éppúgy, mint a zöld növényt. De húst az éltető vérrel együtt ne egyetek!"

3Mózes 17,14 "Mert minden test lelke a vére a lélekkel együtt. Ezért mondtam Izráel fiainak: Semmiféle testnek a vérét ne egyétek meg, mert minden testnek a lelke a vére. Ki kell irtani mindenkit, aki megeszi."

Tehát JT-i -Isten utasításának megfelelően- mindenféle húst ehetnek, bármilyen módon elkészítve, csak egyre kell figyelniük, hogy ki legyen véreztetve. Ebből kifolyólag kimondottan vérből, vérrel készült ételt nem fogyasztanak (pl. sült,hagymás vér, véreshurka, párizsi, stb).