Mikortol számolják az éveket?
senki nem mondja, h dec. 24-én született volna
akkor ünnepli a kereszténység, h megszületett
Valamikor régen kiszámolták, hogy Jézus mikor született, és azt az évet tették meg az időszámítás kezdetének (ez persze jóval "0" után volt). Mára már tudjuk, hogy tévedtek négy-öt évet, de ettől még maradt az időszámításunk.
Egyébként minden vallás máshogy számolja az éveket. Az ókori rómaiak Róma alapításától, az ókori görögök az első feljegyzett olimpiától, a zsidók a világ teremtésétől (ami persze megint csak hittudósok számolása, mindenki tudja, hogy a Föld nem csupán 5-6000 éve létezik), a mohamedánok Mohamed futásától, és még hosszasan sorolhatnánk. Ezen időpontokat azonban mindig utólag tették meg az időszámítás kezdetének (ami logikus; el tudnád képzelni, hogy valaki azt mondja, hogy "na, most új időszámítást kezdünk, most 0. január 1-je van, és kész", és akkor úgy is lesz?).
Az pedig hülyeség, hogy december 24-én született - csak akkor ünnepeljük. Mai vélemények szerint a téli napfordulóhoz lehet köze ennek a dátumnak.
"A 2-3. században az egyház nagy területen szétszórva, több kultúrában élt. Az eltérő zsidó, görög és római naptárak miatt sok gondot jelentett a közös húsvétünneplés (Krisztus halála és feltámadása) időpontjának a meghatározása. Ez az Újszövetség szerint a zsidó peszách idejére esett (Niszán hó 14-e), ami a zsidó holdnaptár ingadozásai miatt mindig valamikor márciusban vagy áprilisban van. Krisztus születésnapi dátumának a kérdése a húsvét ügyével párhuzamosan merült fel. A latin egyházatyák, Tertullianus-szal az élen a március 25-öt látták helyesnek, a görögök az Artemision 14-et, ami a római naptár szerinti Aprilis 6. Ehhez járult hozzá az a korabeli népszerű zsidó elképzelés, miszerint Isten prófétái ugyanazon a napon halnak meg, mint amelyen fogannak vagy születnek. Krisztus fogantatásának és halálának napját azonosnak véve, és a szükséges kilenc hónapot hozzáadva jutottak el nyugaton a december 25-höz, illetve keleten a január 6-hoz.
Az egyház keleti felében előbb ünnepelték a karácsonyt, mint a nyugatiban, és a január 6 egyszerre volt Krisztus születésének és megkeresztelkedésének ünnepe. Nyugaton a december 25-i dátum választását két korabeli eretnekség elleni harc is előmozdította: az arianizmus tagadta, hogy Jézusban Isten lett emberré, az adopcionizmus szerint pedig Jézus csak a keresztségekor vált Isten Fiává; ezért nem akarták összemosni a megszületés és a megkeresztelkedés eseményét. A december 25-i karácsonyi ünnep a 4. századtól terjedt el, latin területen 325 után, Konstantinápolyban és Antiókhiában 380 körül, Alexandriában csak 430 körül.
Az első itáliai kalendáriumot, amelyben a december 25-i dátum hivatalos keresztény ünnepként jelent meg, 354-ben adták ki. A karácsony hat-, később négyhetes előkészületi időszaka (adventus) az 5. század körül, a mai Franciaország területén keletkezett.
Karácsonyt ma a katolikusok és a protestánsok december 25-én, az ortodoxok pedig január 6-án ünneplik (a katolikus vízkereszt ünnepnapján), mert megmaradtak a régi Julianus-naptárnál, amely napjainkra már 13 napot késik a Gergely-naptárhoz képest. Az angyali üdvözlet március 25-i ünnepe, amelyből kiindulva jutottak el a december 25-höz, csak a 6. századtól terjedt el (nálunk ma Gyümölcsoltó Boldogasszony)."
Forrás: [link]
Továbbá: [link]
Na, most jon a lepontozas, de sajnalom, ez az igazsag:
Jezus megszuletett, es mivel zsido volt, a 8.napon korulmeteltek. Ez a szilveszter, ekkor vettek fel a kozossegbe. A kovetkezo (azaz az elso "kozossegbeni" ) naphoz viszonyitjuk az idot, ekkor volt az 1. ev januar 1. Innen jon az, hogy visszaszamolva dec.24-n szuletett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!