Milyen bizonyitékok vanna arra, hogy a Biblia valóban Istentől származik?
Szia!
Blaise Pascal, a kiváló természettudós apologetikus céllal megírta a "Gondolok" című művét, ahol a keresztény vallás igazsága mellett érvel, több száz gondolatot lehet benne olvasni. Igaz, a könyvet nem tudta befejezni, mert sajnos meghalt, de akit érdekel egy matematikus véleménye, hogy miért tartja igaznak a kereszténységet és úgy általában a Bibliát, annak érdemes elmerülni ebben a könyvben. Nagyon mély gondolatok vannak benne.
100000000000000 másik meg ellene.
mit tudhat 10000000000000000 másik tudós? :DDDDDDDD
nem kell a rizsa.
Kamu az egész és ezt mindenki látja aki objektíven szemléli. kész.
ezért hit, és nem tény.
Szervusz
Valóban maga a Biblia bizonyíték arra, hogy az az Istentől származik. De hogy ez így van, nem mások véleményére kell hagyatkozni, személyesen meg lehet győződni róla az alapos tanulmányozásával.
Megéri, mert mi is a Biblia?
Meghatározás: Jehova Isten írott Szava az emberiséghez. Isten tizenhat évszázadon át mintegy 40 emberi titkár által jegyeztette fel, de maga irányította a megírását szelleme által. Ezért a Biblia Istentől ihletett. A feljegyzés nagy része Jehova személyes kijelentéseit tartalmazza, valamint részleteket Isten Fiának, Jézus Krisztusnak a tanításairól és tevékenységéről. Találunk köztük olyan kijelentéseket, melyek Istennek a szolgáival szemben támasztott követelményeit tárják fel, valamint azt, hogy mit fog tenni, hogy a földre vonatkozó csodálatos szándékát valóra váltsa. Hogy elmélyítse ezek iránt a nagyraértékelésünket, Jehova olyan beszámolókat is megőrzött a Bibliában, amelyből megtudhatjuk, mi történik, ha egyes személyek és nemzetek hallgatnak őrá, és szándékával összhangban cselekszenek, valamint hogy milyen következményekkel jár az, ha a saját útjukon járnak. E megbízható történelmi feljegyzéssel Jehova megismerteti velünk, hogy miként bánik az emberiséggel, és ezáltal saját csodálatos személyiségét is ismertté teszi előttünk.
7-es, ha alaposan nézel szét a világban, és nem mint megcáfolhatatlan alaptételt kezeled azt, hogy minden tökéletes, mert Isten teremtette, akkor nagyon meg fog változni a véleményed. A természetben rengeteg helyen van tökéletlenség, meggondolatlanság, meg nem tervezettség jele; az emberi testben szintúgy.
A természetben egy csomó visszafejlődés látható. Olyan lények, amelyek valamelyik ősének nem volt szeme, aztán a generációk folyamán visszafejlődött, mert nem volt rá szükség. De a te farokcsontod is, ami annyira tud fájni, amikor elcsúszol és seggre ülsz, szintén ugyanennek a tanúbizonysága. Az emberi testben meg az ésszerűtlenség, az irracionalitás, majdhogynem a hülyeség több példáját megtalálni. Az egyik a gége, mint a nyelőcső és a légcső találkozási pontja: évente több tucat fulladásos halálhoz és még több levegőhiány által okozott maradandó idegrendszeri károsodáshoz vezet. A nőknél a medence kialakítása nagyon nem segíti a szülést. A férfiaknál a húgycső átmegy a prosztatán, ami az időskori vizelési panaszokat okozza. Na hol az istened mindentudása és tökéletessége?
10-es: A Bibliában alig lehetne több önellentmondás. Ha ezt nem látod be, akkor vagy nem vagy tisztában az ellentmondás fogalmával, vagy nem ismered alaposan a szent könyvedet, vagy csak pofátlanul hazudsz.
Kedves elöttem szóló,a Biblián keresztül Isten ezt üzeni neked:(Róma 9/20)""...kicsoda vagy te óh ember,hogy versengsz az Istennel?Avagy mondja-é a teremtmény a készítöjének:Miért csináltál engem így?"
Kedves Kérdezö!
(2 Timótheus 3/16-17)"A teljes írás Istentöl ihletett és hasznos a tanításra,feddésre,a megjobbításra,az igazságban való nevelésre,hogy tökéletes legyen az Isten embere,minden jó cselekedetre felkészített."
A Biblia olyan remekmü,amit minden tudós kénytelen elismerni.Annak ellenére,hogy milyen régen íródott,ma is aktuálisan szól az emberekhez.Hüen bemutatja az ember jellemét tükröt tartva elé.A próféciái pontosan beteljesültek.Gondoljuk csak át,hogy mit ír a mai emberekröl??(2 Timótheus 3/1-4)"Azt pedig tudd meg,hogy az utolsó napokban nehéz idök állnak be.Mert lesznek az emberek magukat szeretök,pénzsóvárok,kérkedök,
kevélyek,káromkodók,szüleik iránt engedetlenek,háládatlanok,tisztátalanok.Szeretet nélkül valók,kérlelhetetlenek,rágalmazók,mértéktelenek,
kegyetlenek,a jónak nemkedvelöi.Àrulók,vakmerök,
felfuvalkodottak,
inkább a gyönyörnek mint Istennek szeretöi.
"Vajon rá lehet ismerni a mai emberekre??Sokan azt mondják talán,hogy mindig ilyen volt az emberiség.Nem igaz!!Az én nagypapám még ha valamire a kezét nyújtotta,akkor arra be lehetett venni a ciánt,hogy úgy lesz ahogy mondta.Ma ha hatszáz ügyvéd elött szerzödésbe foglalva van valami,akkor sem biztos,hogy betartják.Sajnos tökéletesen beteljesült a mai emberek jellemábrázolása.A fö dolog azonban nem abban rejlik csak,hogy beteljesültek a próféciák,hanem abban,hogy aki elött megnyílik a Biblia,vagyis Isten megengedi,hogy megértse,azoknak folyamatosan csodák kísérik végig az életét.Olyan közel érzi magát Istenhez és az Ö Fiához,hogy elmúlnak a félelmei,nem érdekli a világ mocska tovább,mert tudja,hogy hova tart. Amikor a keresztényeket keresztre feszítették,megégették,a római katonák tömegével tértek meg.Ez a hit ereje,ami megmagyarázhatatlan,át kell élni ahhoz,hogy megismerje az ember.
"Az én nagypapám még ha valamire a kezét nyújtotta,akkor arra be lehetett venni a ciánt,hogy úgy lesz ahogy mondta.Ma ha hatszáz ügyvéd elött szerzödésbe foglalva van valami,akkor sem biztos,hogy betartják."
Üdvözlöm nagyapádat, és örülök, hogy ilyen ember volt. Az enyém is, pedig sosem volt vallásos.
Nagyapád mellett ugyanúgy volt másik hatszáz ember akkoriban is, aki úgy verte át a jónépet ahogy nem szégyellte, pont mint ma. Ráadásul ugyanúgy vallásosnak is vallotta magát egy jó részük.
Valamint ma is vannak (és régen is voltak) olyan emberek, akiknek szava többet ér egy egész garmadányi ügyvéd meg jegyző aláírásánál, és egyáltalán nem biztos, hogy vallásos az illető.
Tipikus maszatolás, csúsztatás, ferdítés, mikor csak azt emelik ki a tömegből, akit be akarnak mutatni, ám utána elfelejtik a miliőt is bemutatni, amiből kiemelték. Az hogy egy ember becsületes-e, annak semmi köze sincs ahhoz, hogy vallásos-e vagy sem. Vallás nélküli éppúgy lehet becsületes és zsivány is, akárcsak egy vallásos.
A becsületesség nem vallásfüggő tulajdonság.
Sziasztok!
Azért a nyilvánvaló tévedés mellett ne menjünk el szó nélkül!
Dowd írta: "csak szólok, hogy a zsidók egyiptomi jelenlétére nullaa bizonyíték :) A biblia történetisége 90%-ban nem bizonyított vagy nem bizonyítható."
Szóval butaság olyan dologról véleményt írnod, aminek nem néztél alaposabban utána. Ajánlom figyelmedbe David Rohl: Az elveszett testamentum című könyvét.
A könyv az Ótestamentum történetét tartalmazza a XXI. századi történész szemszögéből. A szerző végighalad Izrael egész történetén, és behelyezi azt a ma ismert történelmi háttérbe. A környező civilizációk forrásaiban megdöbbentően sok olyan utalást sorol fel, amely megegyezik az Ótestamentumban leírtakkal és megerősíti mindazt, amit korábban legendának neveztek és elvetettek. Emellett a kortárs irodalom – a régészeti leletekkel összefüggésben – új értesüléseket nyújt és új történeteket tár fel olyan személyiségekről, mint Hénok, Noé, Nimród, József, Mózes, Józsue, Saul, Dávid és Salamon.
Bár a könyv írójával számos dologban nem értek egyet - mivel ő nem hitbeli megközelítésből ír - de a tények azok tények.
Üdv. Péter
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!