Milyen emberek kerülnek a bibliai pokolba? Mondja-e a Biblia, hogy gonoszok kerülnek a pokolba? Azt is mondja vajon a Biblia, hogy igaz emberek kerülnek a pokolba? Kiszabadulhat valaki egyszer a bibliai pokolból? Honnan ered a tüzes pokol tanítása?

a halállal csak a földi életnek van vége

igazad van, nincs nagyobb büntetés, mint hogy valaki meghaLLjon- titeket

Préd 9,5 + Seol

Először is a vers önmagában csak annyit mond, hogy az élők a jövőről csak annyit tudnak, hogy meg kell halniok; ez a leverő tudat azonban értékesebb, mint az alvilági állapot, amely a tudást teljesen nélkülözi. Az ószövetségi bölcs még nem tud a túlvilági jutalomról; a földi jutalom a halál után a halhatatlan hírnév lenne, de ez is csak hiúság, mivel az emberek hamar felejtenek. Tehát az élők érzékeik teljes használatában vannak, s még élvezhetnek; de az elhunytak, még a jámborok lelkei is, némi aléltságban és szomorú csendességben vannak együtt. A prédikátor itt az ószövetségi, a kereszténység előtti idők elhunytairól szól. Mielőtt Krisztus a váltságmunkáját véghezvitte, az ég be volt zárva; s ez idő alatt az elhunytak mind az alvilágban voltak együtt örömtelen bús létben, habár örök üdvre voltak is választva. Ennyiben életök szomorúbb volt, mint melyet e világon élnek az emberek. A pokol, az alvilág (Móz. IV. 16,30.33.), hol a megholtak mind összegyűltek (Jób 30,23.) mielőtt Krisztus az ő nagy munkáját végbevitte volna, a gonoszokra nézve, mint valóságos pokol, csakugyan a fohászkodás helye volt (Jób 26,5.); de a jámborokra nézve is, mint pokol tornácza, nem volt az öröm helye, hanem a néma szomorúságé (Zsolt. 29,10. 87,13. Izai. 38,18. Préd. 9,10.), s ennyiben nem volt ama hely, hol az Isten magasztaltatik és dicsértetik, mint még a földön. Csak Krisztus által szűnt meg a halál szomorú lenni, mert ő megnyitotta a mennyet, azon helyet, hol Isten magasztaltatik és dicsértetik. Az imádkozó kereszténynek jusson eszébe a bűn halála, s az örök halál a pokolban, az elkárhozottak büntetéshelyén, hol az Isten nem áldatik és nem magasztaltatik.

Az Őrtorony Társulat azt tanítja erre a bibliai versre hivatkozva, hogy, amikor egy ember meghal, akkor megszűnik létezni. A halott nem lát, nem hall, nem gondolkodik. Nincs halhatatlan lelke az embernek, amely tovább élne a halál után. Ez az ún. annihiláció, ami teljesen szemben áll a keresztény tanítással.

Az írásmagyarázat egyik alapja, hogy nem lehet néhány sort vagy szót kimetszeni a teljes szövegből, és aztán ebből kihámozni valamit. A Bibliának nem az egyes mondatait kell nézni, hanem az egyes szakaszok, illetve könyvek tanítását. Hiszen így lehetne mondjuk akár a Sátán szavaira is hivatkozni, vagy a Bibliában szereplő gonosz vagy ostoba embereknek a szavaira is (pl. „Nincs Isten” Zsolt 14,1). Ugyanez történik ebben az esetben is. A JT-k, csakhogy alátámasszák az egyik tanításukat - amelyre szinte az egész lényegi tanításuk épül -, a Prédikátor könyvéhez folyamodnak, ahol egy szkeptikus, reményvesztett és kiábrándult ember önti ki szívét, vitatkozva önmagával. Az egész Prédikátor könyve egy pont - ellenpont sorozat. Először kifejeződik a reménytelenség és az elcsüggedés, amire aztán jön a hit pozitív válasza. A Préd 9,5-re hivatkozni mint végső szóra, és bibliai tanításra, olyan, mintha pl. a pusztai megkísértésre építenénk fel egy dogmát anélkül, hogy belevennénk Krisztus válaszait.

A JT-k gyakrabban olvasnak csak egyes bibliaidézeteket, és a hozzájuk kapcsolódó Őrtorony-traktátusokat, mint magát a Bibliát. Itt is ez van, ugyanis, ha tovább olvasták volna a Prédikátor könyvét, illetve a 9,5 előzményét, akkor (talán) ők is észrevették volna, hogy mennyire hibás a kép. A prédikátor egy gondolkodó humanistaként fogalmazza meg először azokat a tételeit, amelyekben él, de amelyek nem nyújtanak számára igazi választ, amelyek nem Istenhez tartoznak: az élet értelmetlen (Préd 1,2); csak az a lényeg, hogy az ember egyen, igyon és érezze jól magát (Préd 5,17; 10,19); lényegtelen az erkölcsösség (Préd 7,16-17); látszólag nincs túlvilági igazságszolgáltatás (Préd 3,19-21; 9,2.6). Egy JT is biztosan csóválná a fejét és kézzel-lábbal tiltakozna, ha valaki azt mondaná neki, hogy „mindenkire egy sors vár: az igazra éppúgy, mint a gonoszra, a jóra ugyanúgy, mint a rosszra, a tisztára éppúgy, mint a tisztátalanra; a jóra ugyanúgy, mint a bűnösre, s a hamisan esküvőre éppúgy, mint arra, aki igaz esküt tesz. Egy sors vár mindenre. Senki sincs, aki örökké élne, s aki ebben bizakodhatna.” A JT tuti, hogy azt mondaná, hogy ezek nem Isten gondolatai, hanem egy kétségbeesett emberé, aki nem bízik az Úrban. Pedig ez a rész közvetlenül megelőzi a Préd 9,5-öt, mert ez a Préd 9,2-4-ből van. Tehát ugyanígy kell gondolni az 5-ik versre is.

A Prédikátor később elveti ezeket a gondolatokat, azzal az igenlő bizonyossággal, hogy: „az ember meg örök hajlékába tér és a por visszatér a földbe, ahonnét jött, az éltető lehelet meg az Istenhez, aki adta. Mivelhogy Isten minden tettet ítélőszéke elé visz, és lát minden rejtett dolgot, akár jó volt, akár rossz.” (Préd 12,5.7.14)

Másrészről a prédikátor az ószövetségi, a kereszténység előtti idők elhunytairól szól. Krisztus megváltása előtt az ég be volt zárva; ekkor az elhunytak még mind az alvilágban (a Seolban) voltak együtt (vö. pl. Jób 30,23) egy örömtelen, bús létben, még akkor is, ha örök üdvre voltak kiválasztva. Ők bár külön voltak a pokolra ítéltektől (vö. Ez 32,17-32), de ez a hely - mint pokol tornáca -, nem volt az öröm helye, hanem a néma szomorúságé, ahol még Istent sem dicsőítették. Ez tehát teljesen különbözik a mennytől, amit csak Krisztus nyitott meg kereszthalála által. Ekkor vált örömmé a halál, és ekkortól dicsőítik az Istent a meghalt szentek, és ekkortól tudnak közbenjárni értünk.

A Krisztus előtti Alvilág (Seol, vagy Hádész) nem ugyanaz, mint a Krisztus utáni hármas állapot (pokol, tisztítóhely, menny), bár hasonlóságok vannak. A gonoszok számára valóságos pokol (a Gyehenna) volt, de az igazak számára nem volt az Istennel való egyesülés boldog állapota.

A halál-alvás párhuzamhoz:

Egy csomó nyelvben nincs különbség a halál és az álom szó között, főleg korai alakjában. A szövegkontextustól függ a helyzetük. A szekták általában a nyelvi anakronizmusokat használják ki "érveléseik" során. Már csak ezért is agyamentség a sola scriptura.

Az "elaludni" kifejezés eufémizmus, jelentése elhunyni, fizikailag meghalni (1Thessz 4:13-17).

Az Egyház a "jó halált", nevezi "elszenderülésnek" (dormitio), amikor valak Istenben >megnyugodva< huny el.

Minden nemzet álomnak nevezi a halált; a keresztény tudja, miért? mivel t. i. a halottak feltámadnak.

Mert Jézus föltámasztja halálából, s így halála csak álom. Minden kereszténynek halála csak álom; mert az Úr föltámasztja őket az élet napjára, ha az éjnek ez ideje elmúlik. Lásd Tessz. I. 4,13. s követk. A valódi halál csak a lelki halál (Istentől való elszakadás --> kárhozat).

Jézus az Ószövetségben is használatos módon (2Sám 7:12; 1Kir 2:10) említi Lázár halálát: elaludt. Az alvás eufémizmus a halál jelölésére, az Újszövetségben is több helyen (Mt 27:52; ApCsel 7:60; 13:36; 1Kor 7:39; 11:30; 15:6). A tanítványok nem értik meg Jézus szavait, illetve szó szerint veszik értelmét. A közhiedelem szerint az álom a súlyos beteg állapotának válságos helyzetében a gyógyulás kezdetét, helyzete jobbra fordulását jelzi. Jézus ezután nyíltan szól Lázár haláláról, amely az emberi sors reménytelenségét hirdeti, és ezzel együtt szól e haláleset Isten terve szerinti jelentőségéről is. Jézus munkája a hitébresztés és a hit megerősítésének szolgálatában áll.

A halál Jézus szemében csak annyi, mint az álom: van hatalma arra, hogy felébressze belőle az embert.

Semmit nem mond arról, hogy a halott öntudatlan állapotban lenne. Arra azonban bizony utal, hogy a közbülső állapot egy ideiglenes állapot, hiszen a "meztelen" lélek egy forma incompleta.

A lélek tudatos továbbélésére több bibliai példa is van:

a Noé idején élt és az özönvíz során elpusztult emberek "börtönben" levő lelke öntudatánál volt, különben Jézus nem prédikált volna nekik (1Pt 3:19)

az ószövetségi szentek közül Mózes és Illés is öntudatos átmeneti létformában volt, különben Jézus nem beszélgetett volna velük, sem ők Jézussal (Mt 17:1-5)

a mártírok lelke a mennyben öntudatos, átmeneti létformában van, különben nem kiáltanának Istenhez, és nem kellene őket megnyugtatni (Jel 6:9-11); a nagy sokaságból kijövők is a mennyben dicsőítik Istent (Jel 7:9-17).

Lásd még: Mt 10:28; Jel 6:9-10; Ján 11:26; Zsolt 116:15; 1Sám 28:11-16

Valóban csak Isten halhatatlan önmagában, de az ember nem csupán test és életerő együttese, öntudata túléli a halált. Lásd pl. Noé kortársainak a lelkét (1Pt 3:19-20), Mózest (Mt 17:1-5), a mártírok lelkét (Jel 6:9-11, 7:9-17), Jézus ígéretét (Jn 11:25, Mk 12:27) és Pál reménységét (Fil 1:21-23, 2Kor 5:1-8). A Bibliában az "elaludt" kifejezés eufémizmus, a "meghalt" szépítő kifejezése, pontos magyar megfelelője az "elhunyt". A kifejezés semmit sem mond a halott hol- és hogylétéről; az alvó mindenesetre nem szűnik meg létezni, és a tudata is működik (álmodik, ha nem is emlékszik rá).

A halál alvásként való lefestése egy eufemisztikus leírás, ami nem csak a zsidóságban, hanem más népeknél is szokásos. Nálunk is, pl. "a sírban nyugszik" kifejezés. Ez egy fenomenologikus nyelvezet, azaz egy dolognak azon leírása, aminek látszik, s nem annak ami. Egy külső szemlélő egy halottat úgy lát, mint aki alszik (főként, hogy általában ágyban szoktak meghalni). Ugyanez áll pl. arra, hogy "a nap felkel" vagy "lenyugszik" vagy "jár az égen". A Bibliában (mind az Ó- mind az Újszövetségben) is sokszor előfordul ez a kép, és ebből két eretnek nézet született. Az Őrtorony Társulat ebből azt olvasta ki, hogy a lélek a halál után megszűnik létezni ("annihilálódik" = annihiláció-tan), és Isten a feltámadáskor újrateremti ezt a lelket (Ebben az esetben az az érdekes, hogy majd csak ezt a "másolatot" fogja Isten jutalmazni ill. büntetni, a valós, eredeti lelket nem). A másik eretnekség szerint pedig a lélek valóban alszik, öntudatlanul a feltámadásig, amikoris felébred ebből az álomból (Luther, adventisták). Csakhogy mindkét nézetnek ellentmond számtalan helyen a Szentírás, pl. 1Sám 28; Jób 19,26; 26,5-6; Iz 14,9-11. 15-17; Mt 17,3; 22,31-32; Lk 16,19-31; 23,43; Fil 1,21-24; 2Kor 5,1-8; 1Tessz 5,10; 1Pét 3,19; Zsid 12,1; Jel 5,8; 6,9-10; 7,10; 20,4. Ezeken a helyeken mindenhol élnek, éreznek és tudatuknál vannak a holtak lelkei.

A Mk 5,39 és Lk 8,52 esetében Jézus a szavakkal játszik, és ezzel a feltámadást vetíti elő (nem véletlen, hogy épp a halottak feltámasztásánál használja ezeket a kifejezéseket). "Nem halt meg, csak alszik": azaz fel fog ébredni/támadni. A többiek szó szerint vették az alvást (ezért nevettek rajta; ha a lélek alvásáról beszélt volna Jézus, akkor miért gúnyolódtak volna ezen, ha már az Ószövetség is több helyen így beszél a halálról?) A Jn 11,11skk-ban is ugyanilyen félreértés van a tanítványoknál: azt hiszik, hogy Jézus "az álom nyugalmáról beszél" "Ezért Jézus nyíltan megmondta nekik: Lázár meghalt". Azaz Jézus nem az álom nyugalmáról beszélt, hanem a halálról, amikor azt mondta, hogy "Lázár elaludt". Itt is azért használta csak Jézus az alvás szót, hogy ezzel a feltámadásra utaljon, amit világosan meg is magyaráz a további részben Mártának (Jn 11,21-26). Mindezekhez hozzá lehet tenni, hogy egyik esetben sem beszél Jézus a "LÉLEK alvásáról", hanem pusztán alvásról, amit tehát

lehet értelmezni mondjuk a testre is, azaz a test alszik, a lélek él (vö. pl. Róm 8,10; 1Pét 3,18).

A kárhozat

A pokol létezése

Iz 33,11.14 – „leheletem, mint a tűz, megemészt benneteket…. Rémület fogta el Sionban a bűnösöket… Ki lakhat közülünk együtt az emésztő tűzzel, s melyikünk maradhat az örök lángokhoz közel?”

Sir 21,9 – „Mint egy csomó kóc, olyan a bűnösök gyűlése, a végzetük pedig emésztő tűz lángja.”

Mt 8,12 – „az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségbe. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.”

Mt 25,41 – „Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült.”

Mt 25,46 – „Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”

Mt 3,12; Lk 3,16-17 – A pelyva olthatatlan tűzzel fog égni.

Mk 9,43-49 – „Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutni, az olthatatlan tűzre.”

Róm 2,6-9 – „Mindenkit, aki gonoszat művel, utolér a kín és a gyötrelem”

2Tessz 1,6-9 – „lobogó tűzzel megbünteti azokat, akik Istent nem ismernek és Urunk Jézus evangéliumának nem engedelmeskednek. Örök kárhozattal fognak bűnhődni: eltaszítva az Úr színe elől és távol fönséges hatalmától”

2Pét 2,4 – „Isten az angyaloknak sem kegyelmezett, amikor vétkeztek, hanem az alvilág sötét mélyébe taszította őket, hogy maradjanak őrizetben az ítéletre”

Jel 14,11 – „Gyötrelmének füstje felszáll örökkön-örökké, és nem találnak nyugtot sem éjjel, sem nappal, mert leborultak a vadállat és képmása előtt, s viselték nevének bélyegét.”

Jel 20,10.15 – „A sátánt, aki félrevezette őket, kénköves, tüzes tóba vetették - itt fog gyötrődni a vadállattal és a hamis prófétával éjjel-nappal, örökkön-örökké… Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették.”

A pokol fájdalmai

MTörv 32,22 – „Haragomban lángra lobban a tűz, elhatol az alvilág mélyéig.”

Jud 16,17 – „Jaj a nemzeteknek, melyek fölkelnek népem ellen, az Úr, a Mindenható megbünteti őket az ítélet napján. Tűzzel és féreggel veri testüket, fájdalmukban örökké jajgatnak.”

Zsolt 21,10 – „Égjenek, mint a kemence tüzében… eméssze meg őket a tűz!

Sir 21,9-10 – „Mint egy csomó kóc, olyan a bűnösök gyűlése, a végzetük pedig emésztő tűz lángja… az út vége az alvilág mélysége.”

Iz 33,14 – „Rémület fogta el Sionban a bűnösöket, az istenteleneket félelem szállta meg: Ki lakhat közülünk együtt az emésztő tűzzel, s melyikünk maradhat az örök lángokhoz közel?”

Iz 34,9-10 – „Patakjai szurokká változnak, a pora kénkővé, és földje égő szurokká lesz... Nem alszik el sem éjjel, sem nappal, füstje örökké gomolyog.”

Mt 8,12 – „az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségbe. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.”

Lk 13,28 – „Lesz sírás és fogcsikorgatás, amikor Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában látjátok, magatokat meg kirekesztve.”

2Tessz 1,9 – „Örök kárhozattal fognak bűnhődni: eltaszítva az Úr színe elől és távol fönséges hatalmától”

Jel 14,10 – „Kénköves tűzben fog gyötrődni”

Jel 21,8 – „A gyávák, hitetlenek, gonoszok, gyilkosok, kicsapongók, csalók, bálványimádók és hazugok mind a lánggal égő kénköves tóba kerülnek.”

Az örökké tartó kárhozat

Iz 66,24 – „látni fogják azok holttestét, akik fellázadtak ellenem. Férgük nem pusztul el, és tüzük nem alszik ki.”

Dán 12,2 – „feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra.”

Mt 25,41.46 – „Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült… Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”

Lk 3,17 – „Szórólapátja már a kezében, hogy rendet teremtsen szérűjén, a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzzel elégesse.”

1Tessz 4,13 – „ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reményük.”

2Tessz 1,9 – „Örök kárhozattal fognak bűnhődni: eltaszítva az Úr színe elől és távol fönséges hatalmától”

Jel 20,10.15 – „A sátánt, aki félrevezette őket, kénköves, tüzes tóba vetették - itt fog gyötrődni a vadállattal és a hamis prófétával éjjel-nappal, örökkön-örökké… Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették.

Jel 21,27 – „Nem jut oda be tisztátalan, sem gonosztevő, sem hazug, csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.”

[link]

[link]

[link]

[link]

"a Noé idején élt és az özönvíz során elpusztult emberek "börtönben" levő lelke öntudatánál volt, különben Jézus nem prédikált volna nekik (1Pt 3:19)"

Látod, pl. ezzel akarod "bizonyítani", hogy a "lélekhalhatatlanság" nem keresztény mítosza helyes.

Röhej, de egyúttal tragikus is, mert mennyi embert vezettek félre!!!

Most leírnám a Biblia álláspontját:

(1Péter 3:18-22) "Hiszen Krisztus is meghalt egyszer s mindenkorra a bűnökért, egy igazságos személy igazságtalanokért, hogy az Istenhez vezessen titeket; ő, akit halálra juttattak a testben, de aki megeleveníttetett a szellemben. 19 Ebben az állapotban el is ment, és prédikált a börtönben levő szellemeknek, 20 akik engedetlenek voltak egykor, amikor az Isten türelme várt Noé napjaiban, míg készült a bárka, amelyben kevés ember, azaz nyolc lélek vitetett át biztonságban a vízen."

Kikről van itt szó?

Kik azok a "börtönben lévő szellemek"?

Megnyitotta-e Jézus a saját halálát megelőző időszakban elhunyt személyek előtt az ég kapuját?

Mit jelent az 1Péter 3:19, 20? „Ebben az állapotban [a feltámadását követően, szellemben] el is ment [Jézus], és prédikált a börtönben levő szellemeknek, akik engedetlenek voltak egykor, amikor az Isten türelme várt Noé napjaiban, míg készült a bárka, amelyben kevés ember, azaz nyolc lélek [„lélek”, ÚRB, Kár.; „nyolcan”, Kat.] vitetett át biztonságban a vízen.”

Vajon a ’börtönben levő szellemek’ azoknak az embereknek a lelkei voltak, akik nem hallgattak Noé prédikálására az Özönvíz előtt, s akik előtt most megnyílt az égbe vezető út?

A 2Péter 2:4 és a Júdás 6 összehasonlítása az 1Mózes 6:2–4-gyel megmutatja, hogy ezek a szellemek Isten angyalfiai voltak, akik Noé napjaiban testet öltöttek, és feleségeket vettek maguknak. Az 1Péter 3:19, 20-ban a ’szellemek’ szó a görögben a pneu′ma·szin, míg a ’léleknek’ fordított szó a pszü·khai′.

A ’szellemek’ nem a testből eltávozott lelkek, hanem az engedetlen angyalok voltak; az ugyanitt említett ’lelkek’ élő emberek voltak, mégpedig Noé és a családja. A „börtönben levő szellemeknek” prédikált üzenet ezért ítéletüzenet kellett hogy legyen.

A szövegösszefüggés olyan ragyogóan megvilágítja az értelmét ennek is!

És ha már itt tartunk, akkor vajon a többi érvecske nem hasonló manipuláció?

El lehet ŐSZINTÉN gondolkozni?

Ja igen, többek között ezért nem volna szabad összekeverni a gyakran bibliai "lélek"-nek és "szellem"-nek fordított szavakat egymással, mert nagyon nem ugyanazt jelentik!

Pedig erre számtalan példa van a népszerű Bibliafordításokban!

Ha már a félrevezetésnél tartunk...

Először is a lélek és a szellem fogalmaihoz szólnék hozzá, amit igancsak rosszul közelítesz meg! A probléma abból adódik, hogy te a görög gondolkodásmódot képviseled, amely szerint az ember= test + lélek + szellem. Azonban a Biblia nagyobb része héberül írodott, és az újszövetségi írók többsége is héberül gondolkodott, noha az Újszövetség görögül maradt ránk. A héber gondolkodásmód szerint pedig az test + élet lehellete= élő lélek. (lásd. I.Móz. 2:7). Vagyis nincs testtől független lélek. A másik pedig, hogy a héber gondolkodásmódban először elmondanak egy eseményt vázlatosan, majd azt kinagyítva kiemelik annak lényegét. (Lásd. pl. Dániel utolsó hete...stb). Harmadrészt pedig a héber gondolkodásmód szerint, amit Prédikátor könyve gyönyörűen bemutat, az ember a halála után a seolba (sírba) kerül, ahol nincs semmilyen tevékenység, így Jézus sem élt a feltámadásáig...

Ezek alapján a péteri levélből idézett szakaszt is alaposan félremagyaráztad. A kulcs itt Jézus Krisztus preegzisztenciája, vagyis az, hogy ő már járt itt a Földön születése előtt. Például az Özönvíz előtt is 120 esztendeig segített Noénak és társainak meggyőzni az akkor élő embereket, hogy térjenek meg, mert eljön az Istennek ítélete (I.Móz. 6:3). Szó nem volt itt angyalfiakról, ugyanis az I.Móz 6:2-ben említett Istennek fiai Séth leszármazottjai voltak, ahogyan az emberek leányai pedig Kain leszármazotjai. Ehhez nem kell más, mint az 5. fejezet ismerete... ;-)

Üdv. Péter

[link]

[link]

Angolul: [link]