Szavaló versenyre kell mennem, ahol majd egy Istenes verset kell elmondanom, de nem találtam eddig olyat ami tetszik. Milyen Istenes verseket ismertek? Mik a kedvenceitek?

TÓTH ÁRPÁD:

TETEMREHÍVÁS

Olykor a bíbor alkonyatban

Elnehezedik a szivem -

Felnézek a nagy, csuda égre,

És látást látok, úgy hiszem.

Boldogtalan fantáziámnak

Úgy rémlik, a felhők felett

Azért a csönd: meghalt az Isten,

És ravatalra tétetett.

Fejénél roppant arany lángok,

Antares s Orion ragyog,

Körüle térdre rogyva sírnak

Az árván maradt angyalok.

Valaki megölte az Istent,

És fekszik némán és hanyatt;

S reszketve a gazdátlan űrnek

Lakói hozzá bolyganak.

Jönnek a sárga Hold-lakók és

A Mars bölcs óriásai,

Saturnus-népek hat szivükkel

S Vénusz szirom-leányai.

És olykor egy-egy emberlélek,

A gennyes Földnek hirnöke

Jön, és láttára szerterezzen

A gyászolók kövült köre.

Ilyenkor egy nagy csöpp isten-vér

Az alvadt sebből fölfakad,

Legördül lassan, s átzuhogja

A végtelen világokat.

Egy nagy csöpp, bús, meleg isten-vér -

S a földön bíbor alkonyat

Gyúl tőle a sötét hegyek közt -

S én fölemelem arcomat,

És úgy érzem, e fájó arcnak

Nem lehet többé mosolya,

Mert ember vagyok én is, én is,

Az isten véres gyilkosa..

ISTEN TÖRÖTT CSELLÓJA, HALLGATOK

Én csönd vagyok. Itt ne keress zenét.

Olyan vagyok én ebben a világban,

Mint az a gordonka, amelyet láttam

Egy szép úri szobában, a sarokban.

Húrjai elpattantak. A nyakán

Gyászfátyol van átvetve, néma flór.

S mégse volt érzelgős tárgy. Némi por

Fedte már. Megbékélt évek pora.

Oly fájdalom volt rája írva, melynek

Már csöndje a szent, mint a remetének,

Ki elfelejtett beszélni az évek

Magányában, - s cellája küszöbén.

Míg elkallódott életébe réved,

Már nem emlékszik régi bánatára:

Csak mintha némi fínom, messzi pára

Vérezné be a dús alkonyatot,

És tenné szebbé, istenibb titokká,

Melyhez nem illik más, csak némaság.

Üvöltsön hát a szájas sokaság,

Isten törött csellója, hallgatok.

Ady Endre: Ádám, hol vagy?

Oszlik lelkemnek barna gyásza:

Nagy, fehér fényben jön az Isten,

Hogy ellenségim leigázza.

Az arcát még titkolja, rejti,

De Nap-szemét nagy szánalommal

Most már sokszor rajtam felejti.

És hogyha néha-néha győzök,

Ő járt, az Isten járt előttem,

Kivonta kardját, megelőzött.

Hallom, ahogy lelkemben lépked

S az ő bús "Ádám, hol vagy?"-ára

Felelnek hangos szívverések.

Szivemben már őt megtaláltam,

Megtaláltam és megöleltem

S egyek leszünk mi a halálban.

Ady Endre

Az Úr érkezése

Mikor elhagytak,

Mikor a lelkem roskadozva vittem,

Csöndesen és váratlanul

Átölelt az Isten.

Nem harsonával,

Hanem jött néma, igaz öleléssel,

Nem jött szép, tüzes nappalon

De háborus éjjel.

És megvakultak

Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,

De őt, a fényest, nagyszerűt,

Mindörökre látom.

Néhány klasszikus:

József Attila: Nem emel föl

[link]

József Attila: Bukj föl az árból

[link]

József Attila: Az Isten itt állt a hátam mögött

[link]

József Attila: Isten

[link]

Rainer Maria Rilke: Szomszédom, Isten

[link]

Pilinszky János: Apokrif

[link]

Ady Endre: Az Úr Illésként elviszi mind

[link]

Ady Endre: Az Úr érkezése

[link] #05

Ady Endre: A Sion-hegy alatt

[link] #08

Ady Endre: Álmom: az Isten

[link] #12

Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

[link]

Kányádi Sándor: Isten háta mögött

[link]

Dsida Jenő: Nagycsütörtök

[link]

Mondjuk ezek elég konkrétan istenes versek, igazából olyan vers amiben, csak érintőlegesen jelenik meg a téma, végtelen számú van.

A végére még egy blaszfémikus vers Petri Györgytől

(hívők ne nyissák meg a linket, mert elviszi őket az ördög):

[link]

Na jó, hogy ne ez legyen a vége itt egy kedvenc Weöres idézet a Rongyszőnyegből:

"Én is világot hódítani jöttem,

s magamat meg nem hódíthatom,

csak ostromolhatom nehéz kövekkel,

vagy ámíthatom és becsaphatom.

Valaha én is úr akartam lenni;

ó bár jó szolga lehetnék!

De jaj, szolga csak egy van: az Isten,

s uraktól nyüzsög a végtelenség."