Milyen értelemben van ma, , ott Isten neve, , az Ő házában, ahogyan arra a Biblia utal az 1 Királyok 8:29-ben?
Figyelt kérdés
2014. szept. 30. 19:32
1/5 anonim válasza:
A vers igy van: "hogy éjjel-nappal nyitva tartsd a szemed+ e ház fölött, a hely fölött, amelyről azt mondtad: »Ott lesz az én nevem«,+ hogy meghallgasd az imát, amellyel e felé a hely felé fordulva imádkozik a te szolgád."
Ezt Salamon mondta, es azert mondja, hogy ott van Istennek a neve, mert az az imádati helye lett, de ma mar nem az. Csak az izraelitak idejeben volt az.
2/5 szp72 válasza:
Mivel a zsidók Istenét, Jahvét abban az időben csak abban a templomba tisztelték, míg más templomokba más isteneket, így azt a templomot Jahve templomának nevezték, vagyis az hordozta az ő nevét.
Ezt a templomot egyrészt lerombolták, másrészt pedig lélekben és igazságban bárhol lehet őt imádni, vagyis ma már egy templom se, vagy ha úgy vesszük mindegyik hordozza az Ő nevét.
3/5 A kérdező kommentje:
Köszönöm, de milyen értelemben hordozzák ezek az épületek akkor az Ő nevét?
2014. okt. 3. 14:03
4/5 szp72 válasza:
Olyan értelemben, hogy a keresztény templomokat Isten házának is mondjuk, ahol imádjuk Jézus Krisztus Atyját, aki a zsidók Jahvéjával azonos.
5/5 A kérdező kommentje:
De tudomásom szerint Jézus Isten Fia. Akkor miért kellene Őt imádnunk?
2014. okt. 4. 19:31
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!