Van aki hajlandó higgadtan beszélgetni keresztényként velem, mint ateistával?
Szia!
Isten nem azért pihent meg a hetedik napon, mert fáradt volt, hanem mert az ember számára kell a hetedik nap a pihenésre. A Teremtéstörténetet a babiloni fogságba irták az odahurcolt zsidók, és azért hogy a szombat megünneplését okolják meg vele. A Teremtéstörténet azt akarja elmesélni, hogyan teremtette Isten a világot, hanem hogy miért. A teremtéstörténetet egy zsidó pap írta a fogságban. Nem biológiakönyvet akart írni, hanem más céljai voltak vele. A zsidókat körbevevő babiloniak sok istenséget imádtak. Mózes első könyvének ez a szakasza azt akarja szatírikusan szemléltetni, hogy azok amiket a babilniak imádnak csak teremtmények, nem istenek. Ez jó hír mert nem kell számos úrnak szolgálni csak egynek. Az is célja volt a szentírónak, hogy az ottani mítoszokat fel-, és átdolgozva kinyilatkoztassa Isten egészen más, mint a világ. Nem függ tőle. A pogány mítoszok a világra úgy gondltak, mint egy istenség holttestére (pl. Pen ku mítosz) vagy hogy a világ az Isten sebesülése, testrésze, kiáradása, stb. Sok ellentmndást fogsz még találni a Bibliában. s ha kedved van, akár privátban is írhatsz, valamikor én is ateista voltam, úgyhogy nem foglak se lenézni, se kioktatni. De persze nem akarom ráderőszakolni a nézeteimet, annak nincs értelme.
Nyitott vagyok,ilyen témákban. Szeretek hitemről beszélgetni,ha kérdésed lenne,vagy csak írnál pár sort várom privátban vagy itt!
R. Kat. ministráns
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!