Bűnnek számít, hogy ha magunkat és másokat tartunk annyira értékesnek, mint az Atyát, a fiút, és a szent lelket?

Tévedés így. El kell érni... De mi is az, hogy értékes? Miden ember a végtelent, az örökkévalót hordozza magában - de ha szavaiban, cselekedetiben egy korlátolt és esetleges nyilvánul meg? El kell érni azt az Örökkévalót.

aa

1Jn3

Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most

Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk.

Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van. És mindenki, aki így remél benne, megszentelődik, ahogyan szent ő is.

Kinek a szemszögéből?

A keresztyény vallás szerint mindenkiben ott a Teremtő Istenének szikrája.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek mind tebenned van! Az lenne a baj, ha nem szeretnéd magadat annyira, amennyire! Aki nem szereti és nem értékeli önmagát sokra, az bűnt követ el önmaga, és így áttételesen Isten ellen.

Én például bort prédikálok, de vizet iszom! Tehát bűnös vagyok!

Szervusz

Jézus arra tanította követőit, hogy mindenkinek adják meg azt a tiszteletet, ami jár.

Nos a kérdés az, hogy kinek milyen tisztelet, értékelés jár?

Egyszerű a válasz erre:

Máté 22:37–39

Ő ezt mondta neki: „»Szeresd Jehovát, a te Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel és egész elméddel.« Ez a legnagyobb és első parancsolat. A második ehhez hasonló: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.«

Így mindenki a helyére kerül:)