Miért hiszik az adventisták, hogy Jézus mustot készített a násznépnek, és nem alkoholos bort?
Figyelt kérdés
Hiszen ez a kijelentés pont azt támasztja alá, hogy bor volt:
Jn 2,10
És monda néki: Minden ember a jó bort adja fel először, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort ekkorra tartottad.
2014. szept. 10. 13:10
1/5 Phoney válasza:
A 19. század második felétől a kora 20. századig, amikor sok országban évtizedeken át össznépi alkoholizmus tombolt, az alkoholellenes ligák egészen elkeseredett dolgokat tettek az alkoholfogyasztás ellen. Ekkor az egyházak egy része is az alkohol ellen fordult, innen erednek a Biblia „alkoholmentesített” fordításai is, az első tudomásom szerint az USÁ-ban készült, és általánosan be akarták vezetni. Az első adventista egyházak ebben a korszakban születtek, úgyhogy nem igazán meglepő, ha azóta is ebben hisznek.
3/5 anonim válasza:
Mert ez illik bele hamis dogmájukba.Jellemző szektákra nem az igéhez alkalmazkodnak,az igét forditják ki ,hogy a hazugságuk le ne lepleződjön.
4/5 A kérdező kommentje:
Feltűnő számomra ez a néma csend az adventisták részéről.
2014. szept. 11. 18:24
5/5 A kérdező kommentje:
Hát, elképzelhatő, hogy ebben az esetben egy adventista dogma kontra általános értelmezés 0:1?
Én eddig ezt így könyvelem el, hiszen a szövegből egyértelmű, hogy alkoholos italról volt szó. Mert miért lenne az általános, hogy amikor az emberek elteltek, akkor szolgálnák fel a rossz italt? Hiszen ha jóllaktam, csak akkor eszek többet, ha finomabb, mint ami addig volt. És ez igaz az italra is. Tehát amikor az emberek berúgtak, akkor hozzák elő a rosszabbikat, viszont ebben az esetben akkor hozták elő a jobbikat, ami rendhagyó volt.
2014. szept. 15. 04:30
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!