A megtért ember bemeritkezzéssel automatikusan betöltekezik szentlélekkel? Vagy a megtéréssel együtt nem jár automatikusan a szentlélekkel való betöltekezés?

Arra való a bérmálás (lat. confirmatio, 'megerősítés') szentsége, amely a Szentlélek közlésének szentsége, mely a keresztségben kapott újjászületést, a megváltás misztériumába való beavatást elevenné, hatékonnyá teszi.

Ld. még: [link]

A bemerítkezés szavunk nem magyartalan hanem szó szerinti fordítása a görög baptidzein kifejezésnek. Ugyanis nem a kereszthez van köze hanem a vízhez! A homlokra vagy levegőbe rajzolt keresztnek semmi köze a biblikus bemerítkezés fogalmához!

A megtéréskor az ember veszi Isten Szellemének a személyét az életébe, de ez nem feltétlenül jelent betöltekezést is. Éles különbség van a Krisztus Testébe történő bemerítésnek (Szent Lélek keresztség) ami egyszeri alkalom és a Szent Lélekkel történő beteljesedéshez ami parancsként van a Bibliában kiadva és folyamatosan megtapasztalható.

Az igében arra is van példa amikor valaki bemerítkezéskor töltekezik be Lélekkel és van olyan is amikor később. Szabályt nem lehet felállítani.

A bérmálkozás fogalma idegen a Szentírástól. A csecsemők nem térnek meg a bibliátlan kereszteléskor mert nem előzte meg a megtérés és az ezt követő Krisztusra mutató hitvallás. Nem kapnak új emberi természetet a Szent Lélek gyümölcse sem mutatható ki esetükben!

A magyar "keresztelés" eredete az ószláv "kereszténnyé tevés" (Krst) kifejezésből ered (nem a kereszt szóból!), mely keleti közvetítéssel került a magyar nyelvbe. Ez is bizonyítja, hogy a honfoglalás után, sőt már az előtt népünk egy része keresztény volt. Term. ez nem nyugati szláv ("szlovák" anakronizmus) hatás.

Az ősegyházi korban (újszövetség és apostoli atyák) és az óegyházi korban (2-8. sz.) az alábbi kifejezéseket találjuk erre a szentségre:

+ baptismos, baptismus (gör. lat.) => alámerítés, alámerülés;

+ lavacrum (lat.) => fürdő;

+ photismos, illuminatio (gör. lat.) => megvilágosítás;

+ sfragos, sigillum => pecsét.

Ez az első, legszükségesebb szentség, melyben a vízzel való leöntés és a Szent Háromság személyeinek hívása által az ember a megszentelő kegyelem elnyerésével lelkileg újjászületik.

Ez a kereszténnyé avatás, a Krisztusba vezetés (initiatio) első szentsége.

A keresztség ószövetségi előképei (prototypus), melyek úgy a liturgikus szövegekben, mint a liturgikus tárgyak szimbolikájában megjelennek:

+ a vízözön és a bárka;

+ a Vörös-tengeren való átmenet;

+ a sziklából fakadó víz;

+ a körülmetélés.

Előkészület reá Keresztelő Szent János keresztsége (baptismos), mely még nem volt szentség (ez mintegy bűnbánati "szentelmény" volt, 'ex opere operantis' hatott, jelezte, és nem létrehozta a hatást, az ünnepélyes szentmise előtt való szenteltvízhintéshez hasonlítható). Jézus Krisztus ezt vette föl, és ezzel mintegy "liturgikusan" szentséggé tette azt, majd törvényhozóként el is rendelte (Mt 28: 19; Jn 3 sk.).

Jézus Krisztus azért alapította, hogy ezáltal megadja a lelki újjászületést és az örök üdvösséget. Az apostolok az első pünkösd napján már kiszolgáltatták Krisztus parancsának megfelelően, majd hirdetik és továbbadják minden népnek.

A keresztség anyaga:

+ a vízzel való lemosás, mely történhetik

=> alámerítéssel;

=> leöntéssel;

=> meghintéssel.

Valódi víznek kell lennie az érvényességhez.

Az ünnepélyes kiszolgáltatáshoz keresztvíz szükséges.

Az alámerítés a rendes formája, de nem a kizárólagos formája, ahogy nem ír arról sehol az Újszövetség, hogy csak így tegyétek ezt, ill. hogy maga a szó ezzel a jelentéssel bír-e (erről később). Lehet egyszeri és háromszoros alámerítéssel keresztelni.

Már a Didakhé említi (1. sz.), hogy az ősegyház is gyakorolta a leöntést és a meghintést, amit a "betegek keresztségének" (baptismus clinicorum) hívtak.

Ráadásul maga a "baptismos" szó a Krisztus korabeli görögben már "lemosás" jelentéssel bírt elsődlegesen, és az ősegyház legkorábbi dokumentumaiban ezzel a jelentéssel használják, így értelmezik a Szentírást, mert maga az anyag ez (vízzel való lemosás).

Maga Jézus mondja Péternek, hogy "elég ha a lábadat megmosom, és tiszta leszel".

A Bethseda fürdő leprása is éppen, hogy érinti a vizet, már meggyógyul... "Uram, hints meg izsóppal, és megtisztulok."

Ezen az alpon nem elég a kenyérnek egy darabjából való evés, mert abban nincs jelen a teljes Krisztus.

Egyébként az anapbaptisták, baptisták bemerítkező-szektariazmusa a "sola Scriptura" és a fentebb citált exegézis (baptismos => lemosás) önellentmondásán túl azért is ostobaság, mert ők a katolikus értelmezésű szentségtant (ex operato opere) elvetik, szerintük (a jánosi keresztséghez hasonlóan) ez csak egy külső aktus, nem hozza létre a megszentelő kegyelmet, csupán jelzi azt, ami már végbement az emberi lélekben.

A gyermekek keresztelése

A gyerekkeresztelés gyakorlatát az újabb időkben néha támadás éri. Egyesek azt állítják, hogy ez a gyakorlat értelmetlen, hiszen a gyermekek nincsenek még tudatuknál, és ezért nem tudnak a keresztelésükben hittel közreműködni. Továbbá azt is mondják, hogy ez fölösleges gyámkodás a gyermekek fölött, inkább meg kell várni, míg a gyermekek felnőnek és maguk eldönthetik, melyik valláshoz vagy felekezethez akarnak tartozni. Elvégre nem lehet valakire csak úgy, megkérdezése nélkül egy vallás kötelezettségeit rárakni.

Ezekkel a véleményekkel szemben a következőket kell elmondanunk:

1. Ahogy a gyermek saját közreműködése nélkül jutott az áteredő bűn állapotába, ugyanúgy meg lehet ettől a közreműködése nélkül is szabadítani.

2. A kegyelemben való részesedés és Krisztusban való közösség nem terhet jelent, hanem a legnagyobb jótéteményt, amely egy embernek valaha is osztályrészül juthat.

3. Az ember egyáltalán nem dönthet kénye-kedve szerint arról, hogy Krisztust követni akarja-e vagy sem. Minden embernek kötelessége katolikus kereszténynek lennie, mihelyst a katolikus vallás igazságait megismerte. Bár mindenki szabadon megtagadhatja ezeket a kötelezettségeket, de akkor ez már bűn, amelynek következményeiért felelni kell. Könnyen belátható, hogy a gyerekkereszteléssel való szembenállás az áteredő bűnben és a kereszténységben, mint egyetlen igazságban való hit meggyengüléséből származik.

4. Végezetül még utalni lehet arra is, hogy világra jöttünket és neveltetésünket sem tudtuk magunk kiválasztani. Senki nem kérdezte tőlünk, hogy meg akarunk-e születni. Minden ember életében vannak olyan döntések, amelyeket azok a körülmények határoznak meg; amelyekbe beleszületett. Ez az ember szociális természetéből fakad.

Ezek azok az okok, amik miatt a gyerekkeresztelés a kezdetektől fogva szokásban volt. A Szentírásban ugyan nincs szó kifejezett gyerekkeresztelésről, de több helyen is olvashatunk beszámolót megtérteknek „egész háza népükkel” való megkereszteléséről. (lásd ApCsel 16,15/33; 1 Kor 1,16), és joggal feltételezhetjük, hogy ezek között gyerekek is voltak. A 3. században jött divatba az a káros szokás, miszerint a keresztelőt egész a felnőttkorba kitolták, bár egészen más okból, mint manapság: attól féltek ugyanis, hogy a fiatalkori harcokban elveszíthetik a keresztelés utáni bűntelenséget, s ezért úgy gondolták, jobb, hogyha a keresztséget csak érettebb korban kapják meg. Szent Ágoston és az egyházatyák azonban a keresztség szentségével való ezen visszaélés elleni harcukban hivatkozni tudtak az ősi hagyományra.

Sziasztok!

Lám a katolikus testvérünk hogy beindult a másolással (sosem tanul). Ám, ha már az egyházatyáknál tartunk azért érdemes lenne azt is figyelembe venni, hogy a gyermekkeresztséget Tertullianus említi először egyik írásában 197-ben, amelyben elítéli a halottak és gyermekek keresztelését!

A kérdésre válaszolva: a szentlélekkel való betöltekezés már akár az anyaméhben is megtörténhet (lásd. pl. Lk. 1:15). Isten azért adja nekünk a Lélek ajándékát, hogy helyreállítsa bennünk Önnön képét. Ezt megteheti bármikor, nincs összefüggésben a bemerítkezéssel vagy megtéréssel.

Nagy csapda azt gondolni, hogy a Szentlélek ajándéka, csak az un. lélekkeresztséggel (vagy gykoribb nevén szellemkeresztséggel) kerül a birtokunkba. Az Isten a Szent Lelket mindenkinek adja, aki ezt tőle kéri (Lk. 11:13).

Üdv. Péter

Kedves katolikus hozzászóló. Nem tudom milyen alapon várod el, hogy az emberek toleránsak legyenek egyházaddal szemben ha ilyeneket írsz: "Minden embernek kötelessége katolikus kereszténynek lennie, mihelyst a katolikus vallás igazságait megismerte."

Te itt nyugodtan leszektázol más egyházakat, közben azt tanítod, hogy kötelező katolikusnak lenni, mert ha nem az bűn. Csak jelzem, hogy a Biblia szerint az üdvösséghez keresztyének kell lenni, Krisztust kell a szívünkbe fogadni, nem pedig egy egyház tagjává válni.

A bemerítésről annyit, hogy az a Bibliában és az ősegyházban is egy tudatos megtérést követő esemény volt, nem kereszteltek csecsemőket.

A Szentlélekkel/Szent Szellemmel való betöltekezés meg is előzheti a bemerítést pl. Kornéliusz és háza népe (Ap. Csel. 10), de követheti is azt pl. Efézusban (Ap. Csel. 19:5-6)

Arra én is megkérnélek, hogy ne másolgasd a dogmatikát, hanem próbáld meg a saját BIBLIÁBÓL alátámasztott érveidet ideírni.

[link]

gyermekkeresztség: csecsemők és kiskorúak keresztelése. - Jogosságát a hagyomány az ap. időktől igazolja. A trienti zsin. tanítása szerint a megkeresztelt gyermeket a hiányos emberi előfeltételek ellenére ker. hívőnek kell tekinteni, s a keresztség érvényessége nem függ az utólagos tudatos elfogadástól (DS 1625). A gyermekkeresztséget csak azok kifogásolják, akiknek helytelen fogalmuk van az Egyh-ról, a kegyelemről és a szentségekről. Aki nem ismeri el a szentség tárgyi hatékonyságát, az kételkedhet az öntudatlan gyermek megkeresztelésének érvényességében. Az Egyh. hagyománya olyan töretlen és következetes, hogy a Szentírás utalásaival együtt teljes bizonyosságot ad. Ezek a szövegek beszélnek az „egész ház, az egész család” megkereszteléséről (1Kor 1,16; ApCsel 16,15.33). Ismert volt az összehasonlítás is a körülmetélés és a keresztség között (Kol 2,11; Ef 2,11). A gyermekek is részesei a szöv. áldásának, ahol a kezdeményező mindig maga Isten. Ezért egyes prot. közösségek eljárásának, ti. hogy csak felnőtteket keresztelnek, vagy újra keresztelnek (anabaptisták), nincs szentírási alapja. - Az ap. időkben erős volt a parúzia várása, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy a családok egységesen részesüljenek a kegyelem áldásaiban. A teol-ok kezdettől fogva hivatkoztak a keresztség szükségességére, amelyet Jn 3,5 kifejez. Szt Ireneus a megtestesülésből és Krisztus főségéből vezeti le az állítást, hogy a Megváltó az élet minden fázisát megszentelte, tehát a gyermekkort is. Amikor a pelagiánusokkal szemben az áteredő bűn tana tisztázódott, még világosabb lett a gyermekkeresztség hatása. Megoldódott az a nehézség is, amely abból eredt, hogy a keresztség a hit szentsége. Az Ó- és ÚSz tanítása alapján ismert volt a helyettesítő képviselet, amit Mt 9,2 is megerősít. A közösség hite az egyénnek is javára válik. Szt Ágoston után Szt Tamás fejti ki a tételt, hogy a gyermekek az Egyh. hitével hisznek, s ezt a hitet a jelenlevők, a szülők és a keresztszülők jelenítik meg. Egyébként is a megigazulás kegyelme a lélekbe önti a hit, a remény és a szeretet erényét (DS 904, 1528). A szentség az embert Krisztus halálának és föltámadásának részévé teszi, s ereje akkor is érvényesül, ha az emberben valamilyen előföltétel hiányzik. - A teol. megalapozásból a gyermekkeresztség feltételei is kiolvashatók. A gyermekkeresztség ui. gyakorlatilag csak ott szolgáltatható ki, ahol a tudatos ker. hitre való nevelés biztosítva van, vagyis ahol a szülők és a gondviselők kérik a keresztséget és ők maguk is élik hitüket. A szentség nemcsak az áteredő bűntől szabadítja meg a gyermeket, hanem az Egyh. tagjává is teszi, küldetést ad neki, s ezt a küldetést tudatosítani is kell benne. Ahol ezek a biztosítékok hiányoznak, ott legalábbis el kell odázni a keresztelést.