Segitetek kicsit kinos temaban fiatal lanynak?
Nah jó ennyi sületlenség után most akkor következzenek a tények.
Isten nem fog megbűntetni.
Az önkielégítés természetes, normális, és ráadásul még hasznos is. Ez ORVOSI TÉNY!!!!
Ez itt már nem a sötét középkor, amikor légből kapott mítoszok alapján éljük az életünket, hanem TÉNYEK mentén!
Egyszóval kérdező, hajrá, semmiféle okod nincsen szégyenkezni, bűntudatot érezni, totálisan normális, hogy önkielégítesz olykor. Ne zavarjon meg ez a sok ostobaság, szerencsére már felvilágosult korban élünk.
többiek: Meg lehet nézni szerencsétlen kérdezőt mennyi kárt okoztok neki ezzel a nettó baromsággal!
Hány embert akartok még megnyomorítani ezzel a hül*eséggel??!! Nem szégyellitek magatokat?
Down!
Szégyelned Neked kéne magadat!
25 évvel a rendszerváltás után jó lenne végre abbahagyni azt a szöveget; hogy a szélsőséges vadmaterialista (általában kommunista-liberális) álláspont "tudományos tény"-nek van kikiáltva; Aki másként gondolkodik az a "sötét középkorban" él.
Először is Dowd
Másrészet ORVOSI tényekről hazudoztok!
És ezzel romboljátok szegény lány mentális egészségét!
Mert ezt teszitek!
Nettó baromságokat hordtok össze a témában ami nyilvánvaló hazugság 4 db tudományég szerint! A szexuális zavaroknál nem véletlenül külön kategória a vallás alapú bűntudat fogalma, mint szexuális zavar egyik lehetséges oka!
Olvassatok már el más könyvet is mielőtt hozzászóltok!!!
"Orvosi tény"???? Nem vagy te kicsit demagóg?! Tudod hány orvos mond ennek ellent, amit te ideológiai elfogultságból 'igaznak' vélsz?
Aki kicsit is ismeri a orvostudományos 'igazságokat', az pontosan tudja, mennyire nevezhetők az ilyen jellegű vélemények "tényeknek". Az orvostudományban nincs olyan, hogy 'abszolút'!
A név elírásáért elnézést kérek.
Ami többit illeti: Jó pár orvost ismerek (köztük szülész-nőgyógyászt is). Több könyvet elolvastam, számos szakember (családterapeuta, szülész, stb...) előadásait hallgattam.
Soha nem hallottam/olvastam olyat, hogy az önkielégítés bárkinek is használt volna. Sőt, ellenkezőleg!
Ennyit az "orvosi tények"-ről.
Egyébként gyerekkoromban engem is materialistának neveltek, később lettem hívő, így "belülről" személyesen
ismerem mindkét oldal gondolkodását, érveit, bizonyítékait.
Így azt is tudom, mennyi a valódi tudományos érv, a materialisták bizonyos "tudományos tényei" mögött!
hat pedig de! bizony h gond lehet belole, ffi nal elzarodas v mi is lehet, azon kiv eleg cink allo cerkaval maszkalni :D aztan ha nem tesz semmit ellene majd ejszaka elmegy (akkor a test magatol lessz parazna?)
nezz meg 1 olyan not aki sosincs kielegitve, flusztralt, kotekedo stb...
kicsit regi ez a forras h idot aljon, masreszt vmit biztos szivott az iroja :D
"Soha nem hallottam/olvastam olyat, hogy az önkielégítés bárkinek is használt volna. Sőt, ellenkezőleg!
"
ennek k. olvassál utána szexológiában, és szexuálpszcihológiában, mert rendkívül sok könyvet olvastam belőle, és mindben benne volt :)
De ha gyorsfix kéne, ott a szexlecke csapata és weboldala, mind gyakorló terapeuta.
Ejjh, #18. ...
Üres elmélet!
Önmaguk elfogadása hatalmas erő!
Magad is rájöhettél, ERŐSEN MEGOSZLANAK A VÉLEMÉNYEK!
Agnosztikusként mit mondhatnénk?
Tedd azt, amit szíved diktál! - de ha lehet, ne feltűnően mások előtt... Szerintem előnyei is vannak:
- Átsegít az első aktuson,
- Felkészít az örömtelibb házaséletre!
A többiek meg csak hadd huhogjanak kedvük szerint.😉
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!