Hogy lehet valaki Antitriteista?
Szerintem te az antitrinitáriusra gondoltál.
Az antitrinitáriusok (Szentháromság-tagadók) tagadták a Szentháromságot, azaz Krisztus isteni természetét és a Szentlélek létezését. Tanításaik szerint Jézus Isten fia volt, de végleg emberré lett, és kereszthalála az emberi áldozatvállalás példája. Demokratikus elveik miatt a kálvinistákhoz álltak közel, de tagadták a predesztinációt. Legjelentősebb képviselőjük a spanyol orvos Szervét Mihály volt. Szervét az inkvizíció elől Genfbe menekült. Hitvitát folytatott Kálvinnal, de mivel Isten hármas természetének kérdésében nem tudtak megegyezésre jutni, a genfi nagytanács Szervétet börtönbe vetette, majd kivégeztette. Szervét tragédiája mutatja, hogy az újító gondolatoknak, ha egyházzá szerveződtek, meg kellett magukat védeni a régi és a születő új tanokkal szemben is.
Az üldözött antitrinitáriusok Lengyelországban és Magyarországon leltek menedéket. Az Erdély területén élő Szentháromság-tagadók mérsékelt irányzatából szerveződött meg az unitárius egyház. Az unitárius vallás tanait Dávid Ferenc dolgozta ki aki egyben az Erdélyi Unitárius Egyház első püspöke is volt. Az egyház fennálását 1568-tól számítják, amikor a tordai országgyűlésen a világon elsőként kihirdették a lelkiismeret és vallásgyakorlás szabadságát. Az 1568-as tordai törvény négy bevett felekezetet ismert el.
A trinitástan a bibliai adatokat összegzi: csak egy Isten van, ugyanakkor három személy van, aki természeténél fogva olyan, amilyen csak Isten lehet, és aki olyasmit tesz, amit csak Isten tehet. Isten három személyben egyetlen Isten: Atya, Fiú és Szentlélek. Ez nem értelmetlen, csak értelemfeletti, a teremtett világban példátlan: Isten ui. nem hasonlít emberi elképzelésekhez (vö. Csel 17:29). Különben nincs benne a Bibliában a "Jehova", a "teokratikus szervezet" kifejezés sem. 1Kor 14:33 nem Isten lényéről beszél, hanem a gyülekezeti rend szükségességéről (ti. ő a békesség Istene).
A "Jehova" szó héber fül számára lehetetlenül hangzó, középkori teológiai műszó (kb. mint az "Isten" és az "Uram" szóból az "Ustan"). Elsősorban Jahveh alakban a keresztények is használják és tisztelik. A görög Úsz. fennmaradt másolatainak egyike sem tartalmaz héber betűket, és nincs történelmi nyoma a Név "kiirtásának". A Társulat tehát bizonyítatlan feltételezéseket állít be tényként (rágalmaz). A Jehova név a "Keresztény Görög Iratok"-ban 237-szer fordul elő, ebből 82 ugyan olyan ósz-i idézet, amely tartalmazza a JHVH-t, de a többi 155 eset teljesen önkényesen lett kiválasztva. Ha a meglevő másolatokból, a tényekből indulunk ki: az Úsz. Úrnak és Istennek nevezi az Atyát, a Fiút és a Szentlelket is.
Mihály arkangyal is csak angyal, "szolgáló lélek", Jézus nem az (Zsid 1:5, 2:5). Mihály a vezérek / hercegek egyike (Dán 10:13), Jézus az egyetlen hatalmasság (1Tim 6:15, Jel 17:14).Ézs 9:5 vö. 10:21, Neh 9:32, Jer 32:18, 5Móz 10:17, ui. a "hatalmas Isten" Jehova címe. Jézus saját maga tette le és vette fel az életét (Jn 10:17-18), teste templomát is ő maga építette fel (Jn 2:19-22).
Jézus igenis a saját teste újrafelépítéséről beszélt (Jn 2:21), hiszen hatalma volt életét letenni és felvenni (Jn 10:17-18). Jézus, a Fiú nem pusztán angyal. Őbenne az Első és Utolsó, egyetlen Isten (Ézs 44:6, Jel 1:8, 22:13) halt meg és támadt fel (Jel 1:17-18, 2:8). Ezért előtte hajol meg minden térd (Ézs 45:23, Fil 2:10), és ezért nincs más üdvözítő (Ézs 43:11, Csel 4:12).
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!