Miért válhattam a gonosz erők célpontjává?

Egy 19 éves, átlagos lány vagyok, mégis rengeteg furcsaság történt már velem. Krisztus követőjének tartom magam, de 12-13 éves koromtól kezdve folyamatosan erős kísértések érnek, és bár nem akartam, a démonvilággal is kapcsolatba kerültem. (AKI NEM HISZ A LÉTEZÉSÜKBEN, KÉREM, NE OLVASSON TOVÁBB!)

Volt, hogy megpróbáltak megszállni: remegtem, verejtékben úsztam, nem voltam ura a tetteimnek, mozdulataimnak. Olyan gondolatok fogalmazódtak meg bennem, amelyekről tudtam, hogy nem a sajátjaim... (Egyszerűen nem lehet szavakba önteni azt a borzalmas rettegést, amit akkor éreztem, amikor meg akartak fosztani a testem feletti uralomtól!)

Többször tapasztaltam megmagyarázhatatlan jelenségeket, kopogást, ágyúdörrenést, de ezekre most nem szeretnék részletesen kitérni. Fenyegető üzeneteket is eljuttattak hozzám („Meg fogsz halni!”), és biztos vagyok benne, hogy ezeket senki más nem írhatta. Megtörtént, hogy felvették az alakomat, az én hangomon szóltak az ismerőseimhez, de én is gyakran hallottam őket vérfagyasztó sikolyok formájában. Az volt a legrémisztőbb élményem, amikor a saját szemeimmel láttam egy démont: leginkább egy „hagyományos” szellemhez tudnám hasonlítani, annyi különbséggel, hogy teljesen fekete volt, magas, a tekintete pedig... végtelen gonoszság ült benne. A szobám ajtajában állt, és engem nézett.

Nagyon féltem ezt leírni, mert a legtöbb ember őrültnek fog vélni miatta, de szeretném leszögezni, hogy soha nem éltem tudatmódosító szerekkel, azaz nem próbáltam ki drogokat, nem fogyasztottam/fogyasztok alkoholt, nem szedtem/szedek gyógyszereket, stb. Pszichés problémáim sem voltak soha - sem a történtek előtt, sem pedig utána. Mint mondtam, teljesen átlagos életet élek, leszámítva, hogy időről időre mindig felbukkannak körülöttem ezek a megmagyarázhatatlan jelenségek.

A démonok idővel eltűntek, némiképp „lecsendesedett” a dolog, de még most is vannak látomásszerű álmaim. Ezeket úgy kell elképzelni, hogy alvás közben törnek rám, de elmondhatatlanul valóságosak, napokig nyomot hagynak a lelkemben. Az egyik ilyen álomban maga a Sátán állt előttem, és gúnyosan kérdezte tőlem, hogy „Ki a te Atyád?”. Én megvallottam neki, hogy Isten, s éreztem, ahogy felszabadul a lelkem, aztán már csak arra emlékeztem, hogy Krisztus lábainál térdelek, átkarolom őket, és... azt az euforikus boldogságot egyszerűen nem lehet leírni! Azóta is vágyom rá, hogy visszatérhessek oda, pedig nincsenek öngyilkos hajlamaim. (Azért tagadok ennyit, mert tartok a hitetlenek támadásaitól...)

Egyébként nem vagyok vallási fanatikus, sőt, elég sok bűnöm van, gyakran elhanyagolom a hitemet, stb., szóval ezen a téren is átlagos életet élek. Amúgy anyukámmal is történtek már hasonló dolgok, a démonok támadásait pedig nem csak én érzékeltem, hanem az egyik legjobb barátnőm is, aki utána még hónapokig rettegett a történtek miatt.

Nos, nagyon hosszúra nyúlt a beszámolóm, de még órákig tudnék mesélni. Ez nem egy „fake” kérdés. Azért tettem fel, mert utólag még mindig nem tudtam magamban a helyére tenni a történteket, viszont ez mindenképpen szükséges lenne ahhoz, hogy rendesen feldolgozzam őket.

Egyébként már kiskorom óta érzek egyfajta elhívást az Atyától, amire még sosem mondtam „igen”-t, de nem tudom, hogy az ő műve lehet-e, ami történt, hogy próbára tegyen, vagy tényleg a Sátánnak vagyok ilyen „kívánatos” célpont. Kérlek, segítsetek válaszokat kapni! R.