Mit gondoltok erről? Bővebben lent.

Kérdező!

A kérdésed nem gyerekes, sőt. Kezdesz rájönni a dolgokra.

A Bibliában le van írva pontosan, hogy milyen VALÓJÁBAN isten. Ezt olvashatjuk: "Buzgón szerető és BOSSZÚÁLLÓ Isten az Úr, BOSSZÚÁLLÓ az Úr, és TELVE HARAGGAL; BOSSZÚT ÁLL az Úr az ő ellenségein, és HARAGOT TARTÓ az ő gyűlölői ellen." - Náhum próféta könyve 1,2

A fontos részeket direkt kiemeltem, hogy lásd mit mond a biblia istenről. Egy isten nem szerethet és bocsájthat meg, ha bosszúálló, haragot tartó és teli van haraggal.

Miért engedi Isten a szenvedést és a gonoszt?

gonoszság

szenvedés

A csodák, vagy a tudomány és Biblia kérdésénél szoronga­tóbb, azaz elevenbe vágó kérdés, hogy miért szenvednek ártat­lan emberek, miért születnek vakon csecsemők, miért huny ki egy ígéretes élet, amikor még növekvőben van, vagy miért van társadalmi igazságtalanság. Miért vannak háborúk, melyekben emberek ezreit ölik meg, gyermekek égnek meg a felismerhe­tetlenségig, és sokan egy életre megnyomorodnak?

Az az általános törekvés, hogy Istent okoljuk a rosszért és szenvedésért, és minden felelősséget rá hárítunk.

Erre a mélyreható kérdésre nincsenek könnyű válaszok. Olyan kérdés ez, amelyet nem kezelhetünk felszínesen, sem mereven ragaszkodva az elvekhez. Idézhetnénk egy híres kife­jezést: „Azok nem ismerik a sebhelyet, akik sohasem kaptak sebet." Van azonban néhány tényező, melyet szem előtt kell tartanunk.

Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten tökéletesnek te­remtette az embert. Az ember nem gonosznak teremtetett. Azonban, mint emberi lénynek megvolt a választási képessége, vagy engedelmeskedik Istennek, vagy nem. Ha az ember enge­delmeskedett volna Istennek, sohasem lett volna baj. Végtelen élete lett volna az Istennel való barátságban, a benne és a te­remtésében való örvendezésben. Ez volt Isten szándéka, ami­kor megteremtette az embert. Azonban az első ember fellázadt Isten ellen - és mi mindannyian megismételjük ezt a lázadást. „Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett" (Róm 5,12). Az ember felelős a bű­nért - nem Isten.

Sokan kérdezik: „Miért nem teremtette Isten olyannak az embert, hogy ne tudjon vétkezni?" Tudott volna ilyen embert is teremteni, de ha ezt tette volna, akkor nem emberi lények len­nének, hanem gépek. Szeretnél-e házastársul egy beszélő ba­bát? Igen, soha nem lenne nézeteltérés, soha egy olyan szó vagy tett sem, amely szomorúvá tenne. De soha nem lenne szerelem sem. A szerelem önkéntes. Isten nyilvánvalóan úgy gondolta, hogy olyannak teremtsen bennünket, amilyenek va­gyunk. Mindenesetre ezt tette, és nekünk szembe kell néznünk a valósággal.

Azt is el kell ismernünk, hogy Isten elpusztíthatta volna a gonoszt, ha úgy akarja. Jeremiás emlékeztet bennünket: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma" (JSir 3,22). Eljön az idő, amikor megsemmisíti a rosszat a vilá­gon. A közbenső időben Isten szeretete és kegyelme uralkodik, és könyörületének és bűnbocsánatának ígérete nyitva áll.

Ha Isten ma eltörölné a gonoszt, akkor ezt teljesen tenné. Cselekedete kiterjedne a mi hazugságainkra is, személyes" tisz­tátalanságainkra is, szeretetnélküliségünkre és jótéteményeink elmulasztására. Tegyük fel, hogy Isten úgy rendelkezne, hogy ma éjfélkor minden gonosz eltávozik a világmindenségből -melyikünk lenne még itt éjfél után?

Isten tett valamit a gonosz kérdésében. A lehető legkifeje­zőbb, legdrágább és leghatásosabb dolgot tette, amikor Fiát ha­lálra adta a gonosz emberért. Lehetséges az embernek megme­nekülnie Isten bűn és gonosz feletti elkerülhetetlen ítélete alól. Lehetséges a gonosz hatalmát is megtörni, ha az Úr Jézus Krisztussal személyes kapcsolatba lépünk. A gonosz kérdésére a végső válasz, személyes szinten, Jézus Krisztus szentséges halálában található meg.

A gonosz eredetéről töprengeni a végtelenségig lehet. Senki sem tudja a teljes választ. A „titkok" kategóriájába tartozik, melyek „az Úréi, a mi Istenünkéi" (5Móz 29,29).

Szembe kell néznünk a gonosz szilárd valóságával, és ezzel a valósággal kell megbirkóznunk.

Ugyan nem lettem megkerdezve, de azért leírom: a lelkeszed nem mondott igazat, amikor ezt mondta. Ha elolvasnad a bibliát, akkor láthatnád, hogy az Isten küldte Jézust a megváltás végett. Nem nehéz belátni, hogy az Isten nem gyulolheti az embert, ha Jézus szereti, mert egylenyeguek. Nem véletlenül mondják, hogy az Isten a szeretet, és ez igy is van. Ha Isten gyulolne az embert, akkor Jézus is gyulolne. A bűn természetét pedig csak korlátoltan lehet megérteni, nekunk annyi a dolgunk, hogy elfogadjuk Jézus megváltását, és a bűnt elutasitsuk. Mint írtam, baj akkor van, ha az ember kitart a bűn mellett.

A sátán pedig joval előbb lázadt fel mint az ember. Erre a démonok a bizonyíték, mert ők egy Ádám elotti, fizikai testtel rendelkező faj bukott szellemei, akik a Sátánt szolgálják.

Lilithet is érdemes elfelejteni, azt meg végképp, hogy az Isten gonoszt teremt. Ez már-már istenkáromlás. Most ne menjünk bele a büntetések, ítéletek lebonyolításának mikentjebe. Itt arról van szó, hogy az Isten gonosz lényt nem hoz létre, és nem is tud, mert ha letre tudna hozni a természetével ellenkező természetű lényt, az azt jelentené, hogy megvan benne a gonoszság. Namost o azt mondja magáról, hogy nincs benne. Innentől el lehet dönteni, hogy hiszel-e neki.

Szia!

A lelkészed tévedett. Talán azért mert nincs gyermeke. Nekem kettő is van, és pontosan tudom, hogy mit jelent szeretni a gyermekeket és gyűlölni a bűnt és a rosszat amit tesznek néha. Így van ez Istennel is. Ő minden embert gyermekeként szeret, de bűnt a rosszat - amit az emberek cselekednek - gyűlöli!

A Biblia ezt írja: "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16) Itt az Atyáról van szó és a Fiúról.

Isten ott van azoknak a szívében, akik segítenek a bajbajutottakon. Indítja az embert arra, hogy segítsen másokon.

Minden ember önző, így születünk. Isten ebből képes megszabadítani, és önzetlenné tenni Krisztus által.

Isten pótolni tudja itt ebben az életben már a szülőket, barátokat, szeretteket.

A Lillith története nem bibliai történet, ez egy zsidó mitológiai sztori, aminek semmi köze a Bibliához!

Üdv. Péter

Kedves Kérdező!

Pesti vagyok. A Szentírásban lévő könyvek már ismertek jóval előbb, mint ahogyan Athanasius püspök 367-ben kelt 39. számú húsvéti levelében felsorolja mind a 27 újszövetségi iratot, mint amelyeket kizárólagosan szabad használni az istentiszteleteken és az egyházi életben. Athanasiusnak ez a levele csak az újszövetségi kánon kialakulásának és lezárulásának dokumentuma. Maga az Újszövetség dokumentálja első helyen, hogy a bennefoglalt iratokat is igen korán kezdték gyűjteni. Lk. 1:1-4 tanúsága szerint az evangélium írása idején már számos, Jézus életét és tanításait megörökítő írás volt ismert.

"És a mi Urunknak hosszútűrését üdvösségnek tartsátok; amiképpen a mi szeretett atyánkfia, Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint, szinte minden levelében is, amikor ezekről beszél azokban. Amelyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, amiket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a maguk vesztére" (II. Pt. 3:15-16)

Bizonyság ez arra, hogy Pál apostol leveleinek egy gyűjteménye ismert volt már a keresztény gyülekezetekben, amikor e levél íródott. Az is kitűnik ebből az utalásból, hogy Péter apostol és a gyülekezetek is kanonikusnak, a többi szent irattal egy szinten állónak tekintették ezeket a leveleket.

"Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk, Jézus Krisztus apostolai mondtak. Mert azt mondták néktek, hogy az utolsó időben lesznek csúfolódók, akik az ő istentelen kívánságaik szerint járnak" (Júd. 17-18)

Ez a vers mutatja, hogy e levél keletkezésekor írásban ismerték Jézus Krisztus és az apostolok tanításait. Mint ismert és kanonikusnak elismert iratból idéz ezen a helyen Júdás levele Péter apostol második leveléből (3:3) és Pál apostol Timótheushoz írt második leveléből (4:3).

"Mert azt mondja az Írás: A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját; és: Méltó a munkás a maga jutalmára" (I. Tim. 5:18)

Ezen a helyen Pál apostol "Írás"-ként egymás mellett idéz Mózes V. könyvéből (25:4) és Lukács evangéliumából (10:7), tehát Lukács evangéliuma ekkor már ismert és elismert volt, mint az Írás része.

2. A II-IV. századi egyházatyák, Papias, Polycarpus, Ignatius, Justinus Martyr, IrenĹus idéznek különböző újszövetségi iratokból "ezt mondja az Úr", "meg van írva", "ezt mondja az Írás" formulával. A legkorábbi, legfontosabb tanú pedig a Didaché című irat, amely szintén így idéz.

A héber kánon - amit mi Ószövetségnek hívunk - i. e. 400 körül rögzítve volt már. Ezen semmit sem változtattak az i. sz. I. században, a zsidó írástudók körében lefolytatott viták egynémely könyv kanonikusságáról. A palesztinai kánon jelenleg is érvényes sorrendjéről az első dokumentum Melita sárdisi keresztény püspöktől való az i. sz. 170 körüli időből, aki Keletre utazott azért, hogy pontosan megtudakolja az iratok számát és sorrendjét a héber kánonban, és ennek a kutatásnak az eredményét közli. Végül az i. sz. IV. századból való Babilóniai Talmud a mai héber kánon felosztásával és sorrendjével pontosan azonos, teljes katalógust közöl, amelyet az alábbiakban ismertetünk. (Ebben a sorrendben találjuk az iratokat a mai kiadású héber nyelvű bibliákban is.)

A Biblia tanítása szerint Isten kiválasztott "szent embereit", a prófétákat használta fel arra, hogy az emberiségnek szóló üzenetét tolmácsolják. A prófétai írások megőrzését és minden néppel, emberrel való megismertetését pedig egyházára bízta. Pál apostol az ószövetségi egyház jelentőségéről szólva az első helyen említi, hogy "Isten rájuk bízta az Ő beszédeit" (Rm. 3:2). A bibliai iratok által közölt kinyilatkoztatások csak bizonyos időszakban adattak, mert csak bizonyos időszakban volt alkalmas az egyház arra, hogy a szent iratok ihletett jellegét felismerje és a kanonikus iratokat egybegyűjtse.

Az ószövetségi egyház fennállásának utolsó négy évszázada alatt, amikor Izráel vallása jóvátehetetlenül eltorzult, és a Jézus korából ismert farizeusi és rabbinikus vallásossággá változott, már nem adatott prófétai kinyilatkoztatás, az ószövetségi kánon lezárult addigra. Az újszövetségi kánon pedig az első két-három évszázad még egységes keresztény egyházában szilárdult meg, a IV. századi súlyos torzulás, a pogány vallásokkal és a világi hatalommal való szövetkezés és az ebből származó szétszakadás megindulása előtt.

Az igazi eszmei és gyakorlati tisztaságtól azonban mind az ó-, mind az újszövetségi egyház még a kinyilatkoztatás időszakaiban is távol állt. Éppen ezért csodálatosnak tűnik az a tény, hogy a kánon tekintetében oly nagy a megegyezés mind a mai napig.

"Isten beavatkozását kell felismernünk abban a biztonságban, amellyel a zsidó nép az Ószövetség kánonját kialakította. A hívők - akik az igazi Izráelt alkották a nép között - felülről kaptak világosságot, a Szentlélek világosította meg őket, hogy felismerjék az ihletett írásokat és kialakítsák belőlük azt a gyűjteményt, amelyet mi is átvettünk tőlük, amely számunkra Isten szava, miután maga Jézus is határozottan elismerte mint ilyet. Bizonyos fokig Isten keze látható abban, ahogyan korszakokon keresztül őrizték ezt a gyűjteményt anélkül, hogy ebben a tekintetben bármiféle vita lett volna a különböző zsidó iskolák, farizeusok, szadduceusok vagy esszénusok között. Konzervatív és modern zsidók valamennyien, mindig megegyeztek ebben a lényeges kérdésben. Hasonló módon bízta Isten a keresztény egyházra az újszövetségi kánon kialakítását és őrzését… Az Újszövetség ugyanannak a Léleknek a befolyására alakult ki, mint az Ószövetség." (A. Vaucher: L'Histoire du Salut. Paris, 1951)

Kétségtelenül igaz, hogy a Szentlélek láthatatlan munkálkodása volt szükséges a tévedésmentes kánon kialakításához. Mégis, ha a az ó- és újszövetségi egyház kanonizációjának hitelességében kellene feltétlenül hinni, akkor végső soron bizonyos egyházi hagyományra kellene építeni a teljes Írás Istentől ihletettségébe vetett hitet.

Sokkal inkább azt kell mondanunk, hogy a szent iratok kanonikus voltát a belőlük áradó igazságtartalom és lelki hatalom olyannyira bizonyította, hogy a mégannyira gyarló egyház sem véthette el a kanonikus jegyzék megállapítását. Nem tudták nem elfogadni az Istentől ihletett prófétai beszédet, noha az gyakran és súlyosan megítélte mind az ó-, mind pedig az újszövetségi gyülekezeteket. A szent iratok dicsőségesen bizonyították isteni eredetüket, és kárhoztattak minden "polyvát". A kánon sérthetetlenségét tehát mindenekelőtt a bibliai iratok egyedülálló belső, lelki szintje és ereje, valamint az egymással való egysége biztosítja.

Üdv. Péter