Mit gondoltok a buddhistákról?

Dzsingisz Kán:

"Ünnepélyesen kinyilatkoztatta egy Istenben való hitét, de azért semmiféle felekezethez vagy hitvalláshoz nem csatlakozott, hanem megmaradt ősei hite, a tengrizmus és sámánizmus mellett. Minden vallásnak szabad gyakorlatot engedett, és valláskülönbségtől, illetve nemzetiségtől függetlenül alkalmazta maga körül az arra érdemeseket."

[link]

Itt találsz néhány példát.

10: Ehhez képest vannak olyan feltevések, hogy buddhista volt. Ezt nehéz követni, mert az írásosságra nem sokat adtak a mongolok.

[link]

Jártam Dharamsalában, a Dalai Láma székhelyén /sajnos Ő éppen nem volt otthon/,láttam szertartásaikat, láttam szerzeteseket az utcán, beszélgettünk is egy kicsit - nekem nagyon tetszett, hogy kedvesek, közvetlenek, derűsek, semmi ájtatosság, modorosság, fennsőbbségesség,a derűnek,komolyságnak és nyitottságnak valami olyan keveréke áradt belőlük, hogy még most is melengető érzéssel tölt el.Nem lettem buddhista, de az ajándékaikat szeretettel őrzöm, és úgy érzem, "sugároznak".

Remélem,jól válaszoltam a kérdésedre.

"A mongolok is buddhisták voltak. Dzsingisz Kán 40 millió embert mészároltatott le."

Ha Dzsingisz Kán buddhista volt is ettől nem a buddhizmus nevében gyilkolászott. Ha valaki jól ismeri a törit majd esetleg lemondja.

Nekem most a nyár folyamán volt egy iszonyatos rossz élményem a Buddhizmussal kapcsolatban. Nem mondanám magam teljesen műveltnek a területen, de azért néhány dolgot ismerek, olvastam ezzel kapcsolatban, illetve annak idején a Goenka féle Vipassana "tanfolyamon" is részt vettem de otthagytam 7 nap után.

Viszont az aktuális történet egy Koreai 23 éves lányról szól, akit nyáron megismertem. Egy mosolygós, érdeklődő, számomra eszméletlenül jó természetű lánynak tűnt, akivel nagyon ritkán találkozik az ember. Vendégségben volt nálam 3 napig, mely során programokat szerveztem neki, megvendégeltem. Végig mosolygott, mint aki nagyon boldog és minden nagyon tetszik. A beszélgetések során persze komolyabb dolgokról nem lehetett beszélni, inkább Magyarországról és egyszerűbb dolgokról beszélgettünk mint az ételek, Korea stb. Amikor elment, nagyon hálás volt elmondása szerint és (meglátásom szerint) nagyon érzékeny búcsúüzenetet hagyott, hogy imádkozik értem és a boldogságomért és örökre hálás lesz stbstb. - de olyan szinten, ami nálunk már kicsit túlmegy az őszinte hálálkodás egészséges szintjén.

Miután elment, gondoltam egyet, hogy ilyen jó természetű lánnyal ritkán találkozok, ezért elkezdtem vele továbbra is kommunikálni (üzengetős appal), és pozitívan állt hozzá. Aztán kicsit komolyabbra váltottam és próbáltam azt jeleztem neki, hogy az együtt töltött időt nagyon élveztem és valahogy ezt folytatni kéne, esetleg megismerni egymást komolyabban ha kölcsönös az érdeklődés. Pozitívan állt hozzá ehhez is. Na aztán telt az idő, és folytattuk az üzenetváltást, de feltűnt, hogy nagyon felszínesen kommunikál, mármint kerüli a mélyebb témákat (érzések, álmok, világlátás, gondolatok, művészetek). Mint valami éretlen kis tinédzserlány, úgy írogatott eléggé felszínes, hétköznapi dolgokról.

Mivel távol voltunk egymástól térben (ő épp Németországban én Koreában), próbáltam rávenni, hogy ha ismerkedni akarunk, akkor ez esetben kicsit próbáljunk már meg egy fokozattal mélyebb dolgokról is beszélni, mert így nem jutunk sehova.

Erre viszont leállt és azt mondta, hogy neki ez nehéz. Írtam neki, hogy szerintem komoly kapcsolatok csak az egymás megismerésével születnek, és a felszínes kommunikáció felszínes kapcsolatokat szül, ahogy a mai világban teli is vagyunk ezekkel. De írta, hogy ő nem tud így hozzáállni önmaga miatt, neki "felszínes periódusra" szüksége van.

Na ok, türelmes voltam és akkor csináljuk még így. Megint néhány hétnyi kommunikáció a kislány stílusban. De egy ponton már megint türelmetlen lettem, mert bár kommunikált, de nem éreztem benne semmilyen őszinte odafigyelést a másikra, sokszor válasz nélkül hagyott vagy csak sok idő elteltével válaszolt, szóval mintha nem lett volna rám tekintettel és az egészet nem akarta komolyan. A türelmem egy ponton elfogyott és írtam hogy ez nem lesz jó és mégis miért viselkedik ilyen furcsán? Nekem úgy tűnik, mintha az egészre magasról tojna. A válasz megint az volt, hogy neki ez nehéz, de valójában érdekli a dolog. Mindegy végül a dolog megszakadt. Eltelt egy kis idő, de engem a dolog nem hagyott nyugodni. Egyszerűen roppant bosszantott ez a rejtély, hogy miért ennyire furcsán viselkedett és a korai benyomással szemben egy ilyen jó természetűnek tűnő lány, hogy lehet ennyire felszínes és érzéketlen. A saját emberismeretembe vetett, illetve az emberek iránti bizalmam is egy kicsit megrendült emiatt a furcsa kettősség miatt.

A nyugtalanságom okán újra felvettem a kapcsolatot, hogy akkor legalább írja már meg hogy mi volt az oka a kudarcnak, megbántottam volna talán? Vagy mégis mi van, mert engem borzasztóan zavar a dolog, és segítsen rajtam őszinte válaszadással. Hosszú várakozás után válaszolt, de megint egy elég ellentmondásos üzenetet küldött, amiben egyik részről nagyon pozitív, és már megint túlzóan érzelgős volt ("Nem romlott el semmi, nem kell megbánnod semmit. A legszerencsésebb dolog életemben hogy veled találkoztam. Jót kívánok neked bárhol is légy. stb.)

Másik részről meg megint érthetetlen dolgokat írt. "Ő nem vágyhat más gondoskodására. Ha furcsának is hangzik ezzel irántam kívánja tiszteletét kifejezni".

Erre megint válaszoltam, hogy az emberek életében milyen fontosak a kötelékek és a gondoskodás egymásról, és hogy bizony annak van önzetlen őszinte formája stb. De aztán erre nem érkezett válasz soha többet. És ugye maradtam teljes homályban és frusztrációban, hogy miért van ez a furcsa ellentmondás.

És akkor néhány hét után egyszer csak összeállt a kép. Minden jel ott volt csak nem vettem észre, hogy a lány Buddhista nézeteket vall, de nem veri nagy dobra. Emiatt kerülte az érzéseket, vágyakozást a gondoskodásra, és nem akart semmilyen köteléket másik emberrel. És az egész mosolygás meg hálálkodás teljesen felszínes volt, valójában teljesen képtelen az együttérzésre, vagy az őszinte hálára, akár az itten emlékek mély megélésére. Kb. az az érzésem volt ekkor, hogy ennyi erővel egy üres teáskannának is udvarolhattam volna, teljesen üres, őszinte emberi érzésekre képtelen lány volt, a mosolygós megjátszós felszín alatt. És persze nekem meg nagy szenvedést okozott azzal, hogy annyira képtelen volt a másik iránti odafigyelésre, együttérzésre, hogy észrevegye, hogy engem mennyire zavar ez a helyzet, illetve annak megnemértése. Csak arra lett volna szükség, hogy az elején közölje, hogy képtelen kapcsolatokat teremteni. Vagy később elmondja, hogy Buddhista nézeteket vall.

Szóval azóta a Buddhizmusnak látom ezt a sötét oldalát, hogy akik túl komolyan veszik a szenvedésre vonatkozó részt, hogy a vágyakból, érzelmekből táplálkozik. Illetve az arra való felhívást, hogy nem szabad kötelékeket teremteni emberekkel, mert az önző és csak szenvedést szül, azok elvesztik az emberi létük lényegét. Nekem ez egy ijesztő felismerés volt. Lehet meditálni naphosszat és lenullázni a stresszt, illetve kondicionálni magunkat, hogy ne reagáljuk érzelmekre, vágyakra, és minden stresszhelyzetet elkerülni az életben. Lehet, hogy ez is egyfajta boldogságot szül, de én továbbra se vagyok hajlandó elfogadni, hogy a boldogság a szenvedés hiánya, és ha egy érzéketlen mosolygós zombit csinálunk magunkból, ami a Buddhizmus bevezetőjével (szeretet mindenki iránt; mások segítése; szenvedőkkel együttérzés) ellentétben a praktikus megvalósításban teljesen képtelen lesz az együttérzésre, mert nincsenek érzelmei sem, és természetesen valódi szeretetre se lesz képes. Ha ez a boldogság, nekem ilyen nem kell. Akkor sokkal praktikusabb az öngyilkosság, ugyanennek a békének és boldogságnak - azaz a nem létezés boldogságának - elérésére.