Istennek mi volt a célja azzal, hogy az embert megteremtette?

Csak poén volt:)

Van aki megy tüzifának, valaki meg a lecsóba...

Azért teremtett Isten, mert élni jó ès szeret. Még akkor is, ha nem érdemeljük meg. Adott időt, hogy békén hagyjuk egymást és igazságban éljünk.

Szia!

Azért teremtette meg az embert, mert szerette volna a létezés örömét megosztani másokkal is. Isten nem éhes arra, hogy dicsőítsék őt, hiszen ha mindenképpen csak ez érdekelné, akkor hagyta volna a világot elveszni. Azonban nem hagyta, hanem emberi alakban lejött a földre, és szolgált az embereknek:

"Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért." (Márk 10,45)

Másrészt pedig, a pokol a héber Bibliában nem egy olyan értelemben vett mitologikus hely, mint a görög vallásban, hanem a sírt jelképezi, ahová a halottak kerülnek.

Szia!

Először is a Biblia szerint mindenki aki meghal a pokolba kerül, mert a pokol (héber seol, görög hádész) a halottak tartózkodási helyét jelöli, ahogyan az előző hozzászóló is írta.

Isten nem dicsőségre szomjazik. Akire te gondolsz, az sátán. Miért teremtett Isten? Mi célból hozott létre Isten világokat, és bennük a miénket is? Messzemenő következménye van a teremtés szempontjából annak az állításnak, hogy „Isten a szeretet”. Felemelő és egyben vigasztaló is lehet számodra, aki Istent úgy képzeled el, hogy Ő a maga kényére-kedvére létrehozott teremtményeket, hogy azután tetszése szerint uralkodhasson rajtuk. Hozzád hasonlóan sajnos sokan tekintenek úgy az isteni teremtésre, mint Madách Imre Lucifere:

„Aztán mi végre az egész teremtés?

Dicsőségedre írtál költeményt,

Beléhelyezted egy rossz gépezetbe,

És meg nem únod véges végtelen,

Hogy az a nóta mindig úgy megyen.

Méltó-e ilyen aggastyánhoz e

Játék, melyen csak gyermekszív hevülhet?

Hol sárba gyúrt kis szikla mímeli

Urát, de torzalak csak, képe nem...”

(Az ember tragédiája, I. szín)

Ezzel szemben a Biblia azt tanítja, hogy Isten azért teremtett, mert meg akarja osztani az örök életet és a vele járó kiváltságokat valamennyi teremtményével. Ezért és csak ezért szólhat Dávid így emberi lehetőségeinkről: „Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla? És az embernek fia, hogy gondod van reá? Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt! Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél.” (Zsoltárok 8,5–7)

Isten nem teremtett eleve befejezett teremtményeket. Nem abban az értelemben alkotta „tökéletes”-nek az embert, hogy azután semmi dolga se legyen már önmagával, hanem a tökéletesség alapjával és lehetőségével hívta létre. Azt akarta, hogy amivé válik az ember, abban a saját elhatározása, választása, meggyőződése is benne legyen. Isten értelmesnek, azaz – a Biblia nyelvén – a „saját képére és hasonlatosságára” teremtette az embert (1Mózes 1,26). Ősszüleink „felnőtt” és nem „gyermek” állapotban nyerték életüket. Maga Isten tanította őket gondolkodásra, fogalomalkotásra és megnevezésre, beszédre.

Sokan úgy képzelik a világ működését, ahogy Madách Imre írja Az ember tragédiájában:

„Be van fejezve a nagy mű, igen.

A gép forog, az alkotó pihen.

Évmilliókig eljár tengelyén,

Míg egy kerékfogát újítni kell.”

A Biblia azonban így szól:

„Jézus pedig felelt nekik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (János 5,17)

„Ő ád mindeneknek életet, leheletet és mindent... Mert Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk...” (Apostolok cselekedetei 17,25/b. 28/a)

„Ha csak magára volna gondja, lelkét és lehelését magához vonná: Elhervadna együtt minden test, és az ember visszatérne a porba.” (Jób 34,14–15)

„Nem lehet annál nagyobb rabszolgaság, minthogy az ember Istennel nem törődve nyomorult módon más egyebektől engedi magát leigázni, azaz behódol olyan teremtett dolgoknak, amelyeken uralkodnia kellene, s dacol Istennel, akinek engedelmességgel tartozik. Ó, halandók, értsük meg, hogy csak egy, egyetlen lény van felettünk, a mi teremtő Urunk és majdan bíránk: egyedül neki van hatalma nekünk parancsolni, de nem úgy parancsol, mint rabszolgáknak, hanem gyermekeiként szólít engedelmességre, azt akarván, hogy engedelmeskedve is szabadok és kötetlenek legyünk.” (Johannes Amos Comenius: A világ útvesztője és a szív paradicsoma)

„Emeljétek föl a magasba szemeiteket és lássátok meg, ki teremtette azokat... Miért mondod: ...Elrejtetett az én utam az Úrtól és ügyemmel nem gondol Istenem?! Hát nem tudod-e és nem hallottad-e, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremtette a föld határait? Nem fárad és nem lankad el, végéremehetetlen a bölcsessége! Erőt ad a megfáradottnak és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Ésaiás 40,26–31)

„Nincs egyetlen érző ember sem, aki ha a felhőtlen éjszakai égboltra tekint, meg ne kérdezné önmagától, mi a rendeltetése a csillogó égitesteknek, és mi az, ami a világmindenség rendjét megszabja. Ugyanez a kérdés támad bennünk, ha az emberi testbe helyezett liliputi világmindenséget kémleljük, vagy akár csak azt a titkokat firtató emberi szempárt, mely minduntalan összefüggéseket keres e két világ között. Ha a megértés bármely fokáról szemléljük is a Természet megnyilvánulásainak harmonikus nagyvonalúságát, az emberi érzékelés legnagyszerűbb élményében részesülünk. Aki e nagyság egyetlen parányát is megragadja, máris... célt ért el. És észreveszi, hogy segítséget kapott, amit az élet mindennapjain kamatoztathat... Ha tekintetünket a végtelen nagyra szegezzük, hétköznapi gondjaink semmiséggé törpülnek. Van egyfajta nyugalom és lelki béke, amit csak a felsőbbrendűhöz való kapcsolódás nyújthat.” (Selye János: Életünk és a stressz)

„Mily számtalanok a te műveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal. Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan apró állatok nagyokkal együtt... Mindazok tereád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas időben.” (Zsoltár 104,24–25. 27)

„A bölcsesség hol található, az értelemnek hol van a helye? Halandó a hozzá vivő utat nem ismeri, az élők földjén nem található... Isten tudja annak útját, ő ismeri annak helyét. Mert Ő ellát a föld határaira, Ő lát mindent az ég alatt.” (Jób 28,12–13. 23–24)

Üdv. Péter

Az embert nem teremtették, mint valami hideg, kiszámított gépet. Aki így akarja gondolni, tegye.

Az emberben nincs semmi különleges, egy a sok állat közül. Nem mi vagyunk a FŐ MŰ.

Játszunk a gondolattal, ha megteremtett, egy célja lehetett: a szórakozás. Nincs jobb ennél az állatkertnél.