Mi az az üdvözülés?

Pl elmész valakihez vendégségbe és úgy köszön neked hogy Üdvözöllek a házamban!

az elkárhozásnak az ellentétje .. a mennybe jutás , mivel az elkárhozás a pokolba kerülés

ez a mai kor emberének fülét csiklandozó, de teljesen Biblia és keresztéységgel szemben álló tanítás

Üdvösség: vallási és teológiai alapfogalom, de voltaképpen nem teológiai szakkifejezés. Az üdvösség fogalma elsôsorban nem ,,objektív'' eredményt jelent (mint ahogy az evilághoz tapadó irányzatok és utópiák gondolják), hanem ,,szubjektív'', egzisztenciális gyógyulást és az élet beteljesedését. Már az Ószövetség etiológiája jelzi, de igazán csak a kontingenciának, a létezés állandó fenyegetettségének tapasztalata (kiváltképpen a bűnnek és a halálnak a tapasztalata) mutatja meg azt, amirôl Jézus üzenete is tanúskodik, hogy ti. az ember nem biztosíthatja a maga tevékenységével üdvösségét. A bibliai üdvösség-üzenet értelme elsôsorban az, hogy leplezze, hogy az üdvösség hiányának eredete az ember saját tettében rejlik, és hogy ily módon kimutassa az egy emberiség összefonódását az üdvösség közös hiányában (eredendô bűn), hogy azután az üdvösséget ugyanebben az emberiségre és az egyes emberre való dialektikus vonatkozásban mutassa be; eszerint az üdvösség az egész emberiség egyesülése Isten országává (baszileia) és ugyanakkor Isten önközlése az egyes embernek, amivel Jézus Krisztusban ajándékozza meg ôt. Tehát Jézus Krisztusban (valamint Isten könyörületének és kegyelmének benne gyôzedelmeskedô eszközében, Isten új népében, az Egyházban) megnyílt az emberiség és az egyes ember számára az üdvösség útja, és a történelem üdvtörténetnek bizonyult, de az üdvösségnek ez a jelenléte még nem jelenti az üdvösség szubjektív tapasztalását, mert -- eltekintve attól, hogy a Krisztusról való üdvözítô tapasztalást csak tanúk közvetítik -- a kegyelem tapasztalása sem eredményezi az üdvösség bizonyosságát, és nem tartalmazza a gyógyulásnak, a vigasztalásnak, a maradandóságnak azt a bizonyosságát, amit az ,,üdvösség'' szó voltaképpen jelent. Ezért az üdvösség fogalmát nem volna szabad egyszerűen azonosítani a kegyelemmel, hanem (ismét eltérôen az evilági utópiáktól) meg kellene hagyni benne a végérvényesség mozzanatát, amit a teológia Isten színelátásának és a test feltámadásának különbözô szektorokhoz tartozó fogalmaival fejez ki; ezeket lehetne összefoglalni az ,,üdvösség'' szóban, ami az egész emberre vonatkozik egész valóságában, és amit itt, az idôbeliségben még nem nyertünk el semmilyen objektív megváltottságban, semmilyen kegyelemben, semmilyen egyházban. Ezt az ember állandó tapasztalata tanúsítja. Így az üdvösség a keresztény üdvrendben is az ígéretnek, a reménynek lényegi tárgya marad.

üdvösség: I. A fogalom. A héb. Bibliában az ’üdvösség’ értelmet a jesa, jesuah, tesuah szavak hordozzák (a jasa tőből, amely a. m. ’tágas’, ’tágassá tenni’, ’megszabadítani, megmenteni’); a LXX-ban szótéria, szótérion (a szódzó ’meggyógyítani, megmenteni, megőrizni’ jelentésű tőből) a Vg-ban salus, salutare, amely eredetileg katonai fogalmat jelölt: ’valaki számára teret biztosítani, az elnyomót fegyverrel elűzve, valakit az ellenség hatalmából kiszabadítani’. Ebben az értelemben Izr. bírái közül némelyek ’szabadító’ címet viselnek (mósia: Bír 3,9.15; vö. 12,3; MTörv 22,27; 1Sám 11,3; 2Kir 13,5) és így a kivívott győzelem is ’üdv’, ’üdvösség’ (Bír 15,18; 1Sám 11,9.13; 19,5; 2Sám 19,3; 23,10.12; Zsolt 20,7.10; 21,4; 44,4.8; 144,10; 1Mak 5,62). De ugyanígy nevezik Izr. fiai a más bajból, veszedelemből való szabadulást és az ehhez nyújtott segítséget is. A Bibliában természetesen Isten különleges módon is szabadító, üdvözítő. Nemcsak akkor bizonyult annak, amikor kiszabadította népét (kivonulás Egyiptomból; Kiv 14,30; 15,2; MTörv 32,15; Zsolt 106,21; ApCsel 7,25), hanem Izr. fiai meg voltak róla győződve, hogy valójában az emberek által kivívott szabadulás is Jahve győzelme (Bír 6,36; 1Sám 11,13; 19,5; 2Sám 23,10.12; 2Kir 5,1; 13,17; 1Krón 11,14). De Jahve nemcsak a nép egészének adott üdvösséget, szabadulást, hanem gyakran azok javára is közbelép, akik erre kérik. Ha ilyenkor v. hasonló esetekben arról van szó, hogy valamely konkrét történelmi helyzetbe nyúl Isten bele szabadulást szerezve, akkor ez sok helyen úgy szerepel a szövegekben, mint átfogó, egyetemes üdvösség, v. amikor a tört. végén bekövetkező végérvényes üdvösségről van szó, akkor eszkatologikus (eszkatológia), ill. amikor arról van szó, hogy Isten a Messiás által adja, akkor messiási üdvösség (messiásvárás). Ez az üdvösség Izr. fiai üdvösségvárásának voltaképpeni tárgya, és gyakran úgy találkozunk vele, hogy ’Isten üdvössége, ill. az (én) üdvösségem v. az üdvösség’ (Ter 49,18; Iz 45,8; 49,8; 51,5 kk. 8; 56,1; Zsolt 12,6; 50,23; 67,3; 91,16; 119,123.166.174; Lk 1,77; Jn 4,22; ApCsel 4,12; 16,17; Róm 11,11; 2Kor 6,2). Tágabb értelemben felfogható ez az üdvösségvárás az eljövendő boldogság idejeként is, amire Izr. várakozott, de szűkebb értelemben úgy is, mint a jövő várásának az a formája, amikor a boldogság idejének elérkezte Isten győzelmének gyümölcse; ez a győzelem jelenthet szabadulást az elnyomástól, az ellenség hatalmából, valamilyen nyomorúságból és a bűnből. Rokon értelmű az üdvösséggel a megváltás, de ez egy kissé jogi színezetű; az (örök) élet is felfogható az üdvösséggel rokon értelműnek, ha ez utóbbi a minden gondtól, bajtól mentes, örökké tartó lét teljessége. – II. Az üdvösség kibontakozása a szó szorosabb értelmében. – A) Az ÓSz-ben. 1. A legrégibb szövegek, amelyek arról szólnak, hogy Jahve üdvösséget szerzett Izr.-nek, Izr. tört.-ének olyan kiemelkedő eseményeire vonatkoznak, mint az Egyiptomból való kivonulás (Kiv 15,2; Oz 13,4), a fosztogató midianita csapatok kiűzése (Bír 6,37; 7,2.7; 10,12), a filiszteusok igájának lerázása (15,18; 1Sám 9,16; 19,5; 2Sám 23,10.12). Így ismerte meg a választott nép Jahvéban szabadító Istenét, ezért magasztalja a MTörv 33,29 Izr.-t Jahve által megszabadított népként, s ezért tekintik Izr. fiai üdvösségük sziklájának Istent (32,15; 1Sám 14,23?; Zsolt 68,20; stb. Iz 17,10; Mik 7,7). Épp ez adja a próf.-knak a reményt, hogy Jahve – még ha megbünteti is Júdát, akkor is – könyörületes lesz. Csak Szof 3,17 (Oz 1,7 későbbi glossza!) kapcsolja hozzá az üdvösség terminológiájához az eljövendő boldogságot, amellyel Isten, „az erős Szabadító” ajándékozza majd meg a választott népet, miután végrehajtja az ítéletet és haragja lecsillapul. Kifejezett üdvösségvárással először csak Jeremiásnál találkozunk. A próf., akit mélységesen áthatott a meggyőződés, hogy nem a bálványok (Jer 2,27 kk.; 11,12), hanem Jahve Izrael üdvössége (3,23; 14,8 kk.), nem csupán személyes üdvösséget várt Jahvétól (15,20; 17,14), nem is csak Júdának az akkor épp régóta tartó és éhínséget okozó aszálytól való megmentését (15,20; 17,14) v. pedig – föltéve, hogy a nép megtér – az É-ról fenyegető veszedelemtől való megszabadítását remélte, hanem a messiási ország megszilárdulását is, amelyben egy új Dávid uralma alatt jog és igazságosság uralkodik. Ennek kezdetét az üdvösség képében mutatja be a próf.: megszabadul Júda (23,6 = 33,16). A 31,7: szintén eszkatologikus értelme van az üdvösségnek, de már a maradéknak jut csak osztályrészül; 30,10 kk. = 46,27: itt a fogságból való szabadulást jelenti a szintén eszkatologikus értelemben vett üdvösség. Hab 3: itt az üdvösség katonai értelme kerül előtérbe (vö. 3,8 kk. 11 kk.); szemléletesen leírja, hogyan szabadítja meg Jahve az elnyomott népet a kivonulásra és a sinai szövetségkötésre emlékeztető teofániában (vö. 3,8.13.19). – Ezekieltől szintén nem állt távol az üdvösség gondolata, jóllehet nála a restauráció gondolata állt inkább előtérben. De kiemelendő, hogy ő az üdvösségvárást transzponálta, nála az üdvösség már nem politikai értelemben vett szabadulás (vö. Ez 34,22), hanem elsősorban a nép kiszabadítását jelenti az elnyomónak tekintett bűn, tisztátalanság hatalmából (36,29; 37,23). – 3. Deutero-Izajásnál az ósz-i üdvösségvárás (más témákkal összekapcsolódva), mint Isten igazságossága (Iz 45,21: justitia salvifica) és a megváltás: Isten Izr. megváltója (43,3.11–14; vö. 41,14; 44,24; 47,4) eléri tetőpontját, amelyet már a gyakori szóhasználat is jelez (21-szer kerül szóba az üdvösség fogalma). Jóllehet az üdvösség terminológiájával nem találkozunk a szövegekben, amelyek a Bábelből való visszatérést úgy állítják elénk, mint egy második Egyiptomból való kivonulást (41,17–20; 43,16–21; 48,20 kk.), Deutero-Izajás üdvösségvárását ebben a megvilágításban kell szemlélnünk. Ezenkívül az új teremtés gondolata (41,20; 45,8; 48,7) is jellemzi ezt az üdvösségvárást, mert Izr. üdvösségét egy rendkívüli kegyelemnek tulajdonítja, amely Isten irgalmának köszönhető (46,13): váratlan ajándék (51,5). Ebből a hitből a népnek olyan bizalmat kell merítenie, hogy minden nehézségen felülemelkedhessen (43,3 kk.). Ennek az üdvösségvárásnak nem csupán a fogságból való szabadulás és Izr. újraegyesítése a tárgya (49,6), nem is Izr. elnyomóinak megbüntetése (49,25 kk.; vö. Szof 3,9), az ország (Iz 49,8) és a város (52,1.8 kk.; vö. 60,16.18; 62,1.11) helyreállítása, hanem elsősorban Jahve országának (52,7) megalapítása; egy ilyen üdvösségvárást foglal magában Jahve törv.-einek ismerete, amely most nem kőtáblán, hanem az isteni igazságosság (51,4) tényeként áll Izr. fiai előtt; ez olyan gondolat, mint amelyet a szív törv.-ével (Jer 31,33) analóg módon kell érteni. Jellegzetes ennek az üdvösségvárásnak az egyetemessége (Iz 45,22; 49,6; 51,5), amely itt sokkal határozottabb megfogalmazású, mint pl. az 51,5-tel rokon 4,3 esetében, ahol még Sion a központ, ahova minden népnek föl kell vonulnia. Végül: a várt üdvösség örök üdvösség (45,17; 51,6.8). – 4. A restauráció során az üdvösségvárás válságba került. Zakariás azt remélte, hogy az üdvösség ideje még az ő életében megkezdődik (Zak 8,7.13) és Izajás is meg volt róla győződve, hogy az üdvösség közel van (Iz 56,1); mintha egy kis csalódás ért volna némelyeket, hogy ez nem következett be (59,1). Ezért a próf.-k hangsúlyozták, hogy ennek okát nem Jahvéban kell keresni, hanem a nép bűneiben (59,2–14). Ez alapul szolgált a harag, az igazságszolgáltatás napjának várásához (59,15–20; 63,1–6), amely a bűnösöknek bűnhődést hoz, de akik „megtérnek gonoszságukból”, azoknak üdvösséget. Izajás apokalipszisében még egy új mozzanat is járul az eddigiekhez: a halál végérvényesen eltűnik (25,7 kk.), de burkoltan már 45,17 és 51,6.8 is tartalmazza ezt a gondolatot. – 5. Érthető, hogy Izr. üdvösségvárása a zsoltárokban is kifejeződik. A várt üdvösség olykor itt is katonai értelemben véve (= mint felszabadítás) fogalmazódik meg (Zsolt 76,10; 108,7; 118,25; vö. 20,7; 106,47), s az elhurcoltak összegyűjtését és hazatelepedését (14,7; 106,47), Jeruzsálemnek és Júda lerombolt városainak újra fölépítését (69,36; 80; 85,5) és az ebből fakadó örömet, boldogságot (132,14–18) jelenti. A 65,5; 67,3 kk.; 98 Deutero-Izajásra emlékeztet. Mint Mikeás próf. (Mik 7,7), a zsoltárosok is a nép üdvözítő Istenében látják szabadulásuk biztosítékát, akár személyes ellenségeik kezéből való megszabadulásról (Zsolt 7,2; 12,6; 17,7; 22,21 kk.; 31,2 kk. 17; 54,3; 69; 71,2 kk.; 86,2.16; 109,26.31; 138,7 stb.), akár valamely betegségben (6,5; 9,14 kk.) v. más bajban (69,2) kapott segítségről van szó; ezeket sokszor személyes bűneik büntetésének tekintették. Minthogy az üdvösség, a szabadulás föltételezi ezeknek a bűnöknek a megbocsátását, a szóban forgó személyes üdvösség e helyeken szellemibb színezetű. 91,16: itt az üdvösségvárás összekapcsolódik a hosszú élettel; vö. 68,20 kk., ahol az üdvösséghez az a gondolat kapcsolódik hozzá, hogy Jahve a halál kapujának ura: megóv a haláltól. Határozatlanabb, ezért szuggesztívebb az üdvösségvárás a következő helyeken: 50,23; 51,14; 62; 70,5 kk.; 119,123.166.174. Hogy a zsoltárosok tudatában voltak az üdvösségvárás erkölcsi alapjának, az abból a meggyőződésükből következik, hogy csak az alázatos és megtört szívűek nevezhetik Jahvét szabadítójuknak, üdvözítőjüknek (18,28; 24,4 kk.; 34,19; 37,39–40; 116,6; 119,155; 145,18 kk.; 149,4). – B) Az ÚSz-ben. Az ÚSz szerzőinek meggyőződése, hogy a Názáreti Jézus az ósz-i üdvösség beteljesedése. Ez már abban kifejeződik, ahogy Simeon – Deutero-Izajás hatására – a kis Jézust köszöntötte (Lk 2,29–32; vö. ApCsel 4,12). Ezért az ÚSz Istenen kívül (Lk 1,47; 1Tim 1,1; 2,3; 4,10; Tit 1,3; Júd 25) Jézust is – kifejezetten – Üdvözítőnek, Megváltónak (szótér) nevezi (Lk 2,11; Jn 4,42; ApCsel 5,31; 13,23; Ef 5,23; Fil 3,20; 2Tim 1,10; Tit 2,13; 2Pét 1,1.11; 1Jn 4,14). Jóllehet Lk 1,71 kk. némileg még az ósz-i felfogást tükrözi (az ellenség kezéből kiszabadulva szolgálni Istennek), Mt 1,21 Jézus nevének magyarázatakor már sokkal határozottabban érzékelteti, mint az ÓSz, hogy az üdvösségvárás negatív értelemben a bűntől való szabadulást jelenti (vö. Lk 1,77; 7,49 kk.; 1Tim 1,15), amely más helyeken úgy szerepel, mint szabadulás az Isten (eszkatologikus) haragjától és az ítélettől (Róm 5,9; Jn 12,47; vö. 1Kor 5,5; 1Tesz 1,10; 5,9), megmenekülés a kárhozattól (Fil 1,28; vö. Mt 18,11; Lk 6,9; 19,10; 2Kor 2,15; Jak 4,12), az (örök) haláltól (5,20; vö. 2Kor 7,10), a tűztől (Júd 23), v. pedig kimenekülés „ebből a romlott nemzedékből” (ApCsel 2,40; eón). Pozitív értelemben az úsz-i üdvösségvárás tárgya mindenekelőtt az élet; a boldogság a. m. átkerülni a halál országából az élet országába (Ef 2,5), Isten mennyei országába (2Tim 4,18), aminek eredményeképpen az ember részesévé válik Isten dicsőségének (2,10). Jól lehet ez az élet eszkatologikus és a boldogságunk még csak „reménybeli” (Róm 5,10; 8,24; 13,11; Mt 10,22; 24,13; Mk 13,13; 1Kor 1,18; 1Tesz 5,8 kk.; Zsid 1,14; 9,28; 1Pét 1,5), bizonyos értelemben mégis adva van (elővételezett eszkatológia: Ef 2,5.8), mert az üdvösség folyamatosan fakad abból az életből, amely Krisztus feltámadásával elkezdődött (Róm 5,10). Az ember kegyelemből kapja (ApCsel 15,11; Ef 2,5.8; Tit 3,5) a Jézusban való hit által (Lk 8,47 kk.; ApCsel 16,30 kk.; Róm 10,9; 1Kor 1,21); ezt a hitet valljuk meg a keresztségben (Mk 16,16; Tit 3,5; 1Pét 3,21). Vannak nehézségek, amelyeket le kell győzni; az örök üdvösségért le kell mondani az ideig való javakról (Mt 16,25; Mk 8,35; Lk 9,24). Az emberiség üdvösségének nagy ellensége a Sátán (8,12). Bár az ÚSz kifejezetten soha nem említi, hogy az üdvösség a Sátán hatalmából való kiszabadulás, ez mégis félreérthetetlenül következik olyan szövegekből, mint Mk 3,23–27 és ApCsel 26,18. Ez az üdvösség elsősorban Izr.-nek szól (Lk 1,69.77; 2,11; 19,9; Jn 4,22; ApCsel 13,23), de miután Izr. vonakodik elfogadni, a pogányok részesednek belőle (Róm 11,11), mert Istennek az az akarata, hogy minden ember üdvözüljön (1Tim 2,4; 4,10; vö. Lk 3,6; Jn 3,17; 12,47; ApCsel 28,28; Tit 2,11); ezért Jézus a világ üdvözítője (Jn 4,42; 1Jn 4,14), a kapu, amelyen át eljutunk az üdvösségre (Jn 10,9).