Aki nem Jehova Tanú de már volt Királyság teremben összejövetelen, milyen érzésekkel hagyta el a termet?
Őszinte válaszokat szeretnék ha megkérhetlek.
Én voltam a minap és azt kell mondanom,hogy nem igazán éreztem azt a meghitt légkört amit általában az ember érez egy templomban. Kutatásom során elég sok "helyre" benéztem. Eddigi tapasztalataim szerint egyedül az Ortodox templomban volt eddig fura érzésem,talán a fekete ruhás szakálas kalugerek (apácák) miatt volt az a kellemetlen érzésem. A tanúknál viszont az a sok mosolygós és kedves ember közt sem éreztem magam "otthon",valami hiányzott,nem tudom megmagyarázni,hogy mi de nem voltam "ott" lélekben. Amikor vége lett az összejövetelnek megmondom őszintén fellélegezve hagytam el a termet.
Tényleg nem akarok senkit megsérteni csak tudni szeretném,hogy más,hogy érezte magát. Persze itt az olyan emberekre gondolok akik még csak kutatnak és nem döntöttek.
Köszönöm!
" amikor a még kiskorúként megkeresztelt gyermkül felnőttként úgy dönt Isten szerinte máshol van"
Hol van?
Tisztelt ma 12:25 ös! :)
Először is kösz,hogy kiérdemeltem azt,hogy hozzám szólj. :)
Tudod mivel támasztottam alá azt amit írtam? Azzal amivel TANÚJA voltam,az ÉLETEMMEL.
Vannak emberek akiknek elég a kiadott szó,és vannak emberek akiknek nem elég az egész Biblia,hogy észrevegyék mekkora bajban vannak.
Egyszer én is az utóbbi kategóriába tartoztam és most iszom a levét.
Érdekel téged,hogy mi van velem,érdekel téged,hogy mi van a többivel akik hozzám hasonlóak?
Nem,nem érdekel mert én a te szemedben csak egy bűnös kiközösitett vagyok.
És tudod miért vagyok az? Nem vagyok drogos,nem vagyok alkoholista,nem vagyok parázna,csupán csak azért mert egy nap meg mertem mondani,hogy az amit ott tanulok csak féligazság,és attól kezdve lejárt a becsületem.
Szerinted ha most Bibliával kezdeném bizonygatni az igazamat, változtatna ezen valamit?
Na látod? :)
Egyszer már megpróbáltam foggal körömmel,de többet már nem fogom!
Jártam eleget bibliával a kezembe hirdetni hazugságokat,ezt soha nem fogom tudni lemosni magamról,még egyszer nem teszem.
A Biblia nem azért van,hogy valakire ráerőltessem a hitemet hanem azért,hogy vezessen és mutassa az utat amelyen járnom kell.
Neked volt már alkalmad belenézni egy kiközösitett embernek a szemébe,és ha igen mit láttál ott?
Elmondom neked,hogy mit láttál; reménytelenséget,félelmet,csüggedést,bánatot,szomorúságot,tehetetlenséget és nem utolsó sorban könnyeket.
Nem félsz a bibliát a kezedbe venni és hirdetni a szeretetet,amikor a "testvéredre"rá se nézel?
Nem nem érdekel téged! Hadd üljön csak ott a hátsó sorban mert megérdemli és a kutyát sem érdekli,hogy mi megy végbe benne...hm? :)
Ne gyere nekem a Bibliával mert egy nap az fog tanúskodni ellened.
Vidiripi
Templomban én még soha nem éreztem meghitt légkört.
De királyság teremben voltam. Több mint egy évig jártam rendszeresen.
Mindenki nagyon kedves volt köszönt és kezet fogtak velem. Pár szót váltottunk is. Aztán néhány alkalom után már a köszönésen kívül nem igazán beszélt velem senki. Nagy ritkán valaki megkérdezte hogy na hogy tetszett az előadás.
Mit lehet erre felelni? Persze tetszett. Jó volt stb. De lényegi ,tartalmas beszélgetés az nem volt. Az a személy pedig akivel elkezdtem a tanulmányozást neki állandóan dolga volt szóval nagyon kevés ideje jutott rám.
De igazából nem találtam meg a helyemet pedig hosszú ideig voltam a tanúk között. Még sem éreztem azt hogy befogadtak volna. Olyan üresnek éreztem az egészet. Azért arra jó volt hogy megfigyeljek dolgokat. Sokan vagy nem is beszélgettek vagy csak ugyan azokkal a személyekkel beszélgettek. Csak ritkán volt átfedés. Kiemelném hogy ezek a királyság teremi tapasztalataim.
Ja igen időközben az Őrtorony tanulmányozáson hozzá is szóltam. Jöttek a kézfogások meg gratuláltak. De aztán a következő alkalommal ugyan az volt megint a helyzet mintha mise történt volna. Megint ott voltam de csak a kényszer mosoly meg a semmit mondó milyen volt a program féle párbeszéd zajlott le ismét.
Tehát lényegében ugyan az az érzés kerülgetett ,kívülálló vagyok. Pedig akkor még szerettem volna ha nem ez lett volna a helyzet.
Így aztán az jött az hogy ahogy vége lett a programnak összekaptam a cuccomat és amilyen gyorsan csak tudtam mentem hazafelé. S igen alig vártam hogy vége legyen és mehessek. Természetesen voltak olyan témák amik nagyon is érdekeltek így magát az előadást ha nem is minden alkalommal de érdeklődve ültem végig.
Szóval hiába volt ott egy csomó ember még is egyedül voltam. Társaságom az nem akadt. (utólag ez nem is baj)
Ezek a Királyság termi tapasztalataim nagy vonalakban.
"csupán csak azért mert egy nap meg mertem mondani,hogy az amit ott tanulok csak féligazság,és attól kezdve lejárt a becsületem. Szerinted ha most Bibliával kezdeném bizonygatni az igazamat, változtatna ezen valamit? "
Bármelyik felekezetnél ha elkezded híresztelni, hogy amit ott vallanak, az féligazság, akkor azzal egy távolságot hozol létre magad és őköztük. Mert nincsenek egy véleményen veled. Én is voltam távol évekig, de visszamentem és jól döntöttem, mert meggyőződésem, hogy az igaz imádat nem háromfelé történik, hanem a Fiú által az Atyát imádjuk. Ezzel a kereszténység 95 %-a kiesett a szóba jöhető lehetséges igaz gyülekezetek közül. Egy kisebb csoportosulás is kiesik, mert már az I. században is hatalmasra nőtt a gyülekezet, ennél csak nagyobb lehet az utolsó napokban. A mormonok leminősítik a Bibliát, az unitáriusok szerint nem csak Krisztus a megváltó, a Krisztadelfiánok szerint Ördög nem létezik, Krisztus magát kísértette meg, az Isten Gyülekezetei meg a szombatünnepléshez kötik az üdvösséget. Sehol nincs egy alapjaiban igaz imádatot gyakorló világméretű keresztény gyülekezet a J.T.-in kívül. Hogy ott sem minden tökéletes? De jók az alapok és hajlandók változtatni, ami egy rendkívül fontos tényező. Ha te komoly bibliakutató vagy, akkor nem vágysz a testvérek babusgatására, hanem a figyelmedet leköti a Biblia mind mélyebben történő megértése és átadási szándéka. Évtizedek tapasztalata, hogy azok a problémás testvérek, akiknek nincsen saját kitaposott utuk, nem komolyak a szellemi harcban, ezért a körülöttük lévő testvérek hiányosságaival vannak elfoglalva. Sok embert ismerek, akik elhagyták a gyülekezetet, de ezeknek egyiknek sem volt szívügye a Krisztusért való kiállás, a magaslatok lerontásáért tett erőfeszítés. Isten szemszögéből nézve rosszabb helyzetbe és állapotba kerültek, mert elengedték az ekeszarvát és belemerültek a hiábavalóságok élményeinek kergetésébe. Vagy elkezdték verni korábbi testvéreiket, és abban élik ki magukat, holott hamis vallásba mentek, mint pl. K. Zs, aki a saját filozófiáinak igézetében éli ki magát, és lett belőle egy szerencsétlen háromságbűvölő és vádoló. Ha valaki almaszedőnek jelentkezik egy almakertbe és a figyelme nem száz százalékosan az almaszedésre összpontosul, az előbb utóbb oda jut, hogy problémás ember lesz belőle, aminek hangot is ad és éket ver maga és a környezete közé. Ha elmész máshová, ahol jól érzed magad, az még nem garancia arra, hogy ott nem hamis alapjaiban a tanítás. A széles úton sokan járnak és jól érzik magukat. Ha meg igazságtalanul közösítettek ki, akkor sem kellene elkenődnöd, mivel Isten minden rossz döntést felülbírál. Ha meg volt alapja, akkor jogos hogy elhúzódnak tőled. Ha az a véleményed, hogy amit itt tanítanak, az féligazság, akkor erre én azt mondom, hogy máshol negyed igazságnál sincs több! Ezt pedig annak alapján mondom, amiről magam is meggyőződtem. A tökéletlenségeket is tudni kell kezelni, mert ugyanilyen tökéletlenek voltak az emberek az I. században is, mint most. De az igaz imádat akkor is megbecsült volt azok részéről, akik arra összpontosították a gondolkozásukat és a cselekedeteiket.
"Társaságom az nem akadt"
Annak lesz társasága, aki a vele egy hajóban ülőkkel közösen húzza az evezőt. Aki meg csak ücsörög és fintorog, az magára marad. Ha meg valaki nem élvezi az evezőhúzást, akkor nem illik a lábára a hamupipőke cipellője, de ez csakis az ő hibája.
Vidiripi
"Annak lesz társasága, aki a vele egy hajóban ülőkkel közösen húzza az evezőt."
Mint ahogyan írtam is ezek a királyság termi tapasztalataim. De a helyzet az hogy a mai napi tartom a kapcsolatot nem is egy tanúval. De nem a Királyság teremben találkozunk. A kérdés viszont arról szól hogy ott milyen tapasztalatok voltak. Ez természetesen nem igaz mert nem húzom az említett tanúkkal közösen az evezőt még is van társaságom. Találunk közös témát és igen gyakran szóba kerülnek szellemi témák is. De nem vitatkozunk rajtuk hanem megbeszéljük őket pl. az utolsó napok jelei.
"Aki meg csak ücsörög és fintorog, az magára marad. Ha meg valaki nem élvezi az evezőhúzást, akkor nem illik a lábára a hamupipőke cipellője, de ez csakis az ő hibája."
Fintorog! Hát kösz szépen hogy ilyenek írsz hálát adok a mennyei Atyának hogy nem veled találkoztam mert szerintem akkor könnyen lehet hogy meg is gyűlöltem volna a tanúkat. De mivel nem így történt jó kapcsolatban vagyok velük és nem neheztelek rájuk.
Az ücsörgésről meg annyit hogy mentem én is havat lapátolni a Királyság teremhez pedig csak sima érdeklődő voltam akivel A "Mit tanít" könyv negyed része volt átvéve. Sőt adtam kölcsön pénzt is amit vissza is kaptam ahogy azt meg is ígérte az illető személy. Néhány könyvet is elterjesztettem a munkahelyemen. Oké persze ez nem sok ,de azért vedd már figyelemben hogy alig kezdtem el a dolgot. Pár hónapos időszakról volt még csak szó.
Hát persze hogy az én hibám ki másnak is lehetne a hibája. Igaz hogy rendszeresen ott voltam minden összejövetelen amelyiken csak tudtam. Meg engem hívtak meg de még is csak az én hibám hogy kvázi vendégként nem találtam fel magamat. Ugye?
Ó hát persze mert aki beesik az utcáról a Királyság terembe az már elég ahhoz hogy mindent tudjon. Mert nálatok a tudás meg a szeretet fellegvára. Hát persze! Szavaid is ezt tükrözik.
Idézem: "ücsörög és fintorog" Még is min fintorogtam?
Azon hogy azt olvastam hogy mekkora a szeretet a tanúknál meg ezt hallottam csak épp a tapasztalat hiányzik. Ezen kellene fintorognom? Vagy azon hogy néhány hét után már a köszönésen kívül senki nem foglalkozik az "új" jövevénnyel? Ó hát persze aki tanulmányoz vele az majd intézi a "sorsát". Igaz! Na de akkor hol is van az a testvéri közösség? Mert ugye ahogyan írtam is az akivel a tanulmányozás folyt neki rengeteg volt a dolga. Mivel ő vén is a gyülekezetben.
Na most akkor kinek a hibája hogy nem vette észre a szükségletemet? A vén hibája? A gyülekezet hibája? Vagy a rabszolga hibája hogy ezt nem tanítják a tanúknak?
Ó bizonyára egyik sem hanem az én hibám. Az ember bekerül egy társaságba számára teljesen vadidegen emberek közé ahol csak azt az 1 személyt ismeri aki meghívta. Aztán eltelik néhány hónap na de csak a gyülekezetben találkozik ezekkel az emberekkel. Vagy esetleg az utcán összefutnak ahol köszönti egymást és kész. De lényegében hiába járnak egy társaságba még sem ismerik egymást. De miért nem kezdeményeztek a testvérek kapcsolatot? Erre nincsenek tanítva?
Vagy úgy vannak vele hogy ez nem az ő felelősségük hiszen nem az ő tanulmányozójuk?
Hol van az hogy a testvérek hordozzák egymás terheit?
Tudod nem jó az embernek egyedül. Képzeld így van ez akkor is ha egy társaságban vagy még sem találsz legalább 1 olyan embert akivel rendszeresen beszélgetni tudsz. Nem fogod magadat jól érezni. Nem fogod úgy érezni hogy én ehhez a közösséghez tartozom.
Igen az én hibám hogy odamentem és vártam hogy kezdeményezzenek. Hiszen nálatok az igazság és a szeretet. Csak akkor azt magyarázd meg nekem hogy az a hatalmas szeretet miért nem indított senkit arra hogy legalább megpróbáljon a társaságom lenni ha már azt látja hogy egyedül vagyok?
Ja igen az én hibám. Bezzeg amikor a havat lapátoltam akkor nem fintorogtam. De minek mentem el? Senki nem kényszerített saját döntésem volt. Maradhattam volna otthon is ücsörögni a meleg szobában.
Utolsó :) van egy zöld kezed tőlem,és nem azért mert háborogsz hanem azért mert az igazat írtad.
És 13% os én elítélem a szervezetet,te el ítélsz engem... :)
Jó éjszakát!
"hálát adok a mennyei Atyának hogy nem veled találkoztam mert szerintem akkor könnyen lehet hogy meg is gyűlöltem volna a tanúkat."
Itt van a probléma gyökere, mert egyes embereken át vagy hajlamos embercsoportokat megítélni, de találkoztam olyan emberrel, aki azt mondta, hogy neki a Jézus nem példakép ha nem tudta kiszűrni maga mellől a Júdást. Ez is egy fintorgó ember volt és távol maradt. Tőled is már számtalan kritikát olvastam más témákban ugyanitt J. tanuival szemben, úgy hogy nem szükséges bemutatkoznod. Vajon az Isten is úgy nyomja a szervezetet, mint te? Nem hinném!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!