Péter (1péter 2:4-8) és Pál (1korintusz 10:4) szerint ki a szikla?

Tessék?

Ezt nem értem.

A Péter név (eredetileg Petrus) jelentése szikla.

"Te Péter vagy és erre a sziklára építem egyházamat."

Ezt Jézus mondta, bár azt nem tudom pontosan hol.

Nehézségek. 1. A régi protestánsok szerint Jézus Krisztus e helyütt nem Pétert teszi meg az Egyház alapjává, hanem vagy azt a hitet, melyet Péter ünnepélyesen vallott az összes apostolok nevében, vagy épen sajátmagát, ama hitnek tárgyát.

Felelet. Erre a magyarázatra, amennyiben kizárólagos akar lenni, a szöveg nem nyújt semmiféle fogódzó pontot. A régiek még hivatkozhattak a görög és latin szövegben a Petrus és petra különbözőségére, és gondolhattak arra, hogy petra vagy Krisztus vagy a Krisztusban való hit, és Petrus Simonnak, Jónás fiának neve. De az eredeti arám szövegben mindkét helyt csak kefa, kőszál áll (a régi görög nyelvben is πέτρος, πέτρα egyaránt szerepel kőszál jelentésben). Tehát mindkét esetben ugyanaz a valaki a kőszál. És az összefüggés nem hagy kétséget az iránt, kire gondol az Üdvözítő mint Egyházának alapjául szolgáló kőszálra: Szavai Péterhez és kizárólag ő hozzá vannak intézve, amint kétséget kizáró módon kitűnik a szavak antithetikus (ellentételes) szerkesztéséből. Péter megvallja: Te vagy a Krisztus; Krisztus feleli: te meg kőszál vagy. Tehát ez a hely nem állítható párhuzamba ama szentjánosival, hol az Üdvözítő az evangélista világos értelmezése szerint saját testének templomáról szól. Nem támogatja a régi protestáns fölfogást Szent Pálnak az a kijelentése: «Más alapot senki sem vethet azonkívül, amely vettetett, mely a Krisztus Jézus»; (1Kor 3:11) mert Krisztus az ő Egyházanak csakugyan elsődleges és láthatatlan alapja (fundamentum principale); de ez nem zárja ki, hogy Péter, sőt vele egységben a többi apostol is az ne legyen:(Ef 2,20) másodlagosan és tőle való állandó függésben; éppúgy mint az a tény, hogy Krisztus az igaz világosság, nem akadály arra, hogy alkalomadtán apostolait is annak ne nevezze.(Mt 5,14) Hisz Jézus Krisztus adományozásai isteni tevékenységek; amit tehát a teremtményeknek ad, azt maga is megtartja; amit teremtmény által tesz, azt teremtői módon elsődlegesen maga nem szűnik meg művelni.

Λ régi protestáns értelmezés a Szentírás szavainak e határozott és világos értelmével szemben hivatkozik a szentatyákra, kik ezt a helyet úgy értelmezik, hogy Jézus Krisztus az ő Egyházát a hitre alapítja, amelyet Péter itt megvall, vagy magára Krisztusra, kit itt Istennek vall. Ámde az atyák ezzel az értelmezéssel nem akarják kizárni Szent Péter joghatósági főségét. Azután pedig Péter hitét nem az Egyház valós fönntartó alapjának tekintik, hanem a fői méltóság kiérdemlő okának. Ha pedig egyik-másik szentatya olykor nem beszél a kivánatos jogi szabatossággal, ez a határozatlanság nem esik latba a Szentírásnak égészen világos beszédével szemben. A 4. századi atyák e tétova beszédének magyarázata egyrészt az az igyekezetük, hogy az ariánusokkal szemben élesen kidomborítsák Krisztus istenségének és föltétlen egyeduralmának alapdogmáját; másrészt befolyásolja őket az Egyház mivoltáról vallott fölfogásuk, mely az Egyházat főként mennyei bölcsességet közvetítő és halhatatlanságra szentelő karizmás isteni küldöttnek nézi, és emellett elhanyagolja jogi szervezetének kidomborítását (a középkorban és különösen a 16. századi újítókkal szemben többnyire fordítvatörtént). De nagy tévedés volna azt gondolni, hogy az atyák a kérdéses helyet kizárólag vagy csak főként is Szent Péter hitére vagy Krisztusra értelmezték. Már Tertullianus azt kérdi: «Rejtve maradhatott-e valami is Péter előtt, ki az épülő Egyház szikla-alapjának van mondva, és az Egyház kulcsait kapta?» Origenes utal arra, hogy «mikor Péter a nyáj legeltetésének legfőbb hatalmai kapja és mint kőszálra reája épül az Egyház, semmi más követelmény nincs vele szemben, mint a szeretet vallomása».

2. Az új protestánsok és tanítványaik, a modernisták nem tagadják e hely világos értelmét. így pl. O. Pfleiderer, a híres liberális racionalista protestáns azt mondja: «Az összes protestáns elkenési kísérletek ellenében nincs kétség benne, hogy ezen a helyen ünnepélyesen ki van mondva Péter primátusa». Hanem ők kétségbe vonják hitelességét: Szerintük ezt a helyet a római egyházban 150-200 között betoldották Szent Máté evangéliumába; belevetítik egy késői jogfejlődés nek eredményét a kezdetbe; Jézus Krisztus szájába adják azt, ami történeti fejlődés műve, és így tekintélyi alapot akarnak adni annak, ami jogszokás erejével már általánosan el volt fogadva.

Felelet. A szövegtörténet erre a fölfogásra legcsekélyebb alapot sem ad: minden kódex tartalmazza e helyet, és nincs komoly szövegkritikai kiadás, mely két séget támasztana vele szemben. Történeti megfontolások meg leheletlennek mutatják a betoldást: Ha a betoldás a második században történt volna, az atyák nak tiltakozniok kellett volna ellene, vagy legalább tétovázásuknak nyomára kellene akadnunk. De semmi ilyes; a montanista Tertullianusnak a római püspök elleni harcaiban ez a kifogás nagyon kapóra jött volna; de nem él vele. 260-ig már eddig 25 utalást lehet kimutatni, ami szövegtörténetileg érthetetlen, ha egy 150 200 között történt betoldással van dolgunk. Érthetetlen volna, miképp fogadták el szó nélkül kivált az eretnekek és a keletiek. Továbbá, ha ez a szentmátéi hely római talajon keletkezett volna, hogyan kerültek bele azok a tőrőlmetszett ara maizmusok (bar-Jona, test és vér, oldani és kötni)? Ha ez a hely nem hiteles, de hitelesek a névváltoztatást elbeszélő helyek, rejtély marad a szokatlan névváltoztatás. Végül pedig érthetetlen volna, miért épen Péter nevére történt volna a betoldás, mikor erre sem jelleme, sem apostoli tevékenysége nem nyújt elég alapot; aki nem megtörtént dolgot írt le, hanem az események után legalább másfél szá zaddal konstruál, inkább gondolhatott szent Jánosra, Jakabra vagy az írna valamely más rokonára, vagy még inkább Szent Pálra; de miért épen Péterre

A racionalista protestánsok és modernisták érvei nem nyomósak: a) Márk és Lukács nem tartalmazzák ezt a helyet. Ámde azoknak az evangéliumoknak nem volt közvetlen céljuk miként Máténak az Egyház szervezetéről írni; továbbá a főként rómaiakból álló olvasók előtt óvatosság parancsolta, hogy ne tárják föl a gya nakvó római hatóságok előtt az egyházi szervezet legféltettebb mozzanatát. Burkoltan eleget szólnak ők is Péter főségéről.(Mk 1,36; 3,16; 16,7; Lk 22,31; Jn 21,15) — b) Ha Krisztus Péteri tette meg az Egyház fejévé, nem támadhatott volna később vita a tanítványok között arról, vájjon ki nagyobb az Isten országában? (Lk 22,25, Mk 10,35.45) De ez épen abban leli kielégítő ma gyarázatát, hogy az Úrnak Pétert annyira kitüntető szavai fölkeltették a tanít ványok versengését. — c) Ha Krisztus annyira kitüntette Pétert, miképp mond hatta kevéssel utóbb: Távozz sátán? (Mt 16,23) Ámde a főséggel nincs ellentétben a rendre utasíttatás. A főség hivatal, a rendreutasítás pedig személynek szól; a főség hivatali jellege egyáltalán nem zárja ki a személynek később is megnyilvánuló gyarlóságát.

Ha jobban mélyére nézünk annak a törekvésnek, mely a Péter főségét hirdető helyeket ki akarja bökni az evangéliumból, nem történeti, szövegkritikai, vagyis nem szolid tudományos okokra bukkanunk, hanem önkényes föltevésekre, a negatív dogmatika tételeire, melyek alapján ama helyeket kifilozofálják az evangéliumból: Péter egyházi fősége egyházi szervezetet és látható egyházi társaságot tételez föl; ám Jézus Krisztus nem alapíthatott Egyházat; tehát nem lehetnek hitelesek azok a helyek, melyekben világos kifejezésre jut az Egyház krisztusi megalapítása és megszervezése, nevezetesen joghatósági fővel való ellátása. Megannyi ingyenes állítás!

Jézus a "szikla"?

Számos igehely nevezi Istent sziklának (pl. 2Sám 22,2-3.32.47; 23,3; Zsolt 18,2.31.46; 19,4; 28,1; 42,9; 62,2.6-7; 89,26; 94,22; 144,1-2.). Néhány nemkatolikus keresztény ezekre a helyekre is hivatkozni szokott, és azt állítják, hogy azért nem lehet Péter az a szikla, amelyet Jézus a Mt 16,18-ban említ, mert a szikla név Istennek van fenntartva. Ez az érv egyrészt nem veszi figyelembe a mondat tiszta és világos jelentését, másrészt azt állítja, hogy egy köznapi jelzőnek, vagy titulusnak csak egy alanya lehet, ti. hogy a szikla metafora csak Istenre vonatkozhat. Ez természetesen nem igaz, még akkor sem, ha a jelző általában Istenre vonatkozik. Pl. Izaiás Ábrahámot is sziklának nevezi (Iz 51,1-2); aztán az 1Kor 3,11 Jézust nevezi az Egyház egyetlen alapjának, ennek ellenére az Ef 2,20-ban – szintén Pál – azt írja, hogy ez az alap az apostolok és a próféták (vö. Jel 21,14); a Jn 10,11skk; Zsid 13,20; 1Pét 2,25 szerint az Egyház pásztora egyértelműen Jézus Krisztus, viszont az ApCsel 20,28-ban és az Ef 4,11-ben az Egyház vezetőit nevezik pásztoroknak; ugyancsak Jézus Krisztus a „világ világossága” a Jn 8,12 és 9,15 szerint, de Máténál Jézus azt mondja, hogy az Ő követőinek kell lenniük a „világ világosságának” (Mt 5,14).

Ezek a versek megmutatják, hogy az Istenre vonatkoztatott bibliai metaforákat más-más személyre, hivatalra is lehet alkalmazni, és a sugalmazott írók szavainak is lehetnek különféle jelentései. Azaz Pétert is lehet sziklának nevezni. Természetesen abban az értelemben, hogy az Egyház sziklája elsődlegesen az Isten Fia , de ez nem jelenti azt, hogy Isten ezt a megkülönböztető jelzőt nem adományozhatja annak, akinek akarja , ez esetben – másodikként és másodlagosan – Péternek és utódainak, hogy ezáltal elősegítse Egyházában az egységet, ami annak záloga, hogy a pokol erői ne diadalmaskodhassanak rajta.

További, de a fenti állítás alapján álló érvként szokott elhangzani protestáns, illetve keleti ortodox részről, hogy Krisztus önmagára utal az „erre” szóval, azaz Simont Péterré teszi, de az alap, amelyre épül az Egyház Jézus Krisztus maga. Ehhez olvassuk el Marvin Vincent, a híres protestáns tudós szavait, amelyben maga először vetette el a meggyökeresedett protestáns nézetet, s vallotta meg, hogy a katolikus vélemény a helytálló.

„A szó se nem Krisztusra utal, mint sziklára, amellyel megkülönböztette azt Simontól, egy kőtől, se nem Péter hitvallására, hanem Péterre magára... Az a célzás, hogy a petra szó maga Krisztus, erőltetett és mesterséges. A szó nyilvánvalóan utal Péterre. A nyomatékos erre értelemszerűen a legközelebbi antecedensre (előzményre) utal; és ezenkívül így a metafora is elmosódik, minthogy Krisztus itt nem alapként, hanem építészként tűnik fel: "Erre a sziklára építem." Továbbá, bár Krisztus a nagyszerű alap, a fő szegletkő, az Újszövetség írói felismerték, hogy nem helytelen az olyan szóhasználat, amelyben Krisztus egyházának tagjaira alkalmaznak bizonyos terminusokat, amelyeket ugyanakkor Krisztusra is alkalmaztak. Például Péter maga hívja Krisztust élő kőnek (1Pét 2,4), s majd az 5. versben az egyházat szólítja élő köveknek...

Az a magyarázat egyaránt tarthatatlan, miszerint a petra Simon hitvallására utal. Mind a szójáték, mind a szöveg természetes olvasata ellene van ennek, és ezenkívül nincs összhangban azzal a ténnyel, hogy amióta csak az egyház épül, mindig hitvallókra - élő emberekre -, s nem hitvallásokra épül...

A magára Simonra való utalást támasztja alá Péter tényleges kapcsolata is a korai egyházhoz... Lásd: ApCsel 1,15; 2,14.37; 3,2; 4,8; 5,15.29; 9,34.40; 10,25-26; Gal 1,18.”

„Jézus pedig felelvén, monda neki: Boldog vagy Simon, Jónás fia ! mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, ki mennyekben vagyon. Én is mondom tehát neked, hogy te Péter vagy, és erre a kősziklára fogom építeni Egyházamat, és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. És neked adom a mennyek országa kulcsait. És amit megkötendesz a földön, meg lészen kötve mennyekben is, és amit feloldandasz a földön, fel lészen oldva mennyekben”

(Mt 16:17-19)

17. Simon volt Péternek eredeti neve. A jelképes Péter nevet Krisztus adta neki már előbb. (L. Ján. 1, 42.) Jónás fia arámi nyelven Bar Jona. (L. Ján. 1, 42.) Péter atyja máshol Jánosnak neveztetik. (Ján. 21,15. skk.) A Jónás és János név nem azonos, de Krisztus idejében azokat úgy látszik a közhasználatban összecserélték. Test és vér a rabbik szólásmódja szerint annyit tesz, mint ember, különösen a testi vagy az érzéki, természetes ember. (L. Kor. I. 15, 50. Gal. 1, 16. Ef. 6, 12.) Krisztus tehát azt akarja mondani : Hogy én Messiás és Isten fia vagyok, arra nem gyarló ember tanított (vagy nem a te érzéki természetes és emberi eszed vezetett rá) téged, hanem mennyei Atyám nyilatkoztatta azt ki neked. S boldog vagy, hogy e kinyilatkoztatás előtt megnyitottad eszedet és szívedet. Jézus tanításából és csodáiból már látható volt, hogy nagy próféta ; de hogy Messiás vagy épen Isten fia, az csak isteni kinyilatkoztatásból volt felismerhető. Ennek határozott és bátor megvallása pedig már az isteni kegyelem különös műve volt. Igaz, hogy már előbb Natánael (Ján. 1, 49.) és a többi apostol (Máté 14, 33.) Krisztust Messiásnak, sőt Isten fiának vallotta, még inkább csak homályosan sejtve és ingadozva vagy pedig képletes értelemben. De Péter már az Atyával egylényegű Istennek, valóságos isteni személynek vallotta. A többi apostolban ez a hit még csak lappangott.

18. Péter, arámi nyelven, melyen Jézus apostolaival beszélt, Kéfa, ami annyit tesz, mint kőszikla. A Péter tehát jelképes név, mely jelenti a sziklát, melyre a földi, látható egyház építve van. Krisztus szavaiban itt szójáték rejlik, mely a görögben, latinban és más nyelvekben elhomályosodik, de szembetűnő volt az arámi nyelvben, hol az így hangzott: Te Kéfa (= Péter = szikla) vagy, és e Kéfára (= sziklára) építem egyházamat. (A szójáték legjobban visszaadható franciául, hol ugyanazon szó jelenti Pétert és a sziklát.) Krisztus nem Péter hitét tette az egyház alapjává, hanem magát Pétert az ő hitéért. Némely protestáns szerint mikor Krisztus e szavakat mondta, nem Péterre, hanem önmagára mutatott. De erről a szöveg mit sem mond, s az így magyarázott helynek semmi értelme sem volna, mert világos, hogy Krisztus Pétert akarja megjutalmazni hitvallásáért. Anyaszentegyház a görög és latin ecclesia (héberül kahal) annyi mint gyülekezet. Az újszövetségi Szentírásban itt fordul elő először. Krisztus az egyházat épülethez hasonlítja, amely hasonlat Szt. Pálnál is gyakori, és azóta az egyházban általános. Ε szavakban tehát ki van fejezve Péter egyházfősége (latinul primátus). Tényleg Péter mindig mint az apostolok fejedelme és az egyház feje szerepel a Szentírásban. (így pl. Máté 10, 2. Csel. 1, 15; 2, 14; 4, 8; 15, 7. Gal. 1, 18; 2, 7. sk.) A többi apostol is neveztetik néha az egyház alapjainak és oszlopainak, amennyiben ők is Péterre támaszkodva az egyház épületét tartják. (Gal. 2, 9. Ef. 2, 20. Jel. 21, 14.) Péter egyházfősége nem szorítkozott az ő személyére, hanem utódaira, a római pápákra is átszármazott. Mert az egyház alap és fej nélkül nem maradhatott. Az egységes fej volt és van ma is hivatva, hogy az egyház egységét minden körülmények közt fenntartsa. A pokol (a görögben : Hádes) kapui. A kapu a régi keleti városok bástyájának legjobban megerősített része, melyen belül oszlopcsarnokos piac volt, ahol többi közt az államügyeket és bíráskodást intézték. A pokol kapui tehát annyit tesz, mint a pokol hatalma, az ördög ereje. (A törökök is fényes portának vagy kapunak hívják a maguk kormányát és hatalmát.) Mások szerint a pokol itt az alvilágot jelenti, ahol a régiek felfogása szerint a holtak lelkei tartózkodnak. A kifejezés tehát itt is azt jelentheti, hogy az egyházon a halál, az enyészet hatalma soha erőt nem vesz.

19. Neked adom a mennyek országa kulcsait. (V. ö. Iz. 22, 22. Jel. 1, 18: 3, 7.) Az épület vagyis város kulcsainak átadása minden népnél a hatalom vagy a kormányzás rábízását jelképezi. A mennyek országa itt elsősorban az Isten földi egyházát jelenti, de a mennyországot is, amennyiben Péter a kormányzó és büntető hatalommal annak kapuit is megnyithatja vagy bezárhatja az emberek érdemei szerint. Nem az Isten igazodik Péter és utódai ítéletéhez, hanem Péter ítél az Isten törvénye és ítélete szerint. Megkötni és feloldani héberes kifejezés, mely annyit tesz, mint megtiltani és megengedni, elítélni vagy felmenteni, tehát Isten törvényei alapján egyházi törvényt hozni, parancsolni, kormányozni, bíráskodni. Ε szavakban benne rejlik Péternek és utódainak bűnbocsátó hatalma is, melyet Isten nevében és az ő törvénye szerint gyakorolnak. Hasonló hatalmat később a többi apostol is kapott (Máté 18, 18. Ján. 20, 23.), melyet Péterrel egységben, egyetértésben, utódaik pedig Péter utódaitól való függésben gyakorolnak.