A katolikus tízparancsolatban az van hogy felebarátod házastársát ne kívánd, stb. mit jelent az hogy felebarát?

Jézus Krisztus ezt mondta:

>>Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: "Ne törj házasságot!" Én viszont azt mondom nektek, hogy mindaz, aki asszonyra néz azért, hogy megkívánja őt, már házasságot tört vele a szívében.<< (Máté evangéliuma 5, 27-28.)

felebarát (lat. proximus, 'legközelebbi'), embertárs: a másik felebarátember. - 1. Az ÓSz-ben ugyanabba a kötelékbe (nemzetségbe, törzsbe) v. ugyanazon közösségbe tartozó személy (pl. honfitárs, katonatárs); elsősorban azonban Izr-nek, az Istennel való szövetség révén együvé tartozó népnek a tagja. Az ilyen értelemben vett felebarát szeretete vallási szempontból még akkor is kötelező volt, ha az illető személyes ellenségnek számított (Lev 19,13-18; Péld 3,27; Sir 7,32-36). A felebaráttal kapcsolatos magatartást a szövetségi törv. határozta meg (Kiv 20,13-17; Lev 19,9-18; MTörv 15,24). A felebarát elleni súlyos vétségek ezért a szöv. megszegésének minősültek (Kiv 22,21; Iz 10,1; Jer 5,26-29; Ez 18,12; Ám 2,6; Mik 3,2; Mal 13,5; Zsolt 82). A nem Izr. népéből valók közül csak azokat illette meg a felebarát név, akik hosszabb ideig ott éltek az országban (Kiv 22,20; Lev 19,34; MTörv 10,19). Békeidőben velük a kölcsönös jóakaraton és az igazságosságon alapult a kapcsolattartás, mely a vendégszeretet és szerződés (szövetség) révén barátsággá is fejlődhetett. - A zsidóságban a felebarát fogalma a törv-hez hű zsidókra és a prozelitákra, Kumránban csak a közösség tagjaira korlátozódott. A hellénista zsidók uakkor minden embert felebarátnak tekintettek. - 2. Az ÚSz-ben Jézus a felebarátfelebaráti szeretetet összekapcsolja az istenszeretettel (Mk 12,31), s ebben az értelemben fejti ki a felebarátra vonatkozó ósz-i törv-t (Róm 13,8; Gal 5,14; Jak 2,8). Tanítása szerint (Lk 10,30-37) felebarát mindenki, aki segítségre szorul, akivel a mindennapok összehozzák az embert: a családtag, a munkatárs, az útitárs stb., minden helyzetben és állapotban a 'legközelebbi' személy (vö. a lat. proximus jelentésével). A ker-ek, az Egyh. tagjai elsősorban a ker. testvériség alapján felebarátai egymásnak (Jn 13,34; Róm 12,9; Gal 6,1; Jak 2,15; Jn 2,10).

felebaráti szeretet (lat. amor proximi): az ember iránti szeretet pusztán az embervolt okán (felebarát). - Isten az ember teremtésekor a felebaráti szeretetet a természettörvénnyel beleírta az emberbe, ezért a felebaráti szeretet keresztény erkölcsiség alapkövetelménye (vö. GS 29). Forrása és alapja Istennek és Jézusnak minden megkülönböztetés nélküli szeretete az ember iránt (Mk 10,44; Lk 6,36; 22,26; Róm 15,2; Ef 5,1). Mértéke az ember helyes és igaz önszeretete: „szeresd embertársadat, mint önmagadat” (vö. Lev 19,18; Mt 19,19; Mk 12,31; Lk 10,27). - Valójában minden, a másik ember iránti magatartást szabályozó törv. valamilyen formában a felebaráti szeretetet szorgalmazza, mint az emberi együttélés alapkövetelményét. - Az ÓSz-ben a felebaráti szeretet foglalata a tízparancsolat 4-10. parancsolata. A felebaráti szeretet e törv-ét teljesíti be Jézus, amikor az övéi közé tartozás föltételévé és jelévé teszi: „Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást! Arról tudják meg majd rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,34) A ker. felebaráti szeretet sajátossága és újdonsága a Krisztushoz tartozás, az együttlét Isten szeretetében. Minden más humanitástól v. emberiességtől épp abban különbözik ez a szeretet, hogy 1) a Krisztusban megmutatkozó Isten szeretetére és a másik emberben jelenvaló istenképmásra irányul, s 2) Jézus parancsa szerint kiterjed az ellenségre is (vö. Mt 5,43-48; 6,14; 18,33; Mk 11,25; Lk 6,27.35; 1Jn 4,20; 5,1; ApCsel 7,58; 1Kor 4,12; 1Tesz 5,15; 1Pt 3,9; vö. Róm 5,10; Róm 12,20; Kol 1,21). Amint Isten szeretetét sem a meglévő értékek váltják ki, hanem szeretete támaszt értékeket (az ósz-i kiválasztott népet nem értékei miatt szerette, hanem e népben is szeretete hívta létre az értékeket), úgy a felebaráti szeretet sem lehet személyválogató, s különösen az ellenségben kell legyőznie jóval a rosszat. Az emberi tökéletesség és a világ átalakításának új törv-e ezért a szeretet, a felebaráti szeretet (GS 28). - Az ÚSz világosan megmutatja, hogy a felebaráti szeretetnek tettekben, a felebarát szolgálatában kell megvalósulnia (Mt 20,26-28; 25,34.41; Jn 13,13-17). Istenszeretet nincs a másik emberért végzett imádságban és munkában megnyilvánuló felebaráti szeretet nélkül (vö. VS 14). A felebaráti szeretet gyakorlása ezért mindennapi lelkiismeretvizsgálatot, megtérést és újrakezdést kíván, de ezzel együtt kipróbálttá teszi az emberben az erényeket. A felebaráti szeretet főleg az okosság, igazságosság, a békeszeretet és béketűrés megszerzésében segít; együttérzésre és szolidaritásra nevel, melyre talán soha nem volt akkora szükség, mint napjainkban (vö. SD 28). A II. Vat. Zsin. szavaival: „Nem könyöröghetünk Istenhez, mindnyájunk Atyjához mindaddig, amíg Isten képmására teremtett emberektől megtagadjuk a testvéries magatartást... Minden erkölcsi alapot nélkülöz tehát az olyan elmélet v. gyakorlat, amely az emberi méltóság és a belőle fakadó jogok tekintetében különbséget tesz ember és ember, népfaj között. Ennélfogva az Egyház Krisztus szellemétől idegennek tekinti és kárhoztatja az emberek bármiféle megkülönböztetését vagy bántalmazását faj, szín, társad. helyzet vagy vallás miatt” (NA 5). A felebarát szenvedése iránti közömbösség nagy kísértése mögött ma, a tömegtájékoztató eszközök információ-zuhatagában nemegyszer a tehetetlenség nyomasztó érzése húzódik meg. A mindenkiben fölmerülő kérdésre: „Ki az én felebaráti szeretetom?”- a választ az irgalmas szamaritánus példabeszéde (Lk 10,25-38) abban a szükséget szenvedő emberben adja meg, akivel az adott pillanatban épp találkozunk, aki mellettünk van: Isten nem vár többet, csak amennyit meg tudunk tenni. A gyógyszer a közömbösség ellen a kicsiben való hűség (elsősorban a munkahelyen, a családban, a szorosabb környezetben meglátni a segítségre szorulót), valamint a bizalom Isten iránt, aki a szűkebb környezetünk felé megélt szeretetünket mások javára is gyümölcsöztetni tudja a kegyelem termfölötti eszközeivel.

ISTEN HATODIK ÉS KILENCEDIK PARANCSA

Isten a házasság és a tisztaság magas parancsát a hatodik és a kilencedik parancsban védi: „Ne paráználkodjál!” – „Felebarátod feleségét ne kívánjad!”

A férfi és nő helyes viszonya

Isten a férfit és a nőt a maga képe-mására teremtette és mind a kettőjüknek sajátos természetet és feladatot adott. Ezért szükséges, hogy a férfi és a nő egymást kölcsönösen tisztelje és segítse. Az emberek legnagyobb részét Isten a házasságra rendelte. A házasságban a férfinak és a nőnek szeretetben és hűségben kell egymással élniük és gyermekeknek életet adniuk. Gyermekeiket és magukat a szeretet által boldoggá kell tenniük és együtt kell haladniuk az üdvösségbe vezető úton. Krisztus mondja: „Amit Isten egybekötött, ember el ne válassza.” (Mt 19,6) Súlyos bűn és nagy szerencsétlenség, ha a házastársak az egymás iránti hűséget megszegik. Isten a hatodik parancsban megparancsolta: „Ne paráználkodjál!” (2 Móz 20,14) A házasságtörés rossz gondolatokkal és kívánságokkal kezdődik. Isten ezért parancsolta a kilencedik parancsban: „Felebarátod feleségét ne kívánjad!” (2 Móz 20,17) Krisztus mondja: „Aki egy asszonyra néz, hogy őt megkívánja, már házasságtörést követett el vele szívében.” (Mt 5,28)

A fiúknak és lányoknak azon kell lenniük, hogy igazi férfiakká és nőkké váljanak. Viselkedésük egymás között legyen egyszerű és természetes, de udvariasan tartózkodó. A szerelmeskedések gyakran tönkreteszik a képességet egy jövendő nagy szerelemre. A szerelem nem játék. Egy könnyelmű ismeretség az egész életet elronthatja. Aki boldog akar lenni, tudnia kell várni, amíg meg nem érik a házasságra.

Vannak, akik életkörülményeik miatt nem házasodnak meg, például betegségük, foglalkozásuk vagy családjuk miatt. Isten rájuk is bíz egy feladatot, amely életüknek értelmet és tartalmat ad. E feladatban házasság nélkül is boldogságot találnak. Mások azért mondanak le a házasságról, mert egészen Krisztusnak, a mennyei Jegyesnek szentelik magukat és Isten országában valamilyen különleges szolgálatot vállalnak. Ők Istentől megszentelt szüzességben élnek. Isten nagyon szereti a szűz embereket.

Szemérmesség és tisztesség

Az ember teste minden tagjával és képességével együtt Isten műve és jó. A nemi szerveket is Isten teremtette és jók. A szeméremérzet késztet minket arra, hogy e testrészeket elfedjük. Isten azt akarja, hogy mások előtt szükségtelenül ne vetkőzzünk le, és nemi szerveinket könnyelműen ne nézzük vagy érintsük. Aki Istennek ezt az akaratát tiszteletben tartja, annak cselekedete szemérmes, aki pedig nem tartja meg, annak cselekedete szemérmetlen. – Mindaz, ami testünk tisztántartására és egészségünk ápolására szükséges, Istentől való és jó. A szemérmesség az ember születésének és növekedésének erőit védi. Isten azt akarja, hogy ezeket az erőket tiszteljük és óvjuk minden visszaéléstől. Aki nem él vissza ezekkel az erőkkel, annak cselekedete tiszta, aki pedig visszaél velük, annak cselekedete tisztátlan. A tisztaság ellen mindenekelőtt az vétkezik, aki szemérmetlen dolgot cselekszik magával vagy mással, vagy aki önszántából átengedi magát mások szemérmetlen cselekedeteinek; ugyancsak vétkezik, aki szemérmetlen gondolatokkal foglalkozik, szemérmetlen dolgot kíván, vagy magát szükség nélkül annak a veszélynek teszi ki, hogy a szemérmetlenség bűnébe essék. – Amíg valaki azon van, hogy visszautasítsa a szemérmetlen gondolatokat és kívánságokat, addig nem vétkezik, sőt, cselekedete tiszta.

A tisztaság nagy jó. Sajátos méltóságot és szépséget ad az embernek. A tiszta emberek Isten kedveltjei. Főként rájuk illik a mondás: „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják az Istent.” (Mt 5,8) Szent Pál mondja: „Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit az Istentől vettetek és hogy nem vagytok a magatokéi?” (1 Kor 6,19) A tisztátlanság nagy szerencsétlenség az emberre. Megszentségteleníti a Szentlélek templomát és sok más bűnre is vezet. Gyakran betegségbe, nyomorba és gyalázatba taszít és nem ritkán bűnbánat nélküli halál a vége. Hogy tiszták maradjunk, mindenekelőtt szemérmesnek kell lennünk; a szemérmesség a tisztaság pajzsa. Ügyelnünk kell szemünkre, fülünkre, gondolatainkra és fegyelmeznünk kell ösztöneinket. A rendszeres munka, a természetes és egészséges élet és a derűs szív sok veszélytől megóv minket. Legnagyobb segítségünk a buzgó ima, a gyakori gyónás és szent áldozás. Szívből kell szeretnünk Krisztust és gyermekeként kell tisztelnünk Máriát, a mi Anyánkat. Hogy tiszták maradjunk, kerülnünk kell mindent, ami tisztátalanságra vezet: rossz könyveket, képeket, rossz filmeket, látványosságokat, táncokat, rossz társakat és rossz társaságot, kihívó öltözködést, henyélést és renyheséget. A kísértésnek azonnal ellen kell állnunk; ilyenkor jó egy röpima és valami elfoglaltság. Küzdelem nélkül tisztaságunkat nem tudjuk megőrizni.