Segít a gyónás? Megkönnyebbülést érzett-e valaki gyónás után? Van ennek valami formalitása?
Sziasztok!
Elkövettem egy olyan dolgot,ami nagy lelkiismeret furdalást okoz nekem.
Vallásos vagyok,hiszek és bízok Istenben,viszont nem vagyok az a kifejezetten buzgó hívő.
Reformátusként vagyok megkeresztelve,viszont én úgy gondolom,hogy bármilyen felekezethez fordulhat az ember,ha az egy igaz Istenben hisz.
A lényeg,hogy szeretnék elmenni gyónni.
Arra lennék kíváncsi,hogy mi ennek a menete:a pap hogy viselkedik majd,be kell-e jelentkezni stb.
Köszönöm
gyónás, szentgyónás (lat. confessio): 1. dogmatikailag bűnvallomás, melyet a →bűnbánat szentségében végzünk. Rendes formája a fülgyónás. - Az Egyh. tanítja, hogy a súlyos bűnök megvallása a szentség lényegéhez tartozik, mégpedig olyan körülményeikkel együtt, amelyek a bűnöknek új jelleget adnak. Hozzátartozik a bűnök számának jelzése is, amennyire a gyónó emlékszik rá (DS 1323, 1458, 1679, 1706). E kötelezettséget az Egyh. mindig abból vezette le, hogy Krisztus az ap-oknak hatalmat adott a föloldozásra és annak megtagadására, s lelki ügyekben bírókká is tette őket, ezért ismerniük kell a bűnbánó lelkületét és a bűn súlyosságát. A bűnvallomást a gyónási titok fegyelme védi. A pap nem mint magánember szolgáltatja ki a szentséget, hanem mint Krisztus helyettese, azért a szentségen kívül nem is használhatja föl a gyónásban szerzett ismeretet. - A gyónás fajtái a kötelezettség szempontjából: 1215: a IV. lateráni zsinat óta a ker. hívőnek évenként legalább egyszer meg kell gyónnia bűneit (DS 812, 1683). A bocsánatos bűnöket is meg lehet gyónni és alóluk föloldozást kérni. A tökéletességre törekvők számára fontos az ájtatossági gyónás, a korábbi gyónások hiányosságait orvosolja az egyetemes gyónás, életfordulókon, halálveszélyben az egész élet bűneit foglalja össze az életgyónás. - A gyónás csak személyes jelenlétben történhet, szóval v. jellel, de nem levél v. telefon útján (DS 1994). Ha nincs mód a szóban való gyónásra (pl. némaság, a nyelv nem ismerése miatt), akkor elég a bűnbánat alkalmas jelének kimutatása. A gyónás lelki értékére mindig tekintettel kell lenni, el kell kerülni, hogy sablonossá váljék. A hívő számára legyen alkalom lelkiismeretének rendezésére és a nagykorú gondolkodás kifejlesztésére. Legyen tudatában annak, hogy a bűnvallomással Krisztus engesztelő keresztáldozatába kapcsolódik be. A gyóntató a szentség kiszolgáltatásánál mint Krisztus helyettese van jelen, ennek megfelelően kell kérdeznie és válaszolnia. Kérdeznie csak akkor kell, ha azt a bűnvallomás teljességéhez szükségesnek tartja; egyúttal legyen lelki vezető is, aki megfelelő tanácsokat ad. Igénybe veheti az ált. emberi ismereteket (pl. lélektani meglátásokat), de fő feladata az marad, hogy a bűnvallomás az Istennel való kiengesztelődés ténye legyen. A gyónó érezze, hogy az Egyh. szolgálatán keresztül az irgalmas Istennel találkozott és megigazultan távozhat. A gyóntató okos magatartásától is függ az, hogy a gyónás ne a bűnök körülményeiről, súlyosságáról folytatott vita legyen, hanem a lelkület megújulásának és elmélyülésének az alkalma. Biztos, hogy a gyónásnak lehetnek lélektani hatásai, de nem válhat lelki kezeléssé. Mind a gyónó, mind a gyóntató tettei és szavai benne kell, hogy maradjanak a szentség anyagi-formai elemének keretében, viseljék magukon az Isten tiszteletét. A II. vat. zsin. után lehetőség nyílt az ún. bűnbánati ájtatosságokra, főleg nagyböjt idején. Ezek ápolhatják a bűnbánat szellemét és előkészítenek a bűnbánat szentségére, de önmagukban nem pótolják magát a szentséget. - 2. A régi m. egyházjogban. Szt István II. Törvénykönyve: „Aki annyira megátalkodik, hogy a pap intésére se akarja meggyónni bűneit, minden egyházi szolgálat és alamizsna nélkül mint hitetlen feküdjék a sírjába. a) Ha a rokonok és a hozzátartozók mulasztása miatt halt meg gyónás nélkül, könyörögjenek érte és adjanak alamizsnát, de rokonai keserüljék meg gondatlanságukat böjtöléssel a papok belátása szerint. b) Akik hirtelenül haltak meg, azokat tisztességgel temessék el, mert Isten ítéletei rejtettek és titkosak előttünk.” - Esztergomi nemzeti zsin. 1114 k.: „Az egész nép gyónjon és áldozzék húsvétkor, pünkösdkor és karácsonykor, a klerikusok minden nagyobb ünnepen.” (IV. fej.) „Aki betegségben nem hív papot, hacsak nem hirtelen hal meg, pap nem temetheti egyházi temetőben. A szülei v. a felesége, s ha nincsenek, a falu elöljárója két falubeli öreggel együtt vezekeljen 40 napig.” (IX. fej.) - Nagyszombati tartományi zsin., 1611: „A hívőket sűrűn biztassák a gyónásra. A plébánosok gondoskodjanak róla, hogy a hívők húsvétkor mind gyónjanak és áldozzanak. Ha kolostortemplom van a plébánia területén, buzdítsák a híveket, hogy a húsvéti áldozást a plébániatemplomban végezzék el.” - 3. A hatályos egyházjogban a gyónás egyéni és teljes bűnmegvallás és feloldozás. Sajátos helye a tp. v. a kpna gyóntatóhelye, melyen kívül csak megfelelő okból szabad gyóntatni (964.k. 1. és 3.§). - Mindazoknak, akikre feladatkörüknél (többnyire hivataluknál) fogva a lelkek gondozását bízták, kötelességük gondoskodni: a) arról, hogy a rájuk bízott hívők, ha ésszerűen kérik, gyónhassanak; b) valamint arról, hogy legyenek a hívők körülményeinek megfelelően kitűzött napok és órák, amikor (rendszeresen) alkalom nyílik az egyéni gyónásra (986.k. 1.§). Sürgős szükség esetén minden gyóntató, halálveszélyben pedig minden pap (még a gyóntatási felhatalmazással nem rendelkező, sőt a kiközösített is) köteles a hívőt meggyóntatni (986.k. 2.§). A gyónásban elhangzottakat a gyónási titok fegyelme védi. -
A gyónáshoz kellő felkészültség (dispositus) kell: az elkövetett bűnöket el kell vetni (bánat), s a javulás szándékával Istenhez kell térni (987.k.). - A gyónás anyaga a) kötelezően az, amit a krisztushívő köteles meggyónni: mindaz a súlyos bűn, amit a keresztség után elkövetett, s melytől az Egyházban jelenlévő „kulcsok hatalma” révén közvetlen feloldozást még nem nyert, s melyeket egyéni gyónásban még nem vallott meg, feltéve, hogy gondos lelkiismeretvizsgálat után tudomása van róluk. Ezeket a bűnöket faj és szám szerint kell meggyónnia (988.k. 1.); b) ajánlott anyagát képezik a bocsánatos bűnök (988.k. 2.§). - A gyónás kötelező gyakoriságáról a 989.k. kimondja, hogy minden krisztushívő, aki elérte értelme használatának korát (vagyis betöltötte 7. életévét), köteles súlyos bűneit legalább évente egyszer híven meggyónni. Ez a kötelezettség tehát a súlyos bűnökre terjed ki. A kánon fogalmazásából egyértelmű, hogy a legfőbb egyh. törvényhozó az értelmük használatára eljutott gyermekeket képesnek ítéli súlyos bűnök elkövetésére. Egyébként nem csupán évente kötelező a gyónás, hanem a súlyos bűnéről tudó hívő számára mindannyiszor, valahányszor szentáldozáshoz akar járulni, v. ha pap sztmisét akar bemutatni (vö. 916.k.). Az évi gyónás időpontja a jogban nincs meghatározva, de mivel a húsvéti sztáldozás kötelessége fönnáll (920.k. 2.§), aki súlyos bűnben van, ebben az időben gyónni köteles. Ha valaki nagyon korán járulna is elsőáldozáshoz, már az első sztáldozás előtt köteles gyónni (914.k.). - Tolmácsot senkinek sem tilos gyónásához igénybe vennie, de figyelni kell a visszaélések és a botrányok elkerülésére (990.k.). A titoktartás a tolmácsot is kötelezi (vö. 983.k. 2.§). - A krisztushívők szabadon választják meg, hogy melyik törvényesen jóváhagyott gyóntatónál végzik gyónásukat. Olyan gyóntató is választható, aki más kat. rítushoz tartozik (991.k.).
Kedves kérdező, megpróbálok csak a kérdésre válaszolni, nem regálva arra a néhány gyónást ellenző, sosem gyónt emberre.....
A gyónás segít, nekem mindig. Hogy miben? kimondani azt, ami a szjvemet/lelkemet nyomaszja, jobbnak maradni, hogy ne kövessek el jó ideig gyarló emberi bűnöket (gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással). Sőt, olykor boldoggá tesz és szinte mosolyogva megyek haza egy-egy gyónással egybekötött hosszabb lelki beszélgetés után.
Neked azt javaslom, ne gyónj. No nem azéet, mert sajnálnám tőled a jót, hanem azért, mert nem vagy rá felkészülve. A gyóntatószékbe az őszine éned tér be, aki bánja, ha bűnt követett el, pl. ha hazudott. Itt adtak olyan tanácsot, hogy mondd (hazudd)azt, hogy régen gyóntál. Ne tedd. A gyóntatószék amúgy is egy kényelmetlen dolog.... És a lelki problémákat "kényelmesebb" helyen célszerű átbeszélni. Én a térdeplőn mindig arra is figyelek, hogy hanyatt ne essek... :) ez van.
Kérd meg katolikus ismerőseidet, hogy ajánljanak neked egy jó katolikus papot. Keresd fel, akár szentmise után és mondd el, hogy te ugyan református vagy, szeretnél gyónni, de tudod, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, így kérsz egy hosszas leki beszélgetést. Van ugyanolyan felemelő hatása, mint a gyónásnak.
Valaki azt írta, hogy a pap úgysem mond nekünk semmit... Tévedés. Annyi ember nyomorúságába belelát, hogy többet tud tanácsolni, segíteni (ha JÓ pap), mint egy pszichológus, házassági tanácsadó stb.. hisz az emberek elé viszik a problémáikat, nyomorukat, szenvedéseiket.
Légy bátor és kérj időpontot egy leki beszélgetésre. Csak azért is tanácsolom ilyen jó szívvel, mert nem te vagy az egytelen református, aki szeretett volna gyónni, és e miatt megkérdeztem a plébánosunkat, mit tehetne.
Egyébként maga Luther is gyónt élete végéig.....
Ajánlott mű:
[link] - Minek gyónjak?
Nem kétséges, hogy gyónni sohasem volt könnyû, hiszen a gyónás ,,fárasztó keresztség'' (mint a keresztségi ártatlanság visszaszerzése) és kemény próbatétel, amint ezt már a régiek is vallották. Ám napjainkban a gyónással kapcsolatban felhozott ,,nehézségek'' még nehezebbé teszik sokak számára a bûnbánat szentségében való részesedést. Az e témával foglalkozó megfontolások az Egyház ún. ,,belsô dialógusához'' tartoznak, hiszen a nehézségeket elsôsorban nem a ,,kívülállók'' hozzák fel, hanem azok, akik az Egyház tagjainak vallják magukat, és -- állításuk szerint -- keresztény életre törekednek. Kérdés, vajon milyen mértékben igazak azok az ellenvetések, amelyek a gyónás feleslegességét hangoztatják, sôt esetleg az Egyház szentségi életébôl való kiiktatását szorgalmazzák? Milyen megfontolások hozhatják közelebb számukra a bûnbánat szentségének értékelését és a gyónás keretében való tevékeny gyakorlatát?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!