Amikor Jézus imádkozni tanít az alábbi imát mondja: Mi Atyánk! Ebben imában miért Atya az Isten megszólítása miért nem Jehova? Kíváncsian várom a Tanúk magyarázatát?

Szia

Pedig írtam választ, persze nem privátban hanem kiírtam, mint ahogy ezt is.

az Atya az nem név, hanem az élők forrásának a megnevezése,

mint ahogy a gyermek is apunak, anyunak, szólítja a szülőt és nem a tulajdon nevén.

Jézus azért nem fűzött ehhez külön kommentárt mert a Zsidók nagyon jól tudták mi a Teremtő személyes tulajdon neve.

Jézus sok mindent nem magyarázott meg amit mondott, mert az Izraeliták abban a kultúrában nagyon jól tudták miről beszél, hiszen abban éltek. Persze a Farizeusok mivel kezdtek eltérni és Rabbi szájhagyományra építeni az Istennek járó imádatot nem tetszett nekik, Jézus igazsága.

Féltették a "tekintélyes hatalmukat".

"munka" nélkül maradtak volna, ha a nép rájön az igazságra, és akkor mi lesz velük...

Már a kis prófétáknál Malakiás megmondta, és Jeremiás is hogy a nép megveti Isten nevét, és elhagyták a használatát, Babonás félelemből és ennek magyarázatát egy biblia versre alapozták:

"Isten nevét szádra hiába ne vedd"

De ennek nem az volt a jelentése, hogy nem lehet használni vagy az Istent megszólítani, hiszen ezzel a névvel különbözteti meg magát a többi ál Istenektől.

Ha Jézusnak minden egyes dolgot meg kellett volna magyarázni, se vége se hossza nem lett volna a könyvnek

Ismerni kell az Izraelita kultúrát, és a hitüket, és akkor minden világosabban érthető.

Katy Weaver

Talán még annyit, hogy Jézus nem azért mondta ezt az imát, mert ezt bemagolva kell napjában többször is mormolni.

ez egy minta ima, hogy milyen sorrendiségben közeledhetnek az emberek Istenhez.

először is megszólítjuk, és hálát zengünk neki a minden napi életünkért élelmünkért, és utána jöhetnek a személyes kéréseink.

Az Isten nem egy betanult szövegre kíváncsi, hanem az egyén mondani valójára. Jézus sem ezt mormolta, hanem a saját szavaival beszélgetett az Atyjával.

a János 17. részben Jézus Főpapi imáját megnézve jól látható, hogy nem egy betanult szöveget mormol.

az ima Tisztelet teljes beszélgetés a Teremtővel. Isten nagyon jól tudja, mielőtt kérnénk bármit is, hogy mikre van szükségünk, ezért felesleges egy szöveget szajkózni, ráadásul olyat is kérünk amit nem értünk.

Sokan kérik az imájukban, hogy Jöjjön el Jézus országa a földre is, de még is mindenki az égbe megy állítólag

akkor a földre minek kellene eljönnie.

Jézus és Isten akarata akkor is megvalósul, ha nem kérjük, de ezt még is azért tesszük, mert egy apa is tudja, hogy a gyermek szeretne egy tábla csokoládét, de azért jól esik neki ha a gyermek kér és beszélget vele.

Katy Weaver

Más kérdésekhez már válaszolt a Katy W. Azt fogadd el ezek közül, amelyik tetszik:

"Jézusnak nem kellett külön magyarázatot fűzni

ahhoz

hogy mi az Atyja neve, mert nagyon jól tudták, és

tudják."

"....azért mert kezdték elhagyni a

Zsidók ennek a névnek a használatát babonás

félelemből.

S ez feledésbe is merült volna, ha Jézus hagyta volna."

Nem, ez nem így van.

Jézus követői már ismerték és használták is Isten nevét. Látták és olvasták a zsinagógáikban rendelkezésre álló héber Biblia tekercseiben. A Septuagintában is látták és olvasták — ez a Héber Iratok egy görög fordítása, amelyet a tanításban és az írásban használtak. Ha ismerték az isteni nevet, Jézus milyen értelemben tette nyilvánvalóvá, illetve ismertette meg velük azt?

A bibliai időkben a nevek nem csupán címek voltak. A J. H. Thayer által írt A Greek-English Lexicon of the New Testament kijelenti: „Isten nevét az Újszövetségben mindazon tulajdonságok kifejezésére használják, amelyek imádói számára összegezve vannak a névben, és amely név által megismerteti magát Isten az emberekkel.” Jézus nem csupán azáltal tette Isten nevét ismertté, hogy használta azt, hanem azáltal is, hogy felfedte a név mögött rejlő Személyt — szándékait, tevékenységeit és tulajdonságait.

Ezért a Máté evangéliumában megtalálható a Jehova név, éppen úgy, mint az eredetileg F. Delitzsch által a XIX. században készített héber változatban. Máténak az isteni névvel kapcsolatban ugyanaz volt az álláspontja, mint Jézus Krisztusnak, és bizonyára nem engedett annak az uralkodó zsidó babonának, mely szerint nem szabad ezt a nevet kiejteni (Máté 6:9; Ján 17:6, 26).

Az apostolok számára Isten nevének a megismerése azt jelentette, hogy személy szerint is eljutottak Isten szeretetének a megismerésére.

János 14:1—17:26; 13:27, 35, 36; 10:16; Lukács 22:3, 4; 2Mózes 24:10; 1Királyok 19:9–13; Ésaiás 6:1–5; Galata 6:16; Zsoltárok 35:19; 69:4 [69:5, Károli]; Példabeszédek 8:22, 30.

Jézus földi szolgálata során biztosan nem helyezte háttérbe az isteni nevet, és nem az volt a célja, hogy az ő Jézus nevét tegye elsődlegessé. Csak az igaz keresztény hittől történt, előre megjövendölt hitehagyás után került háttérbe az isteni név; igen, gyakorlatilag megszűnt a használata a keresztény kölcsönös beszélgetésekben (Cselekedetek 20:29, 30). Egyszer csak Isten Fia nevének elkezdtek nagyobb tiszteletet adni, elhomályosítva ezzel az Atyáét, és a keresztények azt vallották, hogy az Atya iránti imádatukat egyre inkább személytelennek, a családias közelséget nélkülözőnek, s épp ezért nem túl bátorítónak találják.