Miről szól a rómaiakhoz írt levél 2. -8. fejezet?

Szerinted mennyire Istenfélő az, aki eljár templomba, tegyük föl megtartja az összes rituálét, vagy a zsidó törvényeket, nem eszik még húst sem, katolikusoknál öt percenként mond egy miatyánkot, majd hazamegy és laposra veri a családot, a nap többi részét pedig a kocsmában tölti?

Na ez a törvénykező, aki ismeri a szabályokat, betartja, de nem érti az egészet.

Sok ilyen van... olvassák a Bibliát, de nem értik, hisz sötét szívükben nem lakik a Szent Szellem. Törvénykeznek.

A hívő pedig az, aki az utolsó garasát is odaadja a rászorultnak, mert hiszi és tudja, hogy Isten megtartja öt és minden szükségletét kielégíti.

Szia

Isten pártatlansága a zsidókkal és a pogányokkal szemben (1:1–2:29).

Pál rámutat, hogy mind a zsidók, mind a görögök rászolgálnak Isten haragjára. Az ember istentelensége nem menthető, mert Isten „láthatatlan tulajdonságai a világ teremtése óta világosan láthatók” (1:20). A nemzetek balgán mégis a teremtett dolgokat teszik meg istenükké. Ez azonban nem ok arra, hogy a zsidók szigorúan elítéljék a nemzeteket, hiszen ők is bűnösök. Isten mindkét osztályt a tettei szerint ítéli meg, mert ő nem részrehajló.

Isten mindenkit a hite által nyilvánít igaznak (3:1–4:25).

„a zsidók és görögök egyaránt bűn alatt vannak”, és senki sem „igazságos” Isten szemében.

A Törvény felfedi az ember bűnösségét, úgyhogy „a törvény cselekedeteiből egy test sincs igazságosnak nyilvánítva”. De Isten, ki nem érdemelt kedvessége és a váltságdíj eredményezte megszabadítás révén, a zsidókat és a görögöket egyaránt „hit által igazságosnak nyilvánítja a törvény cselekedeteitől függetlenül” (Róma 3:20, 28).

Pál az érvelésének alátámasztására Ábrahám példáját idézi, akit Isten nem a cselekedetei vagy a körülmetélkedése, hanem a példás hite miatt tekintett igazságosnak. Így Ábrahám nemcsak a zsidóknak lett atyja, hanem „mindenkinek, akinek hite van” (4:11).

Többé nem a bűn, hanem az igazságosság rabszolgái Krisztus által (5:1–6:23).

Egy ember, Ádám révén jött be a világba a bűn, és a bűnnel együtt a halál, s „ilyenformán a halál minden emberre átterjedt, mert mindannyian vétkeztek” (5:12). A halál királyként uralkodott Ádámtól egészen Mózesig. Amikor Isten a Törvényt adta Mózesen keresztül, a bűn megsokszorozódott, és a halál továbbra is uralkodott.

Isten ki nem érdemelt kedvessége azonban ma bőségesebb, és Krisztus engedelmessége által sokan igazságossá nyilváníttatnak az örök életre. Ez azonban nem jogosít fel bennünket arra, hogy bűnben éljünk. Azok, akik Krisztusban merítkeztek alá, meg kell hogy haljanak a bűnnek. Régi egyéniségük megfeszíttetett, tehát ezentúl Istennek élnek. A bűn többé nem uralkodik rajtuk; az igazságosság rabszolgái lettek, a szent életre való kilátással. „A bűn zsoldja a halál, az ajándék pedig, amit Isten ad, az örökké tartó élet a mi Urunk, Krisztus Jézus által” (6:23).

Meghalva a Törvénynek, megelevenítve a szellem által Krisztussal egységben (7:1–8:39).

Pál a férje haláláig a férjéhez kötött feleség példáját használja fel annak szemléltetésére, hogy Krisztus áldozata által a keresztény zsidók meghaltak a Törvénynek és szabaddá lettek arra, hogy Krisztust kövessék és gyümölcsöt teremjenek Istennek.

A testünkben lakozó bűn hadakozik jó szándékaink ellen. Amint Pál mondja: „Mert a jót, amit kívánok, nem teszem meg, de a rosszat, amit nem kívánok, megteszem.” Így viszont „már nem is én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn” (7:19, 20).

Mi mentheti meg az embert e nyomorúságos állapotból? Isten az, aki képes megeleveníteni szelleme által azokat, akik a Krisztuséi! Ezeket Isten a fiaiként örökbe fogadta. Istennek tehát örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei lettek.

„Izrael” hit által és Isten könyörületessége folytán részesül megmentésben (9:1–10:21).

Pál ’nagy fájdalmát’ fejezi ki izraelita társai miatt, de felismeri, hogy nem az egész testi Izrael az igazi „Izrael”, minthogy Istennek joga van bárkit tetszése szerint fiának választani. Istennek a fáraóval való bánásmódjából és a fazekasról szóló szemléltetésből kitűnik, hogy ez „nem azon múlik, aki kíván, sem azon, aki fut, hanem az irgalmazó Istenen” (9:2, 6, 16).

Isten „nemcsak a zsidók, hanem a nemzetek közül is” fiaknak nevezi övéit, amint azt ezelőtt régen Hóseás (2:23 [2:22, Károli]) megjövendölte. Izrael abban bizonyult hibásnak, hogy Isten kegyének elnyerésére „nem hit által, hanem cselekedetek által” törekedett, és hogy megbotlott Krisztusban, „a botlás sziklájában” (Róma 9:24, 32, 33). Volt benne „Isten iránti buzgóság, de nem a pontos ismeret szerint”.

A megmentés elnyerése végett mindenkinek nyíltan meg kell vallania, hogy „Jézus Úr”, és cselekvőleg hinnie kell, hogy Isten őt feltámasztotta a halottak közül (10:2, 9). Isten igehirdetőket küld ki, hogy az emberek minden nemzetben hallhassanak az igazságról, hitre tegyenek szert, és segítségül hívhassák Jehova nevét, hogy megmentésben részesülhessenek.

Az első válaszoló nem általánosítottam, hanem példát írtam. Mit nem lehetett rajta érteni? Vagy telibe találtam valakit?

Kérdező: Jézus világosan leírta, hogy két törvény van: szeresd Istened és szeresd a másikat. A tízparancsolat a zsidók hatszázakármennyi törvényének a része, amit ők kaptak, ami nekik szólt.

Viszont ha belegondolsz, akkor a két parancsba, amit Jézus adott, abban szinte minden benne van. A felesleges szombat megtartást sem tartotta fontosnak,hisz az is a zsidóké. De vajon akit szeretsz, azt megölöd? Meglopod? Megbántod? Megalázod? Megvered? Nem, ugye? Na itt van a szeretet.

Istent, vagyis Jézust pedig úgy fogod szeretni, hogy betartod a parancsát, tehát szereted a másikat.

Egyszerű ez, húsz Jézus nem biblia kutatókhoz és tudódókhoz jött, hogy majd ők elmagyarázzák. Dehogy!

Ő maga segít abban, hogy mindenki értse a szavát, amit írott formában hagyott ránk.

Újra leírom amit az elején: attól, mert valaki templomba járó, parancs vagy szokás megtartó, attól még nem hívő.

Hívő az, aki szereti Jézust, megtartja a parancsát, és ez az életén is meglátszik.

Mert nem a parancsok megtartásából fog üdvözülni valaki, attól még rohanhat a szíve. Hanem attól, hogy az a két egyszerű parancs, hogy szeresd Istened és szeresd a másik embert annyira áthatja, hogy ragyog a szíve és minden tettével tud tanúskodni az Úr Jézus mellett.

Inkább kérdezz, ha nem értesz, ne legyen köztünk félreértés.

Mivel a zsidók Ábrahámtól származnak, ezért voltak kiválasztottak, de közel sem voltak tökéletesek! Tulajdonképpen ezért kellett nekik a rengeteg törvény, hogy kordában lehessen tartani őket. A szombat például azért volt, hogy emlékezzenek arra, hogy ki hozta ki őket Egyiptomból.

De a válás is ezért lett engedélyezve, pedig Isten nem szereti a válást. Erről így ír a Biblia Márk Evangéliumában:

Farizeusok is mentek hozzá, és megkérdezték tőle,

hogy szabad-e a férfinak elbocsátania a feleségét:

ezzel kísértették Jézust. Ő azonban visszakérdezett:

„Mit parancsolt nektek Mózes?” Azok ezt mondták:

„Mózes megengedte a válólevél írását és az

elbocsátást.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Szívetek

keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a

parancsolatot, mert a teremtés kezdete óta az embert

férfivá és nővé teremtette az Isten. "

Ezért mondom, hogy a zsidó törvények annak a népnek íródtak. Nekünk viszont itt van a kézzel fogható Krisztus, akinek a tanítása már nem parancsok tömkelegéből áll, hanem csak kettőből és hiszem, hogy ha mindenki betartaná a világon, akkor nem lenne nyomorúság....

Kedves kérdező!

A Rómaiakhoz írt levél gyönyörűen kifejti a törvény, Jézus és a kegyelem kapcsolatát. Aki a törvényt megszegi, az bűnt cselekszik (1János 3:4). Mi bűnösök vagyunk, és a bűn következménye a halál (Róma 6:23). Jézus ezért jött el, és váltott meg minket ettől a büntetéstől. De ettől a törvényt, a Tízparancsolatot nem törölte el: "A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é a hit által? Távol legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük." (Róma 3:31) De ezt támasztja még alá Róma 6:15 és Máté 5:17-18 is.

Jézus meghalt a bűneinkért, ezért nekünk nem kell meghalnunk. Elég, ha hiszünk benne, elfogadjuk az áldozatát, hűek maradunk hozzá (Jelenések 2:21). A törvényt nem azért kell megtartanunk, mert ezért üdvözülünk, Krisztus miatt üdvözülünk. A törvényt azért tartjuk meg, mert Jézus megbocsátott nekünk, és nem kell elviselnünk a törvény áthágásának következményeit, azért mert szeretjük Jézus és hálásak vagyunk neki.

Hasonló egy olyan szituációhoz, amikor megállít egy rendőr gyorshajtásért. Bűnt követtünk el, törvény alatt vagyunk. A rendőr viszont elengedi a büntetést. Ekkor már nem törvény alatt, hanem kegyelem alatt vagyunk (Róma 6:24). De ettől még nem fogunk továbbszáguldani csak azért, mert kegyelem alatt vagyunk (Róma 6:15). Épp ellenkezőleg, hálából és szeretetből még inkább figyelni fogunk, hogy nem menjünk gyorsan.