Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ismer valaki olyan budapesti...

Moncsibaba85 kérdése:

Ismer valaki olyan budapesti keresztény párt, aki hasonlón ment át, mint a lejjebb írt történet?

Figyelt kérdés

Idestova 5 éve élünk szentségi házasságban a férjemmel, és immár 1 éve egy tündéri gyermek szüleiként is büszkélkedhetünk.

Sajnos ezek ellenére az anyagi és lelki életünk egyre rosszabb. Amikor összeházasodtunk mindketten munkanélküliek voltunk, majd nekem sikerült találnom egy munkát és 1-2 hónapra rá a férjem is elhelyezkedett. Nekem sajnos ott kellett hagynom a munkahelyem, mert fizikálisan nem bírtam. Akkor nekem nem volt munkám egy pár hónapig, de végül sikerült elhelyezkednem. Fél év után viszont a férjem ismét elvesztette a munkáját és ezután következett az igazi kálvária, másfél év munkanélküliség, megaláztatás, hitegetés, majd becsapás. Igyekeztünk lelkileg tartani magunkat, de a hitünk mindkettőnknek kőkeményen megrendült. Már azon is gondolkodtunk, hogy elfordulunk Istentől és többet nem megyünk szentmisére, nem imádkozunk, ateisták leszünk. De nem ment, azt éreztük, ha már ez sem marad nekünk, akkor mi? Másfél év után nagy nehezen sikerült a férjemnek egy félállású munkát találnunk. Viszont sajnos ez a munkahely nem éppen munkavállaló barát, eléggé kizsigerelik az embert mind fizikailag, mind pszichésen és feltűnően sok az igazságtalanság. Mindeközben hiteleink is voltak, amit mára már nagy áldozatokkal, de sikerült egyre leredukálnunk, de az a legnagyobb. Visszatérve a munkához egyre rosszabb színben van és sajnos ő még depresszióra is hajlamos. Azt mondja, amit el is hiszek neki, hogy nincs semmi sikerélménye és így nem akar élni. Sajnos bármibe kezd bele (weboldal szerkesztés, munkahely keresés) valahogy úgy érezzük semmin sincs Isten áldása. A csúcspont akkor következett be, amikor itt voltak nálunk a barátaink és a férjem azt látta, hogy ők mennyire felhőtlenebbek tudnak lenni, és "sokkal jobban" tudnak örülni a gyermeküknek, pedig ők sem gazdagok csupán mindkettőnek normál fizetésű munkája van, saját lakásuk és nincs hitelük. Ezen nagyon kiborult, sírt, mint egy gyerek és azt mondta, hogy így nem akar tovább élni, és ha rövid időn belül nem lesz változás, akkor ő meghal. Ami szerintem a legjobban megviseli a sikerélmény hiány mellett, hogy mint férfi, mint férj, mint családfenntartó nullának érzi magát.

Nagyon fontos lenne, hogy hozzánk közel olyan keresztény házaspárral ismerkedjünk meg, ahol a család férfi tagja hasonlókon ment keresztül, de a hitük mégis megmaradt és mára újra hálát tudnak adni Istennek és a megpróbáltatások hatására megedződtek a hitben.


2014. ápr. 6. 16:15
 1/3 anonim ***** válasza:

Nem kioktatásból írom, hanem jószándékulag:

Ha szentmisére jártok, akkor katolikusok vagytok. NE Máriához, meg szentekhez rimánkodtatok közbenjárásért, hanem csak és kizárólag Istenhez! Meg vagytok térve?


Am mindenkinél vannak kemény nehézségek. Amit én látók a történetedből az az: még mindig van hol lakni, van mit enni és van mit felvenni. A többi pedig hozzáállás kérdése, az pedig az akarat, amit viszont Isten tud megerősíteni.

2014. ápr. 6. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Jó nehéz sors. Inkább olyan emberrel kéne beszélni, aki valóban ismeri Istent. Most inkább imával és böjttel kéne Istent keresni. Akik engem keresnek megtalálnak. Olvassatok zsoltárokat, mondjuk 91-es,51-es, (meg az összes) jó sokszor, és tegyetek kijelentéseket belőle, magatokra nézve . Isten ad reményt, erőt munkát. Én is voltam munkanélküli, kértem Istentől munkahelyet, 200ezres fizetéssel. Megadta, kétszer is, 1-2 héten belül. Szerinted nektek nem tud segíteni? Majd írjál.
2014. ápr. 6. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Ha adtok email címet, küldök állásajánlatokat, a családsegítőtől kapom én is.
2014. ápr. 7. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!