Vallásköziség (Ökumenizmus). Hogyan, miért jött létre? Jézus, vagy a Biblia tanítja?

Világosbarnászőkés a hajam. :)

Az attól függ, hogy kik között.

Jézus azt állítja a Bibliában, hogy az Ő személye az egyetlen út az Atyához (János evangéliuma 14,6), valamint kifejezi azt az akaratát, hogy az őbenne hívők legyenek egyek (János evangéliuma 17.rész)

Tehát szerintem különböző felekezetű keresztények között mindenképpen jó dolog, hogy részletkérdéseken nem vitatkozva tudunk egymással együttműködni.

----

Más vallásokkal kb. olyan szinten lehet együttműködni, hogy kifejezzük azon szándékunkat, hogy hitbeli kérdések miatt nem akarunk háborút.

De összemosni egymással nem összetartozó ideológiákat, olyan szöveggel például, hogy úgyis minden nagy vallásalapító ugyanazt tanította, nem érdemes. Elsősorban azért, mert ez az utolsó állítás nem igaz, tehát lényegében egymást kizáró álláspontok versenyeznek egymással.

Meg ez azt is jelentené, hogy meg kellene tagadjuk a Jézus által kiadott misszióparancsot (Máté 28,19) --> Menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népet...

A kérdésből azt gyanítom, hogy hívő vagy, ilyen szellemben válaszolok. Akkor elmondom, hogy én miben látom az ökumenizmus lényegét:

Egyrészt a sokat hangoztatott: "Ne azt keressük, ami elválaszt, hanem, ami összeköt."

Másrészt és ezt tartom igazán fontosnak (és itt most el kell vonatkoztatni az egyházak politikájától, mert az nekem is nagyon durva sokszor): Képzeld el, hogy Te is Jézust szeretnéd követni és én is. Más felekezetnél érezzük úgy, hogy rátaláltunk, ezért vannak dolgok a hitünkkel kapcsolatban, amiben nem értünk egyet. De ezen nem vitatkozunk, hanem összejövünk és együtt imádkozunk Jézushoz. Hogy épp miért imádkozunk, az most ebból a szempontból mindegy. Szerinted ez tetszik Istennek? Mert szerintem igen. A többi meg sajnos politika.

Egy tapasztalatom szeretném megosztani ökumenizmus témában (nagyvonalakban):

Ismerősök között vannak teljesen különböző gyülekezetűek.

Nem jártak túl szorgalmasan az összejöveteleikre, így gondoltam, mivel ismerjük egymást, építő lenne összehozni velük egy imacsoportot, vagyis előre megbeszélt időben legalább havonta egyszer összejönni max egy órára, amibe mesélünk az eltelt időről és imádkozunk közösen, idővel esetleg beszélgetünk is valamilyen témáról (a közös pontokat keresve). Mindenki jó ötletnek tartotta, egy összejövetel össze is jött, mindenki úgy érezte, ezt folytatni kell. A következő alkalom már csak nagynehezen és hiányosan jött össze, mert egyikük rendszeresen lemondta a találkozót. Folyamatosan tologattuk az időpontot emiatt, végül nélküle megtartottunk egy olyan alkalmat, amit aznap mondott le. Viszont az se lett valami felemelő, mert egy másikuk pedig nem tudom miért, de olyan elutasító lett, hogy azt hittem, felnyársal a tekintetével, és ő is elzárkózott a további találkozásoktól. Mondott egy fura magyarázatot(ő mégse így gondolja, de máshogy se akarta valójában), ami inkább magyarázkodásnak tűnt. Ezzel teljesen összeomlott az első ilyen irányú próbálkozásom. Nagyon sajnáltam, mert reméltem, hogy csak magasabb szinten nehéz az ilyesmit összehozni. Remélem, hogy mások több sikerrel jártak, akik hasonlóba vágtak bele.

Szia, az első válaszadó vagyok.

"De miben kell kettő, vagy több önmagát kereszténynek valló egyháznak együtműködnie azon kívül, hogy nem ölik meg egymást, mint ezt már sokszor tették, teszik ma is?"

1. Abban, hogy elismerik egymás létezésének jogosultságát

2. Tisztelik és testvérekként szeretik egymást

3. Tanulhatnak is egymástól (nem a saját hitvallásuk és alapértékeik feladásával, hanem a másiktól azt átvéve, amiben azok szemmel láthatóan jobbak)

4. Imádkozhatnak közösen, és tarthatnak közös istentiszteleteket (van erre működő példa, nem is egy helyen)

5. Szervezhetnek közös evangélizációt, hogyha elég érettek arra, hogy belássák, hogy nem az a legfontosabb cél, hogy az ő felekezetük nőjön egy fővel (bár kétségtelen, hogy mindenki annak örül a legjobban, én is) hanem az, hogy a megtérők Jézus Krisztusnak adják át az életüket

"1. Ha Isten elismer minden sokszor egymásnak ellentmondó keresztény (maradva a kereszténységnél) teológiát, akkor minden oké! De ha nem...? Hát ezt honnan tudhatjuk meg? A Bibliából."

Természetesen nem hiszem, hogy Istennek mindegy lenne a teológiai látásunk. De most akkor képzeld el a következőt:

Én baptista teológushallgató vagyok. Van egy nagyon kedves barátom, aki evangélikus és szintén teológushallgató.

Ugyanazt a Bibliát olvassuk, és van pár dolog, amiben a véleményünk eltér. Ő úgy gondolja a Biblia alapján, hogy az úrvacsorai kenyér és a bor valóságosan Krisztus teste, én úgy gondolom, hogy jelkép. Ő úgy gondolja, hogy helyes kisgyerekeket megkeresztelni, és elég fejleöntéssel, én úgy gondolom, hogy azt kell megkeresztelni, aki megvallja, tudatosan dönt amellett, hogy Jézus Krisztusban hisz, és teljes vízbemerítéssel kell.

Mindketten a vonatkozó bibliai igék ismeretében hisszük, amit hiszünk. Most mi legyen? Gyötörjük egymást állandó jelleggel ezeken a kérdéseken? Ezek kétségtelenül fontos kérdések a hívők számára, de nem üdvösség kérdése egyik sem.

Ő is egy megtért, újjászületett ember, én is. Mindketten Krisztusban vagyunk. Tök jól tudunk közösen imádkozni, és nem azt keressük, ami elválaszt, hanem, ami összeköt, mert azt sokkal lényegesebbnek gondolom.

Ha viszont olyasvalakivel beszélgetek, akinek a hite rendkívül lényeges, mondhatni üdvösségkérdésben tér el az enyémtől, pl. egy rasztafárival vagy egy Jehova Tanújával, akkor már szükségesnek tartom a teológiai véleménykülönbségek ütköztetését, persze szeretettel és egymás kölcsönös tiszteletbentartásával, elismerve akár azt is, hogy a másik sokkal okosabb v. jobb ember, mint én.

"2. A keresztényeknek minden emberi lény "felebarátja" vallási, etnikai hovatartozás nélkül (lásd: irgalmas szamaritánus) Ennek a vallásköziség előtt is igy kellett volna lenni. Csendben megjegyzem, most sincs így (tisztelet a kivételnek)."

Ez így van, de én nem felebarátról, hanem testvérekről beszéltem. És a testvér és a felebarát között a Biblia különbséget tesz. Felebarátom = minden egyes ember,

Testvérem = akit Isten Jézus Krisztuson keresztül felhatalmazott arra, hogy Isten gyermeke legyen, és Atyámnak szólítsa Őt.

Előbbit is szeretni és segíteni kell, de az utóbbiak felé sokkal nagyobb felelősséggel tartozunk.

"Már csak az a kérdés, mit mond nekünk, milyen imádatot fogad el tőlünk?

Mert azt már tudom, hogy mindenfélét nem."

Szellemben és igazságban történő imádatot akar az Atya. (Cf János ev. 4,24)

De visszakérdezek: mi a te elképzelésed az ökumenéről?

Szerintem sem lehet egyszerre két egymásnak ellentmondó vélemény igaz. De úgy gondolom, hogy vannak olyan csaták, amiket meg kell vívni, és olyan apróságok, amiken nem érdemes vitatkozni.

Pl. soha nem állnék le egy adventistával arról vitatkozni, hogy a szombatot kell ünnepelni, vagy a vasárnapot, mert az ilyen kérdésekről Pál is megírja, hogy ezek marginális dolgok, mindenki cselekedjen hite szerint

---

Üdvösség kérdése: a Krisztusról vallott hitünk, az hogy Jézust egészen pontosan kinek gondoljuk, és milyen a viszonyunk vele. Vagy te hogy gondolod, mitől üdvözül az ember?

Minden más ehhez képest másodlagos kérdés szerintem