Jézus Krisztus azonban az IGAZ és ÉLŐ Istennek vallotta magát! HOL ÍRJA AZT A BIBLIA, HOGY EZT MONDTA JÉZUS?

Az Atya (Isten), a Fiú (Jézus) és a Szentlélek (Jézus lelke) az egy Isten három személye. Így Jézus Isten fia, és maga az Isten is. Nem egyszerű, meg felfoghatatlannak tűnik, de ez a keresztény vallás. Ha egyszerűbb istenkép kell, válassz másikat.

Egyébként én sem hallottam soha, hogy Jézus Istennek nevezte volna magát. Ő az a Messiás, Megváltó volt, akire oly rég vártak (a zsidók elméletileg mind a mai napig, mert ők nem fogadják el Jézust Megváltónak).

Jézus így felelt nekik: "Bizony, bizony, mondom néktek, mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok.

Jn 8,58

Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek, de mostantól fogva ismeritek és látjátok. Erre Fülöp kérte: "Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk." 9"Már oly régóta veletek vagyok - felelte Jézus -, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta. Hogy mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? 10Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya bennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van. 11Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem. Ha másképpen nem, legalább a tetteimért higgyétek. 12Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek, 13s amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, 14bármit kértek a nevemben, megteszem nektek.

(...)

majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek.

János 14

helló!

ha jól tudom/látom, Jézus csupán annyit állított, hogy az Atya cselekszik őáltala. Csakúgy mint Mohameddel Allah, Buddha egy kicsit másképp közelítette meg a kérdést, mert ha jól tudom, ő azt vallotta, hogy "eggyé lehet válni a mindenséggel" s ezáltal mentesülni a karma hatásoktól. tehát ő végül is a mindenségnek vallotta magát, a mindenség szavát közölte, tehát Istenét...

Lehet én tévedek. :)

üdv

25/F

Jezus Krisztus soha sem allitotta magarol, hogy o az Egy es Igaz Isten. Ezt a Bibliaban sehol sem lehet megtalalni. A Szentharomsag a legtobb kereszteny vallas leghomalyosabb, am szeleskorben elfogadott alaptanitasa.

Ha az eredetet kezdjuk boncolgatni akkor a babiloni tanitasokhoz jutunk vissza, mely tanitasokban gyakran megtalalhatok voltak az istenharmasok.

De nem szeretnek errol beszelni, inkabb csak valaszolni a kerdesedre.

A Biblia tisztan es erthetoen kijelenti, hogy az igaz Isten Egy, es rajta kivul nincsen mas, o mindenek elott volt, mindig letezett es mindig is letezni fog.

Azt is tisztan leirja a Biblia, hogy Jezus Isten Fia, volt teremtve, neki volt kezdete. A Kolosse 1: 15 ezt mondja: O a lathatatlan Isten kepmasa, az egesz teremtes elsoszulotte. Mit jelent egy csaladban az elsoszulott szo? Az apat? Nem! A Bibliavers vilagosan kimonjda Jezust teremtettek, tovabb ha olvassuk meglathatjuk, hogy Jezus minden masert lett teremtve.

Es kepzeljuk csak el, milyen regen lehetett ez, a tudosok nem alaptalanul arrol szamolnak be, hogy a Vilagegyetemunk sok milliard eves. Es Jezus mindenek elott teremtve lett. Milyen sok idot toltottek egyutt az Atyjaval... Mennyire megismerhettek egymast... Joggal allithatta Jezus, hogy aki engem latott latta az Atyat is, hiszen annyira megismertek egymast, hogy gondolatban es tettben is azonosak voltak. De szemelyben soha.

Jezus sok alkalommal beismerte alazatosan: Az Atya nagyobb nalam. Vagy gondoljunk arra, hogy Jezus orakat sot ejszakakat imadkozott az Atyjahoz. Ha O maga az Atya is akkor Jezus kihez imadkozott? Vagy miert mondta nemely esetben, hogy nem az o hatalmaban van ez vagy az, pl amikor arrol volt szo, hogy az egek kiralysagaban hol fognak ulni az apostolai. Jezus azt mondta, nem az en dolgom eldonteni ezt, az Atyam donti el.

Es megegy erv: A Bibliaban le van jegyezve a foseg alapelve.

Az 1Korintus11:3 ezt mondja:

De akarom, hogy tudjatok, hogy minden ferfinak a feje a Krisztus, az asszony feje pedig a ferfi, a Krisztus feje pedig az Isten.

Nah amilyen mertekben egyek a ferj es a feleseg olyan mertekben egyek Isten es Jezus.

Ezenkivul meg rengeteg erv szol amellett, hogy Jezus Isten Fia es nem maga Isten, ha valakinek kerdese lenne, irhat privatot.

A lenyeg: az egesz Bibliat figyelembe kell venni es nem kiragadni egy verset es azt magyarazni.Hogyan tamasztja ala egyik bibliavers a masikat, hogyan magyarazza meg, stb

Sikert a megerteshez

„…gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme.” (Ézsaiás 9:6)

„A maradék megtér! Jákob maradéka az erős Istenhez.” (Ézsaiás 10:21)

„Izrael Szentje lesz a Megváltód, akit az egész föld Istenének hívnak.” (Ézsaiás 54:5)

„Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1:23)

„...Ennek láttán félelem fogta el a népet, és dicsőítette az Istent, hogy az embereknek ekkora hatalmat adott.” (Mt 9:8)

„"Hogy beszélhet ez így? Káromkodik. Ki bocsáthatja meg a bűnt más, mint az Isten?"” (Mk 2:7)

„…és szívem ujjong megváltó Istenemben…” (Lk 1:17)

„Hitük láttán így szólt: "Ember, bűneid bocsánatot nyertek." Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban és mondták: "Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki más bocsáthatja meg a bűnöket, mint az Isten?"” (Lk 5:20-21)

„Mindnyájukat elfogta a félelem, és magasztalták Istent ezekkel a szavakkal: "Nagy prófétánk támadt", és: "Meglátogatta népét az Isten."” (Lk 7:16)

„"Térj vissza otthonodba és beszéld el, milyen nagy jót tett veled az Isten!" Erre az bejárta az egész várost, és elhíresztelte, milyen nagy jót tett vele Jézus.” (Lk 8:39)

Jn 1,1 – „Isten volt az Ige”

„Istent sosem látta senki. Az egyszülött Isten, Aki az Atya keblén nyugszik, Ő nyilatkoztatta ki.” (Jn 1:18)

„…az Istent is Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel.” (Jn 5:18)

Jn 5,23 – „mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli.”

„…de vannak közöttetek, akik nem hisznek." Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik nem hisznek, és ki fogja elárulni.” (Jn 6:64)

Jn 8,19 – „Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek.”

Jn 8,58-59 – „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” (Vö. 2Móz 3,14-15)

Jn 10,30 – „én és az Atya egy vagyunk.” (vö. Kiv 3,14; 20,7; Lev 19,12; 24,14-16)

„…a káromlásért, azért hogy ember létedre Istenné teszed magadat."” (Jn 10:33)

Jn 10,38 – „az Atya bennem van s én az Atyában vagyok.”

Jn 12,45 – „aki lát, azt látja, aki küldött.”

Jn 14,8-12 – Aki Jézust látta, az az Atyát látta.

Jn 20,28-29 – Jézus elfogadja Tamás hitvallását: „Én Uram, és Istenem!”

„Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: "Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!"” (ApCsel 7:59)

ApCsel 20,28 – „igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának.”

Róm 9,5 – „Krisztus, aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten, Amen.”

„...egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van, s mi magunk is általa vagyunk.” (1Kor 8:6)

„Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2:6-8)

„Ő a láthatatlan Isten képmása, az elsőszülött az egész teremtés fölött. Mert benne teremtetett minden a mennyben és a földön [...]. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.” (Kol 1:15-20)

Kol 2,9 – „benne lakik testi formában az istenség egész teljessége”

Zsid 1:8 „A Fiához ellenben e szavakkal fordul: Isten, trónod áll örökre, királyi pálcád igazságosság vesszője.”

„Így dicsőül meg Urunk Jézus neve bennetek, és ti is őbenne, Istenünknek és Urunknak, Jézus Krisztusnak kegyelméből.” (1Tessz 1:12)

„És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben” (1Tim 3:16)

Tit 2:13 „…várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőséges eljövetelét”

1Jn 5:20 „De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet.”

„Ki a hazug, hacsak az nem, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút.” (1Jn 2:22)

2Pét 1:1 „Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, mindazoknak, akik velünk együtt ugyanabban a drága hitben részesültek Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus igazsága által”

„Mert bizonyos emberek befurakodtak közétek, akiknek az ítéletük már rég megíratott; ezek az istentelenek Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják, az egyetlen Urat, Urunkat, Jézus Krisztust pedig megtagadják.” (Júd 1:4)

„"Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)" - mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható. [...] Meghaltam, s íme, mégis élek, örökké. ” (Jel 1:8.18)

11. Isten előre megmondta, hogy emberré lesz

Jézusból nem "utólag csináltak Istent", hanem már az Ószövetség is azt jövendölte, hogy Isten emberré lesz. Keresztelő János az ÚR számára készített utat. Ezt Isten először Ézsaiással (40:3) ígérte meg: "Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az ÚRnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek!" Ki érkezik? Az Úr. Kinek kell egyenes ösvényt készíteni? Istenünknek (vö. Mt 3:3). Végül az utolsó számon tartott prófétával, Malakiással (3:1) is megígérte: "Én majd elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat. Hamar eljön templomába az ÚR, aki után vágyódtok, a szövetség követe, akit kívántok. Jön már! – mondja a Seregek Ura." (Mal 3:1 vö. Mt 11:10). Kinek a követe lesz János? Az Úré. Ki előtt egyengeti az utat? Az Úr előtt. Ki jön el templomába? Az Úr. Az Úr azonban Zakariással azt is előre megmondta, hogy mi fog történni vele a földön [pontos fordításban]: "...néznek majd rám, akit átszegeztek, és siratják őt, mint egyetlen fiút" (Zak 12:10 vö. Jn 19:37, Jel 1:7).

1. Jézus példátlan dolgokat tett

Rendkívüli, csodás jeleivel megmutatta, hogy uralkodik a természet erői (Mt 8:26-27, Lk 5:4-11), az anyag törvényei (Mt 14:19, Jn 2:1-11), a tér korlátai (Jn 4:46-54), a démoni hatalmak (Mt 8:16-17,28-32, Mk 1:27,34, Lk 4:35 vö. Kol 2:15), a betegségek (Mt 9:20-22, 32-33, 12:9-21, Lk 4:39-40, 5:12-15 stb.) és a halál (Mt 9:18.23-26, Lk 7:11-17, Jn 11:1-44) fölött. A prófétákkal ellentétben azonban "kenetét" (felhatalmazását) részben a tanítványaival is megosztotta, hogy azok is jeleket tegyenek "az ő nevében", tehát a tőle kapott küldetésként és az ő igazolásaként (Mt 10:1, Lk 10:17-19, Mk 9:38-40, 16:15-20). Mózes és Illés is tettek nagy csodákat, de ezek végső soron nem őket, hanem az Istent igazolták Izrael és a népek előtt. Jézus csodái azonban olyan "jelek", amelyek Jézusról tanúskodtak, arról, hogy ő az, akinek mondja magát, és hogy róla szóltak a messiási jövendölések.

12. Jézus nem hétköznapi csecsemő volt

Jézusnak nem volt emberi apja. Édesanyja, Mária szerint Istentől fogant (Lk 1:32,35 vö. 2:19,51). Keresztelő János anyja, Erzsébet a Szentlélek ihletésére úgy szólította Máriát, hogy "az én Uram anyja" (Lk 1:41-43), és nyilvánvalóan nem az anyósára gondolt, hanem Istenére vagy Messiására, ami – a fentiek alapján – ugyanaz. Férje, Zakariás azt jövendölte Keresztelő Jánosról, hogy "az Úr előtt" fog járni (Lk 1:76). Az Úr angyala is azt jövendölte Zakariásnak születendő fiáról, Jánosról: "Izráel fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és őelőtte jár az Illés lelkével és erejével … hogy felkészült népet állítson az Úr elé." Egyértelmű volt, hogy ki érkezett meg közénk az első karácsonykor.

13. Jézus szerint ő már emberi élete előtt is létezett

Jézus maga utalt rá, hogy már születése előtt is létezett (Jn 6:62), hogy "nem evilágból" származik, hanem "fentről" jött (Jn 8:23), az Atyától (Jn 16:28). Kijelentette, hogy már Ábrahám előtt (Jn 8:56-58), sőt a világ kezdete előtt is létezett, dicsőségben az Atyánál (Jn 17:5).

14. Jézus közvetítőnek tartotta magát Isten és ember között

A jeruzsálemi Templom az Isten és ember közötti kapcsolat egyetlen földi helye volt, de Jézus szerint az ő személyében még a Templomnál is nagyobb volt jelen (Mt 12:6). Úgy tekintett magára, mint aki a látható és a láthatatlan világ között közvetít, mint aki Jákób lajtorjája (Jn 1:51 vö. 1Móz 28:12). Kijelentette, hogy az Atyához nem juthat senki, csak általa, mert ő az út (Jn 14:6). Tanítványai is így látták (ApCsel 4:12).

15. Jézus szerint Isten őbenne ismerhető meg, sőt látható

Jézus szerint senki sem ismeri az Atyát, csak ő, a Fiú (Mt 11:27, Jn 10:15), az Atyát csak általa lehet megismerni (Lk 10:22), és csak aki őt ismeri, az ismeri az Atyát (Jn 8:19). Nincs ember, aki az Atyát valaha is látta volna vagy láthatná (1Tim 6:16), Jézus mégis azt állította, hogy ő látta az Atyát (Jn 6:46, 1:18). Sőt, boldog az, aki őt láthatja (Lk 10:23), mert aki őt látja, látta az Atyát (Jn 14:9), hiszen ő az Atyában van, és az Atya őbenne (14:10).

16. Jézus a "Vagyok"

Kijelentette, hogy ő nem evilágból származik, és aki nem hiszi, hogy ő a "Vagyok", az a bűneiben hal meg (Jn 8:23-24), ahogy saját elárultatását is azzal az indokkal jövendöli meg, hogy amikor az megtörténik, tanítványai elhiggyék, ő a "Vagyok". Ez a kifejezés nem más, mint Isten ószövetségi önmegnevezése: "Vagyok, aki vagyok" / "A Vagyok" (2Móz 3:14, héber ehjeh, LXX görög egó eimi). Isten az Ézs 43:10-ben is így fogalmazza meg Izrael kiválasztásának célját: "...hogy tudjátok, és higgyétek, és megértsétek, hogy én vagyok [az] (héber aní hú, LXX görög egó eimi), előttem nem lett Isten, és utánam sem lesz". Jézus a Jn 8:24-ben és a 13:19-ben szó szerint ugyanezt mondja saját magáról ("hogy én vagyok [az]", hoti egó eimi). A Gecsemáné kertben a Jézust kereső katonák megkérdezték, hogy melyikük Jézus, és amikor ő megszólalt: "Én Vagyok [Az]" (egó eimi), azok hanyatt estek (Jn 18:5-6).

17. Jézus mint a Fiú, az Emberfia és az Isten Fia

A Biblia "istenfiaknak" (héber b'né Elohim) nevez angyalokat (Jób 38:7, Zsolt 36:9) és Isten "fiának" nevezi a zsidóságot kollektíve, mint egész népet (Hós 11:1). Ugyanakkor egy zsidó sem nevezhette Istent személyesen az ő saját apjának, mint aki magától Istentől származik, mert ezzel magát is Istenné tette volna (vö. Jn 10:33).

Jézus két sajátos kifejezéssel utalt önmagára: ő az "Isten Fia" és az "Ember Fia". A "… fia" szerkezet más nyelvekhez hasonlóan többnyire a héberben is rokoni viszonyt fejez ki (pl. Jóna fia, Simon), de sajátos héber nyelvtani jelenség is, amely nem rokonít, hanem minősít, például "az engedetlenség fiai" (Ef 2:2) azok, akik engedetlenek, ahogy a "halál fia" pedig halott.

Egyrészt tehát amikor Jézus "az Ember Fiának" vallotta magát (Mt 16:13), ez először is azt jelenti: "aki Ember". Másodszor, ez a kifejezés egy ószövetségi apokaliptikus látomás alakja, aki "a Hatalmas jobbján ül", és aki a földre visszatérve a népek királya lesz (Dán 7:13-14 vö. Mt 26:63-66, 25:31). A reakciókból ítélve Jézus kortársai pontosan értették, hogy az Ember Fia címmel Jézus milyen hatalmat igényel magának.

Másrészt Jézus "az Isten Fiának" is vallotta magát, ami azt jelenti: "aki Isten". Az Atyához való viszonyát tekintve ő Isten egyetlen Fia (Jn 3:16; "egyszülött" = egyetlen), ezért ő a Fiú (1Jn 1:3, 2:22-24, 3:17, 4:9,14, 5:12 stb.), akinek Isten személyesen a saját Atyja (Mt 11:27, Lk 10:22, Jn 10:32-38), aki által az Atya tanít és cselekszik (Jn 14:10-11). Mint mondta: "minden, ami az Atyáé, az enyém" (Jn 16:15), hiszen "én és az Atya egy vagyunk" (Jn 10:30). Jézus önmagáról tett kijelentéseit a zsidók azért értették úgy, hogy "ember létére Istenné teszi magát" (Jn 10:33), mert a szavait ószövetségi és héber füllel nem is lehetett másként érteni.

Megjegyzendő, hogy az Újszövetség szerint a hívők is "Isten fiai" (Gal 3:27), de míg A Fiú eleve, örökké, saját természete szerint Isten, a hívők az ő isteni természetének – jellemben, halhatatlanságban, dicsőségben – csak a részeseivé válnak az Isten kegyelméből (2Pt 1:4, 2Kor 3:18, 1Jn 3:2, 1Kor 15:53-54).

18. Tanítványai is hitték, hogy benne Isten lett emberré

Ő az "egyszülött Isten" (monogenész = egyszülött, azaz egyetlen, Jn 1:18), aki "Istennél" volt és "Isten" volt (Jn 1:1-2), aki "Isten formájában" volt (morphé = az alak, amelyről valaki felismerhető) és "Istennel egyenlő" volt (Fil 2:6, iszosz = egyenlő, mint a mérleg két karja). Előbb létezett mindennél, minden általa lett teremtve, és minden általa áll fenn (Jn 1:3, Zsid 1:3, Kol 1:16-17), tehát Teremtő és Megtartó (vö. Ézs 44:24, 45:12).

Mégis "testté lett" (Jn 1:14, 1Tim 3:16), mindenben az "emberekhez hasonlóvá" lett (Fil 2:7, Zsid 2:14). Közben nem adta fel Isten voltát, hanem felvette emberségünket, ezzel önmagát mintegy "megüresítve" (Fil 2:7) ideiglenesen lemondott például dicsőségének állandó sugárzásáról (Mt 17:1-8) és mindentudásáról (Mt 24:36). Tanítványai a feltámadása után "az Istenükre és az Urukra" ismertek benne (Jn 20:28), és később így is írtak róla (Jn 1:1,18, Róm 9:5, Ef 5:5, Tit 2:13, Zsid 1:3, 1Jn 5:20).

A Jézusban megjelent Fiú a láthatatlan Isten látható "képe" (eikón = látható kép, Kol 1:15, 2Kor 4:4), az Isten lényének (hüposztaszisz) a "képmása" (kharaktér = bevésés, lenyomat; mint pénzen a kép), és az Isten dicsőségének a "kisugárzása" (apaugaszma, Zsid 1:3), ezért Isten dicsőségének ismerete a hívő számára Krisztus "arcán" (proszópon, 2Kor 4:6) ragyog fel. Őbenne valóban "velünk [van] az Isten" (met'hémón ho theosz, Mt 1:23).

19. Mindezt a teljes Biblia összefüggései igazolják

Az Úr Isten, Jahve Elohim mindenütt jelenlevő szellemi lény (Zsolt 139, Jn 4:20-26, ApCsel 17:28). Jézusban mégis maga az Úr, az "Első és Utolsó", azaz Egyetlen Isten halt kínhalált megváltásunkért (Ézs 44:6 vö. Jel 1:8, 22:13 és 1:17-18, 2:8), tehát Isten valóban "a saját vérével" váltotta meg egyházát (ApCsel 20:28).

Ezért Jézus a mi "nagy Istenünk és üdvözítőnk" (Tit 2:13 vö. 3:4-6), és ahogy "nincs más üdvözítő", csak Jahve (Ézs 43:11), úgy "nincs üdvösség más névben" (azaz másban), mint Jézusban (ApCsel 4:12), akinek a neve azt jelenti: "Jahve az üdvösség" vagy "Jahve üdvözít". Egyedül az Úr "nevére", azaz előtte hajol meg minden térd (Ézs 45:23), és Jézusnak ez a "minden név fölött való név" (ti. a Legnagyobb Név: JHVH) adatott, hogy előtte hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és a föld alatt, elismerve, hogy Jézus Krisztus Úr (Fil 2:6-11, Róm 14:11 vö. Jn 20:28). Az ószövetségi ígéret (Jóel 3:1-5) is úgy szólt, hogy Isten kiönti a Lelkét; ezt a Messiás tette meg (ApCsel 2:7 vö. Jn 14:16-17, 16:7), akinek a feladata a Szentlélekkel keresztelés (Mk 1:8, ApCsel 1:8, 2:4).

2. Jézus példátlan tekintéllyel és tekintélyigénnyel lépett fel

Nincs ember vagy (ark)angyal, aki joggal követelhetett volna magának olyan tekintélyt, amilyet Jézus követelt magának. Azt állította, hogy az Atya az ő kezébe adta a végső ítéletet (Jn 5:22,27), és hogy az emberek az alapján fognak megítéltetni, hogy elfogadják-e az ő tanítását (Jn 12:48-50). Azt hirdette, hogy aki benne bízik, az nem megy ítéletre, hanem már most átment a halálból az életbe (Jn 5:24). Kijelentette, hogy ő itt és most, még ebben az életben képes megszabadítani embereket a bűn rabságából (Jn 8:34,36). Egyeseknek megbocsátotta a bűneit, pedig ezt egyedül Isten teheti meg (Lk 5:19-26, 7:36-50, Jn 8:1-11). Egy embernek a másik ember elleni bűnét ugyanis csak a sértett fél bocsáthatja meg; mivel azonban minden ember elleni bűn egyúttal Isten elleni bűn is (1Móz 39:9, Lk 15:21), Isten a maga részéről azt a bűnt is megbocsáthatja, amiért a vétkes már nem tudott bocsánatot kérni, vagy a sértett nem akart megbocsátani. (Ezzel összefüggésben tanította azt, hogy aki nem bocsát meg másoknak, annak Isten sem bocsát meg, Mt 6:14-15). Tudni kell, hogy akkoriban még működött a Templomban az állatáldozati rendszer, az isteni bűnbocsánat elnyerésének egyetlen, törvény szerint járható útja (Zsid 10:1-10).

Jézus szerint azonban őbenne még "a Templomnál is nagyobb" volt jelen (Mt 12:6), Ábrahám is előre látta "az ő napjait" (Jn 8:56-58), és a próféták és a királyok is őt szerették volna látni (Lk 10:23-24). Azt állította, hogy csak ő látta az Atyát (Jn 6:46), és aki őt látja, az látta az Atyát (Jn 14:8-10 vö. 1:18), és csak aki őt ismeri, az ismerheti meg az Atyát (Jn 8:19). Kijelentette, hogy őt is úgy kell tisztelni, mint az Atyát (Jn 5:23). Elfogadta emberek imádatát (Mt 4:10 vö. Jn 9:38, Mt 28:9, Lk 24:52), pedig az imádat csak Istennek jár, azt nem fogadhatja el sem ember (ApCsel 10:25-26), sem angyal (Jel 19:10). Sőt, kijelentette, hogy hozzá lehet imádkozni, mert aki majd az ő nevében őtőle kér valamit, azt ő megadja neki (Jn 14:14 vö. ApCsel 7:59).

Jézus nem egyszerűen beszélt az Istenhez vezető útról, az igazságról és az életről, a feltámadásról, a helyes erkölcsről és gyümölcsöző szolgálatról – ezeket mind saját magával azonosította ("Én vagyok..." mondások). Ő az Atyához vezető út, a való igazság és az élet (Jn 14:6), az egész világ számára ő maga a világosság, azaz a helyes erkölcsi mérce (Jn 8:12, 9:39-41), nélküle nem lehet gyümölcsöző módon szolgálni Istent (Jn 15:1-8), és aki benne bízik, annak örök élete van, mert azt ő fogja feltámasztani, aki maga a feltámadás és az élet (Jn 5:21, 6:40, 11:25-26).

3. Az adopcianizmus és az arianizmus

Ezek az irányzatok az előbbiekkel szemben látják a helyettes váltság szükségességét, de az egész üdvösséget egy felmagasztalt embernek (adopcianizmus) vagy egy félisteni-angyali lénynek tulajdonítják (arianizmus). "Üdvözítőjük" tehát teremtmény, akinek azonban szerintük is bűntelennek kell lennie, hogy mások helyett bűnhődhessen.

Ami az emberi megváltó elképzelését illeti, egy ember elvben képviselhetné az emberiséget. Ezen túl azonban egy olyan feltételnek sem tudna megfelelni, amely a Biblia szerint a megváltótól elvárható.

• Az emberek megváltójának például bűntelennek kell lennie, olyannak, ki maga nem szorul megváltásra. Nincs azonban ember, aki ne vétkezne (Róm 3:23, 5:12), és az ember egyetlen vétkével is az egész törvény ellen vét (Jak 2:10). És mivel Istennek senki sem adhat váltságot önmagáért (Zsolt 49:8, Zsid 5:1-3, 9:7), logikus, hogy másokért sem.

• Ha a megváltót az különböztetné meg a megváltandóktól, hogy a kivételes kenete vagy istentudata által bűntelen tud maradni, akkor kérdés, hogy Isten miért nem adja meg ezt mindenkinek? Ha azért nem, mert ennek a feltétele a kivételes életszentség, akkor meg az a kérdés, hogy azt hogyan érhetné el ezt bárki is kivételes kenet vagy istentudat nélkül?

Ami a félisteni-angyali megváltó elképzelését illeti, a Biblia említ emberi formában megjelenő angyalokat. Angyali lény azonban emberfeletti hatalom birtokosaként sem maga Isten, és embernek tűnve sem ember, az emberiségnek nem része.

• Az ariánus modell szerint a megváltóban az emberi lélek helyét egy "tökéletes" félisteni-angyali lélek foglalta el, emberi része csak testruha volt. Jehova tanúinál is Isten Mihály arkangyal "életét" helyezte Mária méhébe, hogy "tökéletes ember" jöjjön létre. A tökéletesség (bűntelenség) e rendszerekben azt van hivatva biztosítani, hogy a megváltó Isten számára elfogadható engesztelő áldozat lehessen.

• Egy részben angyali, ezért nem teljesen emberi lény azonban hiába bűntelen, nem képviselheti az emberiséget. Ehhez bűntelennek és teljesen embernek is kell lennie. Ez azonban – a fentiek alapján – csak úgy történhet meg, hogy nem csupán ember, hanem annál több. Ez a "többlet" viszont nem lehet egy másik, nem emberi teremtmény vagy annak egy része (egy angyal vagy annak elméje, lelke, életereje), mert ettől még ez a lény ugyanúgy kívülálló marad, akinek semmi köze az ember és az Isten közötti drámához.

Krisztus embersége és istensége azonban egyaránt valóságos és teljes volt, mert – és ezt nagyon fontos meglátni – egyik sem lényének egy-egy "része" volt, hanem lényének két természete. Egyszerre és teljesen Isten és ember, ezért valóban közvetíthet Isten és ember között. Isten pedig, aki a teljes emberségünket magára vette, ezért a teljes emberségünket képes helyreállítani, sőt saját isteni természetének részesévé tenni. Ez az, amit a protestáns teológia "megdicsőülésnek", az ortodox teológia pedig "átistenülésnek" hív.

A Biblia szerint tehát az emberiség megváltójának egyfelől szükségszerűen embernek kell lennie (Róm 5:15,18-19, 1Kor 15:21-22, 1Tim 2:5-6). Miért? Mert ha nem lenne teljesen és valóságosan ember, akkor nem lehetne az emberiség jogos képviselője, és mert akkor helyette egy kívülálló harmadiknak kellene kiengesztelnie Istent, ami azonban etikailag elfogadhatatlan. Ha ugyanis Krisztusban nem Isten, a Fiú lett volna emberré, akkor a bűnök bocsánatáért a köszönet nem az Atyát, hanem ezt a harmadik kívülállót (embert, angyalt vagy angyalembert) illetné. Eben az esetben azonban

• az Atya igazságtalan lenne, ha egy ártatlan kívülálló rovására, és nem a saját kárára venne magának elégtételt (ha elengedjük más tartozását, az a mi kárunk marad),

• vagy erkölcsileg tehetetlen, ha az ártatlan kívülálló magától jelentkezett volna "megoldani Isten problémáját" (a konfliktus feloldására a sértett és a vétkes között van szükség),

• vagy mindkettő: igazságtalan és erkölcsileg tehetetlen despota lenne, ha az ártatlan kívülállót annak akarata ellenére jelölte volna ki a feladatra.

A Biblia szerint az emberiség megváltójának Istennek is kell lennie (Jn 1:1,29, 1Kor 2:8, 5:7, 15:45,47). Miért? Mert ha nem lenne Isten is, akkor nem lenne képes teljesen megmenteni a benne bízókat.

• Hogyan lett volna képes egy teremtmény elviselni Istennek az egész világ bűne által kiváltott haragját és bosszúját? Jézus ugyanis ezt tette (Ézs 53:2-10, Jn 1:29, 1Pt 2:24, 2Kor 5:21).

• Hogyan lenne képes egy teremtmény egyszerre a világon minden hívő életére, tettére, szavára és gondolatára odafigyelni, és szükség szerint mindentudó emlékezettel, bölcsességgel, teljhatalommal cselekedni? Jézus pedig ezt teszi: tanítványaival van minden nap a világ végéig, akárhol is járnak (Mt 28:20).

Valóban neki adatott (vissza) minden hatalom a mennyen és a földön (Mt 28:18, Ef 1:20-23, Fil 2:6,9-11). A mindenütt jelenvalóság, a mindentudás és a mindenhatóság azonban kizárólag Isten képessége. Teremtmény (ember, angyal) egyszerre csak egy helyen tud lenni, nem tudhat mindent, és a hatalma is korlátolt. Ezért teremtmény egyszerűen képtelen lenne bibliai értelemben véve megmenteni a benne hívőket.

Krisztus istensége számtalan helyen kiviláglik az Újszövetségből. Például a Jn 5,18-ban olvashatjuk, hogy Jézus ellenségei halálra keresték őt, mivel „az Istent Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel.”

A Jn 8,58-ban, amikor próbára teszik, hogy honnan ismeri Ábrahámot, Jézus így felel: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” – vagyis az Isten nevét tulajdonítja magának: „Én vagyok” (Kiv 3,14). Hallgatósága pontosan megértette, mit állított magáról: „Erre követ ragadtak, s meg akarták kövezni, de Jézus eltűnt előlük, és elhagyta a templomot.” (Jn 8,59).

A Jn 20,28-ban Tamás Jézus lába elé borul és felkiált: „Én Uram, és Istenem!” (A görögben: ho Küriosz mou kai ho Theosz mou – szó szerint: „Az Úr enyém és az Isten enyém”)

A Fil 2,6-ban Pál írja, hogy Krisztus Jézus „isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék”. Tehát Jézus az alacsony sorban való születést választotta, az emberi formát, jóllehet maradhatott volna az Atyával egyenlő dicsőségben is, Pál szavaival: „isteni mivoltában”.

Szintén jelentősek azok a passzusok, amelyek „az első és az utolsó” címet alkalmazzák Jézusra. Ez egy Jahve [az Isten neve] ószövetségi titulusai közül: „Ezt mondja Izrael Királya s Megváltója, a Seregek Ura: «Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs más isten.»”. (Iz 44,6; vö. 41,4; 48,12)

Ez a cím közvetlenül Jézusra alkalmazva háromszor szerepel a Jelenések könyvében: „Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: «Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó»” (Jel 1,17). „A szmirnai egyház angyalának ezt írd: «Ezt mondja az első és utolsó, aki halott volt, de életre kelt»” (Jel 2,8). „Hamarosan eljövök, s velem lesz a jutalmam, hogy mindenkinek megfizessek tettei szerint. Én vagyok az alfa és az ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.” (Jel 22,12-13).

Ezen utolsó idézet fokozottan jelentős, mert János itt ugyanazt a parallel „az alfa és az ómega” címet alkalmazza Jézusra, melyet korábban az Úr Istenre tett: „«Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)» – mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható.” (Jel 1,8).

Az alábbi idézetek tanúsága szerint, az egyházatyák szintén vallották, hogy Jézus Krisztus Isten, és gyémántkeménységgel tovább is hagyományozták ezt a fontos igazságot.

Antiochiai Ignác († 110)

„A Theophorosznak is nevezett Ignatiosz mind nagyobb örömöt kíván az Atyaisten nagyságában teljességgel megáldott, az idők előtt mindenkorra a maradandó, változatlan dicsőségre egyesített és az igazi szenvedésben, az Atya és Istenünk Jézus Krisztus akaratában, kiválasztott, a boldogságra méltó egyháznak, mely Efezusban van, szeplőtelen örömben és Jézus Krisztusban.” (Levél az Efezusiakhoz 1)

„Mária hordozta ugyanis méhében Istenünket, Jézust, a Khrisztoszt Isten rendelkezésének megfelelően, aki Dávid magjából való, de mégis a Szentlélektől” (uo. 18, 2)

„[A] szeretett egyháznak, mely a magasságbeli Atya és egy Fia Jézus Krisztus fenségében irgalmat talált, melyet az, aki minden létezőt akart, Jézus Krisztus Istenünk hite és szeretete szerint megvilágosított” (Levél a Rómaiakhoz 1)

Tatianosz (kb. 120-172)

„Nem vagyunk bolondok, görög férfiak, nem is locsogunk balgaságokat, azt hirdetjük, hogy Isten emberi alakban megjelent.” (Beszéd a görögök ellen 21,1)

Szardeszi Meliton

„Akik ésszel bírnak, azok számára semmiféle szükségszerűségnem következik abból, amit Krisztus megkeresztelkedése után cselekedett, az ő testének és lelkének igazsága és valósága hasonlatos a mi emberi természetünkhöz. Amiket Krisztus a keresztség után cselekedett, főképpen a csodák, rávilágítanak az ő testbe rejtett istenségére, s meggyőzték erről a világot. Egyszerre volt Isten és tökéletes ember, meggyőzött bennünket két lényegről, és megkeresztelkedése után a három éven át végbevitt csodáival istenségéről, a megkeresztelkedése előtti harminc évével pedig emberségéről, ez alatt az idő alatt a testhez tartozó gyengeségek elfedték istenségének jeleit, noha az idők előtt létező igaz Isten volt Ő.” (Töredék: Anastasius Sin. Hod. 12 [Kr. u. 177]).

Tertullianus (†220)

„Tehát mindkét lényeg birtoklása mutatja Istennek és embernek, egyrészt születettnek, másrészt nem születettnek” (Krisztus testéről 5,7)

„Ám két Istenről és két Úrról soha nem beszélünk, nem azért, mintha az Atya és Fiú nem lenne Isten, mintha a Lélek nem lenne Isten, és egyenként Isten, hanem mert a megelőző korokban is két Istenről és két Úrról beszéltek, hogy amikor eljött Krisztus, ismerjék el Úrnak is és Istennek is, mert az Isten és Úr Fia.” (Praxeas ellen 13,6)

Órigenész (184-254)

„Habár Isten volt, megtestesült; és emberré lévén maradt, aki volt, Isten.” (Peri arkhón 1,0,4)