Jézus Krisztus azonban az IGAZ és ÉLŐ Istennek vallotta magát! HOL ÍRJA AZT A BIBLIA, HOGY EZT MONDTA JÉZUS?

tegnap 20:05-nek!

Már miért lenne rossz a hasonlat? Ezzel a kijelentéseddel megcáfoltad volna az állításomat? Az a helyzet ezzel, hogy nem csak én állítom, Isten mondja a bibliában. Csak fel kéne fogni a dolgokat.

ezért:

"Atya, Fiú, Szentlélek ez mind külön személy! A test, lélek szellem az meg egy személy!"

I. János levél:5:7 Mert hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy.

Jan. ev. 1:1 Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.

Külön személyek, de mégis egy (Szentháromság). Külön is Isten Jézus is, Atya is, Szent Lélek is, de mégis egy Isten.

A válasz egyébként roppant egyszerű, csak az Őrtorony összekeveri az emberek gondolatait a hülyeségeivel. Az, hogy Isten az Atya, Isten a Fiú és Isten a Szentlélek nem "az istenek számát" összegzi (1+1+1 = 3, ami triteizmus lenne), hanem három személy (aki nem különálló Istenek, hanem egy, közös természetük van) mivoltát mondja ki, végig szem előtt tartva, hogy "még sincs három isten, csak egy Isten van."

"A három személy egy Isten, és nem három isten, mert a háromnak lényege, természete, istensége egy, és egy minden, hol ezt meg nem gátolja a viszony szembenállása."

Három Istenről senki sem beszél. Az, hogy a Bibliával egyetemben három különböző személyt nevezünk Istennek, az nem egyenlő azzal az állítással, hogy három Isten van. Mivel e személy nem három különböző Isten, hiszen az Istenségük, a lényegük egy, közös. A háromság csak az isteni személyekre vonatkozik, nem az egy isteni lényegre; vagyis, hogy Isten csak egy van. ami Istenben egyetlen, azt is¬teni lényegnek vagy természetnek nevezzük, ami Istenben három, azt személynek vagy alanynak hívjuk. Isten tehát három személy egy lényegben, míg Jézus Krisztus egyetlen (isteni) személy két (isteni és emberi) természetben. A személyek többfélesége semmiképpen sem állítható ellentétbe a lényeg egységével, bárha való igaz, hogy a kinyilatkoztatás nélkül fogalmunk sem volna arról, hogy a "személyiség" és a "lényeg" nem mindig esik egybe. Abból, hogy nálunk embereknél a kettő összeesik, még nem következik, hogy a kettő fogalmilag is egyazon dolog. Ebben fogalmi ellentmondás csak akkor lenne, ha azt mondanók: egy lényeg és mégis három lényeg; egy személy és mégis három személy. De: egy lényeg és három személy éppúgy nem ellentmondás, mint ahogy nem ellentmondás, ha azt mondom; három ember s egy család, vagy: száz katona s egy század. Nem a hármat azonosítjuk az eggyel, hanem a három isteni személyt az egy Istennel. Ebben fogalmi ellentmondást kimutatni nem lehet.

A trinitástan egyszerűen csak a bibliai adatokat összegzi: csak egy Isten van, ugyanakkor három személy van, aki természeténél fogva olyan, amilyen csak Isten lehet, és aki olyasmit tesz, amit csak Isten tehet. Isten három személyben egyetlen Isten: Atya, Fiú és Szentlélek. Ez nem értelmetlen, csak értelemfeletti, a teremtett világban példátlan: Isten ui. nem hasonlít emberi elképzelésekhez (vö. Csel 17:29).

Természetesen Istenben a három személy, személyfogalma nem azonos az emberi személyfogalommal, csak áttételes analógiaként (így teljesen értelmetlen a modern személyiségfogalommal dobálózni), itt inkább létmódot, létalanyt, szubsitentiát jelöl. Ennek figyelembevételével mondható az, hogy Isten egy valami, és három valaki.

Az Isten egy (1) lényegben (ousía, substantia) lévő két (2) benső és szerető eredés (processio) által, három (3) személyben (hypostasis, persona) létezik (subsisto), mely személyek között négy (4) vonatkozás (relatio) áll fönn. A Szent Lélek az Atyától és a Fiútól ered. A Szent Háromságban létező egy Isten valóságán kívül az imádásnak (latreia) nincs más tárgya.

A Szentháromság egy. Mi nem három istent vallunk, hanem egy Istent három személyben: egylényegű Háromságot. Az isteni személyek nem osztják meg egymás között az egyetlen istenséget, hanem mindegyik teljes egészében Isten: Az Atya egészében az, ami a Fiú, a Fiú egészében az, ami az Atya, az Atya és a Fiú egészében az, ami a Szentlélek: azaz egyetlen Isten a természetet illetôen. A három Személy bármelyike az a valóság, tudniillik isteni substantia, essentia, vagyis natura.

Ami Istenben egyetlen, azt is¬teni lényegnek vagy természetnek nevezzük, ami Istenben három, azt személynek vagy alanynak hívjuk. Isten tehát három személy egy lényegben, míg Jézus Krisztus egyetlen (isteni) személy két (isteni és emberi) természetben.

Az isteni személyek valóságosan különböznek egymástól. Tiszteljük és megvalljuk az egy Istent, nem úgy, mintha magányos lenne. Az "Atya", a "Fiú" és a "Szentlélek" nem egyszerűen az isteni "Lét" módozatainak nevei, mert valóságosan különböznek egymástól: Az Atya nem ugyanaz, mint a Fiú, sem a Fiú nem ugyanaz, mint az Atya, sem a Szentlélek nem ugyanaz, mint az Atya vagy a Fiú. Eredési relációik által különböznek egymástól: Az Atya az, aki nemz, a Fiú az, aki születik, a Szentlélek az, aki származik. Az isteni Egység Háromság.

A három isteni személy vonatkozásban (relatio) van egymással. Az isteni személyek közötti valóságos különbség, mivelhogy ez nem osztja meg az isteni egységet, kizárólag azokban a vonatkozásokban van, amelyek az egyik személynek a másik kettőhöz való viszonyát adják. A személyek vonatkozást kifejező neveiben az Atya vonatkozásban van a Fiúval, a Fiú az Atyával, a Szentlélek mindkettővel; amikor erről a három személyről beszélünk, a vonatkozásokra vagyunk tekintettel, ugyanakkor egy természetben vagy lényegben hiszünk. Közöttük tehát minden egy, ahol a relatio szembenállása nincs jelen. Ezen egység folytán az Atya egészen a Fiúban és egészen a Szentlélekben van; a Fiú egészen az Atyában és egészen a Szentlélekben van; a Szentlélek egészen az Atyában és egészen a Fiúban van.

Nazianzi Szent Gergely, akit "teológusnak" is neveznek, a konstantinápolyi katekumenoknak a Szentháromságos hit ezen összefoglalását adja:

"Mindenekelőtt kérlek, őrizd a jó letéteményt, amelynek élek és amelyért harcolok, mely bárcsak ez életből távozóban kísérne engem, mellyel az élet minden nehézségét elviselem, és minden gyönyörűséget megvetek és semminek tartok; a hitet, mondom, és a hitvallást az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben. Ezt bízom rád a mai napon, amikor elmerítelek a tisztító vízben, és a magasba emellek. Egész életed kísérőjéül és oltalmazójául adom neked az egy Istenséget és hatalmat, mely a Háromban együtt van, és a Három különbözőt magában foglalja, mely nem különbözik bennük sem állagban vagy természetben, sem alá- vagy fölérendeltség nem növeli vagy csökkenti (...); a Három végtelen végtelen egységét [adom neked], a Három egyformán Istent, ha külön-külön nézzük (...) ismét Háromságos Istent, ha együtt gondoljuk (...). Alig kezdek gondolkodni az Egyről, azonnal körülragyog a Háromság. Alig kezdem megkülönböztetni a Hármat, visszajutok az Egyhez."

"Külön személyek, de mégis egy (Szentháromság). Külön is Isten Jézus is, Atya is, Szent Lélek is, de mégis egy Isten."

Pont mint Brahma, Siva, Visnu!

"Trimurti = Trinity?

Finally, detractors claim that the Hindu "trimurti" - Brahma, Vishnu and Siva - was another model for the Christian Trinity. (You can view a picture of the Hindu trimurti at another site ) Yet scholars tell us that this "trimurti" only appears in Hinduism during the fourth century after Christ. Christians had been professing belief in One God in Three Persons for four centuries by then! If the Holy Trinity concept predates the Hindu trimurti, the former could not have been copied from the latter. In fact, given Hinduism's tendancy to absorb concepts from other religions, and the fact that Christianity reached India in the first century, it is quite possible that the Hindu sages developed the trimurti along the lines of the Trinity-concept professed by Indian Christians!

Yet the former is not an exact copy of the latter. Hindus do not consider Brahma, Vishnu and Siva to be three persons in one God, but three distinct gods who each manifest part of Brahman, the impersonal Absolute. Some sages even add a fourth god, Ishvara, to this triad, and claim that he is the first - antecedent to the other three! This demolishes the threeness which seems to parallel the Trinity.

Moreover, Brahma, Vishnu and Siva each have a goddess consort - Sarasvati, Lakshmi and Sakti* respectively. That would make not three but six. Add Ishvara and his consort, Maheshvari, and you now have eight primary manifestations of Brahman! Yet these are only eight among millions of divinities in the Hindu tradition, all of which are considered various manifestations of the Absolute.

Thus any alleged Hindu parallel with the Trinity quickly dissolves into a modalistic polytheism and finally a monistic pantheism, in which all diversity in the universe merely manifests an underlying spiritual Unity (a concept not shared by orthodox Christianity)."

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

A trinitástan a bibliai adatokat összegzi: csak egy Isten van, ugyanakkor három személy van, aki természeténél fogva olyan, amilyen csak Isten lehet, és aki olyasmit tesz, amit csak Isten tehet. Isten három személyben egyetlen Isten: Atya, Fiú és Szentlélek. Ez nem értelmetlen, csak értelemfeletti, a teremtett világban példátlan: Isten ui. nem hasonlít emberi elképzelésekhez (vö. Csel 17:29). Különben nincs benne a Bibliában a "Jehova", a "teokratikus szervezet" kifejezés sem. 1Kor 14:33 nem Isten lényéről beszél, hanem a gyülekezeti rend szükségességéről (ti. ő a békesség Istene).

Ha a Háromság azért lenne "titok", mert zavaros lenne, akkor senki sem ragaszkodna hozzá. A tan azonban nem logikai önellentmondást tartalmaz, hanem a teremtett világ fogalmi és logikai rendszerén túlra mutat: a Teremtő Isten lényére. A tan csak akkor "zavaros", ha valaki azt hiszi, vagy azt tanítják neki, hogy itt olyasmiről van szó, aminek bele kell férnie az emberi logikába. Érdekes, hogy ugyanakkor az ilyen racionalista beállítottságúak is vallanak Istenről olyasmit, ami szétfeszíti a logikai és nyelvi képességeiket. Istent személynek vallják, pedig egyszerre a világon kívül álló valaki, és mégis benne élünk, mozgunk és vagyunk. Ugyanígy bár személy, egyszerre sokmillió gyermekével beszélget. Isten valóban nem hasonló a mi kis emberi elképzeléseinkhez! (Csel 17:29)

A Szentháromság - A háromszemélyű egy Isten

Bár mindaz, amit az emberi értelem Istenről megsejthet, rejtelmes és titokzatos, Krisztus tanítása ezenfölül még a legmélyebb és legrejtettebb titkot, a Szentháromság titkát is fölfödi előtte. Krisztus Istent Atyjának nevezi. Sohasem mondja tanítványairól és sajátmagáról együttesen ,,mi Atyánk'', hanem mindig ,,az én Atyám'' és ,,a ti Atyátok''. Krisztus tehát különös értelemben Isten Fia. Csak Ő mondhatja el mennyei Atyjáról: ,,Én és az Atya egy vagyunk''. Gyakran beszél az Üdvözítő a Szentlélekről is, aki az Atyától származik, akit Ő vagy az Atya az Ő nevében küldeni akar, mégpedig mint megszentelőt, mint helyette adott gyámolítót, mint a teljes isteni igazság tanítóját. Különös világossággal fejezik ki a Szentháromság titkát azok a szavak, melyeket az Üdvözítő röviddel mennybemenetele előtt tanítványaihoz intézett: ,,Minden hatalom nekem adatott mennyben és földön. Elmenvén tehát, tanítsatok minden népet, megkeresztelvén őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében'' (Mt 28,18-19). Az Atya és Fiú és Szentlélek egy nevében vagy egy nevére kell a hívőnek a bűntől való megtisztulás és a megigazulás keresztségét fölvennie. Az apostolok leveleiben gyakran található a Szentháromság hitének megvallása. Szent Pál pl. a korintusiakhoz írt második levelét ezekkel a szavakkal fejezi be: ,,A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, és Isten szeretete, és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!'' (2Kor 13,13)

Az Egyházban ősidőktől fogva elevenen élt és él a Szentháromságban való hit. Ez a hit nyilatkozik meg egyebek között a keresztelésnek ősidőktől fogva szokásos formájában: ,,az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében''; az apostoli hitvallásban; az úgynevezett doxologiákban, vagyis a háromszemélyű egy Istennek dicséreteiben, leginkább az ősrégi ,,Dicsőség az Atyának...'' dicsőítésben; végül az imádságok befejezéseiben, amelyek ősrégtől fogva ,,trinitariusok'', azaz a Szentháromság hitét kifejezők: ,,A mi Urunk Jézus Krisztus által, aki veled (vagyis az Atya-Istennel) él és uralkodik a Szentlélekkel egyetemben, Isten mindörökön örökké. Amen''.

Tehát egy Isten van három személyben s a személyek neve Atya, Fiú és Szentlélek. Ezek a nevek származási viszonyt fejeznek ki. Istenben, mint a teológusok mondják, vannak ,,eredések'', s az ezeken az ,,eredések''-en alapuló kölcsönös ,,vonatkozások'' által különbözik egymástól a három személy. Minden másban teljesen egyformák, egy lényegük van, a három személy csak egy Isten, egymást teljesen áthatják. Ezt a tant a firenzei zsinat (1438-1445) a következő módon fejti ki (vö. az ún. Szent Atanáz-féle hitvallást is): ,,A római Anyaszentegyház... hisz... egy igaz, mindenható, változhatatlan és örök Istent, az Atyát és Fiút és a Szentlelket, aki egy a lényegben, hármas a személyben: a születetlen Atyát, az Atyától szült Fiút, az Atyától és Fiútól származó Szentlelket. Az Atya nem a Fiú, sem a Szentlélek; a Fiú nem az Atya, sem a Szentlélek; a Szentlélek nem az Atya, sem a Fiú: hanem az Atya csak Atya, a Fiú csak Fiú, a Szentlélek csak Szentlélek. Csak az Atya nemzé a Fiút saját állagából (szubsztanciájából), csak a Fiú született csak az Atyától, csak a Szentlélek származott egyszersmind az Atyától és Fiútól. Ez a három személy egy Isten, nem pedig három Isten; minthogy a háromnak egy az állaga (a szubsztanciája), egy a lényege, egy a természete, egy az istensége, egy a mérhetetlensége, egy az örökkévalósága. Istenben minden egy, ahol vonatkozási ellentét nem forog fönn. Emiatt az egység miatt az Atya egészen benne van a Fiúban és egészen a Szentlélekben; a Fiú egészen az Atyában és a Szentlélekben; a Szentlélek egészen az Atyában és egészen a Fiúban. Egyik sem előzi meg a másikat az örökkévalóságban, nem múlja fölül nagyságban, nem szárnyalja túl hatalomban. Örökké és kezdet nélkül van a Fiú az Atyától; és örökké s kezdet nélkül származik a Szentlélek az Atyától és Fiútól. Az Atya mindazt, ami és amivel bír, nem mástól kapja, hanem sajátmagából bírja: eredet származás nélkül. A Fiú mindazt, ami és amivel bír, az Atyától kapja: eredet az eredettől. A Szentlélek mindazt, ami és amivel bír, egyszersmind az Atyától és Fiútól kapja. De az Atya és a Fiú nem két eredeztetője a Szentléleknek, hanem csak egy: miként az Atya és Fiú és Szentlélek nem három létesítő elve a teremtésnek, hanem csak egy,''. Ez kikutathatatlan hittitok. Még a legélesebb elméjű teremtmény sem jutott volna sohasem az egy Isten háromszemélyűségének nyomára. Sok népnél és nagy gondolkodónál (Plato!) megtalálhatók a Szentháromság titkának az őskinyilatkoztatásból megmaradt emlékei. Jóllehet az Ószövetség ezt a titkot homályosan jelzi, mégsem ,,nyilatkoztatja ki''.

Bár tehát a Szentháromság titka minden emberi értelmet fölülmúl, mégsem észellenes. Nem azt mondjuk ugyanis: három egyenlő eggyel, három lényeg egy lényeg, három személy egy személy, hanem három személy egy lényeg. Sőt, ha ezt a titkot teljes szeretettel átfogni igyekszünk, mély bölcsességet sejthetünk benne. E titok lelki áthatásának (megértésének) vágya arra indította az egyházatyákat, hogy képekkel és hasonlatokkal tegyék hozzáférhetőbbé. Megjegyezzük, hogy a teológiának általában egyik főfeladata ,,analógiák'' (hasonlóságok) találása, hogy emberi értelmünk képzeteihez és fogalmaihoz való kapcsolása által a hittitkokat eszünkkel minél jobban megközelíthessük. Az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek viszonyát a napnak, sugarának és fényének, vagy pedig a kútfőnek, forrásnak és folyónak kölcsönös viszonyával hasonlították össze.

Lassankint azonban eljutottak oda, hogy az ember szellemi életében a Szentháromság képmását lássák. Ebben a tekintetben termékenyítőleg hatott a Szentírás első könyvének az a helye, amely szerint Isten saját képére és hasonlatosságára alkotta az embert (Ter 1,26 sk.). Továbbá Szent János evangéliumának bevezetése, amely a második személyt, Isten Fiát, ,,Igé''-nek nevezi. Természetesen csak lelki szót (igét) lehet rajta érteni. Mi emberek ugyanis, mielőtt egy szót szánkkal kimondanánk, előbb értelmünkkel világos fogalmat kell alkotnunk. Amivel nem vagyok tisztában, arról nem is tudok beszélni. Mielőtt kimondom: ,,ember'', kell hogy megértettem, ,,fölfogtam'' légyen, mit jelent e szó ,,ember'', azaz fogalmat alkossak magamnak az emberről. Ezt a fogalmat lelki szónak nevezhetem s ez megelőzi a kimondott szót. Ilyképpen érti meg Isten is mintegy önmagát; ismeri meg önmagát, az örökkévalóságtól fogva tökéletes fogalmat alkot sajátmagáról, saját lényét fejezi ki egy szellemi ,,Igé''-ben, ,,amely kezdetben volt, és Istennél volt és maga Isten volt'' (Jn 1,1). A mi fogalmaink szegények, tökéletlenek, élettelenek, még legmagasabbrendű szellemi ,,alkotásaink'' is. Isten Igéje összfoglalata saját legtökéletesebb lényének, maga is Isten, Isten Fia; élő, mint maga az Atya-Isten; a személyes isteni Bölcsesség.

Nehezebb volt hasonló analógiát találni a harmadik isteni személy, a Szentlélek származására vonatkozólag. De egészen következetes eljárás volt, hogy e végből másik szellemi tevékenységünkhöz, az akaráshoz vagy szeretéshez fordultak. Az Atya és Fiú kölcsönösen szeretik egymást, s ez a szeretet oly tökéletes módon nyilvánul meg, hogy maga ez a megnyilvánulás is szintén isteni személy. E szerint a Szentlélek, mint a mise hitvallása (Credo-ja) mondja, egyszersmind az Atyától és Fiútól származik. Mintegy a szeretet összekötő kapcsa Ő, tehát az Atya és Fiú, mint egymástól különböző személyek egységéé is. Ezért Isten szeretetének és -- mivel a szeretet minden jó érzületnek alakító ereje és összefoglalása -- egyben szentségének kifejezése is: Szent Lélek, a szentség Lelke. Különösen Szent Ágoston vette alapul az ember szellemi életét a Szentháromságról szóló munkájában e titok magyarázására. S ez nyilván több, mint pusztán kép. Hiszen mi emberek arra vagyunk hivatva, hogy szellemi képességeinkkel egykor a háromszemélyű egy Isten életében résztvegyünk. Ennélfogva bizonyos rokonsági vonatkozásnak kell lennie a mi szellemi tehetségeink és a Szentháromság életfolyamata között.

Ez a gondolat a Szentháromság hittételének életértékeit tárja föl nekünk. A Szentháromság a mi célunk; Isten háromszemélyű életében való részesülés az a cél, amelyre az isteni kegyelem segítségével törekszünk. Semmiképp sem foghatnók föl tehát kegyelmi életünk értelmét, ha a Szentháromságról semmit sem tudnánk. A Szentháromság forrása és célja a mi kegyelmi életünknek. A Szentháromság egyszersmind mintaképe a mi közösségi életünknek is. Benne találjuk meg a személyiség megtartása és a közösségnek való önátadása között a teljes kiegyenlítődést. Mert -- mint föntebb mondottuk -- csak az ellentétes vonatkozások folytán lesznek az isteni személyek egymástól különböző személyekké, tehát egymásravonatkozásuk, -- hogy úgy mondjuk -- közösségi életük folytán. Maga a lét: hármas lét. Három egy-ben, ez minden létnek eredeti képe. A legtökéletesebb létezés: egymáshoz és egymásbanlétezés. Az isteni személy, minden személyes létnek ősi eszményképe, másik személyhez való vonatkozásában valósul meg. Bennünk ez a két törekvés (a személyiség önmegtartása és a közösségnek való önátadása) nagyon gyakran súlyos ellentétbe visz. Istenben minden ellentét kiegyenlítődik. Ezért mi is minden ilyen ellentét legyőzésére csak az Istenben való részesülés, a háromszemélyű egy Istenbe való beleágyazódás által jutunk el. Ez kegyelmi életünk minél nagyobb kifejtése révén történik. A Szentháromság dogmája ezért az élő Isten dogmája. Isten életnyilvánulása tehát a birtoklás, a kölcsönös odaadás, a tökéletes kicserélődés. Isten az élet, amelynek csak árnyékszerű hasonmása minden más élet.

A Fiú >>>emberként<<< valóban „kisebb” volt az Atyánál (Jn 14:28, „az én Atyám nagyobb nálam”), és mint Messiás, mint ember, az őt küldő Istentől való teljes függőségben élt (1Kor 11:3, „a Krisztus feje [vezetője] az Isten”).

Az Isten-ember, Krisztus feje az Isten, a mennyiben az ő egész váltságmunkája az Atya akaratában rejlett, és Krisztus maga megmondotta, miért jött, t. i. hogy Atyjának akaratát teljesítse (Ján. 4,34. 5,30. 6,38.) Az isteni Igéről, mint ilyenről, itt nincs szó, hanem Krisztusról, az >>>emberré lett Igéről<<<. Az isteni Ige magában véve nincs alávetve az Atyának, hanem Istentől Isten az. Érdekes módon, pl. az ugyanebben a versben írt szövegből, melyben így szól a szentíró: "az asszony feje a férfi" nem próbálod meg azt levonni, hogy az asszony lenne ugyanúgy ember, mint a férfi, hanem egy lényegileg alacsonyabbrendű lény.

Bővebben:

[link]

Iréneusz lyoni püspök is a 2. század hitvédői közé tartozik, de tudni kell, hogy "Az eretnekek ellen" írt ötkötetes művének az első harmada (ahonnan a társulati idézet is származik) a gnosztikusokkal vitázik. Iréneusz az adott részletben azt a gnosztikus spekulációt cáfolta, miszerint az egyedüli Istenen kívül lenne egy félistenszerű "demiurgosz", aki az anyagvilágot teremtette, és akit a gnosztikusok az Ószövetség Istenével (Jehovával) azonosítottak. Iréneusz érvelése szerint az egyház "egy Istenben [hisz], a mindenható Atyában, a mennynek, a földnek és a tengernek és minden benne levőnek a teremtőjében; és az egy Krisztus Jézusban, az Istennek a Fiában, aki testté lett a mi üdvösségünkért; és a Szent Lélekben, aki a prófétákon keresztül szólt Isten döntéseiről". Iréneusz arról beszél, kiben hisz, azaz bízik az egyház; ezért ugyanitt úgy említi Jézust, mint aki "Krisztus Jézus, Urunk és Istenünk és üdvözítőnk és királyunk." Érdemes megfigyelni, hogy a Társulat nem idéz, amikor Iréneusz állítólag "kimutatta", hogy Jézus nem egyenlő "az egyetlen igaz és egyedüli Istennel", hanem egyszerűen a saját véleményét adja Iréneusz szájába, a teljes szöveg idézése nélkül. A második töredéket ("felette áll mindenkinek, és akin kívül nincs más") sem sikerült fellelni. Ezzel a hiányos idézési módszerrel azt is bizonyíthatnánk a Bibliából, hogy "nincs Isten" (vö. Zsolt 14:1)! Iréneusz az egyik tanító művében mindenesetre egyértelműen kifejtette az Atya és a Fiú viszonyáról vallott hitét:

"Tehát Úr az Atya és Úr a Fiú, és Isten az Atya és Isten a Fiú, mert aki Istentől született, az Isten. Eképpen természetének lényege és hatalma szerint, egyetlen Istennek mutatkozik, másrészről, mint üdvösségünk adományozásának kezelője, Fiú és Atya."

Az Ézs 7:14-gyel kapcsolatban pedig ezt írta:

"Az Emmánuelnek pedig ez a fordítása: Isten velünk, vagy a kívánságot fejezi ki a próféta ehhez hasonlóan: Isten legyen velünk! Eszerint az értelem szerint a jó hír értelmezése és kinyílvánítása, mert 'Íme – mondja – a Szűz foganni fog, és egy fiút szül, őt, aki Isten, hogy velünk legyen.', ugyanakkor egészen elcsodálkozik a dolgon, hírül adja a jövő eseményt, hogy Isten velünk lesz. (…) Ugyanaz a próféta ezt mondja még: 'Fiú született nekünk, és fiúgyermek adatott nekünk, és az ő neve csodálatos tanácsadó, erős Isten."

Iréneusz csak egy Teremtőről tudott, és Jézust annak tartotta: "Krisztus Jézus, az Isten Fia, aki az ő teremtése [értsd: az általa teremtett világ] iránti páratlan szeretetéből leszállott, hogy egy szűz megszülje." Mindent összevetve, Iréneusz a Társulat sugallata ellenére Jézust emberré lett Istennek tartotta; nem használta a Háromság szót, a tanról nem fogalmazott "hibátlanul", de Istenben kora egyházával együtt mint Atya, Fiú és Szentlélek Istenben hitt.