Mit tegyek, ha nem merek hinni magamban?
*
pl1:
Jézus fellépésének és halálának idejéről
pl2:
Mik. 5,2 De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; A KINEK SZÁRMAZÁSA ELEITŐL FOGVA, ÖRÖKTŐL FOGVA van.
stb.
„Magamban már nem bízom, mert nem tudom irányítani sem az időt, sem a sorsom.”
Wov, innen már csak egy lépés, hogy eljuss az Istenben való hitre. :)
Létezik gondviselés, aki Istenhez fordul, miután eljutott odáig a felismerésben mint te.
Azért rettegsz, mert nincsen szilárd lelki alapod. Leomlott a homokra épített házad.
Szerintem mindenféle építkezést az alapnál kell kezdeni, ez pedig te magad vagy, a benned lévő Isten. Csak ezt a forrást nyisd fel, és utána kezd összeállni a kép.
Amikor ideges vagy, vegyél egy nagy levegőt lassan, érezd az "erejét", ahogy felfrissülsz tőle, az Élet beáramlását. Csak erre összpontosíts, mindent zárj ki. Ezt csináld annyiszor, amennyiszer szükségét érzed.
Ez a gyakorlat segít abban, hogy ne zavarodj bele az elme labirintusába. Innen elkezdhetsz kifelé is nyitni, de időnként mindenképp térj vissza "magadba", legyen ez egy biztos pont az életedben, a kőszikla alap.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!