Erről mit ír a Biblia, hogy ítéli meg az Isten?

Hogy a Biblia erről mit ír pontosan, azt nem tudom, de Isten előtt csak az első házasság számít, ha megözvegyül vki, akkor ugye elvileg egyedül kell maradnia, elfogadnia a sorsát, úgy hogy azt gondolom, h a mennyországban a párja az első felesége lesz, attól függetlenül, h később kivel meddig élt együtt.

Az előttem szóló idióta pedig ha már föltétlenül ilyen marhaságot kellett beírnia ide, akkor legalább tudná leírni helyesen Claudia SChiffer nevét.

Az újraházasodás nem bűn. Mellesleg ezt a kérdést Jézusnak is feltették, figyeld csak mit válaszolt:

A feltámadás

"Aznap még szadduceusok is mentek hozzá, akik tagadták a feltámadást. Kérdést intéztek hozzá: "Mester, Mózes úgy rendelkezett, hogy ha valaki gyermektelenül hal meg, a testvére vegye el az özvegyet és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt. Mivel nem volt gyermeke, feleségét testvérére hagyta. Ugyanez történt a másodikkal, majd a harmadikkal is, egészen a hetedikig. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor a hét közül melyiknek a felesége lesz az asszony? Hiszen mindegyiké volt." Jézus így válaszolt: "Tévedtek, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát. A feltámadás után nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint Isten angyalai a mennyben. Ami pedig a halottak feltámadását illeti, nem olvastátok, amit az Isten mondott nektek: Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene. Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké." Amikor ezt a nép hallotta, elámult tanításán." (Mt 22,23-33)

Ezen szavak értelme a következő:

Újabb támadás éri Jézust a feltámadást tagadó szadduceusok részéről. Nevetséges helyzetbe akarják hozni, s a sógorházassággal jönnek elő. Mózes előírta törvényében (MTörv 25,5-10), hogyha egy férfi gyermek nélkül hal meg, özvegyét vegye el fivére, s a házasságból született első fiú jogilag a megholt férfi fiának számítson. Jézus feleletében azt mondja, hogy a feltámadás után nem lesz házasság, mert az emberiség elérte a célját, s így ez a probléma elő sem kerülhet. Sőt Jézus most tovább megy, megtámadja a szadduceusok felfogását, akik a feltámadást tagadták Isten a pátriárkák Istenének (Kiv 3,6) s az élők Istenének nevezi magát. Tehát a pátriárkák valamiképp élnek, nem haltak meg teljesen, s így várják a feltámadást (Lk 20,38).

Még az előbbihez:

E költött jogesettel a szadduceusok nevetségessé akarták tenni a testi feltámadásba vetett hitet. Jézus megmagyarázza nekik, hogy az örökkévalóságban nincs házasság: a feltámadottak úgy élnek, mint Isten angyalai.

A keresztény házasság

"A leveletekre ezt válaszolom: Jó, ha az ember asszonnyal nem érintkezik. A kicsapongás veszélye miatt azonban legyen csak minden férfinak felesége és minden asszonynak férje. A férfi teljesítse házastársi kötelességét feleségével szemben, hasonlóképpen az asszony is férjével szemben. Az asszony testével nem maga rendelkezik, hanem a férje, éppígy a férfi testével sem ő rendelkezik, hanem a felesége. Ne tartózkodjatok egymástól, legföljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy azt imádsággal töltsétek. Azután térjetek vissza egymáshoz, nehogy a sátán megkísértsen benneteket, mivel nem tudtok megtartóztatásban élni. Ezt engedményként mondom, nem parancsként. Szeretném ugyanis, ha mindnyájan olyanok volnátok, mint én magam, de hát mindenki saját ajándékát kapta Istentől, az egyik ilyet, a másik olyat." (1Kor 7:1-7)

Tehát: A házassággal kapcsolatban az apostol csak azokat a kérdéseket érinti, amelyeket a korintusiak fölvetettek levelükben. Ezért von párhuzamot a szűzi állapot és a házasélet között. Tagadhatatlan, hogy az ősegyházban föllelhető Krisztus közeli megjelenésének várása, nem mint hitbeli tanítás, hanem mint emberi vélemény, ezért "az idő rövidsége" miatt hangoztatták a tökéletesebb életmódot. A szűzesség azonban nem mindenkinek való, általánosabb életforma a kereszténységben is a házasélet, ahol az ösztön törvényes keretek között kielégíthető. Erre utalnak a szavak, hogy a felek adják meg egymásnak, amivel tartoznak. Ezért köthetnek az özvegyek is új házasságot.

A házastársi együttélés kötelessége kölcsönösen áll mindkét házastársra. Ettől csak közös megegyezéssel szabad tartózkodni megokolt esetben, a lelkiélet (és az asszony egészsége) érdekében, a megtartóztatás különben alkalom lehetne a házasságtörésre.

"A nem házasoknak és az özvegyeknek ezt mondom: Jó, ha úgy maradnak, mint én is. De ha nem tartóztatják meg magukat, kössenek csak házasságot, mert jobb megházasodni, mint égni. A házasoknak meg nem én parancsolom, hanem az Úr: A feleség ne hagyja el férjét. Ha mégis elhagyná, maradjon férj nélkül, vagy béküljön ki férjével. A férfi se bocsássa el feleségét." (1Kor 7:8-11)

Az érvényes házasság felbonthatatlanságát Krisztus is hangoztatta (Lk 16,18 Mt 5,32; 19,9). A keresztények közt érvényesen kötött házasság mindig fölbonthatatlan.

"A többieknek azonban én mondom, nem az Úr: Ha valamelyik testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne küldje el. S ha valamelyik asszonynak hitetlen férje van, és az szívesen marad vele, ne hagyja el férjét. Mert a hitetlen férjet megszenteli felesége, és a hitetlen asszonyt megszenteli férje. Különben gyermekeitek tisztátalanok volnának, pedig szentek. De ha a nem hívő fél elválik, hadd váljék el. Ilyen esetben a testvér vagy nővér nincs lekötve, hiszen Isten békességre hívott minket. Honnan tudod, te asszony, hogy a férfit üdvösségre vezetheted? Vagy honnan tudod, te férfi, hogy feleségedet megmentheted?" (1Kor 7:12-16)

A "többiek" azok, akiknek házastársa pogány vagy zsidó maradt. Ezeknek szól a Szent Pál-i kiváltság. Ha a meg nem keresztelt fél nem akar békésen együttélni hívő házastársával, akkor az elválhat. Ha azonban megvan a jószándéka, a hívő fél nem hagyhatja el. Rajta keresztül a pogány fél és a még meg nem keresztelt gyermekek is valamiképpen az egyházi közösségre irányulnak, és javaiban részesülnek. Vagyis az Apostol megengedi a házasság fölbontását abban az esetben, ha a pogány házastársak közül az egyik keresztény lesz, s élettársa nem akarja folytatni vele a házaséletet (Privilegium Paulinum).

14:44:

A keresztények mennyei reménysége: [link]

Isten országában nincs első és másodosztály. Aki hisz, azt Isten a gyermekévé fogadja (Jn 1:12-13), az Isten fia (Gal 3:26, 4:6, Róm 8:15-16), Istentől született (1Jn 5:1, Jn 3:1-8), vette a Szentlelket (Jn 7:37-39), a Messiás elpecsételte a Lélekkel (Ef 1:13-14, 2K0r 1:22), megkeresztelte és meg-tatta a Lélekkel (1Kor 12:12-13), abban Krisztus vett lakozást (Ef 3:17), az a Lélek templomává lett (1Kor 6:19-20). A 144 000 a megtérő zsidókról szól; a Társulat szerint azért nem lehetnek zsidók, mert a törzsek névsora nem egyezik az egyik ószövetségi listával, de egyrészt az Ószövetségben található húsz törzslistából csak három egyezik (!), másrészt Dán és Efraim a bálványimádás miatt hiányzik. A Lk 12:32-ben a tizenkét tanítvány mint új Izrael valóban „kicsiny nyáj" volt, amely rászorult az Isten gondviselésébe vetett bizalomra (lásd a szövegkörnyezetet). A Mt 22:14 előtti példázatból kiderül, hogy ki a „sok meghívott" és ki a "kevés választott"; a meghívottak (a kortárs zsidók) nem jöttek el a királyi menyegzőre, az utcáról behívott vendégek (a népek) viszont a korabeli szokás szerint vendéglátójuktól kapnak ünneplő ruhát. A hallgatag „vendég", aki csak fogyaszt, de nem kér az ünnepségből, megsérti a házigazdát, joggal dobják ki: akik bent maradnak, azok a választottak - nem a 144 000. A Jn 10:16 „más juhai" sem JT „földi osztályára", hanem a népekre vonatkozik. A Jel 7:9-ben a ..nagy sokaság" igenis a mennyben van, „a trón előtt" {enópion), nem csupán a trón „látóterében" (NWT), akárcsak a Jel 14:3-ban a 144 000 (enopion itt is. kétszer). A 2Thrssz 2:13-14 sem arról szól. hogy a 144 000 lenne kiválasztva a „Krisztus [mennyei] dicsőségében való részesedésre". Az előző versek azokról szólnak, akik nem hisznek az igazságban. hanem a hamisságban gyönyörködnek, akiket Isten ezért kiszolgáltat a tévelygesnek, és a Sátán el is csábítja őket; ezzel szemben a thesszalonikai hívöket Isten „kezdettől fogva üdvösségre" (megmenekülésre) „választotta ki". Itt nem az előre kiválasztásról van szó (nem az eklegomai áll perfectumban), hanem Istennek az evangelizáció során végzett válogatásáról (a haireó áll aorisztoszban, ami két lehetőség közüli egyszeri választást jelent); a hitetlen engedetlenség és a hívő engedelmesség áll egymással ellentétben, nincs szó a 144 000-ről. Az 1Pt 1:5-8 sem a 144 000 üdvösséget garantálja: Péter a világban szétszóródott (1:1-2), újjászületett (1:3) hívőknek ír. akik az övével „azonos értékű hitet" vallanak, akik e hit révén isteni természet részesévé váltak, és megmenekültek a pusztulástól (2P1 1:1.4). A Zsid 12:22-24-ben az „elsőszülöttek ünnepi seregé"-nek neve fel van írva a mennyben, az „élet könyvében" (vö. Jel 20:11-15); ha ez az „ünnepi sereg" a 144 000-re vonatkozna. akkor csak ők üdvözülnének - senki más.

Az Újszövetségben a mennyei és a földi osztályok létezése egyértelmű utalásokat tett volna szükségessé arra vonatkozóan, hogy melyik ige, szakasz vagy levél kikről szól, és kiknek szól. Ilyen utalások nincsenek, tehát vagy az Újszövetséget kell kidobnunk a szentírók döbbenetes, félrevezető gondatlansága miatt, vagy pedig a szétválasztásról szóló tant. Különben a 144 000 állítólagos kiváltságait tekintetbe véve a Tanúk tömege teljesen fölöslegesen veszi a kezébe a Bibliát, hiszen annak csak töredéke szól róluk és nekik. Az 5,6 millió Tanúnak valóban csak az „Őrtorony" olvasása marad...

Kérdéses ezenkívül, hogy ki tudhatja. hányan tértek meg az első keresztény generáció alatt a 144 000-ből. és hogy hányadiknál állt a számoló Russell és hívei fellépésekor?

A hívőknek egy, közös reménységük van (Ef 4:3-6), az apostolok és a hívők hite azonos értékű (2Pt 1:1).

[link]

[link]

[link]