Jézus minden bűnös embereknek megbocsát ha megbánja?

Egy bibliában szereplő személy jutott eszembe.

Sőt kettő is.

az egyik Dávid király volt, aki azzal kezdte, hogy más feleségét elvette, és teherbe ejtette, aztán amikor ezt megtudta, haza hívatta a férjet, hogy menjen be az asszonyhoz, és háljon vele, nehogy kiderüljön a bűn,

Amikor Látta hogy a férj erre nem hajlandó, akkor gyorsan megölette, és az asszonyt pedig gyorsan elvette feleségül.

Nos ez nem kerülte el Isten figyelmét, és a büntetést megkapta Dávid,

Ám Isten megbocsájtott neki, és "Szíve szerint való embernek" nevezte a Bűn bánó Dávidot.

Katy Weaver

Kedves kérdezö, Jézus Krisztus azt mondta, hogy "megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titeket"

Mi az igazság?

Az igazság nem a tökéletlen emberi filozófia, nem a tradició követése, hanem az amit az Isten Szava a Biblia mond.

Ez pedig nagyon vigasztaló a számunkra.

Egy az, hogy ha megismered az IGAZSÁGOT, amit a Biblia tanít, rájösz, hogy a pokol szó ahogyan azt a magyar nyelvre fordítják egyes fordítások, az emberiség általános sírjára vonatkozik, ahol a halottak vannak, a NEM LÉTEZÉS állapota.

Ennek a bizonyítékára rengeteg Bibliai vers van.

Egy szeretö Isten nem kínoz senkit sem a pokolban, ezzel csak az egyes vallásvezetök ijesztgetik az embereket.

El tudod kérlek képzelni, ha a gyermeked roszat csinál és sokszor is egymás után, akkor te most öt leöntenéd egy fazék forró zsírral? Vagy bedobod a tüzbe, had kínlódjon örökkön-örökké?

Tudod mi segít? A János 17:3 verse azt írja: Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit elküldtél a Jézus Krisztust."

Mit jelent megismerni ezt a kettöt? Mit gondolsz?

Katy

Jézus nem azt mondta, amit írsz, hanem ezt:

"Lőn pedig, hogy meghala a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték. És a pokolban felemelé az ő szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében. És ő kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban. Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképpen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vígasztaltatik, te pedig gyötrettetel." (Lk 16,22-25)

A Pokol elleni legfőbb érvetek nem bibliai érv, hanem filozofálgatás arról, hogy szerintetek mit tenne Isten és mit nem. Atyátok, Charles Taze Russell jutott arra a következtetésre, hogy a Pokoltól való félelmét úgy tudja egy huszárvágással levágni, ha tagadni kezdi a Pokol létezését. Elővette hát az ollóját és a tollát, átfogalmazta a Bibliát és létrehozott egy olyan tanítást, ami idegen az egész Bibliától és a kereszténységtől. Most pedig, ha ebben az állapotában hagyta itt a földi létet, ott van azon a helyen, aminek a tagadását rendszerbe szedte, és sikoltozik kegyelemért és bűnbocsánatért, ami már soha többé nem lehet az övé. Én ennek egyáltalán nem örülök, és azt kívánom, bárcsak ne így lenne, de aki a Pokolba bekerült, annak nincs kiút, mert ha volna, akkor Jézus azt is megnyitotta volna. Isten senkit sem küld a Pokolba az emberek közül, hanem megmenti mindazt, akit csak lehetséges, aki alkalmat ad rá a többieken azonban nem tud segíteni. A Pokol és a Gyehenna nem az emberek számára készült, hanem gonosz szellemi lények számára, aki azonban nem tér meg és születik újjá a földi élete alatt, az maga is gonosz, tisztátalan szellemmé válik, azzal a különbséggel, hogy a démonok és gonosz angyalok soha nem voltak emberek.

A pokolról egyetlen képet kaphatunk, az meg az általad említett Jézusi példázat. Példázat!!!

Hogyan egyeztethetsz össze egy örökké tartó kínzást ezzel az igével?

Jel 21,4 És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.

De csak filozofálásra gondolva, ha Isten teremtett mindent, a mennyet a földet, a tengert, és mindent, ami azokban van, és a teremtést 6 nap alatt végezte el, akkor a 6 nap alatt kellett, hogy megteremtse a poklot is. Viszont a hatodik nap végén azt mondta, hogy mindent, amit teremtett, igen jó.

"11. Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék..."

Ezt akkor olvashatjuk a IIMózes 20-ban, amikor az ujjával véste a törvényeit a kőtáblára.

IMóz1; 31. És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó....

Ebbe biztos, hogy "belefér" a pokol félremagyarázása?

Minden bűnt megbocsát, van olyat amit nem pl: a szent szellem káromlása.

De nem csak annyiból áll a bűnbánat hogy imádkozol hanem hogy határozott lépéseket teszel annak érdekében hogy megváltoztasd az eddigi életformádat.

Nagyon fontos még hogy naponta olvasd a bibliát, és ha lehetőséged van rá akkor erkölcsös keresztény emberekkel vedd körül magad, hisz talán a társaságnak van a legnagyobb befolyása.

A Földet a Biblia legelső mondata által kijelentett időszakban teremtette Isten az egekkel együtt: kezdetben. Ez azonban nem a hatnapos teremtés első napján történt, hanem jóval azelőtt, hacsak a hatnapos teremtés első napját nem mossuk egybe azzal az időtlen, de hosszú korszakkal, ami előtte volt. A Föld kietlen és puszta, "tohu" és "bohu" lett, ami az átok jele az egész Ószövetségben. Csak ezután mondja, hogy sötétség volt a Mélység színén, és Isten Szelleme lebegett a vizek felett. A sötétség nem lehetett fizikai sötétség, ahogyan az első napon létre szólt világosság sem lehetett fizikai világosság, csak szellemi, mert a Napot, a Holdat és a csillagokat csak a negyedik napon teremtette Isten. Vagyis a sötétség, ami a mélység színén volt, szellemi sötétség volt, ami a Sátán lázadásának a következményére utal. A Poklot a Biblia a Föld gyomrával, a Mélységgel hozza kapcsolatba. Azaz a hatnapos teremtés előtt már létezett a Pokol, és a gonosz szellemek számára lett létrehozva. Amikor Isten azt mondta, hogy legyen világosság, akkor a Mennyei sereg elözönlötte a Földet, és megtisztította a gonosz szellemektől, és bezárta azokat a Pokolba. A hat napos teremtés során hozta létre Isten a Föld mai formájának az elődjét, amit az özönvíz meglehetősen átalakított. Az sem lehetetlen, hogy az egész mai földkéregnek nevezet felszínt akkor hozta létre, ugyanis a földkéreg alatt rengeteg víz van most is. Második napon létrehozott Isten egy mennyezetet, egy búrát, és ezzel elválasztotta az általunk első és második égnek nevezett valóságot. Mert ezelőtt a két térség egybe tartozott, de határozottan elkülönült a Mennytől, Isten lakhelyétől, amit Pál apostol harmadik égnek nevez, de ami hozzánk képest a harmadik, létrehozás szempontjából az első, a mienk a harmadik keletkezési sorrendben.

Az, amiről Isten azt mondta, hogy jó, az mind a hatnapos teremtés során készült, nem az előtte már fennálló valóságokra vonatkozott. Egyébként a Pokol sem tekinthető rossznak, hiszen a szellemi gonoszság börtöne, azaz szükség van rá, hogy azok a gonosz szellemek ne legyenek szabad lábon, akik oda vannak bezárva. Az a rossz, hogy létrejött a szellemi gonoszság, ahogyan az is, hogy emberek milliárdjai is a gonosz szellemek számára létrehozott börtönbe kerültek. Pedig az embereket Isten soha nem szánta arra a helyre.

Jézus Krisztust ne tévesszük már össze Adyval, vagy más költővel, aki delíriumos állapotban értelmetlen hasonlatokat, metaforákat, szimbólumokat használt, amit azóta sem tudtak megfejteni, amilyen például az A fekete zongora című verse:

Bolond hangszer: sír, nyerit és búg.

Fusson, akinek nincs bora,

Ez a fekete zongora.

Vak mestere tépi, cibálja,

Ez az Élet melódiája.

Ez a fekete zongora.

Fejem zúgása, szemem könnye,

Tornázó vágyaim tora,

Ez mind, mind: ez a zongora.

Boros, bolond szivemnek vére

Kiömlik az ő ütemére.

Ez a fekete zongora.

Emlékeim szerint ennek az egy Ady-versnek nyolcvannégy magyarázatát tartották számon ezelőtt harminc éve, de mindenképpen sokat, ha nem is jól emlékszem a számra. Jézus Krisztus nem impresszionista művész volt, aki rébuszokban beszélt volna a tanítványoknak. Ő nem azért adta a példázatokat, hogy megtévessze a követőit, hanem azért, hogy hirdesse azokat a dolgokat, amik a kezdetektől rejtve voltak, de a cél a megértés, nem pedig a homály. Jézus azt mondta, hogy Lázár Ábrahám kebelébe vitetett, a gazdag pedig a Pokolba. Lázár vigasztalásban részesült, a gazdag pedig gyötrettetésben. Ha Jézus ezt mondta, akkor ez nem allegória, hanem a rideg valóság. Használ a Biblia szimbólumokat is, például, amikor a fák elmentek királyt választani, de nem használ félreérthető beszámolókat. Aki Jézus szavait szimbolikusan értelmezi, az már el is van tévedve. Ott kell hagyni a kavicsokat, és vissza kell térni a kősziklához. A kis kavicsok nem képesek megtartani életünk épületét, csakis a Kőszikla, a Logoszból, a Krisztusból kijelentett Réma.

Assperismus, állj meg kérlek egy kicsit, és próbálj meg elgondolkodni a szegény és a gazdag történetén amiröl Jézus beszélt.

Ha újra elolvasod, lehet hogy néhányszor is egymás után rájösz, hogy csupán szemléltetés.

...éppen úgy mint a teve és a tü foka

hagyd ki kérlek Russzelt próbáld meg inkább elemezni ezt a szemléltetést, hogy mit akart vele nekünk Jézus mondani.

Kíváncsi vagyok a válaszodra....

...no és még lennél szíves alátámasztani tényekkel a vádadat, hogy Russzel az ollóval kinyirkált valamit a Bibliából. Légy szíves írd ide nekem hol található meg az a csonka Biblia, vagy hol láttad.... Remélem nem szaladsz el a felelet elöl

Katy

Kedves Katy!

Jézus azt akarta mondani, hogy aki a földi életében nem rendezi a dolgait Istennel, annak annyi. Ahogy Salamon mondja, ha a fa eldől, ahova dőlt ott is marad (Préd 11,3). Ezért nem szabad megvárni a fejszét. Lázár nem azért került Ábrahám kebelébe, azaz a Paradicsomba, mert szegény volt. Sok szegény ember nem kerül oda. Lázár bizonyára igaz életet élt, szemben a gazdag ember tivornyázó életvitelével. Az ő problémája sem az volt, hogy gazdag volt. Ábrahám (1Móz 24,1), Izsák (1Móz 25,5) és Jákob is gazdag volt. A gazdag ember problémája az volt, ami Szodomának is: kevélység, eledel bősége, gondtalan békesség, ezzel párhuzamosan pedig a szegények felé való teljes érdektelenség (Ez 16,49). Ezzel szemben Isten arra adja a prosperitást, hogy a teljes jószívűségre gazdagodjunk meg (2Kor 9,11), hogy mindig tudjunk mit adni a szűkölködőknek (Ef 4,28).

Jézus úgy beszélt a Pokolról, mint ténylegesen létező valóságról, ami nem a megsemmisülés helye, hanem az örök gyötrelem helye. Külső sötétségnek nevezte, ahol sírás és fogcsikorgatás van (Mt 8,12, Lk 13,28). A gyehennáról azt mondta, hogy az odakerült lelkek férge soha nem hal meg, és tüzük ki nem alszik (Mk 9,44:46:48). Ezt pedig az Ésaiás 66,44-ből idézi. Megtévesztő lehet a holttest kifejezés, de a Biblia halottaknak nevezi azokat, akik a Pokolban vannak, noha nagyon is öntudatuknál vannak, éppen ezért sírnak, jajgatnak és csikorgatják a fogaikat kínjukban. A bujálkodóra is azt mondja Pál apostol, hogy élvén meghalt, vagy a megtértekre is mondja, hogy ti is holtak voltatok vétkeitekben. De maga Isten mondta Ádámnak, hogy amelyik napon eszel a tiltott fáról, meghalsz. Pedig Ádám kilencszázharminc évet élt, vagyis mondjuk, ha harminc évesen evett a tiltott gyümölcsből, akkor még kilencszáz évet. Isten számára azonban halott volt: élvén meghalt. Úgyhogy a holttest bibliai kontextusban nem ugyanazt jelenti, amit mi értünk általában alatta, különösen, amikor prófétikus üzeneteket olvasunk.

Azt, ahogyan már írtam, igen gyenge érvelésnek tartom, hogy Isten nem tenne olyat, hogy a szeretett teremtményeit örök gyötrelemnek tegye ki. Isten nem küldi az embert a Pokolba, hanem az ember sodorja önmagát, és embertársait abba a helyzetbe, hogy oda kerüljenek, Isten pedig semmi többet nem tehet értük, mint amit megtett Jézus Krisztusban. Ha tehetne, megtenné. Az ember teremtése előtt már létezett a Pokol, és az ember teremtése előtt nem minden szabályt Isten állított fel, ugyanis a Sátán lázadása már megtörtént, és megtörténtek az ezzel szembeni biztonsági óvintézkedések. A Föld feltehetőleg valamilyen összefüggésben volt a lázadással, és már az ember előtt lakták teremtett lények, akik csatlakoztak a Sátán lázadásához, és Isten ítélete alá kerültek. Meg lettek fosztva a testüktől, és az ember teremtése előtt be lettek zárva a Pokolba. Az ember szerepe az lett volna, hogy Isten igazságának a koronatanúja legyen abban a kozmikus perben, amelyben a Sátán beperelte Istent a teremtett világ előtt azzal, hogy nem szeretetből, hanem hatalommániából teremtette és tartja fenn a Mindenséget. Az embernek az lett volna a feladata, hogy legyőzze a Sátánt. Egész addigi életében arra lett felkészítve, hogy találkozzon a Kísértővel és legyőzze azáltal, hogy visszautasítja. Egyetlen kritérium az volt, hogy nem volt szabad tudnia a jó és gonosz konfliktusáról, hiszen akkor a Sátán a bizonyíték manipulálásával vádolhatta volna meg Istent, s így alkalmatlanná vált volna arra, hogy Isten igazsága legyen.

Sajnos azonban, amikor Ádám szembesült azzal, hogy Éva már evett a gyümölcsből, sőt, a Kísértő már Éva által szólt hozzá, azt gondolta, hogy minden elveszett, megadta magát a sorsának és ő is evett, pedig csak ekkor vált az ember bukása visszafordíthatatlanná. Innentől az ember a Sátán rabszolgája lett, ezért a Sátán sorsából kellett részesülnie jog szerint. Ez alól csak azok tudtak kibújni, akik megtértek Istenhez, ahogyan például Ábel, illetve Ádám is elkezdte segítségül hívni az Úr nevét. Sajnos az Istennel meg nem békülő emberek a démonok számára készült helyre kerültek, és így van ez azóta is.

A probléma a mindenhatóság kérdésének félreértéséből származik. Azt gondolják, hogy mivel Isten mindenható, ezért bármit megtehet. Ezzel szemben a Bibliát olvasva azt látjuk, hogy Isten egyik szövetséget kötötte a másik után. Minden ilyen szövetségben korlátozta Önmagát, és elkötelezte a szövetségese mellett. Ergo, a mindenhatóság nem jelenti az abszolút cselekvési szabadságot. Isten csak a jogszerűség keretein belül tehet meg bármit. Például a Pokoltól is csak a jogszerűség keretein belül menthet meg valakit. Az Újszövetségben ez a jogszerűség Jézus Krisztus véráldozatán keresztül érhető el.