Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ha a Jehova tanúi meg szegik...

Ha a Jehova tanúi meg szegik a Biblia valamelyik parancsát, mi történik velük? Mennyire számít nagy bűnnek?

Figyelt kérdés

2014. febr. 27. 12:40
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
73%

Szia


Bár erről is írtunk, De talán nem néztél utána

a Teremtő nagyon jól tisztában van azzal, hogy az ember tökéletlen, ezért mindent nem lehet betartani úgy ahogy szeretnénk. Van halálos bűn, és van nem halálos bűn.


Nagyon fontos, hogy az alapelvek ellen ne vétkezzünk, amiket igazából ellehet kerülni.

A Biblia nem ír kis, vagy nagy bűnről.

a bűnök felsorolása egy versben van megemlítve, így ép olyan nagy bűn az egyik, mint a másik. Nem szelektál kis-nagy bűnöket.

A paráznaság ugyan olyan bűnnek számít mint a lopás gyilkosság, káromkodás, stb. teljesen mindegy melyiket követte el. ezek alapelvek amiket az ember eltud kerülni


Ha valaki emberi gyengeségből elkövet valamit, azt a biblia fényében megvizsgálják azok akik erre kivannak jelölve, mert mindenkire nem tartozik,

Nem az a cél, hogy mindenáron ki kell közösíteni.

Ha valakiről kiderül, hogy szándékosan követte el a helytelenséget, és még csak meg sem bánta, akkor a legsúlyosabb büntetést kapja, ami kiközösítés

Az az nem nevezhető Jehova Tanújának, és nem ápolhat kapcsolatot Isten népével.

A gyülekezet tagjai csak annyit tudnak erről, hogy rosszat tett, de nem téma a bűne, mert az pletykának minősül, és mások bűneiről pedig nem cseverészünk.

Mivel bármikor mi is kerülhetünk ilyen helyzetbe.


ha szeretne továbbra is gyülekezetbe járni, megteheti, mert ez az egyik módja ami mutathatja, hogy megbánta, amit tett és szeretné kijavítani.

De nem köszönthetik sem ott, sem az utcán, ahol találkoznak vele a testvérek.

Idővel az erre kijelölt felvigyázók beszélgetnek vele, és ha változás történt, és látják a fejlődését, újra élvezheti Isten áldásait, és az Isten népével való kapcsolatot Jehova Tanújaként.


Katy Weaver

2014. febr. 27. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
0%

Az üzenet küldője: katywover

Az üzenet címzettje: Ismeretlen kérdező

Az elküldés időpontja: 02-20 19:56

Az üzenet oka: A kérdés: Mi Isten akarata?

Az üzenet szövege: Katy Weaver, nincs az oldalon Én használom az

oldalát,

itt hagyta ezt a honlapot, pont az ilyen emberek

miatt, mint Te is.

S Te kezdtél el írogatni, s ezeket belinkeltem az

oldalra, hogy lássák, mekkorát hazudtál.

Hogy Keresztény létedre, milyen merész vagy, És

Te akarsz erkölcsre, és Jézus tanítására tanítani,

mikor meggyalázol, és hazudsz másoknak, hogy

szidjanak, Van neked lelki ismereted?

Penu Dunham

2014. febr. 27. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
0%
Ennyit a jehovista erkölcsről.
2014. febr. 27. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
0%

Kedves kérdezö, ugyanaz történik a tanukkal és ha tudatosan akarattal, szándszándékkal vétkeznek és nem bánják meg büneiket, ami minden más emberfiával a földön.


Kiírok neked egy verset, ha van kedved összehasonlíthatod a saját Bibliáddal :-)


Galata 5:19-21: "....házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság....bálványimádás, varázslás...gyülölködés, harag...írígységek, gyilkosságok, részegségek...melyekröl elöre mondom nektek, akik ilyeneket cselekesznek Isten országának ÖRÖKÖSEI NEM LESZNEK"...


Itt még több bün is van, ahol pontoztam, elolvashatod ha van kedved a Bibliádban.


Katy

2014. febr. 27. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 KZitus ***** válasza:
0%

Szervusz


A Biblia tanításai, alapelvei mindenkinek egyformán szól. Nincsen külön alapelv, tanítás Jehova tanúinak, a reformátusoknak vagy katolikusoknak:


1János 16 "Ha bárki meglátja, hogy a testvére olyan bűnnel vétkezik, amely nem von maga után halált, kérni fog, és ő életet ad annak, igen, azoknak, akik nem úgy vétkeznek, hogy halált vonnának magukra."


A Biblia kijelenti: „nincs a földön igazságos ember, aki csak jót tesz, és nem vétkezik” (Prédikátor 7:20).


Isten Szava hatalmas erőként írja le a bűnt, amely halálos szorításában tartja az embert. ... Pál apostol a rómaiaknak írt levelében elmagyarázza, hogy „bűn alatt” vagyunk, mint ahogyan a katonák a parancsnokuk hatalma alatt vannak (Róma 3:9); a bűn ’uralkodik’ az emberiség fölött, akár egy király (Róma 5:21); bennünk ’lakozik’ (Róma 7:17, 20); a „törvénye” állandóan munkálkodik bennünk, és valójában megpróbálja irányítani a cselekedeteinket (Róma 7:23, 25).


Ez vallástól függetlenül minden emberre igaz. Csak az nem mindegy, mit teszünk szándékosan, akarattal.

2014. márc. 1. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
Sok Jehova tanúja szegte már meg a Biblia parancsát. Ilyenkor ha szívből megbánja, akkor is bünnek számít amit elkövetett, de Isten megbocsát.
2014. márc. 2. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
Ami le van írva a Bibliában, azt nemcsak Jehova Tanúinak kell kerülniük, hanem minden kereszténynek. Érdekes például, hogy sokan minket támadnak a vérrel kapcsolatban, de a Biblia feketén-fehéren leírja, hogy tartózkodjunk a vértől. Szóval amit Isten nem helyesel arra nekünk is úgy kell tekintenünk.
2014. márc. 5. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 yádenyúl ***** válasza:
Igen, tartózkodni kell a vértől! És miért? Életmentésre? Krisztus nem a vérét adta az embetekért akik utálták őt? Te nem adnál vért a gyermekednek ha szüksége lenne rá ? Ez Krisztus példáha? Ezt szeretné Jézus? Hogy nézd végig a fiad halálát miközben megtudnád menteni ? Isten is végig nézte fia halálát, és ezt nem akarja ez a fájdalmat az embereknek! Isten maga a szeretet
2014. márc. 6. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 yádenyúl ***** válasza:
0%
-irgalmasság. A legnagyobb bünt követték el a jehovatanúik, mivel többször lefordították a bibliát, elvettek betűket, hozzátettek, itt már nincs miről beszélni
2014. márc. 6. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 KZitus ***** válasza:

Kedves yádenyul


Egy isteni tanács: ne ítélj meg egy helyzetet, ha nem látod a teljes képet (Példabeszédek 18:13).


A másik: „Ne ítéljetek többé, hogy ne ítéltessetek” (Máté 7:1).


És végül: Róma 14:4 " Ki vagy te, hogy megítéled más háziszolgáját? Saját urának áll vagy esik. De meg fog állni, mert Jehova tenni tud azért, hogy megálljon."


Ezért is jó naponta olvasni a Bibliát, hogy amikor az ember egy helyzetbe kerül(például ide írni választ), akkor eszébe jussanak azok a bibliai alapelvek, amelyek motiválják a válasz, és a hangnem milyenségére, minőségére. Hiszen végül is mindannyian Isten előtt fogunk felelni a tetteinkért és beszédünkért is.

A felebaráti szeretet minden keresztény vallás alaptanítása. Kár lenne erről megfeledkezni. Nézd ez mihez vezet Ukrajnában! Azok az emberek, akik géppuskát tartanak a kezükben mindannyian "keresztények". Szerinted hol korcsosult el a gondolkodásuk, amely oda vezetett, hogy felebarátjukra gépfegyvert fognak?

El tudod Krisztust személyiségét képzelni géppuskával a kezében? Azok az emberek sem születtek ilyennek. Csak az élet, a szeretet hiány, és az is, hogy nem tanulták meg a kó kommunikációt, végül ilyenné tette őket.

Ahogyan a bűn is egyetlen helytelen tettel kezdődött, és mára már az egész világ gonosszá vált, úgy mi is csak saját magunk gondolkádásával tehetjük magunkat helyselt állapotba Isten előtt. Nem tudunk senkit megváltoztatni csak saját magunkat; hogy Isten helyeseljen.


Elnézésed kérem kedves kérdező, hogy eltértem a válaszadástól.

2014. márc. 7. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!