Miért kellene a feltámadás után a mennyben élnünk, miért nem jó itt a földön?

Kedves Kérdésfelvető!

Először is érdemes tisztázni, hogy 2 feltámadás lesz a Biblia szerint:

Jn 5,29 És kijönnek: a kik a jót cselekedték, az élet feltámadására; a kik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására.

A két feltámadás között 1000 esztendő telik el:

Jel 20,5-6 A többi halottak pedig meg nem elevenednek, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. Boldog és szent, a kinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ővele ezer esztendeig.

Az 1000 esztendő értelemszerűen a mennyben fog eltelni, ugyanis ez alatt értik meg az élők, hogy miért kell meghalni a gonoszoknak, miért nem élhetnek örökké.

Ezután Isten Új Földet teremt, ahol az örökké élők élhetnek:

Jel 21,1 Ezután láttam új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt; és a tenger többé nem volt.

Vagyis a örökké élők nem a mennyben, hanem az Új földön fognak élni, legalábbis a Biblia szerint.

Remélem tudtam segíteni!

Üdvözlettel: Péter

Kedves Péter!

Jn 5,29 Miért nem lehet ez egyszerre. Hiszen teszünk jót is rosszat is, Jóért jót, rosszért rosszat?

"Istennek és a Krisztusnak papjai" Ez olyan mintha lesznek Istennek papjai és velük együtt, mellettük Krisztusnak papjai.

Kedves Kérdező!

Hogy technikailag mit jelent, nem tudom, de hogy újjáteremti az biztos, mégpedig olyan formában, hogy "nem lesz többé halál..."

Üdvözlettel: Péter

Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak, és tenger sincs többé. Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony. Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy hangos szózat, ezt mondva: "Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak." Akkor a trónon ülő megszólalt: "Íme, újjáteremtek mindent!" (Jel 21,1-5; Vö. Iz 65,17; 66,22; 2Pét 3,13)

Azaz nem lesz menny és föld (a mostani, "régi" értelemben), hanem e kettő lényegében fedni fogja egymást. De beidézem a katekizmusunkat erre vonatkozóan:

Jel 20,1 - Jel 20,10

Egy angyal szállt le a mennyből, hogy megkötözze a sátánt. Sokan Szent Mihályt vélik felismerni ebben az angyalban. A megkötözés ezer évre szól, és ez alatt Krisztus hívei vele együtt uralkodnak. Ez az ezeréves együtturalkodás sok vitának volt a kiindulása. Akik betű szerint vették, eretnekségbe jutottak. Az ezer év zsidó elgondolásból származhat: a hétnapos teremtésnek megfelelően a világ 7000 évig marad fenn, amelyből az utolsó ezer évre vonatkoznék Krisztus ezeréves uralma, míg az utána következő nyolcadik ezer év az örökkévalóságot jelentené. Szent Ágoston és Jeromos az ezer évet Jézus megtestesülésétől számítják. - A sátán elvesztette hatalmát Jézus megváltásával, és a keresztények a kegyelem révén valóban "királyok és papok" lettek. János ezenkívül beszél első és második halálról, valamint első és második feltámadásról. János a másik halált az örök kárhozatra értette, így az első feltámadást lelki feltámadásra kell érteni, amikor valaki elhagyja bűneit, s kegyelmi életet él. Így Krisztus ezeréves országának tagjai a keresztények, akik a kegyelem állapotában élnek, vagyis feltámadtak a bűnből a keresztség révén. Az ezer év tehát Krisztus születésétől egészen második eljöveteléig tart. A világ végén a sátán teljes hatalommal fogja támadni az Egyházat, de csak rövid ideig, három és fél napig (vö.: Jel 11,9). Góg és Magóg minden egyházellenes hatalmat, kegyetlenséget szimbolizál. Ezekiel 38-39. fejezetében ír Gógról és országáról, Magógról. Góg különben Lídia királya volt. - A szeretett város Jeruzsálem, illetve az Egyház.

Jel 20,11 - Jel 20,15

Az utolsó ítélet leírása. A trónon az Atyaisten ül. Megjelennek trónja előtt a halottak, akiknek a tettei a könyvekben, elsősorban az élet könyvében vannak följegyezve. Erre az ítéletre minden halott feltámad. Az alvilág és a halál megszemélyesítve szerepelnek. Az alvilág őrizte az istentelenek lelkét a halál pedig elveszti hatalmát. Ettől kezdve csak pokol lesz azok számára, akik neve nem szerepel az élet könyvében.

Isten országában nincs első és másodosztály. Aki hisz, azt Isten a gyermekévé fogadja (Jn 1:12-13), az Isten fia (Gal 3:26, 4:6, Róm 8:15-16), Istentől született (1Jn 5:1, Jn 3:1-8), vette a Szentlelket (Jn 7:37-39), a Messiás elpecsételte a Lélekkel (Ef 1:13-14, 2K0r 1:22), megkeresztelte és meg-tatta a Lélekkel (1Kor 12:12-13), abban Krisztus vett lakozást (Ef 3:17), az a Lélek templomává lett (1Kor 6:19-20). A 144 000 a megtérő zsidókról szól; a Társulat szerint azért nem lehetnek zsidók, mert a törzsek névsora nem egyezik az egyik ószövetségi listával, de egyrészt az Ószövetségben található húsz törzslistából csak három egyezik (!), másrészt Dán és Efraim a bálványimádás miatt hiányzik. A Lk 12:32-ben a tizenkét tanítvány mint új Izrael valóban „kicsiny nyáj" volt, amely rászorult az Isten gondviselésébe vetett bizalomra (lásd a szövegkörnyezetet). A Mt 22:14 előtti példázatból kiderül, hogy ki a „sok meghívott" és ki a "kevés választott"; a meghívottak (a kortárs zsidók) nem jöttek el a királyi menyegzőre, az utcáról behívott vendégek (a népek) viszont a korabeli szokás szerint vendéglátójuktól kapnak ünneplő ruhát. A hallgatag „vendég", aki csak fogyaszt, de nem kér az ünnepségből, megsérti a házigazdát, joggal dobják ki: akik bent maradnak, azok a választottak - nem a 144 000. A Jn 10:16 „más juhai" sem JT „földi osztályára", hanem a népekre vonatkozik. A Jel 7:9-ben a ..nagy sokaság" igenis a mennyben van, „a trón előtt" {enópion), nem csupán a trón „látóterében" (NWT), akárcsak a Jel 14:3-ban a 144 000 (enopion itt is. kétszer). A 2Thrssz 2:13-14 sem arról szól. hogy a 144 000 lenne kiválasztva a „Krisztus [mennyei] dicsőségében való részesedésre". Az előző versek azokról szólnak, akik nem hisznek az igazságban. hanem a hamisságban gyönyörködnek, akiket Isten ezért kiszolgáltat a tévelygesnek, és a Sátán el is csábítja őket; ezzel szemben a thesszalonikai hívöket Isten „kezdettől fogva üdvösségre" (megmenekülésre) „választotta ki". Itt nem az előre kiválasztásról van szó (nem az eklegomai áll perfectumban), hanem Istennek az evangelizáció során végzett válogatásáról (a haireó áll aorisztoszban, ami két lehetőség közüli egyszeri választást jelent); a hitetlen engedetlenség és a hívő engedelmesség áll egymással ellentétben, nincs szó a 144 000-ről. Az 1Pt 1:5-8 sem a 144 000 üdvösséget garantálja: Péter a világban szétszóródott (1:1-2), újjászületett (1:3) hívőknek ír. akik az övével „azonos értékű hitet" vallanak, akik e hit révén isteni természet részesévé váltak, és megmenekültek a pusztulástól (2P1 1:1.4). A Zsid 12:22-24-ben az „elsőszülöttek ünnepi seregé"-nek neve fel van írva a mennyben, az „élet könyvében" (vö. Jel 20:11-15); ha ez az „ünnepi sereg" a 144 000-re vonatkozna. akkor csak ők üdvözülnének - senki más.

Az Újszövetségben a mennyei és a földi osztályok létezése egyértelmű utalásokat tett volna szükségessé arra vonatkozóan, hogy melyik ige, szakasz vagy levél kikről szól, és kiknek szól. Ilyen utalások nincsenek, tehát vagy az Újszövetséget kell kidobnunk a szentírók döbbenetes, félrevezető gondatlansága miatt, vagy pedig a szétválasztásról szóló tant. Különben a 144 000 állítólagos kiváltságait tekintetbe véve a Tanúk tömege teljesen fölöslegesen veszi a kezébe a Bibliát, hiszen annak csak töredéke szól róluk és nekik. Az 5,6 millió Tanúnak valóban csak az „Őrtorony" olvasása marad...

Kérdéses ezenkívül, hogy ki tudhatja. hányan tértek meg az első keresztény generáció alatt a 144 000-ből. és hogy hányadiknál állt a számoló Russell és hívei fellépésekor?