Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A Szent Szellem valóban csak...

A Szent Szellem valóban csak egy "személytelen erő"?

Figyelt kérdés

Jehova Tanúi szerint a Szent Szellem nem személy, nem része az istenségnek, hanem csupán Jehova Isten tevékeny ereje. Olvassunk fel pár bibliaverset ezzel kapcsolatban, vajon a Szentlélek (Szent Szellem) valóban azonos-e az Isten erejével:


"Én azonban tele vagyok az Úr Lelkének erejével, igazsággal és bátorsággal, hogy feltárjam Jákob előtt az ő gonoszságát, és Izrael előtt az ő vétkét." (Mikeás 3:8)


"Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura." (Zak 4,6)


„A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged” (Lk 1,35)


"Jézus most a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken." (Lk 4:14)


„...miképpen kente föl Isten Szentlélekkel és erővel” (ApCsel 10,38)


"Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben." (Róma 15:13)


"Nem merek ugyanis beszélni, csak arról, amit Krisztus vitt végbe általam szóval és tettel a pogányok megtérítésére, jelek és csodák hatásával és a Szentlélek erejével." (Róm 15:18)


"Beszédem és igehirdetésem nem a bölcsesség meggyőző szavaiból állt, hanem a Lélek és az erő bizonyságából..." (1Kor 2:4)


„Mi ugyanis az evangéliumot nem csak szóval hirdettük nálatok, hanem erővel és Szentlélekkel is.” (1 Tessz 1,5)


------------------------


Idézet vége.

Forrás:

[link]



2014. febr. 2. 11:01
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:

Egy komment:


Személye mindenkor úgy jelenik meg a szentírásban, mint akinek nagyon komoly szerepe van a hívő életében, hiszen 'bennük fog lakni' és a hívőket templomaként fogja használni!


1Kor 3:16 "Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok? S hogy Isten Szelleme lakik bennetek?"


1Kor 6:19 "Avagy nem tudjátok, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentlélek temploma, amelyet Istentől kaptatok, és nem a magatokéi vagytok?"


>


Egy erőnek erre nem lenne szüksége... temploma csak személynek lehet! Mégpedig egy arra méltó és megillető személynek!


Érdekes, de valójában pont ő az, akivel a legtöbbet találkozunk érintkezünk mert azontúl, hogy bennünk lakik... ő tanít meg minden igazságra minket, nevel, emlékeztet, megerősít, megszomorodik... ő a legközvetlenebb útitársunk, noha egyben a legmegfoghatatlanabb is!


Ezen ellehet elmélkedni :)


--------------


Idézet vége.

2014. febr. 2. 11:12
 2/11 anonim ***** válasza:
0%

Mit jelent személynek lenni?


Az biztos, hogy Istennel összefüggésben van ez a lélek és nem egy külön teremtmény, ami repked vagy Istentől független akarattal rendelkezik. Az is biztos, hogy nem ezotérikus. Szerintem Isten szelleme, a lelkiismeretfurdaláshoz hasonlít és emlékeztet az ígére, megvilágítja a helyes útat, melyet Jézus Kristus mutatott az Atya Istenhez.

2014. febr. 2. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
0%

Egyébként Isten képmásai vagyunk, így érthető lenne, hogy hasonlítunk a lelkére, egy darabját birtokoljuk magunkban... De Jézus amíg nem küldte, mi volt?

Eredeti szövegben mindenhol egy szellemről van szó?

2014. febr. 2. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 eric_one ***** válasza:
100%

A Szentháromság lényegében egy teológiai fogalom az egy igaz Istenre, Aki háromféle alakban, mint Atya, Fiú és Szent Szellem jelenti ki Magát (Mt 3,13–17; 28,19), noha lényegében egy, oszthatatlan és megkülönböztethetetlen (Jn 10,30; 1Tim 2,5).


A Szentháromság Isten harmadik személye a Szent Szellem (Mt 28,19; 2Kor 13,13);

minden újonnan született emberben benne lakik (Jn 14,17); meggyőz a bűn tekintetében (Jn 16,8); ihleti a Szentírást, Isten Igéjét, és szól azon keresztül (Csel 1,16; 2Pét 1,21); közbenjár Istennél a hívőkért (Róm 8,26); van akarata (1Kor 12,11), gondolata (Róm 8,27), tudása, szava (1Kor 2,10–13), szeretete (Róm 15,30). Úgy bánhatunk Vele, mint személlyel: hazudhatunk neki és kísérthetjük (Csel 5,3.4.9), ellene állhatunk (Csel 7,51), megszomoríthatjuk (Ef 4,30), káromolhatjuk (Mt 12,31). Egylényegű az Atyával és a Fiúval.


Márpedig innentől logikusnak kellene lennie, hogy ha valaki személyiségi jegyekkel rendelkezik, akkor valóságos személyként tekinthetünk rá. De még ezeket az igéket is nézd meg:


"János 16.6-

Most pedig elmegyek ahhoz, a ki küldött engem; és senki sem kérdezi tőlem közületek: Hová mégy?

Hanem, mivelhogy ezeket beszéltem néktek, a szomorúság eltöltötte a szíveteket.

De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.

És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében:

Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem;

És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem;"


Az Újszövetség=A Szent Szellem szolgálata...

Az Atyát és Jézust közvetlenül nem, csak a Szent Szellem által tudom szolgálni! Nélküle nem, mert akkor a törvényt és a betűt szolgálom vagy farizeusi módon teszem! Csakis a Szent Szellem által működhet!!!

Tehát Jézust nem láthatjuk, sőt semmilyen érzékszervünkkel nem megtapasztalható, egyedül a Szent Szellem az aki bizonyságot tesz róla, és a feltámadásáról, hiszen a Szent Szellem jelen volt. Valamint csakis ezáltal (hit által és nem látásból) lehetséges a megigazulás.


„És én kérem az Atyát és más Vigasztalót ad nektek, hogy veletek maradjon mindörökké.” (János 14, 16)


„ mindenre megtanít majd titeket.” (János 14, 26)

2014. febr. 2. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
37%
Nem lehet erő, mert akkor lenne iránya és nagysága, vagyis a "szent szellem" egy vektor lenne.
2014. febr. 2. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%

Szia!


A Szentlelket nem tudjuk testi alakban elképzelni, és a Szentírás sem szól ilyesmiről vele kapcsolatban. Tény, hogy a Szentírás számos helyen az Atya és a Fiú Lelkének mondja őt. Mindazonáltal egyértelműen személyi tulajdonságokkal rendelkezik az Írás szerint:

Dönt, akar:

1 Kor. 12.8-11: Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint; Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által; Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja.


Fedd, feltár:

Ján. 16.8: És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében:


Késztet, esedezik:

Róm. 8.6: Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség.

Róm. 8.26-27 Hasonlatosképen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, a mit kérnünk kell, a mint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.


Megszomorítható:

Ésa. 63.10: Ők pedig engedetlenek voltak és megszomoríták szentségének lelkét, és ő ellenségükké lőn, hadakozott ellenök.

Eféz. 4.30: És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, a ki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.

Hazudni lehet neki: Csel. 5.3-4: Monda pedig Péter: Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Lelket, és a mezőnek árából félre tégy? Nemde megmaradva néked maradt volna meg, és eladva a te hatalmadban volt? Miért hogy ezt a dolgot cselekedted szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek.


Vígasztal:

Ján. 14.16-17 És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.


Vizsgál, kutat:

1 Kor. 2.10-11 Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is. Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely ő benne van? Azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke.


Oktat:

Nehem. 9.20 És a te jó lelkedet adád nékik, hogy őket oktatná; és mannádat nem vonád meg szájoktól, s vizet adál nékik szomjúságokban.

Ján. 14.26 Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.

Ján. 16.13-15 De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek. Mindaz, a mi az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti néktek.


Szól, üzenetet közvetít:

2 Sám. 23.2: Az Úrnak lelke szólott én bennem, és az ő beszéde az én nyelvem által.

Csel. 1.2 Mind a napig, melyen fölviteték, minekutána parancsolatokat adott a Szent Lélek által az apostoloknak, kiket választott vala magának.

Csel. 8.29 Monda pedig a Lélek Filepnek: Járulj oda és csatlakozzál ehhez a szekérhez!

Csel. 10.19-20 És a míg Péter a látás felől gondolkodék, monda néki a Lélek: Ímé három férfiú keres téged: Nosza kelj fel, eredj alá, és minden kételkedés nélkül menj el ő velök: mert én küldöttem őket.

Csel. 11.12 Mondá pedig nékem a Lélek, hogy menjek el velök minden kételkedés nélkül. Eljöve pedig velem ez a hat atyafi is; és bemenénk annak az embernek a házába:


Bizonyságot tesz:

Nehem. 9.30 És mégis meghosszabbítád felettök kegyelmedet sok esztendőkön át, s bizonyságot tevél ellenök lelkeddel, prófétáid által, de nem figyelmezének; annakokáért adád őket a föld népeinek kezébe.

Ján. 15.26-27 Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot. De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok.

Róm. 8.15-16 Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.


Gyűjt:

Ésa. 34.16 Keressétek meg majd az Úr könyvében, és olvassátok: ezeknek egy hijjok sem lesz, egyik a másiktól el nem marad; mert az Ő szája parancsolta, és az Ő lelke gyűjté össze őket!


Választ:

Csel. 20.28 Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.


Tanít és vezet (Krisztus és a Lélek együtt küldetett ezzel a céllal):

Ésa. 48.16-17 (Krisztus beszél) Közelgjetek hozzám, halljátok ezt, nem szóltam eleitől fogva titkon! mióta ez történik, ott vagyok! És most az Úr Isten engem küldött, és az ő lelkét.

Így szól az Úr, Megváltód, Izráelnek Szentje: Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra, és vezetlek oly úton, a melyen járnod kell.


Irányít

Mát. 4.1 Akkor Jézus viteték a Lélektől a pusztába, hogy megkisértessék az ördögtől.


Bölcsességgel teljes

Ésa. 40.13 Kicsoda igazgatta az Úr lelkét, és ki oktatta Őt, mint tanácsosa?


Mindezeken felül "neve" van a Szentléleknek, Jézus Krisztus egyenrangú isteni személyként sorolta őt az Atya és a Fiú mellé nagy misszióparancsában (Mát 28,19). Külön ki kell emelni egy igét a személyes tulajdonságok vonatkozásában: "Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, amely őbenne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke." (1Kor 2,11) Eszerint a Szentlélek éppúgy "tudja Isten minden dolgát", mint ahogy a mi emberi lelkünk "tudja minden dolgunkat". Ennek az Igének a fényében gyakorlatilag lehetetlen nem elfogadni a Szentlélek személyességét, személy voltát.


Üdv. Péter

2014. febr. 2. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 Tamás321 ***** válasza:
0%
Ebben a dologban csakugyan tévednek Jehova Tanúi, ez tény. Számomra még az is elszomorító, hogy Szent Szellemezünk. A szeretet nem szellem, hanem lélek. A szellem a spiritizmushoz tartozik. Szellemek nem léteznek, mert a szellemeknek nevezett kísértetek is lelkek, tisztátalan lelkek. Gondolom nem hiába nem szellemezik Károli.
2014. febr. 2. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:

41%-os ez neked szól:


"...mind az Ó-, mind az Újszövetségben, azaz mind a héberben, mind a görögben, külön-külön szóval jelöli a szöveg a lelket és a szellemet. Valójában még csak az sem igaz, hogy nekünk ne lennének megfelelőek a szavaink ennek kifejezésére, mert a magyar "lélek" és "szellem" szavak nagyon pontosan leképezik a görög pszükhé és pneuma, illetve a héber nefes és rúah szavak jelentését. Lássuk:

magyar: LÉLEK ("lélegzet"-ből vagy "lehel"-ből)

héber: nefes ("lélegző lény"/"élőlény" ill. lélek)

görög: pszükhé ("lélegzet", "lehelet" ill. lélek)


magyar: SZELLEM ("szél"-ből)

héber: rúah ("szél" de kifejez erős fújást is, ill. szellem v. szellemi lény)

görög: pneuma ("szél", "fuvallat" ill. szellem)


Nagyon fontos, hogy a lélek és a szellem egyáltalán nem tekinthetőek egymás szinonimáinak, vagyis elméletben nem felcserélhető a használatuk, mert mást és mást jelentenek, ugyanúgy, mint ahogy az almára nem lehet azt mondani, hogy körte.

Mi is a lélek és a szellem közti különbség? Hosszan is ki lehetne fejteni, de itt csak tömören: az ember a Biblia alapján 3 különböző lényegű részből épül fel, amit sajnos a Károli-fordítás következetes fordítási pontatlanságai elég jól elrejtenek. A "kulcsige" az 1Thessz. 5:23:

"Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére."

Nos itt Károli valamiért annyira el akarta kerülni a szellem szó használatát, hogy "a ti egész valótok"-nak fordította azt, amit Pál a "pneuma" vagyis "szellem" szóval írt le. Pedig itt a napnál is világosabban benne áll a Bibliában, hogy az ember 3 része: szellem, lélek, test. Nyilvánvaló, hogy nem 3 külön dolgot sorolt volna fel Pál, ha az ember csak lélekből és testből állna.

Na tehát a lélek és a szellem közti különbség abban áll, hogy a lélek a fizikai testhez szorosan kapcsolódóan létezik (az Ószövetség alapján szó szerint "a vérben" van, vagyis a vér hordozza), és az ember kognitív, érzelmi stb. funkcióinak a működését, "életét" jelenti. Viszont ettől megkülönböztethető a szellem, amely az ember "Isten-lényegű", Tőle származó része, "az élet lehelete", amely megelevenítette azt az élettelen anyagból álló testet, amelyet Ádámnak formált Isten. Amikor Isten belefújta a "rúah"-ot, a szellemet Ádámba, akkor lett "nefes"-sé, élő lélekké, vagyis létrejöttek azok a testi életfunkciói, amelyek által érezni, gondolkodni, beszélni stb. tudott.

Viszont az a része az embernek, amellyel a teremtő Atyával, az Istennel "kommunikálni" tud, a szelleme, nem a lelke. Az a rész, amely hisz, a szellem, nem a lélek. És az a rész, amelyre Pál a Rómaiakhoz írt levél 8. részében mint olyanra utal, amellyel a test cselekedeteit "meg lehet öldökölni" (13. vers), nem a lélek, hanem a szellem. Mert ami a lélek (érzelem, értelem, gondolat, akarat), az kevés ahhoz, hogy a test kívánságain uralkodjunk vele. Ehhez Isten ereje kell: a Szellem! Erről szól a Róma levél 8. része (megj.: az egész fejezetben végig "szellem" szerepel az eredetiben, nem "lélek").


De térjünk vissza a Szent Lélek / Szent Szellem kérdésére. Isten személyével kapcsolatban a héber Ószövetségben sokkal ritkább a "nefes" (lélek) előfordulása, mint a "rúah"-é. Amikor Istennel kapcsolatban az eredeti szöveg a "nefes" szót használja, ott sosem a bizonyos harmadik Isteni Személy, a Sekina (vagyis a Szentlélek/Szent Szellem) megfelelőjeként. Csak egy példa:

Ézs 42:1 "Íme az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek."

Itt a "szívem" eredetiben "nefes", a "lelkem" pedig eredetiben "rúah". Vagyis szó szerint helyesebb fordításban: akit lelkem kedvel, és szellememet adtam belé. [Érdekesség, hogy a Máté 12:18 szó szerint idézi ezt a Krisztusra vonatkozó részt Ézsaiástól, és a görög szintén megtartja a különbséget: "akiben az én lelkem (pszükhé) kedvét lelte, szellememet (pneuma) adom belé".]

És ebből a szempontból az Írás teljesen következetes; egyértelmű, hogy nem használja szinonimaként a nefes és a rúah, vagy a pszükhé és a pneuma, vagyis a lélek és a szellem szavakat. A Szentlélek/Szent Szellem, Isten Lelkeként/Szellemeként az Ószövetségben is számos alkalommal megjelenik, mivel már akkor is Isten felkent embereire "rászállt", így pl. Gedeonra, Sámuelre, Saulra, Dávidra, Illésre, Elizeusra stb. Az összes ezzel kapcsolatos igehelyen a rúah, vagyis szellem szerepel az eredetiben.

Az Újszövetségben pedig még könnyebb megtalálni ezeket a helyeket, mert szinte mindenhol következetesen Szentlélek/Szellem néven említi a szöveg az Atya és a Fiú mellett a harmadik Isteni Személyt. Az eredeti szövegben "pneuma hagion" szerepel minden Őt említő helyen.

Kivéve, ahol (Róma 8:9) mondjuk mint Isten Lelke szerepel, mert ott "pneuma theú", Krisztus Lelke (uo.) pedig "pneuma Khrisztú". [Megj.: Krisztussal kapcsolatban az Újszövetségben sok helyen szerepel a lélek = pszükhé is, ami nem meglepő, mivel Krisztus hozzánk hasonló ember volt, testtel, lélekkel és szellemmel.]


Vagyis látható, hogy a harmadik Isteni Személy vonatkozásában sohasem "lélek" szerepel az eredeti szövegben, hanem mindig "szellem". Tehát azt mondhatjuk, hogy helyesebb lett volna, ha Károli a pneumát következetesen "szellem"-nek fordítja, a pszükhét pedig "lélek"-nek, de minden bizonnyal annak, hogy másképp járt el, nyelvtörténeti és kulturális okai is lehettek. (Ezt sajnos nem tudom bővebben kifejteni, mert nincs róla információm.)


Egy biztos, hogy a Szent Szellem megnevezés egyáltalán nem "szektás", sőt ez a helyes és pontos, az eredetit legjobban visszaadó, szöveghű fordítás.

Mindazonáltal mivel a köznyelvben a "szellemekkel" kapcsolatosan úgy általában az emberek egy részének talán negatív asszociációi vannak, ezért nincs szükség radikális vagy bármiféle "erőszakos" helyreigazításra a kérdésben: nem hinném, hogy ezen olyan sok múlik, ezért aki megszokásból vagy a "szellem" szótól való ódzkodásból inkább "Szentlelket" v. helyesebben "Szent Lelket" mond, nem hibázik, én sosem szoktam helyreigazítani.

Viszont azért a fentiek tükrében át se kell esni a ló túloldalára: egyáltalán nem jogos a "Szent Szellem"-et mondók kijavítása, mintha egyedül a tradicionális "Szentlélek" forma lenne a helyes.


További megjegyzés: Ennek a "szellem helyett lélek" gyakorlatnak, melyet Károli nemcsak a Szent Szellem, hanem a többi szellem vonatkozásában is követett, az egyetlen kockázata (mint talán arra sikerült is valamennyire rámutatnom), hogy fontos igazságok maradhatnak félig-meddig rejtve az olvasó előtt, ha nem tesz különbséget lélek és szellem között."


Forrás:

http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__2..

#4-ik válasz.

2014. febr. 3. 15:16
 9/11 Tamás321 ***** válasza:
0%
Jólvan kérdező, valamennyire meggyőztél. Én hajlok az értelmes magyarázatok meggondolására. Legyen hát szellem azoknak, akik ezt a kifejezést szeretik használni és legyen lélek azoknak, akik inkább ehhez ragaszkodnak, mint én is. De az nem lehet, hogy két fajta lélek van? Az egyik az emberi, romlott, a másik, a magasabbrendű, isteni és tiszta. Az emberben is isteni lélek volna, csak romlott formában, ami emiatt halandóvá és testi természetűvé vált. És amikor megfogan az emberben az új teremtés, akkor ebben a magasabbrendű lélekben kezd el fejlődni. Így ott van a testi természete, mely lélek, és ott van az új természete, mely szintén lélek, csak magasabbrendű, mert ez a romlatlan lélek, ami Istentől való. Tehát a magasabbrendű lélek lehetne az, amit szellemnek mondanak. Igaz, a görög eredeti használja a szellem szót. Mindegy, nehéz elfogadni a spirituális hangzású dolgokat, hiszen az okkult, ezoterikus emberek is szellemeznek. Jobb lenne a lehelet vagy fuvallat, de hát nem így került a görögbe. Az angolban is ott van a spirit és a ghost, nem tudom, melyik durvább vagy enyhébb. Szóval én valahogy csak kerülöm ezt a szellem szót, mert nem egészen jó benyomást kelt bennem. Habár a magyarázatok alapján megállná a helyét.
2014. febr. 4. 02:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 eric_one ***** válasza:

Sziasztok!


A témáról bővebben itt is olvashattok egy érdekes írást:


[link]

2014. febr. 4. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!