Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Mi az a hamis mammon amiről...

Mi az a hamis mammon amiről beszélt Jézus? És hogyan szerezhetek meg belőle barátokat?

Figyelt kérdés

Lukács 16:9 Én is mondom néktek, szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy mikor meghaltok, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba.

11 Ha azért a hamis mammonon hívek nem voltatok, ki bízná reátok az igazi kincset?



2014. jan. 9. 20:55
 1/1 anonim ***** válasza:

A szövegkörnyezet fényében Jézusnak a Lukács 16:10-ben található szavai eredetileg „az igazságtalan gazdagság”, vagyis az anyagi javaink felhasználásával vannak kapcsolatban. Azért nevezik igazságtalannak, mert az anyagi gazdagság — különösen a pénz — a bűnös emberek irányítása alatt áll. Ezenkívül a gazdagság utáni vágy igazságtalan tetteket szülhet. Hűségünket úgy fejezhetjük ki, hogy bölcsen élünk anyagi javainkkal. Nem önző célokra használjuk fel őket, hanem a Királyság-érdekek előmozdítására és a rászorulók megsegítésére. Ha ebben hűek vagyunk, megszerezzük Jehova Isten és Jézus Krisztus barátságát, azokét, akik ’az örök lakóhelyek’ fölött rendelkeznek. Befogadnak majd minket ezekre a helyekre, örök életet adva nekünk az égben vagy a paradicsomi földön.

Ez azt tűzi ki számunkra célul, hogy az ’igazságtalan gazdagságot’ arra használjuk fel, hogy általa ’az örökké tartó hajlékok’ Tulajdonosainak barátaivá legyünk. Mivel a Teremtőé, Jehováé minden, elsőszülött Fia mint Örökös osztozik minden dolog tulajdonjogában (Zsoltárok 50:10–12; Zsidók 1:1, 2). S hogy a barátaikká lehessünk, ehhez úgy kell felhasználnunk javainkat, ahogyan azt ők helyesnek látják. Ez azt is magába foglalja, hogy helyes nézőpontot alakítunk ki az anyagi dolgok használatát illetően, hogy ezzel mások javát szolgáljuk.


Mivel kizárólag Jehova Isten és az ő Fia fogadhat be bárkit is ezekbe a helyekbe, szorgalmasan arra kell törekednünk, hogy bármilyen, rendelkezésünkre álló „igazságtalan gazdagsággal” a Királyság-érdekeket mozdítsuk elő, és ezek révén ápoljuk velük a barátságot. Akkor, ha elfogy vagy veszendőbe megy az anyagi gazdagság, ami biztosan bekövetkezik, örökkévaló jövőnk biztosítva lesz.

a más juhok úgy segíthetnek Krisztus testvéreinek, hogy anyagilag támogatják a prédikálómunkát. Jézus arra buzdította a követőit, hogy szerezzenek barátokat „az igazságtalan gazdagság” által (Luk 16:9). Ez nem jelenti azt, hogy pénzért elnyerhetjük Jézus vagy Jehova barátságát. Inkább arra utal, hogy ha az anyagi javainkat a Királyság-érdekek előmozdítására használjuk, akkor nemcsak szavakkal bizonyítjuk a barátságunkat és szeretetünket, hanem „tettel és igazsággal” is (1Ján 3:16–18). Ilyen anyagi támogatást nyújtunk, amikor részt veszünk a prédikálómunkában, vagy amikor pénzt adományozunk összejöveteli helyek építésére és karbantartására, valamint a világméretű munka támogatására. Függetlenül attól, hogy mennyit tudunk adni, Jehova és Jézus kétségkívül nagyra becsüli, ha örömmel adakozunk (2Kor 9:7).

Ezután Jézus elmondja, hogy azok, akik hűek még az ilyen anyagi természetű vagy csekély dolgok kezelésében is, biztosan hűek lesznek a nagyobb fontosságú dolgok kezelésében. „Ezért — folytatja Jézus —, ha nem bizonyultok hűnek az igazságtalan gazdagság tekintetében, ki fogja rátok bízni azt, ami igazi [vagyis a szellemi vagy Királyság-érdekeket]? És ha nem bizonyultok hűnek azon, ami a másé [a Királyság-érdekek tekintetében, amellyel Isten megbízza szolgáit], ki fogja odaadni nektek, ami nektek jár [az élet jutalmát az örökkévaló hajlékokban]?”

2014. jan. 9. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!

Adataid védelme fontos számunkra!

Mint a weboldalak többsége az interneten, honlapunk működéséhez és célzott hirdetések megjelenítéséhez mi és hirdetési partnereink is cookie-kat tárolunk az általad használt eszközön. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, a hozzájárulásod szükséges. Erről az adatvédelmi tájékoztatónkban részletes információkhoz juthatsz, illetve bizonyos cookie-k használatával kapcsolatban további lehetőségeid vannak.