Szerintetek Isten helyesli a képmások és szentképek használatát az imádatban?

Kiv 25,18-22

Készíts vert aranyból két kerubot az engesztelés táblájának két végére. Állítsd az egyik kerubot az egyik végére, a másikat a másik végére. Az engesztelés táblájának két végére állítsd a kerubokat. A kerubok szárnya fölfelé legyen széttárva, hogy szárnyukkal befödjék az engesztelés tábláját, az arcuk pedig forduljon egymás felé. A kerubok arca tekintsen az engesztelés táblájára. Az engesztelés tábláját helyezd a láda tetejére. A ládába pedig tedd be a bizonyságot, amelyet adni fogok neked. Ott fogok veled találkozni, s a törvény ládáján álló két kerub között, az engesztelés táblájáról közlöm veled mindazt, amit általad Izrael fiainak mondani akarok.

Kiv 26,1

A hajlékot tíz vég sodrott szálú lenvászonból, kék és vörös bíborból és karmazsinból készítsd el. A végekbe kerubok legyenek beleszőve.

Kiv 26,31

Csinálj még egy függönyt kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott lenvászonból, és művészi munkával szőjj bele kerubokat.

Szám 21,8-9

S az Úr így válaszolt Mózesnek: "Csinálj egy tüzes kígyót, s erősítsd egy póznára. Akit marás ért és rátekint, életben marad!" Mózes tehát csinált egy rézkígyót és egy póznára tette. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt.

Józs 7,6

Józsue megszaggatta ruháját, s arcra borulva feküdt a földön az Úr ládája előtt egészen estig.

[link]

Az Isten törvénye nem azt mondja, hogy faragott képet ne csináljunk, hanem: faragott képet ne csináljunk abból a célból, hogy azt imádjuk. Jellemző példája ez a Szentírás önkényes és megcsonkított értelmezésének, ami különben állandó jelenség a katolikusellenes hitvitákban. Hajánál fogva kirántanak valahonnan egy szentírási idézetet, kiemelik az összefüggésből, elhallgatják a helyes értelmezéshez szükséges körülményeket, vagy a tételükkel ellentétben álló egyéb, világosabb szentírási helyeket - s ezzel kész az érvelésük. Így csakugyan mindent be lehet "bizonyítani" a Szentírásból.

A különbség bálványozás és keresztény képtisztelet között ott van, hogy a bálványimádó imádja az istenszobrot vagy a fétist, vagyis: istennek tartja s isteni erőkkel ruházza fel; a keresztény katolikus ember viszont a szentképeket, szobrokat s a feszületet semmiképp sem imádja, nem tekinti isteni lényeknek, hanem csak mint Istenre s az Ő szentjeire emlékeztető jelet, becsben tartja azokat. Ha letérdelünk a feszület előtt, nem a fa vagy a kő az, amit tisztelünk, hanem az, akit az a feszület ábrázol: Jézus Krisztus. Ezt nálunk minden gyermek tudja s tudják a protestánsok is, de azért ügyes, túlbuzgó embereik váltig felmelegítik ezt a rosszhiszemű mesebeszédet.

Egyébként keresztet, szobrot, szentképet a lutheránusok templomaiban is találunk: hogyan van akkor, hogy ez ellen a kálvinisták sohasem dörögnek, csak a katolikusoknál botránkoznak meg rajta szörnyen? Világos jele tehát ez annak, hogy itt nem a józan ész vagy a vallásos buzgóság beszél, hanem a szenvedély és gyűlölködés.

Vajon, ha valaki szobájában a meghalt édesanyja képét, hivatalában az államfő képét tisztelete jeléül kifüggeszti, ezzel bálványimádást követ el?

Máriát tiszteljük, ha szent képei iránt tisztelettel viseltetünk. Miként viseltetünk tisztelettel Mária képei iránt? Ha az utcákon vagy utak szélén felállított képei előtt illendően kalapot emelünk, egy kis röpimát elrebegünk, ha a templomban vagy otthon szemléletébe merülve ájtatos elmélkedésekre gerjedünk, ha szobáink falát nem valami mezítelen festményekkel, hanem példának okáért Mária-képpel ékesítjük, ha képei előtt térdre hullva buzgón imádkozunk.

De vajon nem bálványimádás-e ez? Nem, mert a kép előtt imádkozva, nem magát a fa, kőszobrot, vagy vásznat imádjuk, hanem igenis azt, kit a kép ábrázol, s ha csak szentet, vagy Máriát ábrázol, úgy az ábrázoltat csak tiszteljük. A tisztelet soha nem az életnélküli tárgyra vonatkozik.

Schubert, hírneves protestáns művész önéletiratában egy találkozását beszéli el bizonyos szerzetes-atyával Münchenben. „Most is előttem a képe azon szerzetes férfiúnak, kit a kolostor melletti kertbe léptemkor, a szenvedő Krisztust ábrázoló fölséges kép előtt leborulva láttam. «Tisztelendő atya! ez valóban fölséges festmény.» – «Igenis – felelé – fölséges, de sokkal fölségesebb az, akit ábrázol.» – «S mért nem fordul hát egyenesen az eredetihez?» – kérdém. «Kegyed úgy látszik protestáns. A művész ezen festménnyel csak képzelő tehetségemet gyámolítja. Midőn a kép előtt imádkozik a katolikus hivő, lelke azzal társalog, kit a kép eléje ábrázol. Avagy imádkozhatik-e kegyed anélkül, hogy lelki szemei előtt kép ne lebegjen? S nem jobb-e, hogy a művész ecsetje fessen szemünk elé ily képet, miszerint a gyarló képzelődés annak szemlélete által segíttessék?»” Schubert azzal végzi elbeszélését, hogy ő erre mit se tudott felelni. Igen, Máriát, az igazi, a mennyben székelő királynőt tiszteljük akkor, midőn képe szemléletébe merülve segitjük képzeletünket, őhozzá röpítvén a dicsőítés, a tisztelet imájának szavait. A kép emeli a buzgalmat s azért mondom én, hogy Mária képeinek tisztelete által is kegyeletünket mutatjuk ki iránta, minthogy ezáltal csak odacélozunk, hogy áhítatunk minél buzgóbb legyen. Mert ki nem érzi, hogy az ima sokkal bensőbb szívből jövőbb, ha képre függesztett szemekkel végezzük, mintha semmi áhítatra keltő tárgy sincs közelünkben? Ezért szoktak a szentek képeire függesztett szemekkel imádkozni. Oh! mily áhítatra gerjedt szent Teréz, valahányszor a feszületre emelé tekintetét! Alcantarai szent Péter a Boldogságos Szűz csodatevő képe előtt szokott imádkozni, az angyalok Nagyasszonyáról nevezett zárdában. S valahányszor a képre nézett, mindannyiszor oly lángra gyulladt szeretete, mely szívét mintegy felemészté és annyira hatott rá, hogy szeretete vért sajtolt arcára. Ime, mily buzgóságra segítenek minket a képek!

Tehát ha mondjuk szépnek találok egy szakrális témájú reneszánsz képet, vagy kiteszem a szobámba Apor Vilmos képét - vagy bármelyik erkölcsi példaképemét - akkor bálványimádó vagyok? :DD

Milyen elfajzott, erkölcstelen gondolkodás ez? És mindezt Isten nevében? Elképesztő.